Nepál

Nepál egyedülálló helyet foglal el a világtérképen, egy karcsú földsáv, amely a Himalája magas hegycsúcsát és a mögötte elterülő termékeny síkságokat öleli körül. Nyugatról keletre mintegy 800 kilométer hosszan húzódó, legszélesebb pontján mégis alig 200 kilométeres az ország, amely magában foglalja a világ tíz legmagasabb csúcsa közül nyolcat, köztük a 8848,86 méteres Mount Everestet, az Indo-Gangetikus-síkság lankás hullámai mellett. Felszíne hirtelen változik a déli szubtrópusi alföldektől az északi alpesi gerincekig, olyan ökológiai övezetek sorozatán haladva keresztül, amelyek mind az ősi tektonikus felfordulást, mind az évezredek óta tartó emberi alkalmazkodást tükrözik.

Nagyjából 75 millió évvel ezelőtt az indiai szubkontinens – amely akkor még a Gondwana szuperkontinenshez volt kötve – északkelet felé kezdett csúszni, amit a proto-Indiai-óceánban szétterülő tengerfenék hajtott. Ahogy ez a szárazföld az eurázsiai lemez alá nyomult, az óceáni kéreg alábomlott, és a kontinentális kőzetek az ég felé gyűrődtek. Egy megerősített csúcsfal emelkedett ki, amelynek északi meredek lejtője hasította a monszunfelhőket, és kialakította Tibet magaslati sivatagait. Ahol a folyók elárasztották a születőben lévő gátat, mély szurdokokat vájtak; máshol a feltorlódott vizek tavakat hoztak létre, amelyek végül áttörésük után termékeny üregeket vájtak ki, mint például a Katmandu-völgy. Dél felé egy széles, iszappal teli vályú húzódott, amely a Terai-síkság gazdag vályogtalaját adta.

Ez az ütközési zóna a Nepál határain belül húzódó 2400 kilométer hosszú Himalája-hegység közel egyharmadát foglalja magában, amely az északi Tibeti-fennsíktól a déli Indo-Gangetikus-síkságig húzódik. A geológusok három fő övről beszélnek: a felső „Himal”-ról, amely örök hóval borított és nyolc „nyolcezer méteres” hegylánccal rendelkezik, a közepes magasságú, akár 4000 méteres „Pahad”-hegységről, valamint a Koshi, Narayani és Karnali folyók által táplált „Terai”-alföldről. Ezek a kategóriák azonban alig ragadják meg az éghajlat, a talaj és az élővilág finom fokozatait, amelyek az egyes lejtőket és völgyeket meghatározzák.

A tengerszint feletti magasság sokkal határozottabban határozza meg Nepál éghajlatát, mint a szélességi fok. 1200 méter alatt trópusi és szubtrópusi viszonyok uralkodnak; 1200 és 2400 méter között mérsékelt öv alakul ki; 2400 és 3600 méter között hideg sáv található; 3600 és 4400 méter között szubarktikus hideg uralkodik; 4400 méter felett pedig az arktikus jégmezők és morénák birodalma terül el. Öt évszak jellemzi az évet: száraz nyár, monszunesők, ropogós ősz, téli fagy és a tavasz tiszta napjai. A himalájai gát blokkolja Közép-Ázsia téli szeleinek csípősségét, és szabályozza a dél-ázsiai monszun apadását és dagályát.

Ezeken a mélységeken belül rendkívüli növény- és állatvilág virágzik. Nepál ad otthont a világ emlőseinek 4 százalékának, madarainak közel 9 százalékának, valamint számos hüllőnek, kétéltűnek, halnak, lepkének, molynak és póknak. Erdői – harmincöt különböző típus – több ezer virágos növényfajnak, pteridofitonnak és mohafajnak ad otthont. A biokulturális gazdagság a nedvesebb keleten tetőzik, míg a szárazabb nyugati hegyekben sarkvidéki sivatagi körülmények uralkodnak a magaslatokon. Ez a biodiverzitási gócpont a drámai tengerszint feletti magasságnak köszönheti bujaságát: a Terai-hegységben található 60 méteres tengerszint feletti magasságtól az Everest csúcsáig.

A „Nepál” név a védikus szövegekben a szubkontinensen írott történelem hajnalától kezdve megjelenik. Az i. e. első évezred közepén Dél-Nepálban született Gautama Buddha Lumbiniben, ezzel megalapozva a buddhizmust, miközben a hindu hagyományok megszilárdultak a síkságon. Az északi részek a tibeti kultúra lenyomatát viselték magukon, míg a Katmandu-völgy a Newar konföderáció, a Nepáli Mandala szívévé fejlődött. Kereskedői a himalájai Selyemút útvonalait uralták, a Newar kézművesek pedig egy jellegzetes művészeti és építészeti stílust fejlesztettek ki. A hetedik századi kínai krónikák a völgy templomaiban és palotáiban található pagodákat, sokszögű fa- és fémmegmunkálást csodálják.

A tizennyolcadik századra a Gorkha királyság a sah dinasztia uralma alatt emelkedett fel, egyesítve a különböző fejedelemségeket. Bár Nepál soha nem gyarmatosult, stratégiai szerződéseket kötött a britekkel, és ütközőként szolgált Brit India és a Császári Kína között. Az alkotmányos monarchia és parlament 1951-ben jelent meg, amelyet azonban a hatalom megszilárdítására törekvő uralkodók ismételten felfüggesztettek. Az 1990-es években egy évtizedig tartó polgárháború 2008-ban zárult a világ utolsó hindu monarchiájának eltörlésével és egy világi köztársaság megszületésével.

Nepál 2015-ös alkotmánya egy hét tartományból álló szövetségi parlamenti köztársaságot határoz meg. Minden tartomány egykamarás törvényhozással rendelkezik, és megosztja a hatalmat a központi kormánnyal. Alattuk 77 kerület 753 helyi egységre oszlik – nagyvárosi, alvárosi, városi és vidéki önkormányzatokra –, amelyek tovább oszlanak 6743 kerületre. A helyi önkormányzatok végrehajtó, törvényhozó és korlátozott bírói hatalommal rendelkeznek, míg a kerületi koordinációs bizottságok szűkebb szerepkörök betöltésére választott tisztségviselőket hívnak össze.

Nemzetközi szinten Nepál 1955-ben csatlakozott az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, és a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Szövetség (SAARC) állandó titkárságának a központja. Az Elkötelezettek Mozgalmában és a Bengáli-öbölbeli Kezdeményezésben való alapító tagság hangsúlyozza diplomáciai kapcsolatait, míg az Indiával (1950) és Kínával (1960) kötött kétoldalú szerződések megerősítik regionális szerepvállalásait.

Nepál, amely mintegy 125 különböző etnikai csoportnak ad otthont, és több mint 120 anyanyelvet beszél, a kulturális pluralizmus példája. A 2011-es népszámlálási adatok szerint a nepáli a hivatalos nyelv 44,6 százalékban, ezt követi a maithili, a bhojpuri, a tharu, a tamang, a nepáli bhasa és mások. A főbb nyelvcsaládok – az indoárja, a kínai-tibeti és az őslakos izolátumok – átfedésben vannak a vallási hagyományokkal és a társadalmi identitásokkal. Négy jelnyelv szolgálja ki a siket közösséget.

A szanszkritból származó és dévanágari írással írt nepáli nyelv a közös nyelv (lingua franca) szerepét tölti be. A terai nyelvek, mint például a maithili, az awadhi és a bhojpuri, a déli síkságokon virágoznak, míg a tibeti dialektusok a hóhatáron túl is fennmaradtak. A különböző hegyvidéki és terai dialektusok kodifikálására irányuló erőfeszítések gyakran dévanágari vagy római betűket használnak.

Demográfiailag a lakosság száma 2011-ben elérte a 26,5 milliót, ami közel háromszorosára nőtt 1950 óta. A vidékről városba irányuló migráció, különösen a Terai és a völgyvárosokba, a világ leggyorsabb urbanizációs ütemét eredményezte, ennek ellenére a városi lakosság teljes részesedése továbbra is 20 százalék alatt van. Katmandu, a „templomok városa”, továbbra is kulturális és gazdasági központként működik, míg más városok – Pokhara, Biratnagar, Lalitpur és Bharatpur – a torlódások, a szennyezés és a vízhiány okozta kihívások közepette növekednek.

A hinduizmus továbbra is domináns, a lakosság több mint 81 százaléka vallja magát; a buddhizmus 9 százalékot tesz ki, a fennmaradó részt pedig az iszlám, a kirant animizmus, a kereszténység és a természetimádat. Nepálban él a világ legnagyobb hindu lakossága százalékos arányban. Bár a szekularizmus törvénybe van iktatva, a vallási fesztiválok és rituálék – amelyek gyakran állati vér felajánlásával járnak – továbbra is fennállnak. A Dashain és az ötévente megrendezett Gadhimai fesztivál a tartós hagyományokat és az áldozathozatallal és a jóléttel kapcsolatos vitákat példázza. Eközben a marginalizált nőket célzó boszorkányüldözések rávilágítanak a babonák és a társadalmi erőszak továbbra is fennállására egyes vidéki közösségekben.

Az 1963 óta illegális, mégis társadalmilag befolyásos kasztrendszer örökletes csoportokra osztja a társadalmat, amelyek a házasságot, a foglalkozást és a rituális státuszt szabályozzák. A városi munkahelyeken és iskolákban csökkent a kaszt-identitás, míg a vidéki és hagyományos kontextusok továbbra is hierarchikus normákat tükröznek. A közös családi patriarchátus dominál, bár a nukleáris családok egyre nagyobb teret hódítanak a városokban. Az elrendezett házasságok továbbra is fennállnak, nagyon alacsony válási aránnyal, és a törvényes korhatárok ellenére a gyermekházasság sok faluban továbbra is fennáll.

Nepál építészeti öröksége évezredekre nyúlik vissza, a katmandui völgyben található Ashokan sztúpáktól a newar kézművesek által készített pagoda templomokig. Jellegzetes famegmunkálás – bonyolult rácsos ablakok, más néven ankhijhyal – és aranyozott díszítéssel koronázott lépcsőzetes tetők jellemzik a templomkomplexumokat. Kőteraszok, bronzszobrok és rézdomborítások tanúsítják a fémművesek virtuozitását. A Patan, Bhaktapur és Katmandu Durbar terek élő múzeumi helyszíneket kínálnak, ahol kétezer év művészete és építészete találkozik.

Az olyan festészeti hagyományok, mint a thankā (tibeti paubha), a kolostori környezetben és a newar műhelyekben is fennmaradtak. A negyedik században épült Changu Narayan a kifinomult faművesség bizonyítéka. A lakóépületek faragott gerendáikban, ablakaikban és ajtóikban vallási motívumokat tükröznek, míg az ereszek védelmet nyújtanak a helyi talajból származó pigmentekkel festett falaknak.

Évezredeken át a drapériaszerű ruhadarabok szolgáltak elsődleges viseletként. A szári – hat yard szövet – az alsótestet borítja, és egy cholo blúzzal párosítva szerénységet és eleganciát egyaránt kölcsönöz. A vidéki munkában a rövidebb ruhadarabok, mint például a gunyu, megkönnyítik a munkát. A férfiak dhotija a derekukat és a lábakat öleli körül, és gyakran párosítják langautival. Mindkét nem patuka övként tekeri az anyagot, ahová a férfiak betehetik az ívelt khukuri kést. A kendő, turbán (pheta, pagri), fátyol (ghumto) és sál (khaṭa, pachhyaura) teszi teljessé a hagyományos ruhatárat.

A nepáli konyha földrajzi és kulturális sokszínűséget tükröz. A kolumbiai csere során burgonyát, kukoricát és chilit hoztak be, amelyek ma már alapvető élelmiszerek. A Terai-ban a rizs és a búza virágzik, míg a dombokon a köles, az árpa és a hajdina a kedvelt. Egy tipikus étkezés középpontjában egy gabonapehely áll – párolt rizs vagy dhindo (sűrű zabkása) –, amelyhez lencse, zöldségek és savanyúságok társulnak, fokhagymával, gyömbérrel és regionális fűszerekkel ízesítve. A mindenütt jelenlévő tál, vagy thālī, dal, zöldséges curry, chutney és túró tálakat rendez a gabona körül.

A déli síkságokon a kovásztalan kenyerek, mint például a chapati, a rizst helyettesítik. A campa, a pörkölt árpaliszt, a magaslati pásztorokat tartja el. Az erjesztett zöldségek, mint a gundruk, télen esszenciális vitaminokat biztosítanak. Az upanisad és buddhista ahimsza doktrínák által befolyásolt vegetáriánus közösségek jellegzetes húsmentes hagyományokat tartanak fenn, bár a saktizmus áldozati szertartásai biztosítják, hogy a hús számos rituálé központi eleme maradjon.

Nepál a világ legkevésbé fejlett országai közé tartozik, az egy főre jutó nominális GDP közel 1000 USD, a munkaerő pedig 16,8 millió fő. A mezőgazdaság – gabonafélék, hüvelyesek, olajos magvak, cukornád, juta, dohány és állattenyésztés – a GDP több mint egynegyedét foglalkoztatja; az ipar, beleértve a textilipar, szőnyegipar, cementipar és kisüzemek ágazatát, 15 százalékkal járul hozzá a GDP-hez; a szolgáltatások uralják a fennmaradó részt. A főként Indiából, a Közel-Keletről és Kelet-Ázsiából származó képzetlen munkavállalók átutalásai meghaladják a 8 milliárd USD-t, ami a GDP közel 30 százalékának felel meg.

Az utak és vasutak Ázsia más részein lemaradnak: nagyjából 12 000 km aszfaltozott út, 16 100 km burkolatlan út, és mindössze 59 km vasút délen. A monszun által károsított autópályák hónapokra elszigetelik a közösségeket. A légi közlekedés összeköti a kerületi központokat – 47 repülőteret, 11 aszfaltozott kifutópályát –, de a nemzeti légitársaság, a Nepal Airlines rossz gazdálkodása miatt az EU feketelistára került. Az indiai kikötőktől való szárazföldi függőség bonyolítja a kereskedelmet, amely 1990 és 2017 között huszonháromszorosára nőtt; az import és az export több mint 60 százaléka Indián keresztül áramlik. A turizmus azonban ígéretes: 2018-ban egymillió külföldi látogató érkezett, akiket túraútvonalak, örökségi helyszínek, vadasparkok és zarándokközpontok vonzanak. Az „infrastrukturális szűk keresztmetszetek”, a fejletlen úti célok és a légitársaságok problémái azonban akadályozzák a terjeszkedést.

Utazási célokból Nepált gyakran öt, magassági zónára osztják. A magasba nyúló Himalája, melyet az Everest koronáz, és a Nagy Himalája ösvény szel át, túrázókat és kalandorokat vonz. A Katmandu-völgy aranyozott szentélyeivel és középkori tereivel a kulturális felfedezés központja. A Közép-dombság, beleértve Pokharát és az Annapurna körutat, a mérsékelt égövi tájakat falusi vendégszeretettel ötvözi. A nyugati Terai magában foglalja a Chitwan és a Bardiya Nemzeti Parkokat, valamint Lumbini-t, Buddha szülőhelyét. A keleti Terai olyan városi központokat foglal magában, mint Biratnagar, miközben megőrizte a vidéki hagyományokat és a vadvilágot.

A főbb látnivalók közé tartozik Bhaktapur fazekas utcái; Patan UNESCO Világörökség részét képező Durbar tere; Janakpur Janaki temploma; a Namche Bazaar serpa piacai; és Nagarkot himalájai panorámája. Az olyan szent helyek, mint a Haleshi és a Parping, meditációs barlangokat és buddhista hagyományokat őriznek.

A látogatókat a „Namaste” – tenyerek összeszorítása és fejhajtás – üdvözli, amelyet személyenként naponta egyszer mondanak el. Az idősebbek különös tiszteletet érdemelnek. A cipőt és a kalapot leveszik, mielőtt belépnek a lakásokba vagy a templomokba. A jobb kéz az evésre, az adásra és a fogadásra szolgál; a bal a székletürítés utáni mosakodásra van fenntartva. A buddhista helyszíneken a templomok körüljárása az óramutató járásával megegyezően történik; a hinduk íratlan helyi szokásokat követnek.

A piaci alkudozás a jókedvre és a kölcsönös tiszteletre épül. A nem hinduknak be kell tartaniuk bizonyos szentélyekbe való belépésre vonatkozó korlátozásokat. A helyi szokások alapos ismerete – a főzőedényekkel való érintkezés elkerülése, engedélykérés, mielőtt valakire átlépne, a víz- és étkezési rituálék tiszteletben tartása – a figyelmes utazókra jellemző.

Nepál ellentétei – a Himalája folyóinak morajlásától a hómezők csendjéig; a sűrűn szövevényes newar sikátoroktól a ritkás pásztortáborokig – egyszerre testesítik meg a ingatag törékenységet és a rugalmas kecsességet. Népei, nyelvei és vallásai évszázados cserékről tanúskodnak Dél- és Közép-Ázsia kereszteződésében. A politikai átmenetek, a gazdasági nehézségek és a környezeti sebezhetőség közepette Nepál a gazdák találékonyságának, a falusiak művészetének és a zarándokok odaadásának köszönhetően fennmarad. Nepál megértése annyit tesz, mint találkozni a sziklákban és a rituálékban rejlő fenségessel, tanúi lenni az emberi alkalmazkodásnak a természet peremén, és átölelni a lélegzetelállító szélsőségek tájait, amelyeket a kontinensek lassú mozgása és az emberi szellem határtalan kapacitása formál.