Zsolna

Zsolna (Žilina) Északnyugat-Szlovákiában, a Vág, a Kiszuca és a Rajčanka folyók találkozásánál fekszik, nyolcvan négyzetkilométernyi medencét foglal el, amelyet a Kis-Fátra, a Szuľovské vrchy, a Javorníky és a Kiszucai vrchovina hegységek ölelnek körül; 342 méteres tengerszint feletti magasságban, Pozsonytól mintegy 170 kilométerre, a cseh és lengyel határ közelében fekszik, az ország negyedik legnagyobb települése – 2024. október 31-i állapot szerint 80 020 lakosának ad otthont –, és a Zsolnai kerület és járás közigazgatási székhelye, amely kulcsfontosságú ipari mag és a Vág menti legjelentősebb városi agglomeráció, amelynek történelmi és kulturális visszhangja miatt a „Vág gyöngyszeme” elnevezést kapta.

A Kr. e. 20 000 körüli paleolitikus településektől kezdve a szláv törzsek ötödik századi vándorlásán át Zsolna terepe az emberi erőfeszítések egymást követő rétegződéséről tanúskodik; mégis a középkori megjelenésében – amelyet először 1208-ban terra de Selinan néven dokumentáltak – kristályosodott ki a város identitása. A tizennegyedik század elejére a település várossá egyesült, státuszát I. Károly király 1321-ben szabad királyi várossá emelte, majd 1381-ben tovább pontosította, amikor I. Lajos király Privilegium pro Slavis-a garantálta a szláv és a német polgárok képviseletének egyenlőségét a városi tanácsban. Az 1431-es huszita betörések okozta tűzvész pusztító pillanatot jelentett, a település megújulási képessége azonban tartósnak bizonyult.

A tizenhetedik században Zsolna felemelkedett, mint a kereskedelem, a kézművesség és a tudomány központja; a barokk érzékenység formálta a látképet a kolostorok, templomok és a megerősített Budatín vár építésével. Az 1848-as forradalmi hevület idején a Habsburg katonai struktúrán belüli szlovák önkéntesek taktikai győzelmet arattak a környékbeli magyar honvéd és gárdista különítmények felett, ami a régió összetett politikai viszonyait jelképezte. A vasúti összeköttetés megjelenése a tizenkilencedik század második felében – amelyet a Kassa–Oderberg vonal 1872-es befejezése és az 1883-as Pozsonyhoz való csatlakozás példáz – ipari virágzást indított el: a szlovén posztógyár 1891-es megalapítása és a Považie vegyi üzem 1892-es felavatása a város integrálódását jelezte a szélesebb termelési és kereskedelmi hálózatokba.

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. októberi felbomlásával Zsolna egyike volt az első településeknek, amelyek csatlakoztak a Martin-nyilatkozathoz, és a következő év márciusáig otthont adtak a születőben lévő szlovák ideiglenes kormánynak; két évtizeddel később, a müncheni megállapodás szívszorító utóhatásában a város a szlovák autonómia kikiáltásának színterévé vált a Csehszlovák Köztársaságon belül. A háborús időszak tízezrek zsidó lakosának deportálásának is komor tanúja volt – ez egy komor fejezet a szlovákiai holokauszt tágabb tragédiájával szemben. A felszabadulás 1945. április 30-án következett be, amikor a 4. Ukrán Front csehszlovák és szovjet erői visszafoglalták a várost, és visszaállították a csehszlovák szuverenitást. A háború utáni évtizedekben a gyártóüzemek, az oktatási intézmények és a lakóépületek bővültek; miután 1949 és 1960 között regionális fővárosként szolgált, Zsolna 1996-ban a Zsolnai kerület újjáépítésével visszanyerte ezt a szerepet.

Modern formájában Zsolna Szlovákia harmadik legjelentősebb ipari központja, és itt található az 1953-ban alapított Žilinská univerzita, amelynek tudományos hangsúlya tükrözi a város régóta fennálló elkötelezettségét a műszaki és szakképzés iránt. Az 1990-es politikai rendszerváltás óta a történelmi városközpont jelentős felújításon esett át, és 1994-ben a város elindította a trolibusz-közlekedést, amelyet 2019 márciusában egészített ki a BikeKIA kerékpármegosztó hálózat, amely húsz állomással és 120 kerékpárral büszkélkedhet.

Éghajlatilag Zsolna az északi mérsékelt égövben fekszik, kontinentális rendszerben, az éves ingadozások a meleg nyarakat – amikor a júliusi középhőmérséklet eléri a 18 °C-ot – a téli hónapoktól a -4 °C-os januári átlaghőmérséklettel, a hatvan-nyolcvan napig tartó hótakaróval és a 600 és 700 mm közötti éves csapadékmennyiséggel terjednek, amely a nyár elején koncentrálódik.

Demográfiailag a város lakossága 2020 szeptemberében 82 664 fő volt, ebből tágabb városi körzeteiben 108 114, a nagyvárosi területen pedig 159 729 fő élt; a 2001-es népszámlálás szerint a lakosság 96,9 százaléka szlovák volt, mellette cseh, roma, magyar és morva kisebbségek éltek, vallási megoszlása ​​pedig túlnyomórészt római katolikusokat (74,9 százalék), nem vallásosakat (16,7 százalék) és evangélikusokat (3,7 százalék) foglalt magában.

A gazdasági képet a Kia Motors jelentős beruházásai által megalapozott diverzifikált ipari bázis jellemzi – szlovákiai üzeme, amelyet 2006-ban nyitottak meg, 2009-re elérte az éves 300 000 járművet, és mintegy 3000 alkalmazottat foglalkoztatott, a közvetlen tőkebevonás meghaladta az 1,5 milliárd USD-t –, olyan modelleket gyárt, mint a Cee'd, a Sportage és a Hyundai ix35, és jelenleg a Hyundai nošovicei csehországi üzemével együttműködve belső égésű motorok gyártásával is bővíti tevékenységét. A Váhostav építőipari és közlekedésmérnöki cég helyi szinten kiemelkedő, míg a vegyipari ágazatot a Považské chemické závody és a Tento papírgyártó képviseli; a Siemens globális technológiai konglomerátum egy mobilitásmérnöki központot tart fenn a városban.

Kulturális és építészeti szempontból a történelmi központ – amelyet városi műemlékvédelem alatt tartanak – a Mariánske námestie árkádos kiterjedéséből sugárzik, ahol 106 boltozatos átjáró keretezi a 44 polgári házat, a látképet pedig Szent Pál apostol temploma, az egykori városi tanács épülete és egy barokk Mária-szobor uralja. A közelben található a Szentháromság szakrális temploma, amelyet 1400 körül emeltek, és 2008 februárjában a zsolnai egyházmegye székesegyházi rangjára emeltek. A peremén található Szent István király temploma – amely a XIII. század elejéről származik, és Szlovákia egyik legkorábbi román stílusú szentélye – őrzi az 1950 körül Mojmír Vlkoláček által feltárt freskókat, így kedvelt helyszíne a házassági szertartásoknak. A közelben, a Budatín-várban található a Vágmenti Múzeum, amelynek gyűjteményei a régió történelmi barkácsmestereinek kézművességét mutatják be. A trnovéi Szent György fatemplom a kárpáti egyházi famegmunkálás ritka példái közé tartozik az ország északkeleti részén túl; az egykori ortodox zsinagóga és az Új Zsinagóga – amelyet ma kulturális központként alakítottak át – pedig a város egykor élénk zsidó közösségéről tanúskodik.

Zsolna stratégiai elhelyezkedése régóta a szárazföldi útvonalak csomópontjává teszi: I. Lajos király már 1364-ben megbízást adott egy Kassát a Vág vidékével összekötő út építésére, és 1438-ból származó feljegyzések említik az első, a Vág felett átívelő hidat Budatín közelében. Ma a várost három nemzetközi autópálya szeli át – az E 50, az E 75 és az E 442 –, amelyek találkozását egy körgyűrű szabályozza, amely a nagy forgalmat eltereli a városközponttól; a D1-es autópálya délnyugat felé húzódik, Pozsonytól Kassa felé húzódik, Lietaská Lúčkába vezető bekötőúttal, míg a 2017-ben elkészült D3 északnyugat felé nyúlik Csacs és Lengyelország felé, amelyet mindkét fő autópályához városi csatlakozók egészítenek ki.

A vasúti összeköttetés tükrözi Zsolna tartós szerepét a kontinentális tranzitban, mivel a vasúti csomópont metszi az V. páneurópai folyosót, és támogatja a Pozsony–Kassa tengelyen közlekedő expressz járatokat, amelyeket a 120-as, 126-os, 127-es és 180-as vonalak szolgálnak ki. A közeli Dolný Hričov repülőtér, amely 1975 óta működik 1200 méteres kifutópályával, egyetemi képzésnek és magánrepülésnek ad otthont, bár menetrend szerinti kereskedelmi járat hiányzik belőle.

A Zsolnára érkező látogató számára a történelmi városrész közvetlenül az állomás előtt tárul elénk: a Národná utca – a város fő bevásárlóutcája – az Andrej Hlinka térre vezet, ahol a Szentháromság-székesegyház és harangtornya zord domborműként áll a városi színház korlátjával szemben; onnan felmegyünk a Farské schody lépcsőjén, egy keskeny utcán haladunk át, és a Mariánske námestie árkádos sétányán érünk ki. Ez az útvonal egy igazi bevezetés, amely után a rettenthetetlenek északnyugat felé merészkedhetnek a J. M. Hurbana és a Kuzmányho utcák kereszteződése felé, ahol a Rosenfeld-palota, az Új zsinagóga és a Katolikus Ház várja a megcsodálást.

Középkori és barokk örökségén túl Zsolna jelentős funkcionalista építészeti alkotással büszkélkedhet, amely az Első Csehszlovák Köztársaság idejéből származik: Peter Behrens Új zsinagógája a stílus geometrikus szigorúságát testesíti meg; M. M. Harminc evangélikus temploma a forma és az anyaghasználat hangsúlyozását példázza; a vasútállomás és a vásárcsarnok pedig tovább illusztrálja a város modernista elvek iránti 20. század eleji vállalásait. Ezek az épületek együttesen hangsúlyozzák Zsolna sokrétű jellegét – egy olyan helyet, ahol a folyók összefutnak és a történelmek metszik egymást, ahol az ipari lendület és a kulturális örökség egy egyszerre elementáris és városias tájban egyesül.