Tajvan

Tajvan egy keskeny ívet foglal el a Kelet- és Dél-kínai-tenger között, ahol öt hegylánc uralja keleti kétharmadát, nyugati harmadát pedig síkságok sorozata húzódik. Maga a sziget 35 808 négyzetkilométeren terül el, a Kínai Köztársaság joghatósága alá tartozó összesen 168 szigeten belül, amelyek összesen 36 193 négyzetkilométert fednek le. Tajpej, Új-Tajpej városa és Keelung alkotja a legnagyobb agglomerációját, amely közel 24 millió embernek ad otthont, ezzel Tajvan a bolygó legsűrűbben lakott területei közé tartozik.

Az emberi jelenlét Tajvanon legalább 25 000 éves múltra tekint vissza. Körülbelül 6000 évvel ezelőtt ausztronéz telepesek érkeztek, és letelepítették a mai őslakos közösségek őseit. A tizenhetedik század elején a holland gyarmati hatóságok felügyelték a han migránsok első nagy beáramlását, amely mozgalom a Tungning Királyság alatt is folytatódott, amely az első han vezetésű állam volt a szigeten. A Csing-kormány 1683-ban annektálta Tajvant, majd 1895-ben átadta Japánnak. Japán 1945-ös kapitulációja után a Kínai Köztársaság vette át az irányítást; a kommunista erőkkel folytatott polgárháború arra késztette a Kínai Köztársaság kormányát, hogy 1949-ben Tajvanra költözzön, és ettől kezdve tényleges uralmát Tajvanra, Penghura, Kinmenre, Macura és néhány dél-kínai-tengeri szigetre korlátozza.

Az 1960-as és 1980-as évek között Tajvan gazdasága gyorsan fejlődött, ezt az átmenetet gyakran nevezik a tajvani csodának. Az iparosodás egy exportorientált modellt követett, amely az acélra, a gépekre, az elektronikára és a vegyi anyagokra összpontosított. A kis- és középvállalkozások váltak a termelés gerincévé, különbözve a szomszédos gazdaságok nagy konglomerátumaitól. 2022 októberére Tajvan a nominális GDP-ben a huszonegyedik, a vásárlóerő-paritáson pedig a huszadik helyen állt, a teljes kereskedelem elérte a 907 milliárd USD-t: az export 479,5 milliárd USD, az import pedig 427,6 milliárd USD. Kína, az Egyesült Államok és Japán együttesen a kereskedelem több mint negyven százalékát tette ki. A csúcstechnológiai parkok és a tőkeigényes iparágak felé való elmozdulás a fenntartható növekedés alapját képezték.

Geológiailag Tajvan egy ferde törésvonalú terület. A keleti részén található öt hegység 3500 méter feletti csúcsokat foglal magában; a legmagasabb, a Yu Shan, 3952 méter magas, ezzel Tajvan Kelet-Ázsia negyedik legmagasabb szigete. Az aktív tektonika és a tenger alatti vulkanizmus gyakori földrengéseket vált ki. Négy szárazföldi ökorégió – szubtrópusi örökzöld erdők, monszun esőerdők, a Dél-kínai-tenger szigetei és a déli monszun erdők – változatos növény- és állatvilágot biztosít. Az erdőborítás integritása 2019-ben 10-ből 6,38 pontot ért el, amivel Tajvan a 172 ország közül a hetvenhatodik helyen végzett.

Éghajlatilag Tajvan a Ráktérzőn fekszik. Az átlagos csapadékmennyiség évi 2600 milliméter, májustól szeptemberig heves záporokkal a kelet-ázsiai monszun miatt. Júniustól szeptemberig tart a forró, párás időjárás, amikor a tájfunok a leggyakoribbak. A novembertől márciusig tartó telek folyamatos esőt hoznak az északkeleti országrészbe, míg a középső és déli területek viszonylag szárazak és naposak maradnak. Az átlaghőmérséklet az elmúlt évszázadban 1,4 °C-kal emelkedett – ez a kétszerese a globális átlagos növekedésnek –, ami arra késztette a kormányokat, hogy 2030-ra 20%-kal, 2050-re pedig 50%-kal csökkentsék a kibocsátást a 2005-ös szinthez képest.

A sziget politikai státusza továbbra is megoldatlan. Tajvan 1971-ben elvesztette ENSZ-tagságát, mivel a tagok elismerték a Kínai Népköztársaságot; a ROC kormánya 1991-ben feladta 1949-es igényét, hogy egész Kínát képviselje. Peking fenntartja, hogy Tajvan a területének része, és megtagadja a diplomáciai elismerést azoktól az államoktól, amelyek hivatalos kapcsolatokat tartanak fenn Tajpejjel. A ROC ma tizenegy ENSZ-taggal és a Szentszékkel tart fenn hivatalos kapcsolatokat, míg mások de facto nagykövetségeket üzemeltetnek különböző címeken. A belpolitika két koalíció körül forog: a pánkék pártok a ROC alatti esetleges egyesülést támogatják, míg a pánzöld csoportok a hivatalos függetlenséget támogatják. Mindkét fél mérsékelt álláspontot képvisel, hogy szélesebb körben is vonzóvá váljon.

A közlekedési hálózatok ott koncentrálódnak, ahol az emberek összegyűlnek. 2019 márciusára 13,86 millió robogó kétszer annyi lakost szállított, mint autó. Az autópályák 1619 kilométer hosszúak, főként a part menti útvonalakon. A Tajvani Vasutak Igazgatósága körkörös rendszert üzemeltet; a Tajvani Nagysebességű Vasút összeköti a nyugati városokat. A városi metrók ​​Tajpejt, Új-Tajpejt, Kaohsziungot, Taojüant és Tajcsungot szolgálják ki. A taojüani, kaohsziungi, szongsani és tajcsungi repülőterek a polgári forgalmat bonyolítják le. Hét belföldi légitársaság üzemel, élükön a China Airlines-szal és az EVA Airrel. Hét tengeri kikötő, Kaohsziung az ország 750 millió tonnás forgalmának 58,6 százalékát kezeli 2021-ben, a tengeri kereskedelem alapját képezi.

Tajvan lakossága, amely 2022-ben körülbelül 23,4 millió fő volt, 95 százalékban han kínaiak, 2,4 százalékban őshonos ausztronézek, 2,6 százalékban pedig Kínából és Délkelet-Ázsiából újabban érkezettek alkotják a lakosság 95 százalékát. A hanok között a hoklo származás nagyjából 70 százalékot, a hakka 15 százalékot, a „waishengren” pedig az 1949 utáni migránsokhoz köthetőeket képviseli. A genetikai elemzések dél-kínai eredetet mutatnak, és az ausztronéz csoportok között a migráció előtt keveredés történt. Tizenhat őslakos közösség – Ami, Atayal, Bunun, Kanakanavu, Kavalan, Paiwan, Puyuma, Rukai, Saisiyat, Saaroa, Sakizaya, Sediq, Thao, Truku, Tsou és Yami – él a keleti felföldön és az Orchidea-szigeten. Nyelveik az ausztronéz családokhoz tartoznak, és latin írásmódot használnak; használatuk a kulturális újjáélesztési erőfeszítéseken kívül csökkent.

A mandarin uralja az üzleti életet és az oktatást anélkül, hogy törvényileg előírt hivatalos nyelv lenne. A hagyományos kínai írásjelek továbbra is a standard írásrendszert képviselik. A tajvani hokkien, amelyet a lakosság 70 százaléka beszél, és a hakka, amelyet a lakosság 14–18 százaléka beszél, az 1990-es évek óta újra megjelenik a közéletben. Egy mozgalom igyekszik egyszerűsíteni a bírósági szövegeket a kínai anyanyelvre, mivel sok ítélet még mindig klasszikus formákat alkalmaz. A klasszikus kínai nyelv továbbra is fennmaradt a hivatalos ünnepi kontextusokban, beleértve a himnuszt is.

A vallásszabadságot az alkotmány rögzíti. 2020-ban a népi vallások a hívek 43,8 százalékát, a buddhizmus 21,2 százalékát, a taoista gyakorlatok 15,5 százalékát, a nem vallásosak 13,7 százalékát, a kereszténység 5,8 százalékát és az iszlám 1 százalékát tették ki. Körülbelül 15 175 vallási épület létezik – minden 1572 lakosra jut egy –, beleértve 2317 buddhista templomot, 9684 taoista templomot és 2845 templomot. Az őslakos keresztények jelentős kisebbséget alkotnak. A magas vallásszabadsági mutatók miatt Tajvan az ázsiai-csendes-óceáni térség egyik kevés „nyitott” társadalma.

A han kínai hagyományok, az őslakos szokások, a japán gyarmati örökség és a nyugati eszmék fúziója formálja a tajvani kultúrát. A hadiállapot idején a Kuomintang hatóságok a „kínai kulturális reneszánszt” támogatták a hagyományos művészetek és nyelv megőrzése érdekében. 1987 után a korlátozások enyhültek, lehetővé téve az irodalom, a média és az akadémiai élet virágzását. 2022-ben Tajvan a második helyen állt az ázsiai-csendes-óceáni térségben a demokrácia indexen; a polgári szabadságjogok és a szólásszabadság élénk kulturális színteret támogatnak. A hongkongi migránsok közelmúltbeli hullámai gazdagították a diskurzust, 2019 és 2022 között átlagosan évi közel 9000 ember érkezett.

Közigazgatásilag Tajvan északi, középső, keleti és déli régiókra, valamint külső szigetekre oszlik. Észak-Tajvan, amelynek központja Tajpej, politikai és technológiai központként szolgál. A központi területek Csanghua, Miaoli, Nantou és Taichung városait foglalják magukban, amelyek hegyeikről, tavaikról és parkjaikról ismertek. A keleti megyék, mint Jilan, Hualien és Taitung, a központi gerincen túl fekszenek, és őshonos örökségüket és természeti látképeiket kínálják. A déli települések – Chiayi, Kaohsziung, Pingtung és Tainan – trópusi partvidékkel és történelmi építészettel büszkélkedhetnek. A külső szigetek – Kinmen, Matsu, Penghu, Green és Orchid – helyi menedékhelyeket kínálnak.

A városi központok Tajpejtől, egy globális metropolisztól, olyan nevezetességekkel, mint a Tajpej 101 és a Nemzeti Palotamúzeum, egészen Jiufenig, egykori bányászfaluig terjednek, amely keskeny utcáiról és tengerre néző kilátásáról híres. Tainan továbbra is Tajvan legrégebbi városa, templomaival és gyarmati emlékeivel, mint például az Anping faház. Kaohsziung, a harmadik legnagyobb város, az egyik legforgalmasabb kikötővel és egy modern vízparttal rendelkezik. Tajcsung pékségei és kulturális parkjai vonzzák a látogatókat; Hualien és Tajtung hozzáférést biztosít a Taroko-szurdokhoz és a part menti sziklákhoz.

A szabadtéri programok a sziget minden részén vonzóak. A Beitou, Wulai és Yangmingshan hőforrásai vulkanikus örökséget tükröznek; a nyilvános fürdők alapos tisztítást igényelnek a belépés előtt, és gyakran nemek szerint vannak elkülönítve, bár néhányban privát, ruházathoz kötött medencék is találhatók. A hegyi ösvények a Taipei City könnyű útvonalaitól a Yushan és a Wuling Sixiu többnapos túráiig terjednek, amelyekhez engedélyek és szálláslottó szükséges. A fedett medencékben, thai garnélákkal feltöltve, helyszíni főzés mellett végzett garnélarák-halászat népszerűvé vált mind a helyiek, mind a látogatók körében.

Az új tajvani dollár (NT$) 100 centre (分) oszlik; köznyelven a jüan és a kuài jelöli az egységet, míg a fēn, jiǎo és máo tört összegeket jelöl. A megélhetési költségek Japán és Dél-Korea költségei alatt vannak, de számos délkelet-ázsiai úti célét meghaladják. A minimális napi költségvetés 1000 NT$-tól kezdődhet; az utcai ételek ára 50 NT$ vagy kevesebb, a gyorséttermek ára 150 NT$ körül, a luxuséttermeké pedig 1000 NT$ felett. Az előkelő szállodák 5000 NT$ vagy több árat is kínálhatnak. A taxik mérőórás vagy fix tarifával közlekednek, opcionális alkudozással; a borravaló a londinerek borravalóján kívül ritka.

A szokások és az etikett a konfuciánus tisztelet és harmónia alapelveit tükrözi. A névjegykártyákat mindkét kézzel, enyhe meghajlással cserélik. A nyelvi vagy szimbolikus asszociációk miatt tabunak számító ajándékok közé tartoznak az órák, cipők, kések és esernyők. A lakásba lépés előtt le kell venni a cipőt, papucsot kell biztosítani. A barátok közötti névtelen ajándékozás a kölcsönös szabadidejét ösztönzi. A tömegközlekedés elsőbbségi üléseket tart fenn az idősek, a fogyatékkal élők és a terhes utasok számára. A templomokban a látogatóknak meg kell hajolniuk az istenségek előtt, kerülniük kell a küszöbökre lépést, és tartózkodniuk kell az egyetlen ujjal való mutogatástól.

Tajvan identitása a külső nyomás és a belső viták közepette folyamatosan fejlődik. Egyesek a kínai örökség egyedi jellegét hangsúlyozzák; mások egy jellegzetes tajvani nacionalizmust vagy multikulturális perspektívát alkalmaznak, amely magában foglalja az őslakosok, a szárazföldiek és a bevándorlók narratíváit. Ez a dinamika a szárazföldtől való több mint egy évszázados elkülönülést és a demokratikus szabadságjogok iránti elkötelezettséget tükrözi, amelyek formálják társadalmát, kultúráját és nemzetközi jelenlétét.