Kazahsztán

Kazahsztán széles, nyílt égbolttal és változó tereppel teli területet foglal el, egy olyan nemzetet, amelynek körvonalai az ősi utakat és a modern ambíciókat egyaránt követik. Határai öt szomszédot metszenek – északon és nyugaton Oroszországot, keleten Kínát, délkeleten Kirgizisztánt, délen Üzbegisztánt és délnyugaton Türkmenisztánt –, nyugati partját pedig a Kaszpi-tenger veszi körül. Asztana, az 1997 óta fővárosa, az északi síkságon fekszik; Almati, a legnagyobb városa, a Transz-Ili Alatau lábánál fekszik. Ezek a városi központok együttesen egy olyan területet kereteznek, amely a Kaszpi-tenger partvidékének alacsony fennsíkjaitól az Altaj-hegységig, Nyugat-Szibéria síkságaitól Közép-Ázsia sivatagi medencéiig terjed.

Kazahsztán mintegy 2,7 ​​millió négyzetkilométerével – ami Nyugat-Európához hasonló terület – a világ szárazföldi területének kilencedik helyén áll, és a legnagyobb tengerparttal nem rendelkező országként tart számon. Területének közel fele dombos fennsíkokon és nyílt síkságokon fekszik; további harmada alföld; déli és keleti peremén hegységekbe emelkednek, amelyek csúcsai vízgyűjtőként és menedékként is szolgálnak. Csak a kazah sztyeppe nyolcszázezer négyzetkilométeren terül el, a világ legnagyobb száraz füves területe. Itt a füvek homoknak, folyóvölgyeknek és rejtett kanyonoknak adják át helyüket, köztük a Charyn-kanyonnak – egy vörös homokkő szakadéknak, amelynek falai akár háromszáz méter magasak is lehetnek, és egy a jégkorszak óta elszigetelt kőrisfajnak ad otthont.

Az emberi jelenlét ezen a területen a paleolitikumig nyúlik vissza. Évezredek alatt nomád iráni törzsek – szkíták, szakák és mások – barangolták a területeit, sziklarajzokat és temetkezési halmokat hagyva maguk után. A hatodik századra török ​​népek érkeztek keletről. A tizenharmadik században Dzsingisz kán mongol hordái birodalmi uralom alá vonták a sztyeppéket. Ahogy az Arany Horda a következő évszázadokban szétesett, a helyi kánok megszilárdították hatalmukat, és a tizenhatodik század közepére megalapították a kazak kánságot a mai köztársaságnak nagyjából megfelelő területeken. A törzsi megosztottság, vagy dzsüze, továbbra is fennállt; a tizennyolcadik századra a kánság három dzsüzére szakadt, és fokozatosan engedett Oroszország déli irányú előrenyomulásának. A tizenkilencedik század közepére minden nomád enklávé az Orosz Birodalom névleges hatalma alá került.

A huszadik század elejének felfordulásai ismét megváltoztatták a régiót. Az 1917-es forradalmak és polgárháborúk után a terület Oroszországon belül Kazah Autonóm Szocialista Szovjet Köztársasággá vált. 1936-ban státusza teljes értékű szovjet köztársasággá emelkedett. Az ezt követő évtizedekben a szovjet politika átalakította a földet és népeit: a sztálini kollektivizálás alatti kényszerű letelepedés, az 1950-es és 1960-as évekbeli Szűzföldek hadjárata, amely milliókat – sok oroszt és sok deportált kisebbséget – vonzott az északi legelők művelésére, és az azt követő gyors iparosodás. Az 1991 decemberi függetlenségre a kazahok a lakosság kevesebb mint felét tették ki; az oroszok, ukránok, németek és mások összetett etnikai mozaikot alkottak.

Ma a lakosság száma közel húszmillió, ami a világon az egyik legalacsonyabb, kevesebb mint hat fő négyzetkilométerenként. A kazah etnikai lakosság nagyjából hetvenegy százalékát, az orosz etnikai etnikai lakosság tizennégy és fél százalékát teszi ki; az üzbégek, ukránok, ujgurok, németek és mások kisebb csoportokat alkotnak. Névleg világi, a köztársaság polgárainak mintegy hetven százaléka muszlim, többségük a hanafi iskolát követi; az ortodox keresztények körülbelül tizenhét százalékot tesznek ki, kisebb közösségekben más vallásúak és nem vallásos állampolgárok élnek. A kazah és az orosz hivatalos státuszt birtokol, utóbbi továbbra is a kereskedelem, az adminisztráció és az etnikumok közötti csere nyelve.

Az erőforrások gazdagsága Kazahsztán gazdaságának alapját képezi. Nemzeti Alapja az olaj- és gázbevételeket a nemzeti fejlesztésbe irányítja; a külföldi befektetések a függetlenség óta meghaladták a negyvenmilliárd amerikai dollárt, amelynek nagy része a kőolaj- és ásványkincs-kitermelésre irányult. A bizonyított tartalékok Kazahsztánt a világ vezető vas-, ezüst-, réz- és urántermelői közé sorolják; a vezető szén-, króm-, mangán- és aranytárolók közé is tartozik. Az olaj- és gáztermelés az ipari termelés nagyjából hatvan százalékát, a GDP pedig mintegy tizenhárom százalékát teszi ki. A nyersolaj-termelés 2009-re elérte a napi körülbelül 1,54 millió hordót; ehhez a mennyiséghez hozzájárulnak a gázkondenzátum-mezők, mint például a Tokarevszkoje. A hazai finomítói kapacitás – három finomító Atirauban, Pavlodarban és Simkentben – azonban elmarad a várakozásoktól, így a nyersolaj nagy mennyiségű tranzitja orosz létesítményekbe irányul.

Az üzemanyagokon túl a Karatau és az Aktöbe-medencék foszforitlelőhelyei meghaladják az egymilliárd tonnát; az urán- és gyémántbányászat tovább diverzifikálja az exportot. A Kitermelő Iparágak Átláthatósági Kezdeményezése 2013-ban Kazahsztánt megfelelőnek minősítette, elismerve a bevételek közzétételére szolgáló rendszereit. A mezőgazdasági export – főként búza, állatállomány és textiltermékek – kiegészítik az energia- és ásványianyag-szükségletet, bár a mezőgazdaság kisebb gazdasági részesedést képvisel.

Az ország éghajlata kontinentális fekvését tükrözi: hosszú, hideg telek; forró, száraz nyarak; a rövid tavaszi és őszi esőzéseken kívül kevés csapadék. Asztana télen -25 °C körüli hőmérsékletet produkál, amivel Ulánbátor után a világ második leghidegebb fővárosa. Az ökológiai aggodalmak felszínre kerülnek az Aral-tó déli részének kiszáradásában, amely egykor a bolygó legnagyobb szárazföldi tavai közé tartozott, és ma az öntözési rendszer rossz kezelésének intő jelképe.

A természetvédelmi erőfeszítések tíz nemzeti parkot és tíz természetvédelmi területet ölelnek fel, védve a sztyeppéket, a hegyvidékeket és a vizes élőhelyeket. A növényvilág magában foglalja a vadalmát, a szőlőt és a tulipánokat a központi völgyekben; az állatvilág az argali juhoktól és az eurázsiai hiúzoktól az alpesi hópárducokig terjed. Przewalski-ló visszatelepítése közel két évszázados távollét után visszahelyezte ezt a vadon élő lófajt a sztyeppére.

Közigazgatásilag Kazahsztán tizenhét régióra és négy köztársasági státuszú városra oszlik: Almatira, Asztanára, Simkentre és a bérelt Bajkonur enklávéra, amely az oroszok által üzemeltetett kozmodromnak ad otthont. A régiók járásokra és vidéki járásokra oszlanak. A városi települések különböző rangsorokkal rendelkeznek – köztársasági, regionális vagy járási jelentőségűek –, mindegyik meghatározott irányítással rendelkezik.

A közlekedési infrastruktúra összeköti a széles vidéket. A vasút a teheráru hatvannyolc százalékát és a személyforgalom több mint felét szállítja; a kazahsztáni Temir Zholy nemzeti légitársaság mintegy tizenötezer kilométernyi 1520 mm nyomtávolságú pályát üzemeltet, amelynek közel egyharmada villamosított. A nagysebességű szolgáltatások Almatyt és a távoli Petropavlt kétezer kilométeren keresztül kötik össze mintegy tizennyolc óra alatt. Az Astana Nurly Zhol állomás, amelyet 2017-ben nyitottak meg, a modern dizájnt és a napi harmincötezer utas kapacitását testesíti meg. Almati egy nyolc kilométer hosszú metrónak ad otthont; a vonalhosszabbítás tervei finanszírozásra várnak. A kínai határon található Khorgos Gateway szárazföldkikötő kezeli a transzeurázsiai áruforgalmat, amely Európát és Ázsiát köti össze. Az autópályák és a repülőterek, nevezetesen Astanában és Almatiban, teszik teljessé a hálózatot, míg az Air Astana továbbra is az egyetlen kazah légitársaság, amely megfelel az EU biztonsági előírásainak.

A gazdasági mutatók a lehetőségeket és a volatilitást egyaránt tükrözik. 2018-ban a GDP elérte a 179 milliárd dollárt, a növekedés 4,5 százalékos volt; az egy főre jutó kibocsátás megközelítette a 9700 dollárt. Az olajár ingadozása 2014 februárjában 19 százalékos, 2015 augusztusában pedig 22 százalékos valutaleértékelődést eredményezett. Mindazonáltal Kazahsztán 2010-re, hét évvel a tervezettnél korábban visszafizette az összes IMF-adósságát. A 2008-as globális válság idején mintegy 21 milliárd dollár – a GDP húsz százaléka – értékű ösztönző intézkedések stabilizálták a bankokat, az ingatlanszektort, a mezőgazdaságot és a kkv-kat. A költségvetési többlet 2013-ra visszatért, a konzervatív kiadásoknak és az olajbevétel-stabilizációs alapnak köszönhetően.

A piaci reformoknak köszönhetően az Egyesült Államok 2002-ben piacgazdasági elismerést kapott Kazahsztántól, és ugyanebben az évben befektetési fokozatú hitelminősítést kapott. A külföldi adósság GDP-hez viszonyítva mérsékelt maradt, a 2008-as 8,7 százalékról 2019-re 19,2 százalékra emelkedett. Az ország a WTO-hoz és az eurázsiai integrációhoz folyamodik, 2015-ben csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez, és társalapítója volt az Eurázsiai Gazdasági Uniónak és a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek.

A turizmus lassan érkezik a hatalmas távolságok és az infrastrukturális kihívások miatt. 2014-ben a GDP 0,3 százalékát tette ki, a kormány pedig 2020-ra három százalékot céloz meg öt regionális klaszter fejlesztésével. Több mint ötven ország – a szomszédos FÁK-államoktól az EU-n, az Egyesült Államokon és Japánon át – vízummentes rendszere a könnyebb hozzáférést kívánja elősegíteni. A látnivalók Almati hegyvidéki hátországától Bajkonur legendás indítóállásaiig, a Selyemút karavánszerájától a sztyeppe magányos horizontjáig terjednek. A látogatók száma emelkedett, de a költségek, a távoli helyszínek és az egyenetlen szolgáltatások továbbra is visszafogják.

A kultúra nomád gyökerekből és birodalmi örökségből fakad. Az orosz hódítás előtt a kazah társadalom szezonális állattartásból tartotta fenn magát, szóbeli hagyományaiban költőket, filozófusokat és klánvéneket ünnepelt. Az iszlám a nyolcadik századtól fokozatosan terjedt dél felé, majd a Számánidák és az Arany Horda uralma alatt szilárdult meg. A szovjet ateizmus elnyomta a vallásgyakorlást, csak hogy a függetlenség újraélessze a mecsetek és templomok építését – ez a regisztrált egyesületek számának négyszeresére nőtt 1990 óta.

A nyelv kettős örökséget testesít meg: a kazah, egy kipcsak török ​​nyelv, az államnyelv; az orosz a hivatalos megfelelője. Míg több mint nyolcvan százalék állítja, hogy mindkét nyelven beszél, a kazah nyelv napi használata a kazah etnikai kazakok körében eléri a mintegy hatvanhárom százalékot. A kétnyelvűség formálja a médiát, az oktatást és a kereskedelmet.

Az irodalom és a tudomány nevezetes személyiségeket vonultat fel: Abay Qunanbayuli költői formákat alkotott, amelyek hidat képeztek a népi és a magas kultúra között; Mukhtar Auezov dramatizálta a nemzeti eposzokat; Kanysh Satpayev megalapította a kazah geológiát. Kortárs írók, filmesek és művészek a globális áramlatokban is eligazodnak, miközben a helyi identitásra is odafigyelnek. Almati állami stúdiója, a Kazakhfilm olyan műveket készít, mint a Harmony Lessons; az asztanai és almati fesztiválok elősegítik a nemzetközi együttműködést. A kazah határokon belül született Timur Bekmambetov hollywoodi rendező a kazah tehetséget a szélesebb közönséghez köti össze.

A konyhaművészet pásztori eredetet tükröz: a beshbarmak, egy főtt húsból és tésztából készült étel; bárányhússal és sárgarépával dúsított pilaf; erjesztett kancatej – kumys – az ayran és a subat mellett. A társasági összejöveteleket tearituálék kísérik, amelyeket gyakran aszalt gyümölcsökkel és diófélékkel tálalnak.

Kazahsztán jelenléte az UNESCO világörökségi listáján három kulturális helyszínt foglal magában – Khoja Ahmed Yasawi mauzóleumát, Tamgaly sziklarajzait, a Selyemút folyosóit – és két természeti helyszínt: a Saryarka sztyeppéjét és a Nyugat-Tien Shan-t. Ezek a megjelölések megerősítik az ország geológiai, történelmi és kulturális jelentőségét.

Politikailag Kazahsztán egységes alkotmányos köztársaságként működik. Nurszultan Nazarbajev elnök a függetlenségtől 2019-es lemondásáig irányította a köztársaságot; hivatali ideje alatt központosított hatalmat, fokozatos reformokat és egy kialakuló politikai osztályt felügyelt. Utódai fenntartották a stabilitást, és fokozatos lépéseket tettek a pluralizmus felé. Az átláthatóság és az elszámoltathatóság iránti belpolitikai nyomás továbbra is fennáll, a külkapcsolatok mellett, amelyeket az Oroszországgal, Kínával és a Nyugattal fennálló gazdasági kapcsolatok alakítanak.

A demográfiai változásokkal – a vidékről a városra, a kazahról a posztszovjetre – szembesülve az ország a hagyomány és az innováció között keresi a helyét. A digitális kormányzás, a megújuló energia és a kulturális megőrzés terén zajló projektek párhuzamosan futnak az olajmezők és a vasúti folyosók bővülésével. Akár a nagysebességű vasútról, amely összeköti Európát Ázsiával, akár a nomád szokások csendes újjáéledéséről a nyári fesztiválokon, Kazahsztán eligazodik a méretek és a magány feszültségeiben.

A hatalmas és gyéren lakott köztársaság egyszerre kihívást jelent az egyszerű jellemzések iránt. Tájai közömbösnek és nyitottnak tűnhetnek, mégis a migráció, a hódítás és a csere bonyolult történelmét tárják fel. A városi látképek tervezett geometriákban emelkednek, míg a falvak időtálló mintákhoz ragaszkodnak. Területének szélességében, a sztyeppéken, a hegyeken és az ipari övezeteken átívelően, Kazahsztán az erőforrások, a rugalmasság és a megújulás narratíváját építi fel – egy történetet, amely még mindig kibontakozik, amelyet ambícióinak magassága és ősi emlékezetének mélysége alakít.