Sihanoukville

Sihanoukville egy enyhén hullámzó félsziget csúcsán fekszik Kambodzsa Thai-öbölében, nevét Norodom Sihanouk királyról kapta. A város déli és keleti partjai mentén strandok húzódnak, ahol a part menti mocsarak utat engednek a Ream Nemzeti Parknak. Keleten a mangroveerdőkkel szegélyezett Ou Trojak Jet folyó kanyarog az Otres Pagodától az Otres Beachig; a sporthorgászok csodálják a barramundi és mangrove csigákat, míg az alsó szakaszon egy szerény kikötő található, amelyre a folyóparti tengeri éttermek néznek. Hat község (sangkat) alkotja a várost, és számos kisebb sziget tartozik a közigazgatása alá – köztük Koh Rong, Koh Rong Sanloem és a hullámok mögött fekvő kisebb szigetek szétszórva.

A gyarmati kori város létrehozására vonatkozó francia tervek sosem vertek itt gyökeret teljesen. Ehelyett a modern város a mélyvízi kikötője mellett született meg, amelynek építése 1955-ben kezdődött. Kambodzsa egyetlen ilyen jellegű létesítménye, az autonóm kikötő közvetlen csatornát nyitott a globális kereskedelem felé, olajterminállal és logisztikai komplexummal kiegészítve. Ötven évvel később a Phnom Penh–Sihanoukville folyosó az ország áruforgalmának mintegy háromnegyedét szállítja, míg a kikötő környékén hajózási társaságok, szállítmányozók és karbantartó telepek találhatók a magasodó portáldaruk alatt.

1959-ben kambodzsai és amerikai tervezők egy 55 000 lakosú várost képzeltek el. A városi terv kerékpárutakat, zöldövezeteket, valamint különálló zónákat írt elő a kikötői műveletek, a vasúti összeköttetések, az önkormányzati hivatalok és a lakások számára. Egy déli strandsávot turisztikai területként jelöltek ki. A víz a Prek Tuk Sapon és a helyi lagúnák víztározóként való átalakításán keresztül érkezett – ezek a lagúnák ma is üzemelnek, bár nem tudják kielégíteni a ma már közel 90 000 lakosú város igényeit, akik közül 66 700 a városközpontban él.

Sihanoukville legmagasabb központi pontján legfeljebb tizenöt méterrel emelkedik a tengerszint fölé, és fokozatosan lejtőzik a part menti síkság felé. Az éghajlat a trópusi monszun éghajlatába tartozik. Az éves csapadékmennyiség átlagosan 2200 mm, a legcsapadékosabb időszak július és szeptember között van. A hőmérséklet a januári éjszakai legalacsonyabb, 24 °C körüli hőmérséklettől a csapadékos évszak küszöbén mért 38 °C feletti nappali csúcsértékekig terjed, amikor a páratartalom meghaladhatja a 90 százalékot. A december és március közötti száraz hónapok a mérsékelt égövhöz képest párásak maradnak; záporok továbbra is előfordulnak a naptárban.

A szárazföldön túl Koh Rong 26 km-re nyugatra fekszik. 78 km²-es területével a tartomány legnagyobb szigete, belsejét erdő borítja, és egy 316 méteres domb uralja. A délebbre fekvő Koh Rong Sanloem laposabb, de hasonlóan zöld, kisebb szárazföldjét strandok övezik. Mindkét szigetet kompok kötik össze Sihanoukville-lel. Közelebb egy szigetcsoport – Koh Kaong Kang, Koh Koun, Koh Tuich és Koh Puos –, amelyek mangroveerdőket, apró pagodákat és – Koh Puos esetében – egy orosz beruházás keretében épülő luxusüdülőhely terveit kínálják. Egy 2011-ben épült úttest köti össze a Kígyó-szigetet (Koh Puos) a szárazfölddel, bár a nyilvános hozzáférés továbbra is korlátozott.

A város gazdasága megtartotta tengeri jellegét, de diverzifikálódott. A halászat, az akvakultúra és a garnélarák-feldolgozás a ruha- és élelmiszer-feldolgozó iparágakat szegélyezi. A turizmus folyamatosan növekszik, amit mintegy 150, a költségvetéstől a felső kategóriás szállodáig terjedő szálloda, valamint a tengerparti kávézóktól a kaszinókig terjedő szolgáltatási szektor élénkít. Az elmúlt években a jelentések felhívták a figyelmet a csalási műveletekre – az úgynevezett „átverő gyárakra”, amelyeket emberkereskedelem áldozatai foglalkoztatnak – a kaszinók korábbi elszaporodása mellett, amelyek kínai tulajdonú felhőkarcolókká alakították át a város látképét.

Az ipari növekedés meghatározó katalizátora a Sihanoukville Különleges Gazdasági Övezet (SSEZ). A gyártás és a kereskedelem fellendítése érdekében létrehozott övezet a kínai Kereskedelmi Minisztérium és annak Export-Import Bankja támogatását élvezte. 2010 óta az SSEZ több mint 170 gyárat – nagyrészt kínai vállalatokat – fogadott be, amelyek 2020 elejére több mint 30 000 munkavállalót foglalkoztattak. Ez a beáramlás összhangban van Kambodzsa szerepével az Egy övezet, egy út kezdeményezésben, és éles ellentétben áll a város helyi turisztikai szellemiségével.

A közlekedési infrastruktúra tükrözi a kikötőváros és az üdülőváros kettős identitását. Az eredetileg az Egyesült Államok által finanszírozott, a konténerforgalmat lebonyolító 4-es számú főút Phnom Penh-tel köti össze a várost, de továbbra is az ország egyik legveszélyesebb útja, ahol a helyi forgalom kiszámíthatatlanul összekeveredik a száguldó árufuvarozással. A 3-as és a 48-as számú főút Sihanoukville-t Kampot tartománnyal, illetve a thai határral köti össze, kiegészítve egy nemzetközi folyosót Kunmingtól Bangkokig. 2022 októberében nyílt meg a Kínában épített Phnom Penh–Sihanoukville gyorsforgalmi út, amely gyorsabb áru- és személyszállítást ígér.

A városon belül a motorkerékpárok dominálnak. A 2008-ban kötelezővé tett bukósisak viselését gyakran elhanyagolják, és az informális ellenőrzőpontokon keresztül kenőpénzt lehet kicsikarni a turistáktól és a helyiektől egyaránt. Nincs hivatalos tömegközlekedés; a motoros buszok és a tuk-tukok eseti engedélyekkel közlekednek, sofőrjeik jellemzően nem ismerik az utcaneveket. A 4-es főúton található központi buszpályaudvar nappal és éjszaka is üzemelteti a buszokat, míg kisebb megállók tarkítják a kereskedelmi központot.

A Sihanouk Nemzetközi Repülőtér a várostól 18 km-re északkeletre fekszik, rekultivált mangroveerdőkben, a Ream strand közelében. Korábban Kang Keng repülőtérként ismert repülőtér, 2019 közepén közel 200 heti járatot fogadott Kínából. A Koh Rongra és Koh Rong Sanloemre közlekedő tengeri kompok továbbra is napi szinten közlekednek, bár a Koh Kongba tartó járatok 2007-ben, a 48-as autópálya befejezése után megszűntek. Eközben a 2013-ban megnyílt Marina Oceania a Koh Preab-sziget melletti kikötőkben legfeljebb huszonöt méteres jachtokat szolgál ki.

Demográfiailag Sihanoukville a khmer, vietnami, kínai, csám, thai, koreai, európai és észak-amerikai lakosok olvasztótégelye. Emberi fejlettségi indexe meghaladja az országos átlagot, amit a gazdasági aktivitás és a külföldiek beáramlása is elősegít. 2018-ra becslések szerint 78 000 kínai szárazföldi telepedett le a tartományban, ami a város külföldi lakosságának akár 90 százalékát is kitette. Ez a demográfiai változás a mandarin nyelvű feliratokban is látható, amelyek egyre inkább felváltják a khmer és az angol nyelvet az üzletek kirakatain.

Kulturális szempontból a város khmer gyökereit tükrözi a kelet-ázsiai hatások mellett. A théraváda buddhizmus uralkodik: egy domb tetején a Wat Leu (a Felső Pagoda) az öbölre néz, míg a Wat Krom (az Alsó Pagoda) a déli ősi szellemet, Yeay Maót tiszteli. Az Otres folyóparti szentélye – a Wat Otres – vízikerteket és állatszobrokat ötvöz. A nyíltan vallásos kisebbségek közé tartoznak a katolikusok, akiket a Szent Mihály-templom (1960-ban épült) szolgál ki, és a muszlimok az Iber Bikhalifah mecsetben a Psah Leu piac közelében. Az ünnepségek a kambodzsai újévet, a vízfesztivált, a Pchum Bent és a kínai újévet foglalják magukban, tükrözve a város sokszínű összetételét.

A város eredete a posztkoloniális vízióra vezethető vissza: egy francia-kambodzsai partnerség, amely dzsungelből faragta ki a kikötőt, aranyló homokos strandokkal szegélyezve. 1964-ben az új város Sihanoukville nevet vette fel. Hírnevet szerzett modernista építészetéről – többek között Vann Molyvann funkcionális középületeiről – és a hétemeletes Independence Hotelről, amelyről azt beszélik, hogy 1967-ben Jacqueline Kennedyt látta vendégül. Az 1970-es puccs és az azt követő polgárháború pusztítást végzett: a kikötőt az amerikai erők bombázták, az Independence Hotelt célpontként használták. Az autópályákat banditák kísértették, a strandok pedig elhagyatottak voltak.

Az 1993-as ENSZ által támogatott választásokkal tért vissza a stabilitás. A golyónyomokkal teli falak és a magány vonzotta hátizsákos turisták újra felfedezték a város csontvázát. A következő két évtizedben Sihanoukville csendesen újjáéledt. Felújított műemléképületek nyitották meg újra kapuikat; a külföldiek és a khmerek egyaránt bárokat, éttermeket és panziókat nyitottak; a város új nevet kapott az útikalauzokban. Az újjászületés fénye azonban ma már szembeszáll a tömegfejlesztés, a globális beruházások és a társadalmi kihívások nyomásával, amelyek mind kikötővárosi múltját, mind turisztikai jelenét visszhangozzák. Ma Sihanoukville válaszút előtt áll: egy olyan helyen, ahol a konfliktusok és a gyarmati ambíciók emléke keveredik az árapály, a kereskedelmi útvonalak ritmusával és az ambiciózus átalakulás szüntelen zümmögésével.