Damaszkusz

Damaszkusz egy nagyjából 680 méterrel a tengerszint felett fekvő fennsíkon fekszik, nyolcvan kilométerre a Földközi-tengertől a szárazföld belsejében, az Antilibanon-hegység által védve. Ez a fekvés, párosulva a Barada folyó folyásával, több mint öt évezreden át biztosította az emberi lakott területet. Az ókorban ezek a vizek egy jelentős tavat tápláltak – ma Bahira Atayba néven ismert –, amelynek évszakos megjelenése tükrözte a környező Ghouta oázis egészségét. A gyümölcsök, gabonafélék és zöldségek termesztése itt a legkorábbi városi települések idejére nyúlik vissza. Az Antilibanon-csúcsok, amelyek több mint háromezer méter magasak, esőárnyékot vetnek, amely Damaszkusz száraz éghajlatát adja, évi körülbelül 130 milliméteres csapadékkal és rövid, intenzív őszi átmenettel a téli esőkbe. A nyár száraz és forró; a telek hűvösek maradnak, szórványos csapadékkal és ritka havazással.

Damaszkuszt, amelyet először 661-ben választottak az Omajjád Kalifátus székhelyévé, 750-ig viselte az iszlám kormányzás zászlaját, amikor az Abbászidák áthelyezték a hatalmat Bagdadba. Az Abbászida uralom alatt a város jelentősége hanyatlott, majd az Ajjúbida, majd később a mameluk uralom alatt visszatért, akik megerősítették fellegvárát és gazdagították vallási intézményeit. Ma az Omajjád mecset a régi város déli partján, a Barada folyón áll, három minaretje az iszlám egyik legszentebb helyét jelöli. Benne Keresztelő János ereklyéi nyugszanak, és a hiedelem szerint az a küszöb, ahol Íza (Jézus) leszáll az utolsó időkben. A belépő nők hajukat, karjukat és lábaikat egy kapunál elhelyezett abaja alá takarják – egy kézzelfogható rituálé, amely az élő látogatókat évszázados imádattal köti össze.

Az óváros sikátorok és kifejezéstelen arcú házak labirintusát öleli fel, amelyek jázmin- és narancsfákkal teli, különálló udvarokat őrzik. Eredeti hét kapujából négyet megőriztek: Bab Sharqi, Bab Tuma, Bab Kisan és Bab al-Saghir. Mindegyik olyan negyedekbe vezet, amelyek egykor tisztelt alakok sírjai körül és karavánutak mentén nőttek ki. Midan, Sarouja, Imara és al-Salihiyah középkori eredetűek; al-Akrad és al-Muhajirin a XIX. században alakult ki, kurd katonák és a korábbi oszmán területekről menekültek népesítették be őket. Ezeken túl az al-Marjeh tér a modern közigazgatás központjává vált, amelyet a posta, a bíróságok és a vasútállomás szegélyezett.

A huszadik században a terjeszkedés a Baradától északra nyomult, elérve a Ghouta oázist is. Mezzeh és Dummar nyugati és északnyugati lejtőkön emelkedtek; Barzeh a keleti hegyoldal mentén terjeszkedett; a déli peremén fekvő Yarmouk 1956-ban palesztin menekültek otthona lett. Bár a tervezők igyekeztek megőrizni az öntözött mezőgazdasági területeket, a gyors városi növekedés a Baradát egy keskeny patakra korlátozta, és a város alatt a víztartó rétegek a lefolyás és a szennyvíz szennyezésétől szenvednek.

Damaszkusz továbbra is Szíria politikai központja, ahol központi kormányzati hivatalok találhatók egy 105 négyzetkilométeres városi területen. A városban 2004-ben 1,55 millió ember élt 309 000 lakásban; a tágabb nagyvárosi régióban a lakosság száma becslések szerint eléri az ötmilliót, beleértve Dúmát, Harasztát és Jaramanát is. A Szíria vidéki területeiről érkező migránsok és a munka vagy tanulmány céljából érkező fiatalok a népességnövekedést az országos átlag felett tartják, annak ellenére, hogy a polgárháború miatt sokan elmenekültek. 2023 közepére Damaszkusz a 173 város közül a legalacsonyabb helyen végzett az élhetőség tekintetében a globális élhetőségi indexben, ami a konfliktusok infrastruktúrára és szolgáltatásokra gyakorolt ​​tartós hatásait tükrözi.

Damaszkusz gazdasági élete alkalmazkodott a háborús körülményekhez. A hagyományos kézművesség – a rézmetszet, az intarziás famegmunkálás és a textilek – a régi piacokon maradtak fenn, míg a modern ipar az élelmiszer-feldolgozást, a cement-, a vegyipari és az állami textilgyárakat foglalja magában. A 2000-es évek eleje óta a korlátozott privatizáció ösztönözte a magánbefektetéseket, az irodaterület bővült Marota Cityben és Basillia Cityben, két fejlesztési projektben, amelyeket 2017-ben indítottak a háború utáni újjáépítés szimbólumaként. A Damaszkuszi Értéktőzsde 2009-ben nyílt meg Barzehban, és tervek szerint Yaafur üzleti negyedébe költözik.

Az éves kereskedelmi kiállítások 1954-ig nyúlnak vissza; a legtöbb helyben termelt áru, valamint az importáruk ma az Arab-félsziget piacaira kerül. A turizmus, amely egykor a helyi gazdaság egyik pillére volt, konfliktusok sújtották. 2011 előtt a régi város butikhoteljei és kávézói – különösen a Souq al-Hamidiyya melletti keskeny sikátorok mentén – európai látogatókat vonzottak, hogy füstölőket és selymet kóstoljanak. Ez a széles, fedett sugárút még mindig kömény, kardamom és szárított gyógynövények illatát árasztja, a kereskedők bőrt, rézárukat és berakott dobozokat árulnak. Az Omajjád-mecset az egyik végén található; a másikban a citadella és Szaladin mauzóleuma áll, ahol Salah al-Din lóháton ülő szobra áll két faragott frank lovagfigura felett, akiket Hattin után fogtak el.

A vallási pluralizmus továbbra is fennáll. A szunnita iszlám dominál; az alavita és a twelveri síita közösségek Mezzeh és Barzeh kerületekben koncentrálódnak, különösen a Sayyidah Ruqayya és a Sayyidah Zaynab szentélyek közelében. A keresztény szertartások – szír ortodox, melkita görög katolikus, szír katolikus és görög ortodox – központjai Bab Tumában, Kasszában és Ghassaniban találhatók. Nevezetes templomok közé tartozik a Szent Pál-székesegyház, a Szent Pál-kápolna és a Nagyboldogasszony-székesegyház. Egy kisebb drúz közösség él Tadamonban, Jaramanában és Sahnajában. A valaha jelentős zsidó negyed Harat al-Yahudban kiürült; 2023-ra egyetlen zsidó sem maradt.

A kulturális intézmények időnként újjáéledési rendezvényeknek adnak otthont. A múzeumok – a Nemzeti Múzeum és az Azm Palota néprajzi kiállításaitól kezdve az Októberi Háborús Panoráma falfestményein és szovjet korabeli hardverein át – továbbra is látogathatók, amikor a biztonsági előírások engedik. 2008-ban Damaszkusz elnyerte az Arab Kulturális Főváros címet, ami a történelmi helyszínek helyreállításához és az Arab Kalligráfiai Múzeum létrehozásához vezetett.

A tömegközlekedés sűrű busz- és minibuszhálózatra támaszkodik: körülbelül száz informális járat létezik, amelyeknek nincs menetrendjük vagy számozott útvonaluk. A megállók eseti csoportokat alkotnak; a sofőrök igény szerint állnak meg. Hatvan új busz érkezett Kínából 2019 és 2022 között, modernizálva a flottát. A taxik szabályozott viteldíjakat és taxiórákat használnak, bár az alulfizetett személyzet által felügyelt ellenőrzőpontokon gyakran kenőpénzt kérnek. A húsz kilométerre délkeletre fekvő Damaszkuszi Nemzetközi Repülőtér egykor Ázsia, Európa, Afrika és Dél-Amerika úti céljait szolgálta ki; ma elsősorban a regionális fővárosokkal van összeköttetésben.

Az utcák keskenyek a régi negyedekben, mindenütt fekvőrendőrök. A ma már megszűnt Hejaz vasútállomás a történelmi központtól nyugatra található; sínjeit eltávolították, kiállításoknak ad otthont, és ingajárat közlekedik a működő Qadam állomásra. 2008-ban javasoltak egy metróhálózatot: a zöld vonal nyugatról keletre kettéosztaná a várost, összekötve Moadamiyeh-t, Mezzeh-et és az Óvárost. A hivatalos ütemterv továbbra is négy vonal 2050-re történő befejezése.

A szabadidő továbbra is a zöldterületeken és a kávézókban zajlik. A Tishreen Park, az éves virágkiállításnak otthont adó Tishreen Park, az al-Jahiz, az al-Sibbki és az al-Wahda parkok mellett pihenőt kínál. A Ghouta oázis, amikor megközelíthető, hétvégi kiruccanásokat kínál. Az Al-Fayhaa Sportváros futball-, kosárlabda- és úszóversenyeknek ad otthont; csarnoka adott otthont a szíriai válogatott Kazahsztán elleni mérkőzésének 2021 novemberében. Damaszkusz több futballklubot is tudhat magáénak – köztük az al-Jaish, az al-Shorta és az al-Wahda –, és délkeleti peremén egy golfpályát is fenntart. A kávézók továbbra is társasági központok, ahol lágyan megvilágított boltívek alatt nargileh-t, backgammont és sakkot kínálnak.

Damaszkuszba látogatóknak ma tisztában kell lenniük a folyamatos kihívásokkal. Az áramkimaradások ismétlődnek. A szíriai font értéke meredeken ingadozik. A turistáknak kemény valutát kell magukkal vinniük; a nagy bankok ritkán fogadják el az utazási csekkeket, és a bankautomatákra sem lehet támaszkodni. A pénzváltók a piacok közelében működnek – a jutalékok nem gyakoriak –, de a hivatalos valutaárfolyamokat előre ellenőrizni kell. Gyakoriak a koldulókkal elkövetett csalások és a kenőpénz követelése az ellenőrzőpontokon. A helyi idegenvezetővel való utazás csökkentheti az ilyen eseteket, megkönnyítve az engedélyek és az ellenőrzőpontok átjárását.

Damaszkusz élő archívumként áll, kövei rétegzett történelmet hordoznak: római templomokat alakítottak át mecsetekké; keresztes ereklyéket szőttek bele a városi mítoszokba; középkori palotákat a modern iparral teli gyárak mellett. A terhelés alatti ellenálló képessége megőrizte kulturális gazdagságának töredékeit. A megszakadt közművek és az óvatos utcák közepette a város emléke tovább él a jázminillatú udvarokban, az ősi kapuk csendes íveiben és a Barada folyómedrében, megújulásra várva.