Haiti

Haiti az ellentétek földjeként mutatkozik be: egy 11,4 millió lakosú (2025-ös becslés) nemzet, amely 27 750 km² hegyvidéki terepen és part menti síkságokon terül el; Hispaniola nyugati háromnyolcadát foglalja el, Kubától és Jamaicától keletre, valamint a Bahamáktól délre. Fővárosa és legnagyobb városa, Port-au-Prince egy olyan nemzet központja, amelynek durván patkó alakú partvonala aránytalanul hosszú, 1771 km-es partszakasszal rendelkezik. Ezen a kompakt területen belül Haiti a Karib-térség legnépesebb és legzordabb országaként nyilvánul meg, identitását a domborzat és a történelem egyaránt alakítja. A következő, kizárólag hivatalos feljegyzésekből merített beszámoló a tájformák, az éghajlat, az emberi szövet és a folyamatos kihívások integrált megértését célozza – egy olyan utazó szemszögéből, aki minden kontúrját ismeri.

Haiti belseje hegyvonulatok és folyóvölgyek mozaikja, amely a keskeny tengerparti síkságokból emelkedik ki. A Massif du Nord, a Dominikai Köztársaság Cordillera Centraljának meghosszabbítása, a Guayamouc folyótól északnyugatra nyúlik ki, és a félsziget csúcsánál ér véget. Alatta fekszik a Plaine du Nord, egy alföldi folyosó, amely az északi határt és az Atlanti-óceánt öleli át, ahol a település és a művelés a hegyek védelmében koncentrálódik. Itt a magasság és a kitettség kölcsönhatása határozza meg a helyi mikroklímát: a szél felőli lejtőkön a páratartalom megmarad, míg a szél alatti völgyek a trópusi nap alatt perzselnek.

Közép-Haiti fennsíkok és völgyek sorozatából áll. A Közép-fennsík a Guayamouc folyó mindkét partját szegélyezi, délkeletről északnyugatra lejtőn. Délnyugatra emelkednek a Fekete-hegység (Montagnes Noires), amelynek lábai egyesülnek az északi hegységgel. E hegységek között az Artibonite-síkság (Plain de l'Artibonite) kiemelkedő jelentőségű: elég hatalmas ahhoz, hogy ellássa az ország fő mezőgazdasági termékét, és itt folyik a Riviere l'Artibonite, Haiti leghosszabb folyója, amely a Dominikai Köztársaságból a Gonâve-öbölbe ömlik. A folyó felénél a Péligre-tó (Lac de Péligre) – Haiti második legnagyobb tava – csak a huszadik század közepén épült gát után jelent meg, amely átalakította a völgyet.

Délen a Xaragua régió magában foglalja a Cul-de-Sac síkságát és a Tiburon-félszigetet. A Cul-de-Sac természetes mélyedésként helyezkedik el, sós tavai – a Trou Caïman és a nagyobb Étang Saumatre – tükröződő csendben tükrözik az eget és a napot. Tovább haladva a Chaîne de la Selle a keleti Massif de la Selle-től a nyugati Massif de la Hotte-ig húzódik, áthidalva a sziget déli gerincét. Minden egyes gerinc és völgy itt tektonikus felfordulásokról árulkodik, amelyek évezredek alatt formálták Haiti arculatát.

Haiti szárazföldjét szétszórt szigetek szegélyezik, amelyek saját történelmet hordoznak. Az északi partoknál fekvő Tortuga a tizenhetedik századi kalózok képét idézi fel. Gonâve, a legnagyobb közülük, a Gonâve-öbölben lebeg, vidéki falvait veszélyes tengeri ösvények kötik össze a fővárossal. Île à Vache délnyugatra fekszik, míg a cayemiták őrzik Pestel északi megközelítését. Még Navassa-sziget is, Jérémie-től negyven tengeri mérföldre nyugatra, Haiti területi kiterjedésében szerepel, bár az Egyesült Államok igazgatja, tartós vita közepette.

Haiti éghajlata a trópusi normákat követi, amelyeket a domborzat módosít. Port-au-Prince-ben januárban a hőmérséklet 23 °C és 31 °C között mozog; júliusban a minimumok elérik a 25 °C-ot, a maximumok pedig megközelítik a 35 °C-ot. A csapadékmennyiség átlagosan évi 1370 mm, amely két esős évszakra koncentrálódik – áprilistól júniusig és októbertől novemberig –, míg a száraz évszak novembertől januárig tart. Ezek a ritmusok irányítják a termesztés, a vízellátás és az emberi tevékenység ciklusait.

A csapadékmennyiség ingadozása szembetűnő. Az alföldi síkságokon, valamint az északi és keleti hegyoldalakon hevesebb csapadék hullik, ami zöldellési gócokat eredményez. Más területeken azonban a kevés eső visszatérő válsággá vált, mivel az erdőirtás felgyorsítja a lefolyást, aláásva a vízmegtartást. Az időszakos aszályok és árvizek így váltakoznak a hurrikánfenyegetésekkel, és mindkét szélsőség hatását felerősítik a talajt megkötő és a patakokat lassító kopár hegyoldalak.

A szeizmikus lökések rávilágítanak Haiti sebezhetőségére. Az észak-amerikai és a karibi tektonikus lemezek határán fekvő terület földrengéseket és viharhullámokat ritkán észlel. A 2010-es katasztrófa és az azt követő kolerajárvány megmutatta az infrastruktúra és a közegészségügy sérülékenységét a természeti erőkkel szemben – emlékeztetve arra, hogy a geológiai kontextus jobban alakít, mint a topográfia.

Demográfiailag Haitin átlagosan körülbelül 350 fő él négyzetkilométerenként, a népsűrűség a városi központokban, a part menti síkságokon és a könnyen megközelíthető völgyekben a legmagasabb. 2018-ban a lakosságát körülbelül 10,8 millióra becsülték; 2025 közepére a hivatalos adatok 11,4 millióra teszik, akiknek a korábbi népszámlálások szerint közel a fele húsz év alatti. A gyors növekedés túlterheli az erőforrásokat egy olyan országban, ahol az infrastruktúra, az oktatás és az egészségügy nehezen tud lépést tartani a fejlődéssel.

Gazdasági szempontból Haiti továbbra is Amerika egyik legszegényebb országa. Az egy főre jutó GDP közel 1800 USD, míg a teljes kibocsátás megközelíti a 19,97 milliárd USD-t (2017-es adatok). A haiti gourde fizetőeszközként van forgalomban. Annak ellenére, hogy a turisztikai ágazat még csak fejlődésben van, a tartós korrupció, a politikai ingadozás és a hiányos szolgáltatások akadályozzák a diverzifikációt. A magas munkanélküliség és az ismétlődő kivándorlás rávilágít a korlátozott belföldi lehetőségekre.

A 2010-es földrengés a kereskedelem meredek visszaesését okozta; a vásárlóerő-paritáson számított GDP 8 százalékkal, 12,15 milliárd USD-ről 11,18 milliárd USD-re esett vissza. Abban az évben Haiti a 182 ország közül a 145. helyen állt az ENSZ Emberi Fejlődési Indexében, a lakosság több mint 57 százaléka legalább három alapvető szegénységi mutató alapján hátrányos helyzetű volt. Ezek a számok egy olyan országot dokumentálnak, ahol a növekedés és a jólét elmarad a potenciáltól, amit mind strukturális, mind ciklikus kihívások korlátoznak.

A kormány mégis stratégiai ágazatként azonosította a turizmust. A fehér homokos strandok, a drámai hegyek és az egységes meleg éghajlat olyan látványosságokat kínál, amelyek vetekednek a szomszédos úti célokéval. 2014-ben Haiti 1,25 millió látogatót fogadott – többségük óceánjárókon érkezett –, és nagyjából 200 millió dolláros turisztikai bevételt termelt. Az állam promóciós erőfeszítései a természeti és kulturális örökséget hangsúlyozzák, bár a bizonytalanság és az alulfejlettség globális felfogása mérsékli a beáramlást.

Ezt követően beruházások történtek a vendéglátóipari infrastruktúrába. Ugyanebben az évben nyílt meg egy Best Western Premier szálloda az ötcsillagos Royal Oasis by Occidental mellett Pétion-Ville-ben, és egy négycsillagos Marriott kezdte meg működését Turgeau-ban, Port-au-Prince-ben. További fejlesztések történtek Port-au-Prince-ben, Les Cayes-ben, Cap-Haïtienben és Jacmelben. Az ágazat bővülése azonban továbbra is szerény az ország festői potenciáljához képest, és elmarad a regionális versenytársaktól.

A szárazföldi közlekedés két fő autópályán halad keresztül. Az 1-es számú Nationale út Port-au-Prince-ből indul, érinti Montrouis-t és Gonaïves-t, mielőtt északon Cap-Haïtienben érne véget. A 2-es számú Nationale út a fővárost köti össze Les Cayes-szel Léogâne-on és Petit-Goâve-on keresztül délen. Mindazonáltal az útviszonyok általában rosszak, a kátyúk és az erózió miatt sok szakasz járhatatlan heves esőzések idején.

A tengerészeti létesítmények Port-au-Prince nemzetközi kikötőjében összpontosulnak, amely – a daruk, a nagy kikötőhelyek és a kiterjedt raktárak ellenére – továbbra sem kihasznált, valószínűleg a magas díjak miatt. Saint-Marc a fogyasztási cikkek kedvelt belépési pontjává vált, ami a főváros logisztikai korlátait tükrözi. A korábbi vasúthálózatok leromlottak, felújítási költségeik pedig megfizethetetlennek bizonyultak. 2018-ban felmerültek a Haitit és a Dominikai Köztársaságot összekötő „transz-Hispaniola” vasútvonalra vonatkozó javaslatok, de konkrét tervekre még várnak.

A légi közlekedés középpontjában a Toussaint L'Ouverture nemzetközi repülőtér áll, amely Port-au-Prince-től tíz kilométerre észak-északkeletre, Tabarre megyében található. Ez a repülőtér kezeli a legtöbb utasforgalmat, a Cap-Haïtien nemzetközi repülőtérrel együtt, amely az északi járatokat szolgálja ki. A Jacmelben, Jérémie-ben, Les Cayes-ben és Port-de-Paix-ban található kisebb repülőterek a regionális légitársaságokat és a magánrepülőgépeket szolgálják ki. 2024 májusában, az erőszak miatti három hónapos bezárás után a Toussaint L'Ouverture újra megnyílt, hogy enyhítse a gyógyszerek és az alapvető ellátási készletek hiányát.

A hivatalos tömegközlekedést kiegészítve a „tap-tap” típusú buszok városi és vidéki útvonalakon közlekednek. Ezek az élénk színűre festett buszok vagy pickup teherautók – nevüket a fém karosszériára helyezett csapokról kapták, amelyekkel jelzik a megállást, – megosztott taxikként működnek. Magántulajdonban lévő és gazdagon díszített buszok, meghatározott útvonalakat követnek, és csak akkor indulnak, ha megteltek, így az utasok bármikor könnyen kiszállhatnak.

Ezen fizikai rendszerek mögött ökológiai válság húzódik meg. Haiti továbbra is a Karib-térség leginkább erdőirtott nemzete. A gyarmati korban a kereskedelmi célú monokultúra iránti igények indították el a folyamatot; a 19. századi Franciaországnak nyújtott kártalanítások súlyosbították a helyzetet, széles körű fakitermelést eredményezve. Ma a főzéshez szükséges faszéntermelés továbbra is az erdőpusztulás fő oka. Ennek eredményeként kopár hegyoldalak alakulnak ki, amelyek felerősítik a viharokban lefolyó vizet, növelve az árvizek, földcsuszamlások és iszapfolyások kockázatát.

Haiti tájai így egyszerre testesítik meg a rugalmasságot és a törékenységet. Csúcsai és síkságai a mezőgazdasági tevékenységeket és a kulturális életet támogatják, még akkor is, ha sebezhetőséget mutatnak az éghajlat, a geológia és az emberi tevékenység miatt. Haiti bejárása a föld és a megélhetés, a történelmi örökségek és a természeti kényszerek kölcsönhatásának tanúja. Ezekben a körvonalakban Haiti története tovább él – kőbe, talajba és tengerbe írva.