Nancy

Nancy, 15 km²-es magterületén 104 387 lakosával és egy mintegy 508 793 lelket befogadó agglomerációval, stratégiai helyen fekszik a Meurthe bal partján, Északkelet-Franciaországban, nagyjából 10 km-re a Mosellel való találkozásától felfelé. Egykor Lotharingiai Hercegség fővárosa, később pedig a felvilágosodás korának egyik jelzőfénye, amelyet „Kelet-Franciaország fővárosaként” ismertek, ma a középkori városfalakat barokk pompával, szecessziós eleganciával, valamint dinamikus egyetemi és orvosi komplexummal ötvözi.

Nancy eredete az i. e. első évezredre nyúlik vissza, amikor a vasban gazdag dombok és a Meurthe-i gázló a korai telepeseket a későbbi Nanciacumhoz vonzotta. A tizenegyedik század közepére Gérard, Lotaringia hercege, erődített várost épített itt, amelynek nyomai a Vieille Ville negyedben maradtak fenn. A Porte de la Craffe, melynek ikertornyai egy mesés erősségre emlékeztetnek, ma is őrzi a régi várost, ahogyan azt a tizennegyedik század óta teszi. Falain túl a 16–18. századi újváros egymást követő hercegek alatt virágzott, utcái és terei a hatalom és az ízlés lassú gyarapodását tanúskodták.

A középkori trónöröklés zűrzavara 1477-ben, a nancyi csatában tetőzött, ahol II. Lotharingiai René legyőzte és megölte Merész Károlyt. Ez a győzelem biztosította a hercegség függetlenségét, de a tizennyolcadik század elejére Lotharingiai-t már a dinasztikus konszolidáció utáni vágy hatalmába kerítette. Az 1713-as pragmatikus szankció megnyitotta az utat Mária Terézia osztrák király előtt, hogy feleségül menjen Ferenchez, Lotharingiai herceghez, és így hazáját Toszkánára cserélje. A kitelepített Stanislaus Leszczyńskit, korábbi lengyel királyt és XV. Lajos apósát hercegként beiktatták. Uralkodása, bár névleges volt, átalakítónak bizonyult. 1752 és 1756 között Emmanuel Héré Stanislaus égisze alatt egy grandiózus városi gesztussal kötötte össze a középkort és a modernt: a Place Stanislas-szal. A barokk szimmetriában fürdető, kovácsoltvas kapukkal és aranyozott szökőkutakkal koronázott tér és annak a Place de la Carrière felé tartó meghosszabbítása új mércét állított a várostervezésben. Déli oldalán áll az 1755-ben elkészült Hôtel de Ville, a polgári méltóság szimbóluma.

Amikor Szaniszló 1766 februárjában meghalt, Lotaringia beolvasztásra került a Francia Királyságba. Egy évtizeddel később Nancyban ülésezett egy parlament Lotaringia és Barrois számára, ezzel a város a francia közigazgatás longue durée-jában landolt. A felkelő forradalom azonban kevésbé bizonyult rugalmasnak. 1790 késő nyarán a Nancy-ügy – egy fegyveres lázadás az elégedetlen katonák között – megrázta a várost. A kormánycsapatok ostrom alá vették, kivégezték vagy bebörtönözték a felkelőket, és bebizonyították, hogy még a tartományi fővárosokban is erőszakba torkollhat a forradalom.

A tizenkilencedik század folyamán Nancy visszanyerte kulturális jelentőségét. Amikor Franciaország 1871-ben átengedte Elzász-Lotaringiát Németországnak, Nancy egyedül maradt francia, és ismét jelentőségre tett szert, mint fő keleti város. 1909-ben a város adott otthont a Keleti Nemzetközi Kiállításnak (Exposition Internationale de l'Est de la France), amely az ipar és a díszítőművészet bemutatója volt. Az École de Nancy – egy Émile Gallé, Louis Majorelle, a Daum kristálygyár és mások által vezetett mozgalom – építészei és művészei a szecesszió kanyargós szókincsével alakították át a lakó- és középületeket. Bankok, magánvillák és városi galériák egyaránt virágmotívumokkal, faragott fával, ólomüveg ablakokkal és innovatív fémmegmunkálással készültek. Ma tucatnyi ilyen épület maradt fenn, és a Musée de l'École de Nancy, amely Eugène Corbin mecénás 1909-es villájában található, olyan bútorokat, üvegárukat, textileket és kerámiákat őrz, amelyek Nancy fin-de-siècle ambícióiról szólnak. A Musée des Beaux-Arts a történetét a tizenötödik századtól a modern korig terjedő festményekkel egészíti ki, amelyek a történelmi bástyák között helyezkednek el.

A huszadik század megszállást és felszabadulást hozott. A német erők 1940-es bevonulásukkor átnevezték a várost „Nanzig”-ra; négy évvel később, 1944 szeptemberében az amerikai Harmadik Hadsereg kiűzte őket a lotaringiai hadjárat nancy-i csatája során. Békeidőben a város státuszát II. János Pál pápa 1988-as látogatása, valamint 2005 áprilisában Jacques Chirac elnök, Gerhard Schröder kancellár és Aleksander Kwaśniewski lengyel elnök megerősítette a felújított Place Stanislas felavatásával. Ez a tér – a Place de la Carrière és a Place d'Alliance mellett – már 1983-ban felkerült az UNESCO Világörökségi Listájára, ami egyedülálló megtiszteltetés egy városi együttes számára.

Nancy domborzata rétegzett múltjáról árulkodik. A város nagyjából 200 méterrel a tengerszint felett, további 150 méterrel magasodó dombok között fekszik, olyan kilátópontokat kínálva, mint a Parc de la Cure d'Air. A Marne–Rajna-csatorna a Meurthe folyó medrét tükrözi, míg a város kompakt alaprajza Jarville-la-Malgrange, Laxou, Malzéville, Maxéville, Saint-Max, Tomblaine, Vandœuvre-lès-Nancy és Villers-lès-Nancy települések mellett, egy összefüggő városi faliszőnyegben húzódik. A Vieille Ville – Léopold negyed középkori kapukat őriz a Lotharingiai hercegek palotája és a Saint-Épvre-bazilika mellett, neogótikus tornyai a tizenkilencedik századi körutak fölé magasodnak. Délre található a Charles III – Centre Ville negyed, Nancy „újvárosa” a reneszánsztól a felvilágosodásig, ahol található a katedrális, az Opéra national de Lorraine és az állomás, amely a nagysebességű TGV-ket köti össze Párizssal, Strasbourggal, Lyonnal és azon túl.

Nancy életét évszakok váltakozása jellemzi. Az óceáni éghajlat, melyet kontinentális szélsőségek tarkítanak, hideg, száraz telet hoz – az alkalmankénti havazások a város Strasbourggal való egyenrangúságára emlékeztetnek –, és meleg, olykor borús nyarakat. Az őszi ködök a Meurthe mentén megbúvóak; a csapadék, bár mérsékelt, szinte egyenletesen esik az év során. A hőmérséklet higanyszála –26,8 °C-ig süllyedt – a mért adatok 1879 decemberében –30 °C körüli hidegre utalnak –, mégis a tavaszi virágok gyorsan visszahódítják a közkerteket.

Ezek a kertek külön figyelmet érdemelnek. A 20 hektáros Parc de la Pépinière, amely egykor regionális birtokok faiskolája volt, ma egy kis állatkertnek, bároknak, bábszínháznak és nyári koncerteknek otthont adó szabadtéri előadóteremnek ad otthont. A Parc Sainte-Marie egy elzászi stílusú házat őriz árnyékos gyepterületek között. Villers-lès-Nancy-ban található a 28 hektáros Jardin botanique du Montet, amely üvegházak alatt mutatja be növénygyűjteményeit, míg a város első botanikus kertje, a Jardin Dominique Alexandre Godron, közelebb található az egyetemi területhez. A Les Jardins d'Eau folyóparti sétányai és a La Cure d'Air dombtetőn található kilátópontjai teszik teljessé a szabadtéri élményeket.

Nancy kulturális élete évszázadokat ível át. A Place Stanislas keleti pavilonjában található Opéra national de Lorraine operákat, balett- és szimfonikus műveket mutat be. A közelben található Salle Poirel és a L'Autre Canal klasszikus és kortárs koncerteknek ad otthont; a CCN Balett de Lorraine modern koreográfiákat gyakorol; a Zénith de Nancy pedig könnyűzenei és sportelőadásokat kínál. A színházlátogatók repertoárszerű filmeket találnak az átalakított dohánygyárban, a Manufacture-ben és a meghitt Théâtre Mon Désert-ben. A filmkedvelők a UGC mainstream kínálata és a Cameo mozik művészfilmjei között választhatnak.

A város tudományos intézményei közül a Brabois-i Egyetemi Kórház (Centre Hospitalier Régional Universitaire de Brabois) Európa egyik legkiemelkedőbb egészségügyi központjaként emelkedik ki, amelynek úttörő munkája a sebészeti robotika terén aláhúzza Nancy folyamatos hozzájárulását a tudományhoz. A Lotaringiai Egyetem és könyvtárai elősegítik a hallgatói jelenlétet, amely élénkíti a kávézókat és bárokat, különösen a Ville Vieille-ben, ahol éjszaka is pezseg a város, kivéve a nyári szünetek csendjét.

Nancy naptárát a sport és az ünneplés tölti be. Az AS Nancy Lorraine régóta versenyez profi szinten a Ligue 1-ben, mérkőzéseket rendezve a szomszédos Tomblaine-ben található, 20 000 férőhelyes Stade Marcel Picot-ban. A Palais des Sports Jean-Weille-ben látta, ahogy az SLUC Nancy Basket 2008-ban és 2011-ben országos bajnoki címet nyert. Minden novemberben a Nancy Jazz Pulsations városszerte megrendezésre kerül, vonzva az improvizatív és a világzene rajongóit. December elején a Szent Miklós-ünnepség több mint 100 000 látogatót vonzó fesztiválhellyé alakítja a Place Stanislas-t, a tűzijátéktól és a felvonulástól kezdve a bergamottás édességekkel és macaronokkal teli utcai piacokig.

A turizmus ma már évente több mint hárommillió látogatót vonz, amit Nancy közelsége ösztönöz Párizshoz, Luxemburghoz, valamint a belga és német határhoz. Az üzleti turizmus, amely a bevételek mintegy 60 százalékát teszi ki, kiegészíti a szabadidős szegmenst, amely előnyben részesíti a világörökség részét képező tereket, az óváros hangulatos utcáit, a Saurupt negyed szecessziós villáit és a város kulturális kínálatát. Kerékpáros kirándulások révén felfedezhető Lotaringia vidéke.

A finom rivalizálás továbbra is fennáll. Nancy lakói ironikus büszkeséggel emlékeznek vissza az 1970-es közigazgatási változásra, amikor Metz átvette a regionális székhely helyét a városuktól – és könnyed jókedvvel óva intik az újonnan érkezőket a hízelgő összehasonlításoktól. Az ilyen megjegyzések Lorraine tartós identitástudatáról és Nancy lelkes odaadásáról tanúskodnak.

Nancy a szőtt köveiben és folyóvizében, galériáiban és zöld területein a folytonosság és a változás tanulmányozását kínálja. A gall gázlótól a hercegi fővárosig, a barokk bemutatóteremtől a modern egyetemi és orvosi központig a város a történelem rétegeit testesíti meg, amelyek utcaépítészetében és látképében kézzelfoghatóvá válnak. Itt a bogáncs – Lotaringia szimbóluma és a „Non inultus premor” („Nem vagyok megbosszulatlanul megbántva”) mottója – a rugalmasságot és az emlékezetet jelképezi. A terein és termeiben barangolva a látogatók egy olyan hellyel találkoznak, amely egyszerre gazdag történetekkel teli és vibrálóan élő, egy városi szívvel, amely egyenletesen dobog Franciaország keleti határán.