Sok horvát konyhában egy tálca rétes jelzi, hogy valami több történt, mint egy megszokott délután. A tészta, amelyet elég vékonyra nyújtottak ahhoz, hogy kilátsszon az alatta lévő terítő mintája, generációkon átívelő büszkeséget hordoz. Olyan nevek alatt, mint hajlító és rétes, ez a tekercses tészta az ország legtisztább gasztronómiai emlékeit őrzi: a ropogós kéreg susogását, a sült alma vagy a friss sajt illatát, és azt, hogy az asztal rövid időre elcsendesedik, amikor mindenki bekapja az első falatot.
A horvátországi rétes gyökerei az osztrák-magyar hagyományokhoz nyúlnak vissza, mégis megvan a saját karaktere. A helyi szakácsok a regionális termékekhez és szokásokhoz igazították az ötletet: a télen is elálló háztáji almákhoz, a kis tejüzemekből származó friss sajtokhoz, a családi fákról származó dióhoz. Szlavóniában az almás rétes erősen támaszkodhat a savanykás gyümölcsökre és az őrölt dióra; a tengerparton a vendégek betérésekor citromillatú sajtos változat jelenik meg a kávé mellett. Ami állandó marad, az a takarékosság és a gondosság elve: a szerény hozzávalókból valami olyasmit készítenek, ami elég grandiózusnak tűnik az ünnepekhez, mégis elég laza egy vasárnapi látogatáshoz.
Maga a tészta teszi különlegessé a horvát rétest. A bolti tészták helyett sok házi pék továbbra is egyszerű lisztes-vizes tésztát készít, jól összegyúrja, majd pihenteti, amíg a glutén megpuhul, és a teteje selymes nem lesz. A pihentetés után a tésztát kézzel nyújtják egy nagy asztalon, egyre vékonyabbá és vékonyabbá téve, amíg egy áttetsző, rugalmas lapot nem képez. Ez a módszer inkább figyelmet igényel, mint speciális felszerelést, és a türelmet egy olyan kéreggel jutalmazza, amely finom, szabálytalan rétegekké sül, a szélein ropogós, a töltelék köré pedig puha lesz.
A töltelékek két összefonódó történetet mesélnek el. Almás rétes (almásrétes) reszelt vagy szeletelt alma, fahéj, néha mazsola és dió illatát árasztja. A gyümölcs a sütőben megpuhul, de még mindig megtartja kellően erős szerkezetét, hogy kontrasztot alkosson a ropogós kéreggel. Sajtos rétes (sajtos rétes vagy sajtos leveles tészta) másfajta élvezetet kínál: egy enyhén édes, fanyar tölteléket, amely parasztsajtból, tejfölből és tojásból készül, citromhéjjal és vaníliával illatosítva. Sütéskor a sajt üde és éppen megkötött lesz, krémes szeleteket alkotva, amelyek szépen megállnak a tányéron, miközben gazdag és puha ízűek maradnak.
A horvát otthonokban az almás és a sajtos rétes közötti választás gyakran az alkalomhoz és az évszakhoz igazodik. Az ősz és a tél az almás változatok felé hajlik, különösen akkor, ha a tárolt almát és diót bölcsen kell használni. A melegebb hónapokban és az ünnepnapokon sajtos rétes kerülhet az asztalra, néha porcukorral meghintve, néha pedig a tetején megkent vajtól csupaszon és fényesen. Mindkét változat jól szállítható, így iskolai uzsonnára, munkahelyi pihenőhelyiségekbe és távolsági vonatokra is feltűnik, papírtörlőbe csomagolva vagy műanyag dobozokba dugva.
A következő recept tiszteletben tartja ezeket a hagyományokat, miközben egy modern konyhába is illik. A tésztát az észak-amerikai éléskamrákban megszokott univerzális liszttel tesztelték, a töltelék mennyisége egy szabványos sütőtálcára igazodik, az utasítások pedig világos, lépésenként vezetik végig a kézi nyújtás folyamatát. Van lehetőség az alkalmazkodásra – bolti leveles tészta a zsúfolt napokra, diómentes töltelék szükség esetén, vagy teljesen almás rétes azoknak, akik a gyümölcsöket kedvelik. Az étel lényege azonban megmaradt: egyetlen, bőséges tésztatekercs, spirálisan felvágva, amelyekben vagy fűszeres alma, vagy puha sajt látható, egy olyan desszert csendes tekintélyét hordozva, amely az idők során kiérdemelte a helyét.