Peru

Peru Dél-Amerika nyugati részének egy keskeny sávját foglalja el, ahol a Csendes-óceán találkozik az Andok magas csúcsaival és a hatalmas Amazonas-medencével. 1 285 216 négyzetkilométeres szárazföldje a tizenkilencedik helyen áll a nemzetek között, és a harmadik a kontinensen. Északon a határ Ecuadorral és Kolumbiával érintkezik; a keleti határ Brazíliával találkozik; Bolívia délkeleten fekszik; Chile délen határolja, míg a Csendes-óceán öleli körbe nyugati partját. Lima, a főváros és fő kikötőváros, az ország lakosságának közel egyharmadát foglalja el, amely meghaladja a 32 millió lakost.

Peru egyik feltűnő vonása ökológiai változatossága. A száraz part menti, keskeny, folyóvölgyekkel tarkított parti síkságok húzódnak a chilei határtól az ecuadori határig. E síkságok mögött az Andok kordillerái meredeken emelkednek: olyan csúcsok, mint a Huascarán (6768 méter), változatos éghajlatot és élőhelyeket írnak elő. A hegyvidéken túl, ahol az Altiplano-fennsíkon olyan tavak találhatók, mint a Titicaca, a terep az Amazonas-medencébe ereszkedik le, egy erdős kiterjedésbe, amely a terület közel hatvan százalékát borítja, és táplálja a folyórendszert, amelynek fő ütőere – világszerte Amazonas folyóként ismert – perui határokon belül ered.

Peru vízi útjai három fő medencére oszlanak. A nyugat felé a Csendes-óceánig folyó patakok általában meredekek és szezonálisak; a kelet felé az Amazonasba folyók vízfolyásai vízhozama és hossza növekszik, és a hegyekből kilépve lankás medreket vájnak; egy kisebb folyócsoport pedig a Titicaca-tóba ömlik. A leghosszabbak közé tartozik az Ucayali, a Marañón és a Huallaga. Ezek a folyók, közel ötven kis tengerparti medencével együtt, a világ édesvízkészletének körülbelül négy százalékát adják az országnak.

Az ország éghajlata tükrözi a változatos domborzatot. A part menti területeken enyhe hőmérséklet, kevés csapadék és magas páratartalom uralkodik. A felföldön gyakori a nyári esőzés, míg a hőmérséklet a tengerszint feletti magassággal csökken, amíg a legmagasabb csúcsokon állandó hó nem képződik. Az Amazonas régió heves trópusi esőzésekkel és állandóan meleg időjárással küzd, bár déli csücskén hűvösebb telek és határozott száraz évszak jellemzi. Az óceáni áramlatok – a hideg Humboldt-áramlás és a meleg El Niño – tovább módosítják a helyi időjárási mintákat, mikroklímát hozva létre a part mentén.

Peru emberi történelme több mint tizenkét évezredet ölel fel. A Caral-Supe kultúra, amely már az i. e. tizedik évezredben virágzott, Amerika egyik legkorábbi szervezett települési központja. A későbbi társadalmak – mint például a Nazca, a Wari és a Tiwanaku – az évezredek során sajátos művészeteket és társadalmi rendszereket fejlesztettek ki. A tizenötödik századra a Cusco Királyság létrehozta az Inka Birodalmat, amely fénykorában a mai Ecuadortól Közép-Chiléig terjedt, és a Kolumbusz előtti Amerika legnagyobb politikai egységét képviselte.

A spanyol erők a tizenhatodik század elején érkeztek meg. Francisco Pizarro vezette katonai hadjáratokat követően a spanyolok gyarmati uralmat vezettek be, és 1542-ben megalapították Peru alkirályságát, Limával a fővárosban. A város hamarosan a közigazgatás, a kereskedelem és a felsőoktatás központjává vált; az 1551-ben alapított San Marcos Nemzeti Egyetem Amerika legrégebbi hivatalosan elismert egyetemeként ismert.

Közel három évszázados gyarmati kormányzás után Peru 1821. július 28-án kikiáltotta a függetlenséget. Olyan személyiségek katonai erőfeszítései, mint José de San Martín, Simón Bolívar és Bernardo O'Higgins, az 1824. december 9-i ayacuchói csatában csúcsosodtak ki, amely megpecsételte a Spanyolországtól való felszabadulást. Az ezt követő tizenkilencedik században a politikai turbulenciák időszakait gazdasági fellendülés tarkította – leginkább a guanókereskedelem, amely finanszírozta az infrastruktúrát, de egyben elvetette a diplomáciai konfliktus magvait is, amely a csendes-óceáni háborúban (1879–1884) robbant ki.

A huszadik század további ingadozásokat hozott. A belső viszályok – melyeket az állami erők közötti konfrontációk és a fegyveres felkelések jellemeztek – a növekedés szakaszaival váltakoztak. Az 1990-es években a Plan Verde néven ismert belső biztonsági terv elősegítette Alberto Fujimori felemelkedését. A neoliberális politikai keretek által befolyásolt kormányzata előremozdította a gazdasági liberalizációt, miközben kivételes intézkedésekkel kormányzott Vladimiro Montesinos tanácsadóval együttműködve. A 2000-es években zajló, úgynevezett expanziós évtized jelentős szegénységcsökkenést eredményezett; a 2010-es évekre azonban strukturális gyengeségek jelentek meg. A politikai viták a COVID-19 válság idején tetőztek, ami széles körű társadalmi elégedetlenséget vetített előre 2022-től kezdődően.

Ma Peru egy képviseleti demokratikus köztársaságként működik. Területe huszonöt régióra oszlik: huszonnégy megyére, valamint Callao alkotmányos tartományra és a független Lima tartományra. A regionális kormányzatok, amelyeket négyéves, azonnali újraválasztás nélküli megbízatással rendelkező, megválasztott kormányzók és tanácsok vezetnek, felügyelik a költségvetéseket, a közberuházásokat és a fejlesztési kezdeményezéseket. A tartományi közigazgatások – mint például Lima – polgármesterek által vezetett önkormányzati tanácsokból állnak. A nagyvárosi területek, legkiemelkedőbben Lima városi terjeszkedése, amely az amerikai metropoliszok között a hetedik helyen áll, több kerületet is átfednek.

A gazdasági tevékenység a bányászatra, a feldolgozóiparra, a mezőgazdaságra és a halászatra épül, míg a feltörekvő ágazatok közé tartozik a telekommunikáció és a biotechnológia. A Csendes-óceáni Pumák – a csendes-óceáni part menti gazdaságok közössége – zászlaja alatt Peru tartós makrogazdasági stabilitást és nyitottságot könyvelhetett el a nemzetközi kereskedelem iránt. Tagja olyan fórumoknak, mint az Ázsia-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés, a Csendes-óceáni Szövetség és a Transzcsendes-óceáni Partnerségért szóló Átfogó és Progresszív Megállapodás. A vásárlóerő-paritás alapján a negyvennyolcadik helyen álló, a felső-középső jövedelmi besorolású és 2024-ben 0,767 körüli HDI-vel Peru csökkentette a mélyszegénységet, mégis egyenlőtlenséggel küzd. Az infláció 2023-ban elérte a 8,6 százalékot, a munkanélküliség pedig közel négy százalékos.

A közlekedési infrastruktúra körülbelül 175 589 kilométer hosszú úthálózatot ölel fel, amelyből nagyjából huszonkilencezer aszfaltozott. A főbb útvonalak – a Panamerikai és az Óceán-közi autópályák – összekötik a partvidéket a belső régiókkal és a szomszédos országokkal. A vasútvonalak továbbra is korlátozottak, összesen kevesebb mint kétezer kilométert tesznek ki. A nemzetközi közlekedés a limai, cuscoi és arequipai repülőterekre támaszkodik. A Jorge Chávez Nemzetközi Repülőtér kifutópályáját, terminálját és támogató létesítményeit egy olyan „Repülőtéri Várossá” bővíti, amely 2024 végére évi negyvenmillió utas kiszolgálására lesz képes. A felföldön az új Chinchero Nemzetközi Repülőtér váltja fel a cuscói Velasco Astete létesítményt, közvetlen nemzetközi kapcsolatokat kínálva Limán keresztüli tranzit nélkül.

A tengeri kereskedelem olyan kikötők köré összpontosul, mint Callao, a Chancay kikötői terminál folyamatos fejlesztésével – egy közös kínai-perui vállalkozással, amely várhatóan Latin-Amerika legnagyobbjává válik. A belvízi utak, beleértve az Amazonas-menti és a Titicaca-tó menti útvonalakat, kiegészítik a tömeges áru- és személyszállítást.

A turizmus az ország harmadik legnagyobb iparága a halászat és a bányászat után. A látogatók magas elégedettségi mutatókat mutatnak, a tanulmányok több mint kilencven százalékos arányról számolnak be. Az elmúlt években az érkezők száma évente mintegy huszonöt százalékkal nőtt, ami a GDP körülbelül hét százalékát teszi ki, és közel félmillió közvetlen munkahelyet teremt. A Perui Export és Turizmus Előmozdításáért Felelős Bizottság felügyeli a politikát, míg a Marca Perú kezdeményezés a nemzeti termékeket export, turizmus és befektetések terén értékesíti.

A turisztikai útvonalak nagyjából feloszthatók a déli útvonalra – amely Limát, Icát, Nazcát, Arequipát, Punót, Cuscót és a Machu Picchunál csúcsosodó Szent Völgyet köti össze –, valamint az Áncashban található Callejón de Huaylasra, amely a magaslati mezőgazdaságáról és a feltörekvő hegyvidéki konyhájáról híres. További kirándulások a Mantaro és a Tarma völgyeket, Trujillót és annak vályogházát, Chan Chant, Huanchaco fürdővárosát, valamint a dzsungel kapuit, például Iquitost és Puerto Maldonadót fedezik fel. Peru tizennégy UNESCO Világörökségi helyszínnek és tizenegy nemzeti parknak ad otthont, amelyek mindegyike a biológiai sokféleség és a kulturális örökség egy-egy aspektusát őrzi.

Demográfiailag Peru lakossága 2022-es előrejelzések szerint körülbelül 33,4 millió fő volt, ami közel 26 fő/négyzetkilométer népsűrűséget jelent. A tengerparti lakosok a lakosság közel hatvan százalékát teszik ki, huszonhét százalékuk hegyvidéki területeken, tizennégy százalékuk pedig dzsungelben él. A urbanizáció folyamatosan növekszik; 2020-ra nyolcvan százalékuk városokban élt. A növekedési ütem az 1950-es 2,6 százalékról napjainkra körülbelül 1,1 százalékra csökkent, ami a század közepére közel negyvenkétmilliós népességet jósol. Az etnikai összetétel az amerikai indián, európai, afrikai és ázsiai leszármazási vonalak évszázados cseréjét tükrözi. A spanyol a domináns nyelv, bár a kecsua, az ajmara és más őslakos nyelvek továbbra is létfontosságúak sok közösségben.

A perui kulturális kifejezés évezredek kézművességére és művészetére épít. Az inkák előtti kerámia, textil és kohászat technikai szabványokat határozott meg, amelyeket az inkák monumentális építészettel, nevezetesen Machu Picchu teraszaival és kőművességével finomítottak. A gyarmati uralom bevezette a barokk esztétikát, amely az andoki templomokban és a Cusco Iskola festményeiben mutatkozik meg. A művészeti innováció a függetlenség után lelassult, de a huszadik században újra fellendült az Indigenismo mozgalommal és az azt követő, globális és helyi hatásokat ötvöző plurális áramlatokkal.

A konyhaművészet a földrajzi területek és népek találkozását testesíti meg. Az alapvető ételek közé tartozik számos őshonos gumó – több mint háromezer burgonyafajta –, a kukorica, a quinoa, a rizs és a hüvelyesek mellett. A spanyol, afrikai, kínai, japán és más bevándorló hagyományok ötvöződtek az őshonos szokásokkal, így olyan ételek születtek, mint az anticuchos, a ceviche és a pachamanca. A limai Central Restaurante, Gastón Acurio séf vezetésével, a nemzeti konyha példáját képviseli azzal, hogy szezonális alapanyagokat kínál a tengerpartról, a felföldről és a dzsungelből, gondosan összeállított étlapokon.

Peru a környezet, a történelem és a kultúra összetett kölcsönhatását mutatja be. Partjai, hegyei és erdei továbbra is felfedezésre várnak a tudósok, a látogatók és a vállalkozások számára egyaránt. Az egyenlőtlenség és a kormányzás állandó kihívásai közepette a nemzet rétegzett öröksége és erőforrásbázisa továbbra is meghatározza pályafutását.