Szürakuszai

Siracusa egy 2700 éves város Szicília délkeleti csücskében, Olaszországban, a Jón-tengerre nézve. Tartománya fővárosaként történelmi magja körülbelül 125 000 lakost foglal magában. A városi lábnyom Ortigia szigetén és a szomszédos szárazföldön terül el, sziklás hegyfokok és természetes öblök szegélyezik, ahol a szárazföld 2000 méteres mélységbe süllyed közvetlenül a parttól.

A görög korinthusiak és teneaiak által Kr. e. 734-ben alapított Siracusa gyorsan a mediterrán államok élére emelkedett. Kr. e. V. századra méreteiben vetekedett Athénnal, fellegvárát templomok és színházak koronázták. Cicero „a legnagyobb görög városként és a legszebbként” dicsérte. Arkhimédész zsenialitása itt virágzott, matematikai bizonyításai és ötletes gépei a város gyakorlati és elméleti mesterré válásának vágyából születtek. Spártával és Korinthosszal kötött szövetség kiterjesztette Siracusa hatalmát Magna Graecia felett, míg a Római Köztársaságba, a Bizánci Birodalomba, majd később a Normann Királyságba való beolvadás kitörölhetetlen nyomokat hagyott építészetében és polgári életében.

II. Konstansz császár uralkodása alatt, a hetedik század közepén, Siracusa rövid ideig bizánci fővárosként is szolgált. Palermo felemelkedése és Nápoly és Szicília későbbi egyesülése azonban nyugat felé terelte a politikai súlypontot, amíg az olasz egyesülés 1860-ban vissza nem adta a szigetnek az új nemzet részét. A hatalmas modern terjeszkedés hiányában a város megőrizte rétegzett régiségét. Az UNESCO Siracusát és a pannalicai nekropoliszt a világörökség részévé nyilvánította kivételes görög, római és barokk emlékművei miatt, „a számos kulturális aspektust felölelő kiemelkedő építészeti alkotás legszebb példájaként” emlegetve azokat.

Földrajza áthatja Siracusa identitását. Partvonala hegyfokok, öblök, félszigetek és szigetek csipkézett sávja. Két folyó fonja be délnyugati oldalát, míg a Porto Grande nagy természetes öböl elválasztja Ortigia szigetét szárazföldi társától. Capo Murro di Porco őrszemként magasodik Ortigia csúcsánál, északon pedig Capo Santa Panagia rejtette egykor a harmadik kikötőt, a Trogilót. A Jón-tenger alatt a Málta és Siracusa lejtői tektonikus nyugtalanságra utalnak; az itteni szeizmikus rengések a terepet formáló mély erőkre emlékeztetnek.

A klíma kérlelhetetlen. A telek enyhe esőket hoznak; a nyár tartós sirokkó alá süti a földet. A hó és a fagy ritka; csak 2014 decemberében regisztráltak mérhető havazást és rekord alacsony 0 °C-os hőmérsékletet Syracuse-ban. Ezzel szemben 2021. augusztus 11-én Floridiánál perzselő 48,8 °C-ot mértek, amelyet a Meteorológiai Világszervezet Európa legmagasabb hőmérsékletének ismer el, bár a műszerek használatáról továbbra is vita folyik. A napsütéses órák száma elképesztő: 2023 januárjában Syracuse vezette Olaszországot 346,83 órával, szűken megelőzve a közeli Cataniát.

Demográfiailag Syracuse a rugalmasságot és a változást egyaránt tükrözi. 2016-ban a lakosság 48,7 százaléka férfi és 51,3 százaléka nő volt, a kiskorúak 18,9 százalékot, a nyugdíjasok pedig 16,9 százalékot tették ki – ezek az adatok eltérnek az országos átlagoktól. A 40 éves átlagéletkor a fiatalos korhoz képest a 42 éves olasz átlaghoz képest a lakosság aránya kissé eltolódott. 2002 és 2007 között az elővárosi menekülés és az észak felé irányuló migráció miatt a lakosok száma kismértékben csökkent, még az ország növekedése ellenére is. A születési arány továbbra is egészséges, 1000 lakosra vetítve 9,75 születés, ami jóval meghaladja az olasz átlagot.

Syracuse gazdasági képe tarka. A termékeny talaj a híres Syracuse OFJ citromot, a szicíliai sajtokat, a Syracuse-i újburgonyát és az Iblei-felföld olajbogyóját adja. A vizek puhatestű-tenyésztést és változatos halászatot tesznek lehetővé. A szőlőtermesztők Nero d'Avola és Moscato di Siracusa szőlőt termesztenek DOC megjelölés alatt. Ezzel szemben a petrolkémiai központ – amely egykor az európai finomítás egyik központi eleme volt – ma visszaeséssel küzd, bár még mindig az olasz finomított kőolaj-export mintegy 70 százalékát teszi ki. A napelemes kísérletek és a világon egyedülálló ólomüveg-újrahasznosító üzem az alternatív energiák felé mutat.

Az infrastruktúra regionális hálózatokba szövi a várost. Az SS 114-es autópálya Messinát köti össze Syracuse-zal; az A18-as (az E45 része) Gelával van összeköttetésben. A 115-ös és 124-es állami utak Trapaniban és az Iblei-hegységben haladnak át. A vasúti szolgáltatások Siracusa állomáson keresztül közlekednek a Messina-Siracusa és a Caltanissetta Xirbi-Gela vonalakon. Ortigia két kikötője – Lakkios (a kis kikötő) és Porto Grande – ma elsősorban szabadidős hajókat és halászhajókat fogad, míg Santa Panagia a helyi finomítókba tartó olaj- és gázszállító tartályhajókat kezeli. A városban egy történelmi hidroplán-bázis található, a Rinaura repülőtér pedig a szabadidős repülést szolgálja ki. A városi buszok szelik át a települést, az északi part mentén húzódó kerékpárút pedig a Ciclovia Magna Grecia részét képezi.

Maga Ortigia palimpszesztként bontakozik ki. Első nyomai a Tempio di Apollo-nál fogadják a látogatót, ahol két magányos dór oszlop utal egy Kr. e. V. századi szentélyre. Távolabb áll a Szűz Mária születésének székesegyháza, amely egykor Athéné görög temploma, később mecset, és amelyet az 1693-as kataklizma után grandiózus barokk pompában szenteltek fel. A közelben található Santa Lucia alla Badia oltára mögött egy Caravaggio-remekmű őrzi. A sziget szívében található Piazza Archimedes a matematikust tiszteli egy díszes Diana-kúttal, amelynek tengeri szörnyeteg-szobrai szeszélyes ellenpontja a tudományos örökségnek. Aretusa édesvizű forrása, amely papiruszok közé rejtőzik, istenek és nimfák mítoszait idézi, ugyanakkor Ortigia ősi önellátásáról is tanúskodik. A Castello Maniace, egy vauban stílusú erődítmény a déli csücskében, a középkori oszmán betörések elleni védelemre emlékeztet.

Ortigián túl fekszik a Parco Archeologico della Neapolis, ahol a város hellén és római fejezetei sziklába vésve maradtak fenn. A Latomie del Paradiso, egy hatodik századi eredetű ősi kőfejtő, a Dionüsziosz füleként ismert barlangot öleli fel, amelynek akusztikája hitelessé teszi a lehallgatott foglyok történeteit. Kicsit távolabb áll a Teatro Greco, ahol a mai napig görög tragédiákat adnak elő naplementekor, kihasználva a természetes akusztika felerősítetlen nagyszerűségét. A hatalmas Ara di Ierone II, egy 199 méteres oltár alapzat, egy király és mérnöke ambícióiról tanúskodik. Végül a domboldalba vájt római amfiteátrum arra készteti a képzeletet, hogy rekonstruáljuk eltűnt szintjeit és földalatti gépezetét.

Még több helyszín található ezen túl. A Paolo Orsi Régészeti Múzeum Szicília második legnagyobb műtárgygyűjteményének ad otthont. A Santa Lucia al Sepolcro a mártír állítólagos sírja felett áll, míg katakombái – amelyek a Kr. u. IV. századból származnak – nagyrészt le vannak zárva. A Madonna delle Lacrime-szentély, egy hatalmas betonkúp, amely 1994-ben készült el, egy 1953-as csodának állít emléket, egy félig világi, félig szakrális építészeti gesztussal. San Giovanni földalatti nekropolisza és a középkori Latomia dei Cappuccini kőfejtő a múltbeli iparról és áhítatról suttog. Keletre, mintegy hat kilométerre a központtól, a Castello Eurialo hatalmas falai a klasszikus erődítményekről tanúskodnak, amelyek egykor Syracuse-t védték minden támadóval szemben.

Syracuse városa nem statikus múzeumként, hanem a történelmek élő kontinuumaként létezik. Kő és víz, mítosz és mérték, kereskedelem és szemlélődés találkozik itt állandó párbeszédben. A rövid nappalok hirtelen viharoknak adják át a helyüket, amelyek özöne őszi ígéretekkel teli. A hosszú nyarak próbára teszik a kitartás határait. Mégis, mindezek ellenére Syracuse egyszerre megfigyelőként és résztvevőként áll a saját kibontakozó sagájában.

A gondolkodó felfedezők többet visznek magukkal, mint oszlopok vagy kőbányák emlékét. Egy olyan hely lenyomatait viszik magukkal, amelyet az emberi találékonyság és a természeti erők formáltak, ahol minden napfelkelte és naplemente a civilizációk ívét követi. Kövei, forrásai és a mindennapi élet ritmusa által Siracusa kimért felismerést kínál: hogy a múlt tovább él, aprólékosan rögzítve a jelen szövetében.