Shiraz

A Zagrosz-hegység lábánál megbúvó Siráz egy zöldellő síkságon terül el, amelyet egy időszakos patak öntöz, amelyet perzsa nyelven Rudkhaneye Khoshk, azaz „Száraz folyó” néven ismernek. Bár medre az év nagy részében kiszáradt, ez a természetes csatorna régóta nyomon követi a város sorsának alakulását, kereskedőket, költőket és zarándokokat csábítva ölelésébe. Sirázba lépni olyan, mint belépni egy élő krónikába, amelyet fellegvárainak terrakotta falai, illatos kertjeinek árnyéka és költőinek türelmes kalligráfiája őrz. Évezredek alatt Siráz tudósok és kézművesek leszármazottait ápolta, miközben ellenállt a dinasztikus változásoknak és a modern átalakulásoknak. Szelleme, amely egyszerre szerény és mély, az ősi mecsetek csendes méltóságában, a nyüzsgő bazárok árkádjaiban és sírba burkolt költőinek csendes ékesszólásában él tovább.

Maga Siráz név is visszhangzik az ókorban. Tiraziš néven a település elámi agyagtáblákon szerepel, melyek Kr. e. 2000 körül keletkeztek, bizonyítva jelentőségét az ókori Mezopotámia keleti birodalmainak peremén. A város mégis a Szászánida-dinasztia uralkodása alatt, valamikor az i. sz. ötödik század elején nyerte el alaprajzát, melyet vastag sáncok vettek körül, melyeket Perzsia határának védelmére terveztek. Kevesebb mint két évszázaddal később, Kr. u. 693-ban az Omajjád Kalifátus helyreállította Sirázt, megerősítve annak stratégiai és gazdasági értékét.

A kilencedik században a Szisztánban székelő, újonnan alakult Szafarida vonal Sirázt kulcsfontosságú kereskedelmi központként ismerte el, amely összekötötte a Perzsa-öböl kikötőit a belső területekkel. A későbbi, a tizedik század végén hatalomra került bujída fejedelmek tovább emelték Sirázt, fővárosukká tették, és támogatták a nagymecsetek és karavánszerájok építését. A tizenegyedik század végére a város tudományos hírneve hullámzott kifelé, diákokat és klerikusokat vonzva az egész iszlám világból.

A tizenharmadik század fényes fejezetet jelentett Siráz kultúrtörténetében. Olyan helyi kormányzók alatt, mint Atabak Abubakr Saʿd ibn Zangy (uralkodott 1231–1260), a város ritka stabilitási időszakot élt át. Ez a légkör termékenynek bizonyult az irodalom és a filozófia számára. Az 1200-as évek elején Sirázban született Szaadi sokat utazott – Bagdad Nizamijjájába és azon túlra –, idős korában pedig visszatért, hogy empátiával átitatott műveiben elmélkedjen az emberiségről. Sírja, amely csendesen megbújik a várostól északra fekvő ciprusfák alatt, olyan sorokban vonzza a vigaszt keresőket, amelyek mind a munka méltóságát, mind a közösség kötelékeit magasztalják.

Hafez, Siráz másik legendás költője, a tizennegyedik században barangolt a város ösvényein, a földi szerelmet és a spirituális vágyakozást finom árnyalatú négysoros versekké változtatva. Versei, melyeket misztikusok és uralkodók egyaránt ünnepelnek, különös módon képesek közvetlenül a jelen pillanathoz szólni. A látogatók ma is gyűlnek a sírjánál, hogy a holdfényes ég alatt olvassanak, útmutatást keresve a paradoxonokkal csillogó versekben.

A költészeten túl Siráz a polihisztorokat is ápolta. Kutb al-Din al-Sirazi például csillagászati, orvosi és matematikai értekezéseket írt, sőt, a testek központi Nap körüli mozgásáról is elmélkedett. Tudományos munkássága egy tágabb szellemiséget példázott Sirázban: a kutatás és a kreativitás a polgári élet elválaszthatatlan pillérei.

A nagyjából 1500 méterrel a tengerszint felett fekvő Siráz olyan előnyös fekvésű település, amely enyhíti a szélességi fok hőségét. Nyáron júliusban még mindig emelkedhet az átlagos hőmérséklet 38 °C fölé, de a magasság hűvösebb estéket eredményez. Telenként a hőmérséklet fagypont alá süllyed, és a város éves csapadékmennyisége – körülbelül 320 milliméter – főként december és február között hullik. A változékonyság azonban állandó kísérő. Egyes években a heves téli esőzések villámárvizeket váltottak ki, a legtragikusabbat 2019 márciusában, amikor a hirtelen lezúduló özönvíz emberéleteket követelt és otthonokat sodort el. Ezzel szemben a hosszan tartó száraz időszakok mind a víztározókat, mind a város évszázados qanat rendszerét próbára tették.

A perzselő nappalok és a fagyos éjszakák közötti feltűnő kontraszt nemcsak Siráz építészetét formálja – a mély verandák és a vastag vályogtégla-falak az ősi hőszabályozási stratégiákra emlékeztetnek –, hanem kertjeit is. Itt egykor tölgyfák borították a környező lejtőket, ma pedig pálmák és gyümölcsfák szegélyezik az utakat és az udvarokat, olyan mikroklímát teremtve, amely a zord évszakokban is fenntartja a zöldellést.

Az 1956-os első népszámláláskor Siráz lakossága kevesebb mint 200 000 főre nőtt, míg 2021-re közel kétmillióra nőtt. A város külső növekedése magában foglalja Sadra modern külvárosát, amely 2016-ban összesen körülbelül 1,8 millió, a legutóbbi számlálás szerint pedig közel kétmillió léleknek adott otthont. Etnikailag Siráz túlnyomórészt perzsa, köznyelvét regionális idiómák tarkítják.

Míg a többség a tizenkét negyed síita iszlámot gyakorolja, Siráz a kisebbségi vallások szövevényét őrizte meg. Az egykor élénk zsidó közösség, amely a huszadik század elején mintegy 20 000 főt számlált, a század közepén nagyrészt kivándorolt, mégis három aktív zsinagóga maradt fenn. A baháʼí hit Teherán után a második legnagyobb városi követőjével rendelkezik itt. Két templom – az egyik örmény apostoli, a másik anglikán – egy kis, de rendíthetetlen keresztény lakosságot szolgál ki. Ez az évszázadokon átívelő együttélés Sirázt a spirituális pluralizmus érzésével ruházza fel, amely ritka a hasonló méretű városokban.

Siráz gazdasága régóta a környező síkságokra épül. A tizenkilencedik század végén a Szuezi-csatorna megnyitása lehetővé tette az európai gyártók számára, hogy elárasszák a perzsa piacokat. A helyi gazdák erre úgy reagáltak, hogy a haszonnövények – mák, dohány és gyapot – termesztésére tértek át, amelyeket Siráz karavánútjain keresztül exportáltak Bandar-Abbászba és azon túlra. A kereskedők Bombaytól Isztambulig előőrsöket hoztak létre, Fársz mezőgazdasági kincseit globális hálózatokká szövve.

A város gazdasági bázisa ma is diverzifikált. A szőlő, a citrusfélék, a gyapot és a rizs továbbra is virágzik a vidéki hátországban, míg a városi iparágak magukban foglalják a cement-, cukor-, műtrágya-, faipari termék-, fémmegmunkálási, valamint a szőnyegek és kilimek szövését. Az olajfinomító hangsúlyozza Siráz szerepét a nemzeti energiafeldolgozásban, míg az elektronikai gyártás – amely Irán elektronikai beruházásainak több mint felét teszi ki – megalapozza a high-tech ambícióit. A 2000-ben létrehozott Siráz Különleges Gazdasági Övezet vonzotta a kommunikációs és mikroelektronikai cégeket, a kiskereskedelem pedig több mint huszonöt bevásárlóközponttal és tíz hagyományos bazárral virágzott. A város északi szélén található Perzsa-öböl Komplexum a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi központja az üzletek száma alapján, a Közel-Kelet minden tájáról vonzza a vásárlókat.

Siráz egyetlen története sem hagyhatja ki a kertjeit, amelyeket a helyiek a város éltető erejének oxigénjeként tekintenek. Az Eram kert botanikai sokféleségével és elegáns Qajar-kori pavilonjával továbbra is a kertészeti művészet szimbóluma. Az Afifabad kert, amely korábban magánbirtok volt, ma a 19. századi tájépítészet bepillantást enged a nagyközönségnek, magas ciprusok között. Bár a városi terjeszkedés veszélyeztet néhány történelmi zöldterületet, az önkormányzati erőfeszítések igyekszik megvédeni ezeket az élő örökségeket.

Siráz kulináris színtere tükrözi mezőgazdasági gazdagságát. Tiszta ég alatt a piacok roskadoznak a hajnaltól még harmatos szőlőtől, illatos gránátalmáktól és sáfrányos rizstől. Míg a hivatalos szesztilalom korlátozza az alkoholt, a város középkori hírneve a sirázi borról tovább él a helyi legendákban, az alkoholmentes szirupok és sorbet-k pedig a letűnt szüretek emlékeit hordozzák magukban. A kézművesség – háromszög alakú berakásos mozaikok, ezüst filigránok és gazdagon színezett szőnyegek – egy olyan anyagi kultúráról tanúskodnak, amely a precizitást és a költészetet egyaránt nagyra értékeli.

Siráz városképe a középkori tiszteletet a kadzsár eleganciával ötvözi. A bujidák által is kedvelt Atigh Jameʿ-mecset szigorú téglafalával a régi város központja. A közelben található a Vakil-mecset és a hozzá tartozó fürdőház, amely Karim Khan Zand 18. századi kézműves munkásságát testesíti meg, akinek citadellája – Karim Khan Argja – ma is impozáns téglatornyok mögött magasodik. A kora reggeli fényben a Nasir al-Mulk-mecset ólomüveg fülkéi prizmás árnyalatokat szórnak a márványpadlóra, élénk bizonyítékként szolgálva a kadzsár korabeli találmányokra.

A főutat őriző Korán-kapu felső termében egykor két kézzel írott Koránt őriztek; ezek a kéziratok ma a Pars Múzeumban találhatók, kalligráfiájuk néma áldás az utazók számára. A városi határokon túl a Babakuhi-hegy lejtői Baba Kuhi sírját ölelik körül, míg Khaju e Kermani hegybe vájt mauzóleuma kanyargós ösvényekre néz. Egy rövid autóútra a látogatók eljuthatnak az Ardashir-palotához – amelyet Kr. u. 224-ben alapítottak –, valamint a Sarvestan és a Dezh Dokhtar erődökhöz, amelyek mindegyike a szászanid ambíciók fennmaradt töredéke.

Természeti csodák is csábítanak. A Fars tartományban északra fekvő Margoon-vízesés zöldellő szurdokokon hömpölyög keresztül. A délkeleti irányba egy órányi autóútra fekvő Maharloo-tó rózsaszínben csillog, amikor a vörös dagálymoszatok burjánzanak, felidézve, hogy még a régió sómedencéi is képesek váratlan látványosságokat mutatni.

Siráz modern főútjai a karavánkorabeli útvonalakat idézik. A Siráz Shahid Dastgheib Nemzetközi Repülőtér, Dél-Irán legnagyobb repülőtere, összeköti a várost a belföldi és regionális csomópontokkal. 2001 óta a Sirázi Metro projekt keretében metróvonalak épültek – az első a repülőtértől a központi kerületekig húzódott –, és a tervek szerint összesen hat vonal épülne meg, amelyek naponta több tízezer ingázót szolgálnának ki.

Felszínesen a buszok gyorsvasút-sávjai szelik át az artériás körutakat, míg mintegy hetven körüli buszjárat a külvárosokba is eljuttatja a turistákat. A város vasútállomása, amely alapterületét tekintve az ország legnagyobbja, észak felé indít vonatokat Teheránba és azon túlra, egy olyan útvonalon haladva, amelyen egykor lovas karavánok közlekedtek. Ezek a közlekedési módok együttesen megerősítik Siráz szerepét nemcsak kulturális központként, hanem gazdasági központként is, amely összeköti Irán déli részét a tágabb tájakkal.

Sirázban a történelem rétegzett kontúrjai összefonódnak a mindennapi élet közvetlenségével. Egy pillantás a csempézett homlokzatokra vagy egy éjszaka virágzó virág illatára évszázados emlékeket idézhet fel, ahogyan egy friss reggel a kertekben a jelen ígéretére hív elmélkedést. Itt Hafez és Saadi versei továbbra is ugyanazon falakon visszhangoznak, amelyeken a látogatók egykor jártak, emlékeztetve a látogatókat és a lakosokat egyaránt, hogy minden rendezett udvarban a végtelen mértéke rejlik. Minden növekedése és modernizációja ellenére Siráz kimért tempót tart – olyat, amely tiszteli a múltat ​​anélkül, hogy megadná magát neki, amely táplálja mind a szőlőt, mind a verset, és amely minden hajnalon megnyitja kapuit azok előtt, akik az időbe szőtt szépséget keresik.