Türkmenisztán

A Kaszpi-tenger hullámzó vize és a Kopet Dag és Koytendag hegységek szaggatott gerincei között fekszik Türkmenisztán, a csendes sivatagok és ősi oázisok, csillogó márványfők és omladozó karavánerődök földje. Kevés közép-ázsiai ország kelt akkora érdeklődést, mint ez a mintegy hétmillió lelket számláló köztársaság, ahol a hatalmas Karakum-sivatag a táj több mint négyötödét uralja, és ahol a modern állam igyekszik összeegyeztetni szovjet örökségét, tekintélyelvű kormányzását és ambiciózus gázüzemű modernizációját a sivatag tartós megszorításaival.

Türkmenisztán a Selyemút főútvonalain átívelő fontos vízvezeték kezdeti napjaitól kezdve egészen a bolygó egyik legnagyobb földgáztárolójaként betöltött jelenlegi státuszáig tanúja volt birodalmak felemelkedésének és bukásának, kereskedelemmel duzzadt, majd romba dőlő városoknak, és olyan uralkodóknak, akiknek szeszélyei formálták mind a városok látképét, mind a polgárok mindennapjait.

Türkmenisztán, amely mintegy 488 100 négyzetkilométeren terül el – valamivel kisebb, mint Spanyolország –, tektonikus lemezek és éghajlati szélsőségek metszéspontjában fekszik. Északon a Turáni-medence lapos területei az Usztyurt-fennsíknak adnak utat; délen a Kopet-Dag magasodik az ég felé egy Iránnal közös határfalban, ahol olyan csúcsok, mint a Kuh-e Rizeh, közel 2912 méterre emelkednek. Keleten a Koytendag és a Paropamyz fennsíkok alpesi magaslatai Ayrybabánál (3137 m) csúcsosodnak ki, az ország legmagasabb pontján. A nagyobb folyók – az Amu Darja, a Murghab, a Tejen és az Atrek – oázisokként vonulnak át ezen a zord domborzaton, de vizük ritkán töri fel a sivatag szomját.

Kevés a csapadék. A Karakum-hegység szívében az éves csapadékmennyiség gyakran 12 milliméter alatt marad; a sivatag halvány homokja évente több mint 235 tiszta napot tölt el, nyári hőhullámok alatt, amelyek akár 50 °C fölé is emelkedhetnek. A telek rövidek és szárazak, kivéve a januártól májusig tartó záporokat, amelyek az Atlanti-óceán nedvességéből hullanak le, elhalványulva a déli hegyek mögött, amelyek elzárják az Indiai-óceán melegét. Ez a könyörtelen éghajlat formálta mind a növényvilágot – hét különálló ökorégiót, az Amu menti part menti erdőktől a Kopet-dag által kiemelt félsivatagi cserjésekig –, mind az itt élő emberi szellemet.

Jóval a modern határok előtt Türkmenisztán oázisvárosai támogatták a karavánkereskedelmet Kelet és Nyugat között. A Murghab folyó partján fekvő Merv egykor a világ legnagyobb metropoliszai közé tartozott, falai tudósoknak és kereskedőknek adtak otthont az iszlám aranykorban. Nyugaton fekszenek Nisa és Gonur Depe, pártus paloták és bronzkori települések maradványai. Asgabattól délre Anau és Jeitun fallal körülvett romjai a mezolitikus úttörőkre emlékeztetnek, akik először aknázták ki a földalatti víztartó rétegeket. Ahogy a mongol hordák, perzsa szatrapák és arab hódítók haladtak el, kultúráikat egymásra rétegezték, kialakítva a régió többes örökségét.

1881-ben az Orosz Birodalom annektálta a türkmén földeket. 1925-re a szovjet tervezők létrehozták a Türkmén SZSZK-t, a gyapot- és gáztermelést Moszkva gazdasági programjaihoz kötve. Egy pusztító földrengés 1948-ban Asgabatot a földdel tette egyenlővé, amelyet később sztálinista betonból építettek újjá. A Szovjetunió 1991-es összeomlásával Türkmenisztán kikiáltotta a függetlenséget, ám a létrejött állam inkább egy személyes hűbérbirtokra, mint egy liberális demokráciára hasonlított.

Saparmurat Niyazov, akit önmagát „Türkmenbaşynak” neveztek, a függetlenségtől 2006-ig uralkodott. Különc rendeleteit – a fekete autók baljóslatúként való betiltását, saját meditációs szövegeinek kötelező személyes felolvasását az iskolákban, sőt, a fővárosban a kutyák betiltását – egy olyan biztonsági apparátuson keresztül érvényesítették, amely nem tűrte a tiltakozást. Utódja, Gurbanguly Berdimuhamedow fenntartotta a szoros hatalmat, és 2022-ben kiterjesztette az örökös uralmat fiára, Serdarra, miután a választásokat a nemzetközi megfigyelők sem szabadnak, sem tisztességesnek nem minősítették. Az újságírók és a vallási gyakorlók továbbra is megfigyelés alatt állnak, és a kisebbségi jogok csekély védelmet élveznek. Türkmenisztán következetesen a legszigorúbb rezsimek közé tartozik a globális sajtó és emberi jogi indexekben.

A sivatagi homok alatt fekszik a világ negyedik legnagyobb gázkészlete; elméletileg ez az adottság megváltoztathatja az ország sorsát. 1993 és 2019 között a lakosok államilag támogatott áramot, vizet és gázt élvezhettek. 2019 után a támogatások megszűntek, és a manat, amely hivatalosan 3,5-ös árfolyamon volt kötve az amerikai dollárhoz, a feketepiacon 19 vagy 20 közelébe esett – ami a gazdasági nyomás erős mutatója. A gyapot továbbra is az export második pillére, bár a világpiaci árak összeomlása és a külső adósságok 2015 óta krónikus kereskedelmi hiányhoz vezetnek.

A diverzifikációra irányuló erőfeszítések közé tartoznak az olyan turisztikai vállalkozások, mint az Avaza, egy kaszpi-tengeri „üdülőövezet”, ahol szállodák és sétányok épültek az Öböl-államok fejlesztései mintájára, bár külföldi befektetések nélkül. 2022-ben a kormány elrendelte a Darvaza gázkráter lángjának – a „pokol kapujának” – eloltását, a gázexportot helyezve előtérbe a merész utazókat a tüzes gödörbe vonzó vonzerővel szemben.

Asgabat, a hatalmas főváros, fehér márványhomlokzataival, hatalmas zászlórúdjával és a déli hegylábak előtt magasodó Türkmen-toronnyal kápráztat el. Csillogó oázisa mögött tartományi központok emelkednek: Türkmenbasi olajtermináljai a Kaszpi-tenger partján; Mária szelíd dűnéi, amelyek a Selyemút romjait őrzik; Daşoguz neoklasszikus színházai és üzbég ízű bazárjai; valamint Türkmenabat folyóparti főútjai.

A modern autópályák a szovjetek által kijelölt útvonalakat követik: az M37-es nyugat-keleti összeköttetés Türkmenbasiból Asgabaton, Marion és Türkmenabaton keresztül húzódik, míg egy észak-déli autópálya Asgabatot Daşoguzzal köti össze. Fizetős utak és új hidak épülnek az állami építőipari vállalatok irányítása alatt, bár a projektek a külföldi vállalkozóknak nem fizettek. A vasútvonalak – a Transzkaszpi-tengeri vasútvonal maradványai – belföldi utasokat és tömeges árukat szolgálnak ki; egy tervezett afgán ág Heratba egy esetleges regionális összeköttetésre utal.

A légi közlekedés központja az Asgabat Nemzetközi Repülőtér, amely minden tartományi fővárosban rendelkezik belföldi kifutópályákkal. A Turkmenistan Airlines, az egyetlen légitársaság, szerény járatokat indít Moszkvába, Dubajba, Isztambulba és azon túlra, valamint a teheráru- és karanténigények kielégítésére korszerűsített tartományi repülőterekre. A tengeren a kibővített Türkmenbasi kikötő fogad kompokat Bakuba, rakományokat Aktauba és olajszállító tartályhajókat a globális piacokra.

Türkmenisztán, amely hivatalosan a türkmének (mintegy 85 százalék) otthona az üzbégek, oroszok, kazahok és tucatnyi más kisebbség mellett, rejtett sokszínűségét ritkán tárták fel teljesen; az 1995 óta rendelkezésre álló népszámlálási adatok továbbra sem egyértelműek. A türkmén, a törökhöz és az azerihez hasonló török ​​nyelv, az államnyelv, míg az orosz – amely egykor domináns volt – a posztszovjet ábécé latin írásmódra való áttérése és az etnikumok közötti státusz 1996-os visszavonása óta visszaszorult.

A polgárok közel 93 százaléka muszlimnak, túlnyomórészt szunnitának vallja magát, bár a szertartás gyakran világi, és a Korán államilag jóváhagyott oktatása szigorú felügyelet mellett történik. A szláv közösségekben továbbra is fennáll a keleti ortodoxia. Az 1990 óta tartó vallási megújulást az állam gondosan irányítja, és csak néhány teológiai kar működik egyetemi égisze alatt.

A türkmén építészek azzal a kihívással néznek szembe, hogy a kortárs dizájnt történelmi környezettel integrálják. Asgabat monumentális projektjei, az Alem Kulturális Központtól a palotaszerű kormányzati komplexumokig, fehér márványburkolatra, kolosszális oszlopokra és neoklasszikus szimmetriára épülnek. A fővároson túl azonban az ősi erődök és mauzóleumok – Ahmed Sanjar Mervben, a Parau-Ata mauzóleum – tanúskodnak a középkori kézművességről, a bonyolult téglamunkákról és az iszlám temetkezési művészet ünnepélyes geometriájáról.

A belépéshez vízum, a legtöbb állampolgár számára pedig egy engedéllyel rendelkező ügynökség támogatása szükséges. Az önálló utazás tilos; minden külföldi egy idegenvezetés keretein belül mozog. A szállásárak tükrözik Türkmenisztán státuszát, mint Közép-Ázsia legdrágább elővárosa: az egyszerű kétágyas szobák ára körülbelül 30 USD/éj, a középkategóriás komfortos szobák ára 60 USD, az asgabati éttermek pedig étkezésenként körülbelül 20 USD-t számolnak fel. 2017 óta napi 2 USD „idegenforgalmi adót” adnak hozzá a szállodai számlákhoz.

A helyi pénznem, a manat (TMT) 100 tengére oszlik. Az amerikai dollár mellett pénzérmék – 1, 2, 5, 10, 20 és 50 tenge címletek, valamint 1 és 2 manat – is forgalomban vannak, amelyeket a nemzetközi szállodákban és repülőtereken elfogadnak. A hitelkártya-használat ritka a nagyobb szállodákon és bankokon kívül, ATM-ek száma pedig csak néhány asgabati helyszínen korlátozott. A turistákat arra figyelmeztetik, hogy csak a legszükségesebb manat összeget váltsák be, mivel a kimenő pénznemben történő átváltás lehetetlen.

A türkmén társadalom nagyra értékeli az udvariasságot és a méltóság megőrzését. A vendégek leveszik a cipőjüket, amikor belépnek a házba, és szerény ajándékokat visznek a házigazdáknak. A kenyeret – amelyet gyakran ünnepélyesen kínálnak fel – két kézzel is elfogadhatják; a visszautasítás mély sértést okozhat. A babonák máig fennmaradtak: a benti fütyörészés állítólag szerencsétlenséget hív elő; bizonyos napokon hagyomány szerint tilos a körömvágás vagy a takarítás.

A vezetés vagy a politika nyílt kritikája veszélyes. A Berdimuhamedow név tiszteletet parancsol mind a nyilvános diskurzusban, mind a hivatalos képekben. A stratégiai helyszínek – kormányzati épületek, katonai létesítmények, határátkelők – fényképezése tilos, és a rendőrség szigorúan betartatja ezeket a tilalmakat. Maguk a rendőrségek arról híresek, hogy zaklatják mind a polgárokat, mind a külföldieket; a vesztegetés gyakori, és minden konfrontációt a legjobb az engedelmességgel és a nyugalommal enyhíteni.

A közúti közlekedésnek megvannak a maga veszélyei. A sofőrök gyakran figyelmen kívül hagyják a közlekedési szabályokat; a taxikból hiányoznak a biztonsági berendezések, és az autópályákat jelöletlen ellenőrzőpontok tarkítják. A turistáknak inkább engedéllyel rendelkező ügynökségekkel kell magánjárművet bérelniük, mintsem helyi taxikat hívjanak.

A főváros márvány sugárútjain túl Türkmenisztán kincsei csendes romokban és természeti különlegességekben rejtőznek. Az ősi Merv koncentrikus falakban bontakozik ki – Erk Kala, Sultan Kala –, minden korszakot omladozó vályogtéglába vésve. Konye-Urgench türkizkék mauzóleumai homokos pusztaságok között magasodnak, míg Nisa pártus oszlopai a Karakumra néznek. Kow-Ata földalatti, kénben gazdag vizei alacsony barlangboltozatok alatti meleg fürdőkre csábítják a fáradt utazókat. A természetvédelmi területek – Repetek sivatagi homokja, Köpet Dag borókafa lejtői és a Kaszpi-tenger partvidékének sós síkságai – jó előre engedélyeket igényelnek. A sivatag mélyén pedig a Darvaza kráter pislákoló gödre egyszerre fenyegető és lenyűgöző látványt nyújt.

Türkmenisztán ellenáll a felszínes jellemzéseknek. Kormánya vasököllel gyakorolja a hatalmat, népe az állam által előírt megszorítások és propaganda közepette birkóz meg a mindennapi szigorúságokkal, mégis a főváros tökéletes útjain túl évszázados emberi erőfeszítések húzódnak meg kőbe és földbe vésve. Azoknak a látogatóknak, akik erre a homokra lépnek, tisztelettel, alázattal és annak a vékony határvonalnak a tudatával kell ezt tenniük, amely elválasztja a történelmi csodát a kortárs kontrolltól. Ezeken a száraz kiterjedéseken – ahol a szél éjszaka megváltoztatja a sivatag arcát, és a túlélők kutak körül csoportosulnak – Türkmenisztán feltárja paradoxonát: az elszigeteltség és a nyitottság, a történelem visszhangjai által tarkított csend és a kérlelhetetlen szigorból született szépség földje.