A pašticada különleges helyet foglal el a dalmát asztalon. Hagyományosan párolt marhasültként jelenik meg, édes-savanyú mártásban, borecettel, prošekkel vagy más borral, gyökérzöldségekkel és aszalt gyümölcsökkel főzve. A húst általában szúrják és fokhagymával, szegfűszeggel, sárgarépával, zellerrel és szalonnával töltik meg, majd ecetben pácolják, mielőtt hosszan párolnák. Az eredmény egy figyelemre méltó mélységű étel: puha hússzeletek, amelyeket fényes, téglavörös mártás vesz körül, amely egyszerre ízletes, gyümölcsös és enyhén savas ízű. Az adriai-tenger partján elfogyasztott ünnepi ebédeken ez gyakran a központi elem.
Míg a marhahús továbbra is a tankönyvek kedvence, Dalmácia ugyanilyen híres a bárányhúsáról is. A tengerparti régiók és szigetek, mint például Brač és Cres, kulináris identitásuk nagy részét a nyárson, peka kupola alatt sült, vagy borsóval és tavaszi zöldségekkel párolt fiatal bárány köré építik. Sok otthonban a pašticada technikái természetes módon a bárányhús felé tolódnak el: ugyanaz az aromás pác, ugyanaz a lassú párolás, de a marhacomb helyett báránycombbal. Az íz csendesen, de jelentősen változik. A bárány eredendő édessége és enyhe legelőjegyei jól illenek az aszalt szilvához, a prošekhez és a meleg fűszerekhez, mint a szegfűszeg és a szerecsendió.
Ez a dalmát báránycomb pašticada módra készült. Egy egész, csontos combot fokhagyma- és pancetta-csíkokkal, valamint néhány egész gerezddel tűzdelnek tele, majd hígított vörösborecetbe mártják hagymával, sárgarépával, zellerrel, babérlevéllel és borssal. A pác megkeményíti a hús felszínét és mélyen fűszerezi, míg az aromák már jóval azelőtt elkezdik felépíteni a szósz alapját, hogy az első láng az edényhez érne. A hagyományos pašticada pácok nagymértékben támaszkodnak ecetre, gyakran csak borecetre, néha borral keverve; ez a recept olyan keveréket használ, amely a bárányhúst élénken, de nem fanyarul megőrzi.
A pácolás után a bárányt gondosan megszárítják, majd egy nehéz fazékban pirítják, amíg a zsírja megpirul, a külseje pedig mély dióbarnára nem pirul. A pácban lévő aromák a fazékba kerülnek, csatlakoznak hozzájuk a paradicsompüré, a pancetta és egy marék aszalt szilva. A klasszikus dalmát változatok aszalt gyümölcsökre és édes, szeszezett borokra, például a prošekre támaszkodnak, hogy megteremtsék a szósz édességének és savasságának jellegzetes egyensúlyát. Itt a szósz ezt az édességet az aszalt szilvából és a desszertborból nyeri, amit ecet és száraz vörösbor ellensúlyoz.
A párolás a sütőben történik, óvatosan. A mérsékelt hőmérsékleten, több órán át tartó sütés során a comb olyan hússá alakul, amely ellenállás nélkül szeletelhető, de megőrzi szerkezetét. A vége felé a szószt leszűrik és simára keverik, majd a só és a savasság kedvéért korrigálják, mielőtt a felszeletelt bárányt visszateszik a fazékba. A kész ételnek sűrű, kanállal bevonható mártásra kell hasonlítania, nem pedig híg húslevesre.
Dalmáciában a pašticada szinte elválaszthatatlan a gnocchitól, vagyis a házi készítésű tésztától, amelyek magukba szívják a szószt és kerekké teszik az ételt. Ez a bárányhúsos változat ugyanolyan jól illik burgonyagnocchihoz, vajas tésztához vagy egyszerű krumplipüréhez, ha a szakács jobban szereti. Vasárnapi összejövetelekhez, húsvéti ebédhez vagy bármilyen alkalomhoz illik, amikor a hosszú, lassú párolás illik a nap ritmusához. Az étel gazdag, mégis az ecet és a bor élénken tartja minden falatot. A maradékok kecsesen melegednek újra, és a szósz gyakran még jobban összeáll a második napon.
Ami ezt a változatot megkülönbözteti, az az, ahogyan megőrzi a bárány jellegét anélkül, hogy az dominálna. A pác megszelídíti az éles széleket, a sütőben a hő omlós marad, a kiegyensúlyozott szósz pedig keretezi a bárányt, ahelyett, hogy elrejtené. Aki ismeri a klasszikus marhahúsos pašticadát, annak ez egy ismerős ízvilágot kínál egy másfajta központi elemmel; azoknak, akik frissen kóstolják, a dalmát párolás tiszta, strukturált példáját mutatja be bárány formájában.