Afganisztán

Afganisztán széles felföldeket és medencéket foglal magában, ahol a hegycsúcsok helyenként sík vagy enyhén hullámos terepre adnak át helyet. A Himalája egyik ága, a Hindukus-hegység északkeletről nyugatra szeli át az országot, gerinceit hó és jég borítja. Ezen magaslatoktól északra fekszik a Turkesztáni-síkság, egy füves és félsivatagos vidék, amely enyhén lejtős az Amu-darja felé. Délnyugaton a Szisztán-medence terül el a szél által kitépett dűnék alatt. Kabul, amely egy keskeny völgyben fekszik a Hindukus keleti szélén, fővárosként és egyben legnagyobb városi központként is szolgál. Mintegy 652 864 négyzetkilométeren a lakosság becslései 36 és 50 millió között mozognak, városok, falvak és nomád táborok között oszlanak meg.

Az emberi jelenlét itt egészen a középső paleolitikumig nyúlik vissza, de a feljegyzett történelem szálai akkor kezdődnek, amikor a föld birodalmak csatornájává vált. Az Akhaimenida perzsáktól és Nagy Sándor seregeitől a maurja uralkodókig a régió a stratégiai helyzete által vonzott uralkodók között mozgott. A hetedik századi arab betörések elhozták az iszlámot, de a buddhista kolostorok és hindu templomok számos völgyben fennmaradtak, mielőtt elhalványultak volna. A negyedik századra a hellenisztikus hatások továbbra is fennmaradtak a görög-baktriai birodalmakban, és évszázadokkal később a mogulok helyi alapokból emelkedtek ki, hogy egy az indiai szubkontinensre kiterjedő birodalmat hozzanak létre.

A tizennyolcadik század közepén Ahmad sah Durrani egyesítette a pastu törzseket és az afgán fejedelemségeket abban, amit gyakran Durrani Birodalomnak neveznek, a modern állam elődjének. Az egymást követő afgán uralkodók eligazodtak az indiai britek és az északi cári Oroszország nyomása alatt. Az 1839-es első angol-afgán háború afgán győzelemmel végződött; a második, egy évtizeddel később, egy ideiglenes brit hatalommal; a harmadik, 1919-ben, egy olyan szerződéssel, amely visszaadta a teljes szuverenitást. Amanullah kán vezetésével 1926-ban monarchia következett, amely 1973-ig tartott, amikor Zahir sah unokatestvére megfosztotta őt hatalmától és köztársaságot alapított.

A huszadik század vége viharosnak bizonyult. Egy 1978-as puccs szocialista kormányt vezetett be; a szovjet csapatok 1979 decemberében érkeztek, hogy megerősítsék a rezsimet. Az afgán harcosok, vagy mudzsahedinek külföldi támogatást kaptak, és 1989-ben kivonulásra kényszerítették a szovjet csapatokat, de a belső összecsapások továbbra is fennálltak. 1996-ban a tálibok megszilárdították az irányítást egy olyan iszlám emírség alatt, amelyet a legtöbb nemzet nem ismert el. Az Egyesült Államok 2001-ben egy koalíciót vezetett be, amely a globális terrorizmusra válaszul megdöntötte a mozgalom vezetését. Két évtizedes nemzetközi katonai jelenlét következett, amelyet államépítési erőfeszítések és tárgyalásos rendezési kísérletek tarkítottak. 2021 augusztusában a tálibok ismét átvették a hatalmat, elfoglalták Kabult, és szankciókat vezettek be, amelyek befagyasztották a központi bankok eszközeit. 2025 elején ez a kormányzat nagyrészt elszigetelt maradt, a nőkkel szembeni korlátozások és az emberi jogi visszaélésekről szóló jelentések megakadályozták az elismerést.

Afganisztán zord felszíne alatt lítium-, réz-, vas- és cinklelőhelyekkel rendelkezik, többek között más ásványkincsekkel. A termesztésből származik a világ második legnagyobb mennyiségű kannabiszgyanta, és a harmadik helyen áll a sáfrány- és kasmírtermelésben. Az évtizedek óta tartó konfliktusok okozta infrastrukturális károk, amelyeket a hegyvidéki terep és a szárazföldi státusz súlyosbít, korlátozzák a kitermelést és a szállítást. A bruttó hazai termék nominális értéken közel 20 milliárd USD; vásárlóerő-paritáson számolva közelebb van a 81 milliárd USD-hez. Az egy főre jutó jövedelem miatt az ország a világ legalacsonyabbjai közé tartozik. A mezőgazdaság a termelés nagyjából egynegyedét, a szolgáltatások több mint felét, a feldolgozóipar pedig a fennmaradó részt teszi ki. A külső adósság összesen mintegy 2,8 milliárd USD, a vámadatok pedig azt mutatják, hogy az import körülbelül 7 milliárd USD, míg az export 800 millió USD alatt van, főként gyümölcsök és diófélék esetében.

Utak kanyarognak völgyeken és hágókon, mégis csak egy, a 2210 kilométer hosszú körgyűrű köti össze Kabult, Gaznit, Kandahárt, Herátot és Mazar-i-Sharifot. A Salang-alagút kettészeli a Hindukust, és ez az egyetlen szárazföldi átjáró Észak-Közép-Ázsia és a szubkontinens között, míg a buszjáratok más alacsonyan fekvő hágókon haladnak át. A gyakori balesetek és fegyveres támadások veszélyessé teszik a szárazföldi közlekedést. Az Ariana Afghan Airlines és a magán légitársaságok, például a Kam Air légi járatai regionális csomópontokhoz csatlakoznak; négy nemzetközi repülőtér szolgálja ki Kabult, Kandahárt, Herátot és Mazar-i-Sharifot, további közel negyven repülőtérrel a belföldi járatokat. Tehervonatok haladnak át Üzbegisztánba, Türkmenisztánba és Iránba, bár személyszállító vasút még nem működik.

Az éghajlat a tengerszint feletti magassággal meredeken változik. A középső felföldön és a Wakhan-folyosón a telek elhúzódó hideget hoznak, az átlagos januári minimumhőmérséklet –15 °C alatt, a szélső értékek pedig –26 °C közelében vannak. A medencékben és síkságokon nyáron az átlagos hőmérséklet júliusban 35 °C felett van, és hőhullámokban meghaladhatja a 43 °C-ot. A csapadék decembertől áprilisig koncentrálódik, a Hindukus keleti lejtőin kedvezve; a legtöbb síkvidék a monszun hatókörén kívül esik. Az országon átfolyó víz kétharmada határokon át Iránba, Pakisztánba vagy Türkmenisztánba folyik. A hóolvadás biztosítja a létfontosságú öntözést, de az évtizedek óta működő csatornák és vízművek hatékony működéséhez nagyjából 2 milliárd dolláros felújításra van szükség.

Az elmúlt évtizedekben fokozódott a környezeti stressz. Súlyos aszályok ma már harmincnégy tartományból huszonötöt sújtanak, aláásva az élelmiszer- és vízellátást, és belső elvándorlásokat idézve elő. A heves esőzéseket villámárvizek és földcsuszamlások követik. A gleccserek, amelyek egykor a magasabb hágókat borították, tömegük mintegy 14 százalékát elvesztették 1990 és 2015 között, ami növeli a hirtelen gleccsertavak kitörésének kockázatát. A század közepére az éghajlatváltozás okozta elvándorlás további ötmillió embert érinthet. Az erdők a földterületnek csak két százalékát borítják – ez 1990 óta változatlan –, elsődleges erdőállományokról nem számoltak be, és minimális a védett erdőterület.

A szárazság ellenére az ország változatos állatvilágot tart fenn. Hópárducok és barna medvék élnek az alpesi tundrán; a Wakhan-folyosó Marco Polo juhoknak ad otthont. A hegyi erdők hiúzoknak, farkasoknak, vörös rókáknak, szarvasoknak és vidráknak adnak otthont. A sztyeppei síkságokon gazellák, sündisznók és nagyragadozók, például sakálok és hiénák élnek. A déli félsivatagokban gepárdok, mongúzok és vaddisznók élnek. Az endemikus fajok közé tartozik az afgán repülőmókus és a Paradactylodon szalamandra. A madárfauna mintegy 460 fajt számlál, amelyek fele helyben költ, a magas sziklákban élő ragadozó madaraktól az alföldi homoki tyúkokig. A növényvilág alkalmazkodik a tengerszint feletti magassághoz: tűlevelűek a hegyi folyosókban, szívós füvek és virágos lágyszárúak a kopár lejtőkön, cserjék és évelő növények a fennsíkokon. Három nemzeti park – a Band-e Amir, a Wakhan és a Nuristan – a mészkőtavaktól az alpesi völgyekig számos tájat őriz.

A közigazgatás harmincnégy tartományra osztja az országot, amelyek mindegyikét egy kormányzó vezeti, amelynek székhelye tartományi. A tartományok alatti körzetek falvak vagy városok csoportjait felügyelik. A vidéki területeken továbbra is fennmaradtak a hagyományos struktúrák: a klánok vének irányítják a közösségi döntéseket, a mirabok öntözővizet osztanak ki, a mullák pedig vallási oktatást nyújtanak.

A demográfiai változás 2000 óta felgyorsult. Az 1979-es körülbelül 15 milliós népesség 2024-re meghaladta a 35 milliót, nagyjából háromnegyed részben vidéki, egynegyed részben városi lakosokból áll, mintegy négy százalékuk pedig nomád megélhetést tart fenn. A magas termékenységi ráta közel 2,4 százalékos éves növekedést eredményez, amely a jelenlegi trendek folytatása esetén várhatóan meghaladja a 80 milliót 2050-re. A Pakisztánból és Iránból visszatérő menekültek szakértelmet és tőkét hoztak be, ami fellendítette az építőipart és a kisvállalkozásokat. A gazdasági fellendülés, bár egyenetlen, a hazautalások és a telekommunikációs beruházások előnyeit élvezte, több mint 100 000 munkahelyet teremtve 2003 óta. A szőnyegszövés, amely régóta hagyomány, a 2010-es évek közepén újjáéledt, mivel a szőnyegek külföldön is megújult piacokra találtak. A jelentős infrastrukturális beruházások közé tartoznak Kabul melletti új lakónegyedek, valamint városi projektek Kandahárban, Dzsalálabadban, Heratban és Mazar-i-Sharifban.

Az etnolingvisztikai összetétel évszázados mozgást és letelepedést tükröz. A pastu lakosság nagyjából 42 százalékát, a tádzsikok 27 százalékát, a hazara és az üzbég csoportok egyenként 9 százalékát alkotják, míg más közösségek – köztük az aimak, a türkmén, a balucs és a nurisztáni – a fennmaradó részek között vannak. A dari és a pastu hivatalos nyelv; a dari a közös nyelv az északi országrész nagy részén és a kormányzatban, míg a pastu a déli és keleti területeken dominál. Az üzbég, a türkmén, a balucsi és a kisebb nyelvek regionálisan jelennek meg. A kétnyelvűség széles körben elterjedt; a Pakisztánból visszatérők gyakran hindusztániul beszélnek, míg az angol és a maradék orosz tudás a városi és oktatási környezetben jelenik meg.

A vallásgyakorlás meghatározza a mindennapi életet. A szunniták, főként a hanafi iskolához tartozók, a lakosság legalább 85 százalékát teszik ki; a síita közösségek, főként a twelverek, akár 10 százalékot is elérhetnek. Kis számú szikh és hindu marad a városi központokban, szigorú biztonsági intézkedések mellett tartva fenn istentiszteleti helyeiket. A keresztény hívők diszkréten gyakorolják vallásukat.

A társadalmi normák az iszlám alapelvek és a helyi szabályok keverékéből származnak. A pastu etika, a pastuwali, a vendégszeretetet, a vendégek védelmét és a kártérítést hangsúlyozza. A párhuzamos unokatestvérek házassága és a menyasszonyár továbbra is gyakori, a törvényes házasságkötési korhatár 16 év. A nagycsaládok vályogtéglából vagy kőből épült településeken laknak; falvakban egy malik, egy mirab és egy mulla közösen közvetít a vitákban és az erőforrások elosztásában. A nomád kóchik szezonális legelőkön vándorolnak, tejtermékeket és gyapjút cserélve alapvető élelmiszerekre a letelepedett közösségekben.

Az öltözködés az éghajlatot és a szokásokat tükrözi. A férfiak és a nők gyakran viselnek salwar kameez változatokat – perahan tunbant vagy khet partugot – köpenyekkel, például a chapannal, vagyis fejfedővel: a széles karimájú karakul kalappal, amelyet egykor az uralkodók kedveltek, a hegyi gerillák pakollal és a lekerekített mazari sapkával. A városi öltözködés keverheti a helyi stílusokat a nyugati ruhadarabokkal, míg a konzervatív területeken széles körben elterjedt a fejfedők használata: csadorok vagy az egész testet takaró burka.

Az anyagi örökség korszakokat ölel fel. Buddhista sztúpák és kolostorok állnak az ősi kereskedelmi útvonalak közelében; hellenisztikus romok sorakoznak az egymást követő birodalmak erődítményei mellett. Dzsám minaretje és Ai-Hhanoum romjai a kora középkori pompáról tanúskodnak. Az iszlám építészet virágzik Herát pénteki mecsetjeiben és Balkh szentélyeiben. Az 1920-as évekbeli paloták az európai formákat idézik. A polgárháborúk számos műemléket megrongáltak, mégis a restaurációk – mint például a heráti fellegvárban végzettek – bepillantást engednek a korábbi kézműves munkákba. A bámijáni Buddhák, amelyek egykor a világ legmagasabb szobrai közé tartoztak, 2001-es pusztításuk után már csak az emlékekben maradtak fenn.

A konyhaművészet a gabonafélék – búza, árpa, kukorica és rizs – köré épül, juh- és kecsketejtermékekkel kiegészítve. A kabuli palaw, egy rizsből készült pilaf hússal, mazsolával és sárgarépával rétegezve, nemzeti étel. A gyümölcsök – gránátalma, szőlő, dinnye – kiemelkedő szerepet játszanak a piacokon. A tea a társasági összejöveteleket köti össze, cukorral vagy kardamommal tálalva. A joghurt, a lepénykenyér és a sült húsok a napi étkezések kísérői.

Az ünnepségek ötvözik az ősi és az iszlám szokásokat. A nawruz a tavaszi napéjegyenlőséget zenével, tánccal és buzkashi lovagi tornákkal ünnepli. A tél közepének éjszakáján a családok verseket szavalnak, gyümölcsöket és dióféléket fogyasztanak. A ramadáni böjtök és az íd ünnepségek a holdnaptár szerint zajlanak. A kisebbségi közösségek Vaisakhit, Diwalit és más hagyományokat tartanak. Az augusztus 19-i függetlenség napja az 1919-es szerződésre emlékezik, amely véget vetett a külföldi szuverenitásnak. Regionális események – mint például a Mazar-i-Sharif-i Vörös Virág Fesztivál – kulturális előadásokkal és sportversenyekkel vonzzák a tömegeket.

A turizmus biztonsági korlátozásokkal küzd, mégis évente több tízezer látogatót vonz. A Bámján-völgy tavaival, kanyonjaival és régészeti lelőhelyeivel továbbra is az egyik biztonságosabb úti cél. Túracsoportok merészkednek be a Wakhan-folyosóba, a világ egyik legeldugottabb lakott régiójába. A történelmi városok – Gazni, Herát, Kandahár, Balkh – mecseteket, minareteket és bazárokat kínálnak. A kandahári Köpenyszentély, amely állítólag a Próféta ereklyéjét őrzi, zarándokokat vonz. A kabuli Nemzeti Múzeum évezredek óta őrzi a tárgyakat.

A tálibok 2021-es visszatérése óta a turisták száma évi ezerről több ezerre emelkedett, bár az szélsőséges csoportok támadásai folyamatos kockázatot jelentenek.