A horvát gasztronómiai kultúra nem alkalmaz egyetlen „nemzeti ételt”. Ehelyett minden régiónak megvannak a saját specialitásai. Az adriai parton az olívaolaj, a grillezett hal és a kagylópörköltek köré épülnek az ételek, míg Szlavónia szárazföldi részén a paprikás hús- és halpörköltek a kedveltek. Isztria szarvasgombás tésztákat, pagi sajtot (paški sir) és szárazon érlelt sonkát kínál, tükrözve mediterrán örökségét. Északon Zágráb környéke sajttal töltött réteseiről (štrukli) és réteges krémes süteményeiről ismert. A babpörköltektől (jota) a töltött káposztáig (sarma) minden recept évszázados helyi hagyományokat hordoz magában.
Horvátország kulináris identitása közismerten regionális. A tengerparti területek az olívaolajra, a tenger gyümölcseire és a mediterrán fűszernövényekre támaszkodnak, míg a belső területek a kiadós pörkölteket, a paprikát és a füstölt húsokat kedvelik. Évszázadok óta a konyhaművészet megosztott e két világ között: a szárazföldön a szakácsok disznózsírt és fűszereket, például paprikát és fokhagymát használtak, míg a tengeren az olívaolajra, a citrusfélékre és a bazsalikomra támaszkodtak. Ezért nincs egyetlen nemzeti étel: a versenyzők az isztriai jotától (egy pikáns babos-savanyú káposztás pörkölt) a dalmát pašticada marhapörköltig vagy a fekete tintahal tintás rizottójáig terjednek. Minden egyes állítás kiemeli a helyi büszkeséget és a horvát konyhák gazdag változatosságát.
Regionális kiemelések:
Dalmácia és az Adriai-tenger partvidéke: Olívaolajban gazdag tengeri raguk, grillezett hal, paszticada marhapörkölt, sonka füstölt sonka és citrusos saláták.
Isztria és Kvarner: Szarvasgombás tészta (fuži szarvasgombával), sós isztriai sajtok (Pag sajt Pagból) és levegőn szárított sonkából készül, mediterrán és alpesi ízeket ötvözve.
Szlavónia és Horvátország szárazföldi része: Csípős paprikás raguk (pásztor, halpörkölt), töltött paprikát és káposztát (szarma), és a nagyra becsült kolbászok, mint például a golyó.
Zagorje és Zágráb: Túrós sütemények (rétes), krémes pudingos sütemények (krémsajt) és kukoricakenyér-specialitások (zlevanka, polenta).
Szlavónia és Baranya szárazföldi folyói mentén a falusiak gazdag, egyfazékban főtt pörkölteket fejlesztettek ki, hogy átvészeljék a hosszú telet. A čobanac egy legendás, paprikával fűszerezett pásztorpörkölt marha-, sertés- vagy vadhúsból, amelyet lassan párolnak paradicsommal, hagymával és sárgarépával. Egykor ez volt a nap egyetlen étkezése, innen ered a kiadóssága és melegsége. Kapcsolódó specialitás a fiš paprikaš, egy édesvízi pontyból, harcsából és csukából készült halpörkölt, amelyet paprikával és hagymával párolnak. Ezek a kiadós ételek biztosították a gazdák és pásztorok számára a kemény telet.
Az adriai parton a konyha a tengert és a napsütést ünnepli. A halászok pörköltjei, mint például a brudet (vagy brodet), többféle fogást kombinálnak paradicsommal és borral, hagyományosan polentával tálalva. Hasonlóképpen, a fekete rizottó (crni rižot) a tengerpart jellegzetessége: krémes rizs, amelyet tintahal tintája és fokhagyma színez és ízesít. Grillezett és nyárson sült húsok is szerepelnek az étlapon – a peka tészta alatt sült poliptól a ražanj nyárson sült bárányig –, gyakran egyszerű köretekkel kísérve. Még a szerény kukoricakenyér (polenta) is gyakran kiemeli ezeket a tengerparti lakomákat.
Kulturális örökség: Poljica Soparnikja, egy egyszerű dalmát mángoldos pite, amelyet egykor böjti napokon fogyasztottak, ma Horvátország kulináris örökségének szimbólumaként tisztelik.
Isztria és az északnyugati peremvidék egy újabb fejezetet mesél el. Itt az Adriai-tenger találkozik az alpesi és az olasz hagyományokkal. A földes szarvasgombák kerülnek a középpontba: a kézzel sodort fuži tésztát gyakran szarvasgombamártásban forgatják. A gördülő rétek híres sajtokat adnak – a juhtejből készült paški sir (Pag szigetéről) egy kemény, sós sajtkorong, amelyet az északi bóra szél ízesít. A hegyi falvak tengeri szellővel érlelik a sertéshúst pršuttá (sonka); ezt a hosszú érlelésű sonkát papírvékonyra szeletelik, és előételként tálalják.
Északon, Zágráb és Zagorje környékén a tejtermékek és a gabonafélék tűnnek ki. A zagorski štrukli – túróval, tejföllel és tojással töltött, sült vagy főtt tésztacsomagok – mindenütt jelen vannak, és annyira kedveltek, hogy elkészítésüket szellemi örökségként védik. Ugyanilyen híresek a leveles sütemények és sütemények: a vaníliakrémes kremšnita és a réteges sajtos-gyümölcsös gibanica közép-európai hatásokat tükröz. A kiadós kukoricalisztből készült ételek is máig fennmaradtak: például a kukuruzna zlevka (sült kukoricalisztből készült puding) gyakori az északi otthonokban.
Tény: Hagyományos sajttal töltött rétes A zagorjei ételek annyira ikonikusak, hogy elkészítésüket hivatalosan is Horvátország szellemi kulturális kincsei között tartják számon.
Még a kérdés is „Mi Horvátország nemzeti étele?„A kérdésre nincs egyetlen válasz. Sok recept egyszerűen átlépi a regionális határokat, vagy helyi csavarokat tartalmaz. Savanyú káposztás tekercsek (szarma) és töltött kaliforniai paprikát (töltött paprika) mind a kontinentális, mind a tengerparti asztalokon megjelennek. A pácolt húsok megkötik az országot: a golyó (szlavón paprikás kolbász) és kisebb rokona Kulen vágása nagy mennyiségben állítják elő, és sonka A sonkák Isztriától Dalmáciáig készülnek. A közös vonás a helyi alapanyagok – adriai hal, folyami ponty, hazai zöldségek, bor és méz –, amelyek minden klasszikus receptnek egyedi jelleget adnak.
Horvátország konyhája olyan, mint egy tányérra húzott térkép, amely a helyek történeteit meséli el. Ahogy egy kalauz megjegyzi: „erős identitással büszkélkedhet, amely mind a szárazföldet, mind a tengert tükrözi”, és „friss, helyi és szezonális alapanyagokban” gyökerezik. Más szóval, Horvátország nemzeti étele nem egyetlen fogás, hanem maguknak a regionális hagyományoknak a mozaikja – minden étkezés a táj és a történelem terméke.
