Szíria

Szíria, hivatalos nevén Szíriai Arab Köztársaság, a Földközi-tenger keleti partján központi helyet foglal el. 185 180 négyzetkilométeres szárazföldi területe mintegy 25 millió lakost tart fenn, így az ötvenhetedik és a nyolcvanhetedik legnépesebb nemzet. A tengerparti síkságoktól a keleti sivatagig Szíria határai északon Törökországgal, keleten és délkeleten Irakkal, délen Jordániával, délnyugaton pedig Libanonnal és Izraellel húzódnak. Az országot – legalábbis a közelmúltbeli felfordulásokig – egyetlen párt kormányozta elhúzódó szükségállapot alatt, közigazgatásilag tizennégy kormányzóságra oszlik, fővárosa és fő városi központja Damaszkusz.

Jóval a modern köztársaság kialakulása előtt „Szíria” egy nagyobb régiót jelölt, amely egymást követő birodalmak között húzódott. Ebla régészeti leletei az i. e. harmadik évezredből származnak, Ugarit és Mari későbbi városi komplexumai pedig korai kereskedelmi hálózatokról tanúskodnak. A hetedik században Damaszkuszban működött az Omajjád Kalifátus udvara, ami a várost az iszlám kormányzás korai székhelyeként jelölte meg. A Mamluk Szultanátus alatt regionális központként szolgált; ezt követően több mint négy évszázadra oszmán kézre került.

Az első világháborút követően a Népszövetség francia mandátum alá helyezte Szíriát. A francia kormányzat egyetlen politikai egységbe egyesítette az egykor az oszmánok által birtokolt tartományokat. A két világháború közötti években fokozódott a nacionalista agitáció. 1945 áprilisában az Első Szíriai Köztársaság csatlakozott az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, ezzel jogilag is megszüntetve a mandátumot. A francia erők 1946 áprilisában befejezték kivonulásukat, és Szíria teljes de facto függetlenséget szerzett.

A korai köztársaság politikai instabilitással küzdött. 1949 és 1971 között legalább hatszor katonai puccsok alakították át a kormányzatot. 1958-ban Szíria és Egyiptom megalakította az Egyesült Arab Köztársaságot; az unió egy 1961-es puccs után felbomlott. 1963 márciusában az Arab Szocialista Baasz Párt egy frakciója ragadta magához a hatalmat, és hadiállapot alatt kormányzott. A belső megosztottság további puccsokhoz vezetett, nevezetesen 1966 februárjában és 1970 novemberében, utóbbi Hafiz el-Aszad elnökké tette. Három évtized alatt Aszad olyan rendszert szilárdított meg, amelyben a kulcsfontosságú katonai és kormányzati szerepkörök az alavita közösség tagjaihoz kerültek. 2000 júniusában bekövetkezett halála után fia, Bassár el-Aszad követte őt a trónon.

2011 elején az arab tavaszhoz kapcsolódó népi tiltakozások átterjedtek Szíriára. A kormány válasza többpárti konfliktust váltott ki, amely regionális és globális hatalmakat vonzott be. 2015 közepére az Iszlám Állam csoport Közép- és Kelet-Szíria nagy területeit foglalta el, ami több állam közvetlen beavatkozását váltotta ki. 2017 végére az IS által tartott terület nagyrészt összeomlott a kurd vezetésű erők, a szíriai kormánycsapatok és szövetséges milíciák, valamint a különféle külföldi hadseregek nyomása alatt. Új politikai entitások jelentek meg, köztük egy félig autonóm közigazgatás északkeleten. 2024 végén az ellenzéki frakciók rövid időre behatoltak Damaszkuszba, megdöntve a hatalmon lévő rezsimet. 2025 elején Szíria infrastruktúrájának nagy része romokban hever, és a nemzetközi szankciók továbbra is érvényben vannak.

Fizikailag Szíria három széles zónából áll. A Földközi-tenger partvidékén keskeny síkságok kapják a téli csapadékot, és olajfaligeteknek és citrusültetvényeknek adnak otthont. A szárazföld belsejében egy félszáraz sztyeppe sivatagnak ad otthont a keleti kormányzóságokban. Az Eufrátesz folyó, Szíria fő vízfolyása, Törökországból nyugat felé folyik száraz síkságokon keresztül, mielőtt délre fordulna. Északkeleten az al-Dzsazira-fennsík termékeny talajfoltokat őriz, amelyeket a folyó mellékfolyói öntöznek; délen Hawran vulkanikus talajai búzát és árpát teremnek. A part menti hegyvonulatok meghaladják a 2000 métert, nedvességet kötnek meg, és egy zöld övet hoznak létre, amely éles ellentétben áll a keletebbre elterülő sivataggal.

Amikor 1956-ban olaj bukkant fel északkeleten – olyan mezőkön, mint a Rmelan és az al-Suwaydiyah –, az erőforrás átalakította Szíria exportprofilját. Az 1970-es évek közepére a kőolaj lett a vezető devizabevételi forrás, a Deir az-Zawr közelében lévő mezők pedig a határon túli iraki lelőhelyekhez csatlakoztak. Földgáz 1940-ben bukkant fel Dzsbesszában, bár a gáztermelés az elmúlt évtizedekig másodlagos maradt. 2000 és 2008 között az egy főre jutó éves GDP átlagosan 2,5 százalékkal nőtt. A kormányzat az államilag irányított tervezésről a piacorientált reformok felé igyekezett áttérni, ösztönözve a külföldi befektetéseket a turizmus, a szolgáltatások és a földgáz területén. Az előrelépés azonban egyenetlennek bizonyult, és a szegénységi ráta 2005-re közel 30 százalékra ingadozott.

A háború visszafordította ezeket a szerény eredményeket. 2012-re az exportbevételek 12 milliárd dollárról 4 milliárd dollárra zuhantak. A szíriai font értékének négyötödét veszítette. Az állami költségvetések külső hitelkeretektől függtek, főként Irántól, Oroszországtól és Kínától. Az Egyesült Államok és az EU kőolajexportra vonatkozó szankciói, amelyeket 2012-től léptettek életbe, nagyjából havi 400 millió dollárba kerültek. Az Iszlám Állam 2015-ös foszfátbányáinak lefoglalása megszüntette a fennmaradó bevételi forrást. Az infrastrukturális károk, a valutaösszeomlás és a szankciók miatt az újjáépítési költségek megközelítették a 10 milliárd dollárt.

A konfliktus előtt Szíria közlekedési hálózata négy nemzetközi repülőteret – Damaszkusz, Aleppo, Latakia és Kamishli –, valamint egy nagyobb városokat összekötő vasúti rendszert foglalt magában. Az utak közel 70 000 kilométert öleltek fel, ebből 1100 gyorsforgalmi út volt. Léteztek belvízi utak, de nem volt kereskedelmi jelentőségük. Háború idején számos útvonal veszélyessé vált, és a határokon átnyúló vasúti szolgáltatások megszűntek.

Szíria lakossága évezredes migrációt és letelepedést tükröz. Az arabok nagyjából háromnegyedét teszik ki az országban még mindig élőknek; a korábbi népszámlálási adatok szerint a lakosok száma körülbelül 18,5 millió volt (2019). A fennmaradó részhez tartoznak a kurdok (elsősorban északkeleten), a török ​​nyelvű közösségek, az asszírok és más csoportok. Az újarámi nyelvjárások Ma'lulában és a környező falvakban fennmaradtak; a klasszikus szír nyelv liturgikus funkciókat lát el. A kurd, török, örmény, cserkesz és csecsen kisebbségek hivatalos státusz nélkül tartják fenn nyelvüket. Az arab nyelvjárások – a levantei nyugaton, a mezopotámiai északkeleten – uralják a mindennapi beszédet. Az angol és a francia nyelv megjelenik az oktatásban és a kereskedelemben.

A vallási összetétel szerint a lakosság közel háromnegyedét szunnita muszlimok, körülbelül 13 százalékát alaviták és tizenkétszázalékos síiták, közel 10 százalékát keresztények, körülbelül 3 százalékát pedig drúzok tették ki. A gyakorlatban az alaviták aránytalanul nagy arányban töltenek be magas rangú katonai és kormányzati pozíciókat az 1970-es évek óta. A keresztény felekezetek – görög ortodoxok, szír katolikusok, örmény apostoliak és mások – folytatják a közösségi életet a városokban és falvakban.

Szíriában a kulturális szokások középpontjában a család, a vendégszeretet és a vallási előírások betartása áll. A társadalmi rituálék közé tartozik a dabkeh tánc és a kardtáncok az esküvőkön és fesztiválokon. A népművészet az arab, kurd és arámi hagyományokra épít. A konyhaművészet régiónként változik: az aleppói ételek a csípős kebabokra helyezik a hangsúlyt; a damaszkuszi konyha a töltött zöldségeket és a robusztus péksüteményeket emeli ki. A mindennap frissen sült lepénykenyérhez olyan alapvető ételek tartoznak, mint a hummusz, a tabbouleh és a labneh. Az ételeket meze tálak vezetik be. Az arab kávé a reggelinél és a vendégfogadásoknál kap helyet; az arak, egy ánizsízű ital, az ünnepi lakomákon jelenik meg.

Az építészeti örökség magában foglalja a Boszra és Apamea római színházait, a keresztes várakat, mint például a Krak des Chevaliers, valamint az oszmán mecseteket, medreszéket és karavánszerájokat. Damaszkusz és Aleppó városi szövete megőrizte a középkori negyedeket, amelyek a bazárok és mecsetek köré csoportosulnak. Palmüra egykor a keleti sivatagi fellegvárként állt; a 2015-ös súlyos károk után az aknamentesítés és a helyreállítás lassan halad.

2011 előtt a turizmus növekedési potenciált kínált: a tengerparti üdülőhelyek, a zarándokhelyek és a régészeti területek vonzották a látogatókat. A kormányzat az olajon túl a szolgáltatások és a vendéglátás felé kívánta diverzifikálni tevékenységét. A háború azonban meghiúsította ezeket a terveket. Egyes segélyszervezetek becslése szerint a turisztikai szektorban a munkahelyek 40 százaléka szűnt meg 2015 közepére. Az épített környezet nagy része, a szállodáktól az autópályákig, felújításra szorul.

Az utazási tanácsok egykor óva intettek a politikai vitáktól, mivel az érzékeny témákra – Izrael Golán-fennsík feletti ellenőrzése vagy az uralkodó család kritikája – vonatkozó alkalmi megjegyzések nem kívánt figyelmet kelthetnek. A koldulás néha agresszívvé vált zarándokhelyek közelében. A nyugati öltözködés illik a városi keresztény negyedekhez, de máshol feltűnést kelthet; a szerény ruházat megkönnyítette az interakciókat. A csapvíz általában megfelelt a biztonsági előírásoknak, bár a palackozott márkák szélesebb körű bizalmat élveztek. Az egészségügyi intézmények minősége változó volt; a külföldi orvosok gyakran szolgálták ki a szállodai vendégeket ügyeletben.

A mindennapi életben a szíriaiak a közvetlen kritikát a privát helyzetekre tartogatják. A nyilvános párbeszédek során emelt hangon és élénk gesztusokkal fogalmaznak, bár ezek inkább elkötelezettséget, mint haragot fejeznek ki. A házigazdák szívesen látják az idegeneket; a gyerekek szeretetteljes figyelmet kapnak a felnőttektől. A társasági etikett nem javasolja a mutatóujjal való integetést és a talp felmutatását. A személyes kérdések próbára teszik a nyugati komfortzónát, de a kapcsolatteremtés vágyából fakadnak.

A nők, különösen, ha kísérő nélkül vannak, kéretlen megjegyzéseket válthatnak ki; az udvarias visszautasítások és a szemtanúk meghívása jellemzően elegendő volt a nemkívánatos közeledések hatástalanításához. A helyi törvények értelmében az erkölcsi szabályok letartóztatáshoz vezethetnek a nem házas férfiak és nők számára, akik magánterületen osztoznak. A homoszexuális cselekmények továbbra is büntetendők.

A közelmúltbeli zavarok ellenére Szíria hosszú történelme tovább él a tájain, nyelvein és közösségein. Minden egyes réteg – a bronzkori romoktól az oszmán fürdőkig – tanúskodik a birodalmak és a migráció egymást követő hullámairól. Amint az utcák újra nyüzsögni kezdenek, a konfliktusok által szétszórt városrészek bazárokban és tereken gyülekezési helyeknek adhatnak otthont. Az évszázadokkal ezelőtt ültetett olajfák még mindig teremhetnek gyümölcsöt. Amikor visszatér a stabilitás, Szíria anyagi öröksége és élő hagyományai készen állnak arra, hogy visszanyerjék helyüket a mindennapi életben.