India

India Dél-Ázsia középső részét foglalja el, ahol a szárazföld az északi széles síkságoktól az Indiai-óceánba nyúló félszigetig terjed. Területét tekintve a világ hetedik legnagyobb országa, és 2023 júniusa óta a legnépesebb is, a méretét és a népsűrűségét olyan módon ötvözi, amely minden aspektusát meghatározza. Az 1947-es függetlenségkor bevezetett demokrácia kiforrotttá vált, miközben a nemzetet továbbra is sokszínűség jellemzi – nyelvi, etnikai, vallási és terepi szempontból.

A régészeti bizonyítékok szerint a modern emberek legalább 55 000 évvel ezelőtt éltek a szubkontinensen. Évezredeken át kis, mozgékony közösségekben éltek, genetikai vonalaikat csak az afrikaiak előzik meg. Körülbelül 9000 évvel a jelenkor előtt az Indus-medence nyugati peremén élő emberek földműves életmódra váltottak. A következő néhány évezredben megjelent az Indus-völgyi civilizáció, kifinomult városrendezéssel, vízelvezető rendszerekkel és távoli régiókat összekötő kereskedelmi útvonalakkal.

Kr. e. 1200 körül északnyugatról érkezett a szanszkrit, egy indoeurópai nyelv. Az archaikus szanszkrit nyelven írt himnuszok olyan hiedelmeket dokumentálnak, amelyek később a mai hinduizmussá egyesültek. Az északi régiókban a régebbi dravida nyelvek feladták a helyüket, míg délen tovább éltek. Az i. e. első évezred közepe körül merev társadalmi rétegek alakultak ki a hindu hagyományon belül. Ugyanakkor alternatív utak is megjelentek: a buddhizmus és a dzsainizmus elutasította az örökletes státuszt, és etikai gyakorlatot és személyes meglátásokat követelt.

Az első nagyszabású politikai egységek – a Maurja és a Gupta birodalmak – hatalmas területeket egyesítettek északon. A szellemi élet virágzott: a tudósok kidolgozták a matematikát és a csillagászatot; a művészek kő- és bronzszobrokat készítettek. A társadalmi egyenlőtlenségek azonban elmélyültek, és az érinthetetlenség fogalma egyre inkább megerősödött.

Dél-Indiában olyan királyságok, mint a Csola és a Pallava, írásokat, irodalmat és vallási formákat exportáltak a Bengáli-öblön keresztül Délkelet-Ázsiába. A kereskedelem fűszereket, textíliákat és filozófiai eszméket szállított az indonéz szigetcsoportra és azon túlra.

A kora középkortól kezdve a szubkontinens nyugati és déli partjai új vallásokat fogadtak be. A judaizmus, a kereszténység, a zoroasztrizmus és az iszlám gyökeret vert a kikötővárosokban. Északon a közép-ázsiai seregek egymást követő betörései vezettek a Delhi Szultanátushoz – egy iszlám politikai rendszerhez, amely Észak-Indiát transzkontinentális hálózatokká szőtte.

Eközben a déli Vijayanagara Birodalom megerősítette a hindu kulturális kereteket. Pandzsábban a szikh vallás a vallási hierarchia elutasítása köré alakult. 1526-ban a Mogul-dinasztia egy olyan birodalmat hozott létre, amely két évszázadon át viszonylagos stabilitást biztosított. Az építészet pártfogása olyan emlékművekhez vezetett, amelyek kupolái, boltívei és berakásos márványa ma már világszerte vonzza a látogatókat.

Az 1600-as évek elejétől a Brit Kelet-indiai Társaság kiterjesztette hatalmát. A helyi gazdaságok a nyersanyagellátás és az importált áruk vásárlása felé orientálódtak. 1858-ra, a vállalati uralom elleni felkelést követően, a Korona átvette a közvetlen kormányzást. Az infrastrukturális beruházások révén vasutak, távírók és egyetemek épültek.

A tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején az indiai gondolkodók a modern politikai eszméket az imperializmus kritikájával szintetizálták. Az erőszakmentes ellenállás mellett elkötelezett mozgalom fokozatosan milliókat mozgósított a társadalmi rétegekből. 1947 augusztusában a Brit Indiai Birodalmat vallási alapon két birodalomra, Indiára és Pakisztánra osztották. Ezt tömeges migráció és közösségi erőszak követelte, több százezer ember életét követelve.

1950. január 26-án India szuverén köztársasággá vált parlamentáris rendszerrel. Alkotmánya rögzítette az általános felnőtt választójogot, az alapvető jogokat és a hatalmi ágak szétválasztását. Az államokat 1956-ban nyelvi alapon szervezték át, egyensúlyt teremtve a helyi identitás és a nemzeti egység között.

Az 1951-es első népszámlálás óta, amikor a lakosság száma 361 millió volt, India lakossága 2023-ra meghaladta az 1,4 milliárdot. Az írástudás 16,6 százalékról 74 százalékra nőtt, az egy főre jutó éves jövedelem pedig nagyjából 64 dollárról több mint 2600 dollárra emelkedett. Az 1991-es fizetési mérlegválságot követő gazdasági reformok számos protekcionista intézkedést felszámoltak. A növekedés átlagosan közel 6 százalék volt évente két évtized alatt, amivel India a leggyorsabban növekvő nagyobb gazdaságok közé került.

A szegénység csökkent, miközben az egyenlőtlenség nőtt. A burjánzó középosztály táplálja a szolgáltatások iránti keresletet, különösen az információs technológia területén, ahol az indiai cégek a globális vezetők közé tartoznak. A film- és zenei export – különösen a hindi nyelvű filmiparból – kiterjesztette az ország kulturális hatókörét.

India az Indiai-lemez tetején fekszik, amely egykor Gondwana része volt. Körülbelül 75 millió évvel ezelőtt a lemez észak felé sodródott, ütközött Eurázsiával és megemelte a Himaláját. Tőlük délre a fiatal hegyekből lemosódott üledékek alkották a lapos Indo-Gangetikus-síkságot. Nyugatabbra az ősi Aravalli-hegység jelzi azt a helyet, ahol az eredeti lemez még mindig kiáll a síkság fölé, fékezve a Thar-sivatag terjeszkedését.

A geológiailag stabil és idősebb félszigeti tömb északon a Satpura és a Vindhya hegységekig nyúlik. Dél felé a Dekkán-fennsíkot alkotja, amelyet a Nyugati és Keleti Ghatok szegélyeznek, melyek lejtőin több mint egymilliárd éves kőzetképződmények találhatók.

A partvonalak 7517 kilométer hosszan húzódnak, kétharmaduk a szárazföldön, egyharmaduk pedig szigetláncokon húzódnak. A partvonal közel fele iszaplapokból és mocsarakból áll; a fennmaradó rész homokos öblök és sziklás partok között oszlik meg. A parttól távolabb fekszenek Lakshadweep korall-atolljai és a vulkanikus Andamán- és Nikobár-szigetek, amelyek Mianmarral, Thaifölddel és Indonéziával osztoznak a tengeri határokon.

A Himalájában eredő folyók – a Gangesz a Jamuna és Kosi mellékfolyóival, valamint a Brahmaputra – a Bengáli-öbölbe ömlenek. Alacsony lejtésük és nagy iszappakolásuk árvízveszélyes árterületeket hoz létre. Az India-félszigeten olyan folyók, mint a Godavari, a Krishna, a Mahanadi és a Kaveri, kelet felé folynak; a Narmada és a Tapti nyugat felé tartanak. A part menti képződmények közé tartozik a Rann of Kutch szezonális mocsaras területei és a Sundarbans-delta, egy Bangladessel közös mangrove labirintus.

India éghajlata két földrajzi tényező köré csoportosul: a Himalája blokkolja a hideg kontinentális szeleket, a Thar-sivatag pedig nedvességben gazdag monszunáramlatokat vonz. Június és október között a délnyugati monszun biztosítja az éves csapadék nagy részét. Négy fő éghajlattípus jelenik meg: trópusi nedves, trópusi száraz, szubtrópusi párás és hegyi.

India, amelyet a tizenhét megadiverzális nemzet egyikének tartanak, a világ emlősfajainak 8,6 százalékának, a madarak 13,7 százalékának, valamint a hüllők, kétéltűek és növények jelentős részének ad otthont. Növényvilágának egyharmada sehol máshol nem található meg. Négy globális biodiverzitási gócpont fedi át határait: ezek a kivételes endemizmussal rendelkező régiók, amelyeket az élőhelyek elvesztése fenyeget.

A védett területek bengáli tigriseknek, ázsiai oroszlánoknak, ázsiai elefántoknak és számtalan kevésbé ismert fajnak adnak otthont. A Loktak-tavon található Keibul Lamjao vízesés phumdikon úszik, támogatva a veszélyeztetett szangai szarvasokat. A Shirui Nemzeti Park egy szárazföldi liliomnak ad otthont, amely csak a lejtőin virágzik. Ranthambhore és Bandhavgarh vadon élő tigriseket kínál; a Gir az utolsó ázsiai oroszlánokat őrzi; a Kaziranga pedig egy virágzó egyszarvú orrszarvú populációt tart fenn.

Az Indiai Köztársaság 28 államból és 8 szövetségi területből áll. Minden állam és néhány terület választ törvényhozó testületet és kormányt; mások közvetlen szövetségi igazgatás alatt állnak. A helyi önkormányzatok száma falusi, tömbös, kerületi és önkormányzati szinten meghaladja a negyedmilliót, ami a helyi kormányzás iránti elkötelezettséget tükrözi.

India lakossága 2023-ban mintegy 1,43 milliárd fő volt, ami az összes ember közel egyhatodát teszi ki. 2001 és 2011 között a népesség 17,6 százalékkal nőtt. A nemek aránya, amely 2011-ben 1000 férfira vetítve 940 nőt, és a 2020-ban közel 29 éves medián életkor a népesség fiatalságára utal. Az egészségügyi és mezőgazdasági fejlődés, beleértve a zöld forradalmat is, a huszadik század végén gyors növekedést eredményezett.

Több nyelv és írásrendszer kapcsolódik az ősi gyökerekhez és az újonnan érkezettekhez. A vallási közösségek – hindu, muszlim, keresztény, szikh, dzsaina, buddhista, zoroasztriánus és mások – együtt léteznek a regionális szokások közepette. A kasztrendszeri diszkrimináció elleni törvényi tilalmak ellenére a társadalmi rétegződés továbbra is fennáll. A nemek közötti egyenlőtlenség és a gyermekek alultápláltsága továbbra is kihívást jelent. A gyors urbanizáció és iparosodás megnövelte a levegőszennyezést, különösen az Indo-Gangetikus övben.

2024-re India nominális GDP-je megközelítette a 4 billió USD-t, amivel globálisan az ötödik helyen állt; vásárlóerő tekintetében közel 15 billió USD volt. Az egy főre jutó jövedelem mégis a legtöbb polgárt az alacsonyabb jövedelmű kategóriába sorolja. A szolgáltatások – különösen az informatika és a pénzügyek – a növekedés motorjai; a mezőgazdaság továbbra is a munkaerő egyharmadát foglalkoztatja, de a termelés kevesebb mint 15 százalékát teszi ki. A feldolgozóipar a GDP körülbelül negyedét teszi ki. A külkereskedelem és a beruházások a Kereskedelmi Világszervezethez való 1995-ös csatlakozása óta bővültek.

India civilizációja több mint 4500 éves múltra tekint vissza. A védikus korban (kb. Kr. e. 1700–500) formálódtak az alapvető fogalmak – a dharma, a karma, a jóga és a móksa. A filozófiai iskolák a metafizikát és az etikát vitatták meg; az epikus költészet erkölcsi dilemmákat fogalmazott meg. Évszázadok alatt a vallási mozgalmak – a bhakti odaadás, a tantrikus gyakorlat, valamint a buddhista és dzsaina skolasztika – változatossá tették a spirituális diskurzust.

Az építészet ezeket az áramlatokat fejezi ki. A templomok a Vastu Shastra alapelveit követik, az emberi lakóhelyeket a kozmikus mintázatokhoz igazítva. A Taj Mahal fehér márványszimmetriája a mogul kifinomultságot tükrözi; Dél-Indiában a dravida gopurámok réteges szinteken emelkednek. Az indo-szaracén újjászületés a gyarmati és az őslakos formákat ötvözte a polgári épületekben és palotákban.

Hagyományosan a nők szárit viseltek, ami egy testük köré tekerhető anyagdarab, choli blúzzal és alsószoknyával párosítva. A férfiak alsótestét takaró ruhadarab, a dhoti, a tizennegyedik századi muszlim uralom után átadta a helyét a varrott nadrágoknak – pizsamáknak és churidaroknak. Manapság a városi szakemberek a nadrágokat és az ingeket részesítik előnyben; hivatalos alkalmakkor újraélesztik a servánikat, bandhgalákat és szárikat.

Az ételek gabonafélékre – rizsre vagy chapatira – épülnek, fűszeres lencsével, zöldségekkel, hússal vagy hallal kiegészítve. A koriander, kömény, kurkuma, kardamom és más fűszerek keverékei határozzák meg a regionális profilokat. A dél-indiai reggelik között szerepel az idli és a dosa; az északi thalis kenyérfélék, curryk és édességek széles választékát kínálja.

A viselkedés régiónként élesen változik. Ami Mumbaiban udvariasnak tűnik – taxióra használata és a visszajáró elfogadása –, az Delhiben vagy kisebb városokban más lehet. A látogatóknak alkalmazkodóképesnek kell maradniuk. Beszélgetés közben az indiaiak általában közvetlenek; az eufemizmusok zavart okozhatnak. A családdal, fizetéssel vagy oktatással kapcsolatos személyes kérdések gyakran melegséget jeleznek.

A tiszteletteljes megszólítások („uram”, „asszonyom”) illenek az idősebbekhez. A család túlmutat a nukleáris egységen, és a szülőkkel való együttélés kölcsönös támogatást tükröz. A kasztrendszer már nem bír jogi súllyal, de befolyásolja a társadalmi interakciókat. A bőrszín miatti elfogultság továbbra is fennáll mind a külföldiekkel, mind magukkal az indiaiakkal szemben. A kisebbségi közösségek – mint például az afrikai származású sziddik és az anglo-indiaiak – az elismerés és a befogadás konkrét kihívásaival néznek szembe.

Az olyan emlékművek, mint az agrai Taj Mahal, a delhi Kutb Minár és Vörös Erőd, valamint a dzsaipuri paloták India sokszínű múltjáról tanúskodnak. Nalanda romjai a korai buddhista tudományos munkásságra emlékeztetnek; Gandhi ásrama Ahmedabadban a politikai küzdelmek feljegyzéseit őrzi.

A templomkomplexumok Khajuraho faragott falaitól Meenakshi Amman oszlopos csarnokaiig Maduraiban terjednek ki. Varanasi Gangesz menti ghatjai a születés és halál rituáléinak adnak otthont, amelyek évezredes hagyományokat idéznek. A hegyi állomások – Srinagar, Darjeeling, Shimla, Ooty, Gangtok – enyhülést nyújtanak a nyári hőségben.

A tengerparti menedékhelyek közé tartoznak Goa strandjai és az Andamán-szigetek korallzátonyai. Nyugat-Rajasthanban a Thar-sivatagban teveszafarikat lehet túrázni Jaisalmerből. A vadrezervátumok – Gir oroszlánjaitól Kaziranga orrszarvúiig – hívogatják azokat, akik természetes találkozásokra vágynak, bár a siker a türelemtől és az időzítéstől függ.

India összetettsége dacol az egyszerű összefoglalással. Terepe a hófödte csúcsoktól a trópusi szigetekig terjed; nyelvei több százat számlálnak; vallásai a rituális áhítattól a rideg aszkézisig terjedő filozófiákat ölelnek fel. Évszázadoknyi találmány, hódítás, csere és alkalmazkodás hagyott nyomokat a kőben, a szövegekben és a szokásokban. Több mint egymilliárd polgárból álló szövetségi köztársaságként növekedéssel, egyenlőtlenséggel és környezeti nyomással küzd, miközben a legtöbb modern államnál régebbi hagyományokat tart fenn. India megértéséhez figyelembe kell venni az ellentéteit – a földben és a nyelvben, a jólétben és a szegénységben, a korszakos emlékművekben és a mindennapi rituálékban –, és fel kell ismerni egy olyan társadalmat, amely folyamatosan újraértelmezi magát anélkül, hogy kitörölné a múltját.