Azerbajdzsán

Azerbajdzsán egy olyan földterületet foglal el, ahol a Kaukázus sík területei a Kaszpi-tenger partvonalával találkoznak. Területe a harmincnyolcadik és negyvenkettedik fok északi szélesség, valamint a negyvennegyedik és ötvenegyedik fok keleti hosszúság között fekszik. Északon a Nagy-Kaukázus-hegység meredeken emelkedik, csúcsai természetes gátat képeznek a hidegebb légáramlatok ellen. Keleten a Kaszpi-tenger közel nyolcszáz kilométer hosszú partszakasszal öleli körül. Délen az ország határa Iránnal találkozik; nyugaton Örményországgal és egy rövid határral Törökországgal; északnyugaton Grúziával találkozik; északkeleten pedig az oroszországi Dagesztán köztársasággal érintkezik. E határokon át az Azerbajdzsán Köztársaság három fő fizikai zónára oszlik: a szívében lévő síkságra, a Nagy- és Kis-Kaukázus, valamint a Talis-hegység felföldjeire, valamint a Kaszpi-tenger part menti síkságára. A Föld ismert iszapvulkánjainak közel fele a felszíne alatt fekszik, kúpokat és repedéseket táplálva, amelyek időnként lángokat vagy gőzölgő gázt lövellnek ki – emlékeztetve a régió földalatti vitalitására.

A ma Azerbajdzsánnak nevezett területeket kormányzó legkorábbi államok közé tartozott a kaukázusi Albánia, majd az egymást követő perzsa birodalmak, amelyek nyomot hagytak a nyelvben, a vallásban és a kormányzásban. A tizenkilencedik századig ez a terület a kadzsár Iránhoz tartozott. Az 1804–1813-as és az 1826–1828-as orosz–perzsa háborúk arra kényszerítették a perzsa sahot, hogy az 1813-as gulisztáni és az 1828-as türkméncsaji szerződések értelmében átengedje kaukázusi tartományait az orosz koronának. Oroszország ezután egy kaukázusi alkirályságon belül szervezte meg ezeket a területeket. Az Orosz Birodalom 1917-es összeomlásával a törökül beszélő muszlimok körében kialakult nemzeti öntudat 1918-ban az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaságban egyesült – az első világi, demokratikus, muszlim többségű államban. Ez a berendezkedés 1920-ig fennmaradt, amikor a szovjet erők beolvasztották a területet Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság néven. A Szovjetunió utolsó napjaiban, 1991. augusztus 30-án a modern Azerbajdzsán Köztársaság visszanyerte függetlenségét.

A posztszovjet évtizedek konfliktusokat hoztak Hegyi-Karabah, egy nagyrészt örmények lakta hegyvidéki enklávé miatt. 1991 szeptemberében ez a közösség kikiáltotta az Artsakh Köztársaságot. Az 1994-es tűzszünet után Artsakh és a környező kerületek ennek ellenére nemzetközileg azerbajdzsáni területként maradtak elismertek. Egy 2020-ban megújult azerbajdzsáni katonai kampány során Hegyi-Karabah hét kerületét és egyes részeit visszaszerezték. 2023 végén Baku erői bevonultak az enklávé fennmaradó részébe, feloszlatva a de facto Artsakh-kormányt, és szinte az összes örmény lakos távozását okozva.

Azerbajdzsán alkotmánya egységes, félig elnöki köztársaságot hoz létre. Az Új Azerbajdzsán Párt 1993 óta van hatalmon Hejdar Alijev, majd fia, Ilham Alijev vezetése alatt. A megfigyelők a politikai ellenzék és a média szabadságának korlátozásáról, valamint a polgári szabadságjogok korlátozásáról számolnak be. Mindazonáltal az állam 182 országgal tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, és harmincnyolc nemzetközi szervezetben vesz részt, köztük az Egyesült Nemzetek Szervezetében, az Európa Tanácsban, a Nem Elkötelezettek Mozgalmában, az EBESZ-ben, a NATO Békepartnerségi programjában, a Türk Államok Szervezetében és a GUAM-ban. Megfigyelő státusszal rendelkezik a Kereskedelmi Világszervezetben, és segített megalapítani a FÁK-ot és az OPCW-t.

Szinte minden állampolgár – mintegy kilencvenhét százaléka – muszlimnak vallja magát, bár az állam nem tart fenn hivatalos vallást, és világi kormányzást biztosít. A síita hívők a hívők körülbelül ötvenöt-hatvanöt százalékát teszik ki, a fennmaradó részt pedig szunniták. A keresztény közösségek – ortodoxok, örmény apostoli, valamint kisebb katolikus, protestáns és evangélikus csoportok – mintegy három százalékot tesznek ki. A zsidó jelenlét két évezredes múltra tekint vissza: ma nagyjából tizenkétezer zsidó él Azerbajdzsánban, köztük a Kuba közelében található Krasznaja Szloboda közössége, amely az egyetlen zsidó többségű város Izraelen és az Egyesült Államokon kívül.

A föld domborzata befolyásolja éghajlatát, amely a világ tizenegy éghajlati övezetéből kilencet felölel, a száraz alföldi sztyeppéktől a párás, mérsékelt övi erdőkig. A csapadékmennyiség nagyban változik: a déli Lankaranban akár tizennyolcszáz milliméter is hullik évente, míg az Absheron-félszigeten kevesebb mint háromszázötven. A magasabb fekvésű területeken a teleken mínusz harminc Celsius-fok alá süllyedhet a hőmérséklet, ahogyan azt Julfában és Ordubadban is feljegyezték, míg a part menti területeken ritkán fordul elő mínusz öt fok alatti hőmérséklet. Patakok és folyók – számuk meghaladja a nyolcezer fokot – a Kaszpi-tenger felé folynak; az ezerötszáz kilométer hosszú Kur folyó átszeli a középső alföldet, mielőtt a tengerbe ömlik. Tavak ritkák, de közéjük tartozik a hatvanhét négyzetkilométeres Szarüszu.

Azerbajdzsán közel negyven százaléka fekszik négyszáz méter felett. A Nagy- és Kis-Kaukázus, valamint a Talis-hegység csúcsai helyenként meghaladják a négyezer métert – a Bazardüzü-hegy eléri a négyezer-négyszázhatvanhat métert –, míg a Kaszpi-tenger partja, mínusz huszonnyolc méteres mélységével, a kontinentális legalacsonyabb pont. Az ország növényvilága több mint négyezer-ötszáz magasabb rendű növényfajt foglal magában, amelyek a kaukázusi növényvilág kétharmadát teszik ki. Az erdők a terület nagyjából tizennégy százalékát borítják, a telepített erdők kiegészítik a természetesen regenerálódó állományokat. A védett területek ma a földterület nyolc százalékát fedik le, beleértve hét nagy rezervátumot, amelyeket 2001 óta hoztak létre, amikor a csővezeték-bevételek felduzzadták a környezetvédelmi költségvetést.

Az állatvilág tükrözi ezt a sokszínűséget: százhat emlősfajt, kilencvenhét halfajt, háromszázhatvanhárom madarat, tíz kétéltűt és ötvenkét hüllőfajt jegyeztek fel. A karabahi ló, amely fürgeségéről és temperamentumáról ismert, nemzeti jelképként áll, bár száma mára megcsappant.

Baku, a főváros és egyben legnagyobb város, az Absheron-félszigeten fekszik, és az ország politikai és kulturális intézményeinek ad otthont. Bakun kívül csak Szumkajit – amely ma már gyakorlatilag Baku külvárosa – és Gandzsa lakosainak száma meghaladja a háromszázezer főt. További városi központok közé tartozik az iráni határ közelében fekvő Lankaran, az exklávé fővárosa, Nakhicseván, a hegylábak között fekvő Kabala, az évezredekre visszanyúló, réteges történelmével rendelkező Seki, a sirvánsahok egykori székhelye, valamint az ipari Szumkajit. Az ország tizennégy gazdasági régióra, hatvanhat kerületre és tizenegy, közvetlenül a köztársaság által irányított városra oszlik; Nakhicseván továbbra is autonóm köztársaság, saját parlamenttel.

Gazdaságilag Azerbajdzsán a kaszpi-tengeri olaj- és gázlelőhelyeire épített. A függetlenség után az állam csatlakozott az IMF-hez, a Világbankhoz, az EBRD-hez, az Iszlám Fejlesztési Bankhoz és az ADB-hez. Az 1992-ben megalakult Központi Bank bocsátja ki a manatot és felügyeli a kereskedelmi bankokat. A 2006 januárjában megreformált manat egy-kétszáz manat címletben, valamint kisebb gapik érmékkel van forgalomban. Az olajágazat magas bevételei ösztönözték a növekedést, de az inflációt is – amely 2007 elején meghaladta a tizenhat százalékot –, és az erőforrásoktól függő gazdaság jegyeit mutatták. A 2000-es évek óta a politikai intézkedések megfékezték az inflációt és diverzifikálták az infrastruktúrát. A 2006 májusában üzembe helyezett Baku–Tbiliszi–Ceyhan vezeték tizenhétszázhetvennégy kilométer hosszan húzódik Törökország földközi-tengeri térségéig, és évente akár ötvenmillió tonna olajat is szállít. A 2006 végén felavatott dél-kaukázusi vezeték Shah Denizből szállít gázt Európába Grúzián és Törökországon keresztül. A folyamatban lévő vasúti projektek, nevezetesen a 2012-ben elkészült Kars–Tbiliszi–Baku vasútvonal, Kínát és Közép-Ázsiát kívánják összekötni Európával. Baku, Nahcseván, Ganja és Lankarán repülőterei regionális csomópontokhoz csatlakoznak. Az Azerbaijan Airlines és más légitársaságok, köztük a Lufthansa, a Turkish Airlines, a Qatar Airways, valamint számos orosz, ukrán és iráni légitársaság személy- és áruszállítási szolgáltatásokat nyújtanak. A felszíni közlekedés közel háromezer kilométernyi széles nyomtávú vasutat foglal magában, amelynek egy része villamosított, valamint egy átfogó úthálózatot, amelyet a 2002-es Bécsi Közúti Közlekedési Egyezmény szabályoz.

A szovjet korszakban egykor élénk turizmus az 1990-es évek konfliktusai során visszaesést szenvedett. A 2000-es évek eleje óta ismét lendületbe jött. A vallási és gyógyturizmus virágzik: a Naftalan kőolajalapú kezelései vonzzák az orvoslátogatókat; a gabalai Shahdag és Tufan téli sportokat kínál; a Kaszpi-tenger menti strandok és üdülőhelyek szezonális szabadidős tevékenységeket kínálnak. Az állam a turizmust stratégiai gazdasági ágazatnak tekinti, e-vízumokkal és vízummentességgel hatvanhárom ország állampolgárai számára. Az UNESCO elismeri Azerbajdzsán két világörökségi helyszínét: Baku fallal körülvett városát a Sirvánsa palotájával és a Szűztoronnyal, valamint Kobustán sziklarajzait. A kísérleti listák között szerepel az Atesgah tűztemplom, a Momine Khatun mauzóleum, a Hirkan erdők, a sárvulkán-mezők, Susa örökségi negyede és mások. A városi központokon túl olyan falvak, mint Khinalug, Nabran, Quba, Lahich, Qax és Nij kulturális élményeket kínálnak; Göygöl és Shamkir – melyeket a tizenkilencedik században német gyarmatosítók telepítettek be – az európai építészet és szőlőtermesztés nyomait őrzik.

Az azerbajdzsáni kultúra tükrözi az Európa és Ázsia közötti elhelyezkedését. A zene őrzi a mugám hagyományokat; a szőnyegek, textíliák és rézedények évszázados kézművességre emlékeztetnek. Az irodalmi örökség, a középkori költőktől a modern regényírókig, perzsa és török ​​hatásokat hordoz. Az építészet a keleti formákat – a muqarnákat, kupolákat és iwanokat – ötvözi a nyugati mérnöki munkával, ami a legújabb nevezetességekben is megmutatkozik: a Heydar Aliyev Központ folyékony kontúrjai, a Lángtornyok hármas lángprofiljai és a SOCAR-torony geometrikus szigorúsága.

A konyhaművészet a föld termékenységét és a Kaszpi-tenger bőségét példázza. A fűszeres saláták a főételek, például a birka-, marha- vagy halhús mellé fűszeresek. A sáfrányos plov, a rizses-húsos pilaf, központi szerepet játszik az összejöveteleken. A levesek, mint például a bozbas és a dusbara, pikáns melegséget árasztanak. A lepénykenyér a tandir kemencék aromáit árasztja. A kutáb – vékony, zöldségekkel vagy hússal töltött sütemények – utcai árusként jelenik meg. A körte alakú poharakban áztatott fekete tea teszi teljessé a napot. Az ayran, a rózsaszirmokból vagy tárkonyból készült sorbet, és a helyi borok teszik teljessé az asztalokat. A piti, a gesztenyével ízesített birkahúsból és hüvelyesekből készült pörkölt, regionális változatokban jelenik meg, akárcsak a szőlőlevél-dolma, amelyet gyakran nemzeti ételként emlegetnek.

A társadalmi szokások a vendégszeretetet és a hierarchia tiszteletét tükrözik. A vendégek cipőjük levétele után lépnek be a házba, és egy páratlan számú virág illik ajándékként. A tömegközlekedési eszközökön az idősek, a fogyatékkal élők, a terhes nők és a gyermekesek kapnak első helyet. Az idegenek megszólításakor tiszteletteljes megszólításokat használnak – férfiaknál „Cənab”, nőknél „Xanım” –, míg az angolul beszélők a „Mr.” vagy „Mrs.” megszólítást alkalmazzák. Az azerbajdzsániak a hivatalos üdvözlésekhez, enyhe meghajláshoz és felálláshoz ragaszkodnak az idősebbek esetében. A férfi házigazdák gyakran vezetik az udvariasságot a női vendégek felé.

Az azerbajdzsáni diaszpóra legalább negyvenkét országban jelenik meg. A köztársaságon belül a kulturális egyesületek etnikai csoportokat szolgálnak ki: lezgineket, talisokat, németeket, zsidókat, kurdokat és másokat. A kisebbségi nyelveken – oroszul, grúzul, kurdul, lezgül, talis és más nyelven – történő műsorszórás állami támogatásban részesül; a nyomtatott médiumok sokszínű olvasóközönséget szolgálnak ki.

Azerbajdzsán útja az ősi örökségeket ötvözi a modern ambíciókkal. Tájai a sáros vulkánmezőktől a hófödte csúcsokig terjednek; városai a középkori falakat modern látképekkel ötvözik. Energiafolyosók, vasúti összeköttetések és kulturális kapcsolatok révén kontinenseket köt össze. Lakói a vendégszeretet, a kézművesség és a művészi kifejezés hagyományait ápolják. Ezen a mozaikon belül Azerbajdzsán egy olyan utat jelöl ki, amelyet földrajza, történelme, valamint a kormányzásban, a gazdaságban és a kultúrában hozott döntései határoznak meg.