Kambodzsa

Kambodzsa az Indokínai-félsziget déli részein fekszik, 181 035 km²-es területe az északi szélesség 10° és 15°, valamint a keleti szélesség 102° és 108° között terül el. Az ország szívében síkságok uralják a területet, ahol a Mekong folyó találkozik a Tonlé Sap, Délkelet-Ázsia legnagyobb édesvízi tavának szezonális beáramlásával. Ezen a termékeny síkságon túl az átmeneti mezők enyhén emelkednek 200 méterre, átadva helyüket a homokkő meredek lejtőknek és a magaslatoknak: északon a Dângrêk-hegység, délnyugaton a Krâvanh és Dâmrei-hegység, valamint a távoli Cardamom és keleti felföldek. Kambodzsa mintegy 46 százaléka erdősült 2020-ban, bár a lombkorona borítása 1990 óta csökkent. Mangroveerdők szegélyezik a Thai-öböl 443 km hosszú partvonalát, míg a szárazföldi vizes élőhelyek évente áradások áldozataivá válnak, ami a Tonlé Sap területét a száraz évszakban mintegy 2590 km²-ről a monszun csúcspontján közel tízszeresére duzzasztja.

Az ország éghajlata a trópusi monszun mintázatát tükrözi. Májustól októberig párás szelek támadnak a Thai-öböl és az Indiai-óceán felől, heves esőzéseket hozva létre – különösen szeptemberben és októberben. Ezt egy hűvösebb, szárazabb évszak követi áprilisig, amikor a hőmérséklet akár 40 °C felé is emelkedhet. Az ilyen szélsőségek miatt Kambodzsa a régió éghajlatváltozás szempontjából legsebezhetőbb államai közé tartozik: a magasabb tengerszint, a szeszélyes esőzések és az áradások veszélyeztetik a mezőgazdaságot, a vízellátást és a Tonlé Sap törékeny ökológiáját.

Kambodzsa feljegyzett történelme Kr. u. 802-ben kezdődik, amikor II. Dzsajavarmán Kambuja uralkodójává kiáltotta ki magát, ezzel egyesítve a Csenla fejedelemségeket és felavatva a Khmer Birodalmat. Öt évszázadon át az angkori királyok felügyelték a grandiózus vízműveket, a templomvárosokat és Angkor Vat felépítését, melynek kövei és ikonográfiája a hinduizmus, majd a buddhizmus délkelet-ázsiai terjedésének bizonyítékává vált. A tizenötödik századra azonban a dinasztikus harcok és a külföldi portyázások aláásták a khmer hatalmat.

1863-ban a monarchia, védelmet keresve szomszédaival szemben, francia felügyelet alá helyezte magát. A gyarmati uralom vasutakat, közigazgatási reformot és katolikus missziókat hozott létre, ugyanakkor erőforrás-kizsákmányolást kényszerített a vidéki lakosságra. A japán erők rövid ideig megszállták az országot a második világháború alatt; 1953-ban Norodom Sihanouk király teljes függetlenséget kötött Franciaországtól.

A következő évtizedek viharosnak bizonyultak. A vietnami háború átterjedt Kambodzsára, polgárháborút robbantva ki. Egy 1970-es puccs megdöntötte Sihanoukot, és egy USA által támogatott köztársaságot hozott létre. Öt évvel később a Vörös Khmer lerohanta Phnom Penhet, erőszakos evakuálásokat és tömeges kivégzéseket vezetve be, amelyek közel kétmillió ember életét követelték. 1979-ben a vietnami beavatkozás véget vetett a rezsimnek, de a polgárháború az 1991-es párizsi békemegállapodásig folytatódott. Az ENSZ békefenntartói 1993-ban választásokat szerveztek, amelyek visszaállították az alkotmányos monarchiát Norodom Sihanouk király vezetésével, bár a valódi hatalom Hun Szen és a Kambodzsai Néppárt körül konszolidálódott egy 1997-es puccsot követően.

Kambodzsa ma alkotmányos monarchia és többpárti állam, mégis az uralkodó párt uralja a törvényhozást és a közigazgatást. Az ENSZ a legkevésbé fejlett országok közé sorolja. A fejlődés felgyorsult a századforduló óta: az átlagos GDP-növekedés 2001 és 2010 között elérte a 7,7 százalékot, amit a ruházati ipar, az építőipar és a turizmus hajtott. Az egy főre jutó jövedelem 2017-ben nagyjából 4022 USD (vásárlóerő-paritáson) volt, mégis a lakosság közel fele napi 2 USD alatt maradt. A mezőgazdaság továbbra is a többséget foglalkoztatja, főként a rizs, a gumi, a fa és a hal. Az export és a külföldi befektetések száma nőtt, még akkor is, ha a kihívások továbbra is fennállnak: az erdőirtás, a korrupció és a korlátozott polgári mozgástér nehezedik a reformtörekvésekre.

Kambodzsa biodiverzitása kiterjed az időszakos erdőkre, mocsarakra és vízi utakra. Több mint 180 fafaj és több mint 1200 gerinces él az alföldeken és a felföldeken. A Tonlé Sap Bioszféra Rezervátum – amely 1997 óta az UNESCO Világörökség része – 850 édesvízi halfajnak és sűrű vízimadár-populációknak ad otthont. A Kardamom-hegység, a Mondolkiri-fennsíkok és a Kep mangroveerdők veszélyeztetett emlősöknek, köztük ázsiai elefántoknak és dóloknak adnak otthont. Hat szárazföldi ökorégiót ismernek el, az örökzöld esőerdőktől a száraz kétszárnyú erdőkig, ami hangsúlyozza a szigorú természetvédelmi intézkedések szükségességét a fakitermelés és a földhasználat-átalakítás során.

Közigazgatásilag Kambodzsa 25 tartományra, valamint a fővárosra, Phnom Penhre oszlik. A kerületek és az önkormányzatok további községekre és negyedekre tagolódnak. Ez a hierarchia tükrözi mind a történelmi határokat, mind a kormányzás decentralizációjára irányuló erőfeszítéseket, bár a helyi tisztviselőknek gyakran nincsenek erőforrásaik a politikák hatékony végrehajtásához.

Demográfiailag a királyság lakossága körülbelül 17 millió fő. A lakosság mintegy 96 százalékát khmerek alkotják; a kisebbségek többségét csámok, vietnamiak és kínaiak alkotják. A felföldi csoportok, együttesen Khmer Loeu, a keleti hegyekben élnek, megőrizve az indiai hatás előtti sajátos nyelveiket és szokásaikat. Kambodzsa fiatal lakossága – a lakosság fele 22 év alatti – az idősebb korosztályokban a nők aránya elfogultabb. A termékenységi ráta a nőnkénti négy születésről (2000) 2018-ra körülbelül 2,5-re csökkent, ami az urbanizációt és az emelkedő iskolai végzettséget tükrözi.

A hivatalos nyelv a khmer, írásmódja a pallava brahmi írásmódból ered. A francia továbbra is jelen van a jogban és az oktatásban, míg az angol, amely az 1990-es évek óta egyre hangsúlyosabb, az üzleti és turisztikai kontextusban dominál.

A théraváda buddhizmus formálja a nemzeti identitást: a kambodzsaiak több mint 95 százaléka buddhista. A kolostorok és a szerzetesek központi társadalmi szerepet játszanak. Az ősök imádata és a hindu eredetű szellemi gyakorlatok továbbra is jelen vannak a vidéki területeken. A kisebbségek az iszlámot (főként a csám közösségek) vagy a kínai és vietnami csoportok körében a taoista és konfuciánus rítusokkal kevert mahájána buddhizmust gyakorolják.

A művészet és a rituálék ezt a rétegzett örökséget tükrözik. A klasszikus tánc és a domborművek az angkori mecénásokig nyúlnak vissza. A néphagyomány a pálmalevél-kéziratokon is fennmaradt, míg a szampea üdvözlet és a krama sál a nemzeti viselet mindennapi jelei maradtak fenn. Az éves ciklust fesztiválok tarkítják: a khmer újév áprilisban, a Pchum Ben szeptemberben a halottak tiszteletére, és a Bon Om Touk, a Víz és Hold Fesztivál, amikor ezrek gyűlnek össze a folyópartokon, hogy csónakversenyeket és tűzijátékokat nézzenek, miközben a Tonlé Sap folyó megfordítja folyását.

A konyhaművészet középpontjában a rizs és a hal áll. A prahok, egy csípős, erjesztett paszta, számos étel alapja. A num banhchok (rizstésztasaláta), a fish amok (kókuszos párolt curry) és a francia ihletésű vörös curry bagettel illusztrálja a helyi ízek és a gyarmati örökség keverékét. A kampoti bors a kepi rákot erősíti, míg az útszéli standokon kuyteav, egy sertéshúslevesből készült tésztaleves kapható. A mondolkiri tea és az erős, cukorral édesített – különféle zsírokkal pörkölt – kávé kíséri a mindennapi életet. A kis sörfőzdék és a rizsboros italok, mint például a sra tram, változatossá teszik az italkínálatot.

A turizmus a gazdaság egyik pillérévé vált. Az érkezők száma 1997-ben kevesebb mint 300 000-ről 2018-ra több mint hatmillióra emelkedett. Az Angkor Régészeti Park továbbra is a legfőbb látványosság, de a hátizsákos turisták Phnom Penh folyóparti látképét, Sihanoukville strandjait és a Kampot-Kep-félszigetet is felkeresik. Az ökoturizmus a Bokor Nemzeti Parkban, a delfinles Kratie-ban és a Siem Reap környékén található úszó falvak közelében található magánszállások alternatív tempót kínálnak. Mindazonáltal a politikai nyugtalanság és az elszigetelt bűncselekmények beárnyékolták a biztonságérzetet, miközben az ajándéktárgyak gyártása nehezen tudja kielégíteni a keresletet.

A közlekedési infrastruktúra továbbra is helyreáll. A Phnom Penhet és Sihanoukville-t összekötő fő kelet-nyugati irányú autópályát teljesen leaszfaltozták és áthidalták; a vasúti szolgáltatások újraindultak a méteres nyomtávolságú vonalakon Battambangba és a tengerpartra. A belvízi utak továbbra is létfontosságú kereskedelmi útvonalak. Három nemzetközi repülőtér – Phnom Penh, Siem Reap és Sihanoukville – és egy negyedik, amely Phnom Penhben épül, a növekvő utasforgalom kiszolgálására törekszik. A közúti biztonság azonban elmarad a várakozásoktól: a halálozási arány messze meghaladja a globális normákat, amit a motorkerékpár-forgalom gyors növekedése súlyosbít.

A napi kereskedelemben a kambodzsai riel (KHR) és az amerikai dollár egymás mellett forog. Kisebb tranzakcióknál rielt, nagyobbaknál dollárt használnak. A riel árfolyama nagyjából 4000 KHR/USD. A nyugati határ közelében thai bahtot is elfogadhatnak, bár gyakran kedvezőtlen árfolyamon. A bankjegyek 50 és 200 000 KHR között mozognak, az újdonságnak számító címleteket a gyűjtők értékelik. A bankjegyautomaták mindkét valutát kiadják, és a főbb hitelkártyákat széles körben elfogadják a városi központokban – a vidéki utazóknak azonban azt tanácsolják, hogy vigyenek magukkal készpénzt a legszükségesebb dolgokhoz.

Kambodzsában az árak akár a felénél is magasabbak, mint a szomszédos Laoszban és Vietnamban, különösen a turisztikailag népszerű helyeken. A fejenkénti napi 15 dolláros költségvetés szerény szállást és étkezést tesz lehetővé, bár az alkudozás és a távoli területekre való utazás csökkentheti a költségeket.

Az ötvenezernyi felfordulás – gyarmati uralom, háborús pusztítás és népirtás – ellenére Kambodzsa ma egy olyan nemzetként áll, amely a történelem rétegeire építi újjá magát. Síkságai, templomai és folyói egyszerre sebeket és ellenálló képességet testesítenek meg. A környezet, a kultúra és az emlékezet találkozásában lenyűgöző portrét nyújtanak egy egyszerre ősi és sürgetően élő országról.