Avignon

Avignon, Vaucluse prefektúra székhelye, 64 négyzetkilométeren terül el a Rhône bal partján, Párizstól mintegy 580 kilométerre délkeletre. 2017-ben a település 93 671 lakost számlált, akik közül körülbelül 16 000-en még mindig a középkori sáncokkal körülvett ősi városban élnek. Tágabb nagyvárosi területe 2020-ban 337 039 lakost számlált, míg a városi egység ugyanebben az évben elérte a 459 533 lakost. A tizenhat településből álló Grand Avignon települések közötti település 2022-ben 197 102 lakost számlált. Ezek a számok rácáfolnak a politikai hatalom, az építészeti ambíciók és a folyó, a szikla és a kő által formált tartós emberi szerepvállalás sokkal mélyebb narratívájára.

Avignon neve, latinul Avenio, a mai franciában Aviɲɔ̃, provence-ban pedig Avinhon vagy Avignoun. Írásos forrásokban először szerény folyóparti településként jelenik meg, jóval azelőtt, hogy a pápai udvarnak adott volna otthont. Egy ma Rocher des Doms néven ismert mészkőszikla alkotta legkorábbi menedékhelyét, amely harmincöt méterrel emelkedett az árvízveszélyes Rhône fölé, és menedéket nyújtott a kőkorszaki lakosoknak, akik lakásokat véstek az urgóni sziklába. Évszázadokkal később ugyanilyen kiemelkedő helyként tájkerteket, nyilvános teraszt és árnyékos sétányt alakítottak ki, ahonnan pazar kilátás nyílt.

A római Avignon e középkori falakon túl húzódott, védelmi művei ma a modern utcák rácsa alatt rejtőznek. A fórum nyomai csendben fennmaradtak a Rue Racine és a Rue Saint-Étienne közelében, míg a múzeumi gyűjteményekben szétszórt mauzóleumok és mozaikok egy olyan vidéki városra utalnak, amely az Alpokon átívelő kereskedelemhez kapcsolódott. A középkor nagyobb jelentőséget hozott, mivel itt a Rhône folyón megbízhatóbban lehetett átkelni vagy hidat építeni, mint máshol, egy könnyebb átkelést biztosító sziget segítségével. Egykor egy kőhíd huszonkét ívvel ívelte át a folyót. A 17. században az árvíz és az elhagyatottság alatti ismételt összeomlása után csak négy ív maradt meg – egy töredéket a „Sous le pont d'Avignon” népdal tett halhatatlanná, amelynek refrénje pontosabban tükrözi a szomszédos folyóparti szigeten a híd alatt tartott ünnepségeket.

A város sorsa döntően megváltozott 1309-ben, amikor V. Kelemen pápa francia földre telepítette a pápai udvart. Az elkövetkező évtizedekben hét pápa élt Avignonban, akik grandiózus helyekről irányították a nyugati egyházat. 1348-ban VI. Kelemen megvásárolta a várost I. Johannától, Nápolyból. A Pápai Palota a világ legnagyobb gótikus palotájaként alakult ki, egy fehér kőből épült erődítményként, amelynek hatalmas termei ma is a spirituális tekintélyt és a világi ambíciókat idézik. A pápai uralom az 1791-es forradalomig tartott, amikor Avignon hivatalosan is Franciaországhoz került. A „La Cité des Papes” (Pápai Város) néven ismert város hírnevét tovább éltetik a pápai palota megrongálódott bástyái és boltozatos termei, amelyekből a legtöbb kincs eltűnt, de megőrizték a rejtett freskókat és az impozáns méretet.

1995-ben az UNESCO világörökségi helyszínnek ismerte el Avignon történelmi magját – amely magában foglalja a Pápai Palotát, a katedrálist és a Pont Saint-Bénézet-t. A felirat nemcsak az építészeti értéket ismerte el, hanem a város 14. és 15. századi kulcsfontosságú szerepét is az európai egyházi és kulturális áramlatok alakításában. A középkori falak ma Franciaország legteljesebb falai közé tartoznak, 4330 méter hosszú kört húzva, amelyet mollasse burdigalienne-ből, a Provence-Alpes-Côte d'Azur régióban található puha mészkőből alakítottak ki.

Avignon földrajza a falakon túlnyúlik a Rhône és mellékfolyója, a Durance által formált alluviális síkságokig. A kovasavas kavicsokkal tarkított homokos rétegek enyhén hullámzó terepet alkotnak, amelyet évszázadok alatt az árvizek elleni védekezésre épített halmok tarkítanak. Az Île de la Barthelasse, amely egykor változó szigetcsoport volt, ma a várostól nyugatra terül el, platánfái és zöldségeskertjei emberi tervezés és folyóvízi üledékek szőtték át. A várostól délre agyag- és iszaplerakódások mennek át mészkő kibúvásokba, mint például a Montfavet-hegy, amelynek erdős lejtői csendes ellensúlyt jelentenek a városi nyüzsgéssel szemben.

Éghajlatilag Avignon a Földközi-tenger szárazföldjétől kissé távolabb fekszik, Köppen Csa-besorolása szerint forró nyári mediterrán éghajlattal rendelkezik. A telek, bár enyhék, hűvös, párás hőmérsékletre csúszhatnak, míg a nyarak tiszta ég alatt harminc Celsius-fok fölé emelkedhetnek. A csapadékmennyiség mérsékelt és egyenletes, mégis a misztrál szél határozza meg a helyi jelleget. Ez az északnyugati széllökés olyan rendszeresen fúj a Rhône-folyosón keresztül, hogy egy középkori közmondás semmi sem ártalmasabbat nem intett, mint a szél hajtotta pestis vagy a szél gyötörte élet. A lakosok még ma is a misztrált tisztító leheletként és könyörtelen kínzóként is emlegetik.

Avignon gazdasági élete a kereskedelem, a kultúra és a mezőgazdaság köré épül. A Vaucluse-i Kereskedelmi és Iparkamara igazgatja az Avignon–Caumont repülőteret és a folyami dokkokat, míg a Nemzeti Jelentőségű Piac – egyszerűen csak MIN – a régió termékeny gyümölcs- és zöldségtermesztő gazdaságainak termékeit látja el. A település határain belül mintegy 7000 vállalkozás, 1764 üzlet és 1305 szolgáltató működik, ami több mint 300 000 négyzetméternyi kiskereskedelmi területet jelent a városi vonzáskörzetében. Az Avignon Nord kereskedelmi övezet Európa legnagyobbjai közé tartozik, és a Durance közelében kijelölt érzékeny városi övezetek adókedvezményeket kínálnak az áttelepülni kívánó cégeknek.

A turizmus még nagyobb figyelmet kap. Évente négymillió látogató érkezik, hogy a palota lőrései alatt álljon, vagy hogy minden júliusban részt vegyen az Avignoni Fesztiválon, amikor a város utcai színházzal, kísérleti drámával és a pápai csarnokok kőboltozataiban megrendezett előadásokkal lüktet. 2012-ben a fesztivál mintegy 135 800 jegytulajdonost vonzott, míg 2011-ben csak a Pápai Palota 572 972 fizető vendéget vonzott. A folyami turizmus kiegészíti ezeket a vonzerőket: 1994 óta egy szállodai hajókból álló flottilla járja a Rhône-t, és egy ingyenes ingajárat gyalogosokat szállít az Île de la Barthelasse-ra.

Avignon városi szövete a modern mobilitást az ősi főútvonalak mellett teszi lehetővé. Két autópálya szegélyezi a várost: az A7-es, amely Lyont köti össze Marseille-lel, kijáratokkal Avignon északi és déli kerületeibe, valamint az A9-es, amely Spanyolország felé ágazik el. Országos és megyei utak – köztük az N100, N570 és D28 – a szomszédos településeken keresztül vezetnek Remoulins, Rognonas és Saint-Saturnin-lès-Avignon felé. A parkolási infrastruktúra kilenc fizetős, többszintes parkolót foglal magában 7100 férőhellyel, amelyeket megfigyelt létesítmények és átjátszó parkolók egészítenek ki, amelyek a városkapukhoz biztosítanak transzfert.

A város vasúti közlekedésében megtalálható az Avignon-Centre állomás, az 1860-ban épült Gare d'Avignon-Centre, amely közvetlenül a déli városfalak mögött található, valamint 2001 óta a Gare d'Avignon TGV nagysebességű vonat az LGV Méditerranée vonalon. A kettőt a Virgule néven ismert összekötő vonal köti össze, míg a Montfavet megtartotta saját állomását. A légi közlekedés a regionális Caumont repülőtérre támaszkodik, amely szezonális összeköttetésekkel rendelkezik Angliával, valamint a nagyobb Marseille Provence csomópontra, amely szélesebb körű nemzetközi kapcsolatokat kínál. A vízi közlekedés évezredes hagyományait folytatja: a Rhône továbbra is szállít árut, kiköt a hajóutakhoz, és nyilvános vízitaxi közlekedik a rakpart és a sziget között.

A község tömegközlekedése az elmúlt években modernizálódott. Az Orizo márkanév alatt működő Tecelys buszjáratokat üzemeltet, beleértve a Chron'hop gyorsvasúti szolgáltatást, valamint telekocsit és a 2009-ben bevezetett Vélopop kerékpármegosztási rendszert. 2019 októberében egy villamosvonal újraindította a személyszállítást egy évszázadnyi vasúti közlekedés nélkül, 14 kilométernyi pályán kanyarogva az egyetemi negyedek és a történelmi negyedek között. A kerékpárosok 110 kilométernyi, sikátorokon és körutakon egyaránt kanyarogó, erre a célra kijelölt sávot használhatnak.

Avignon utcái és terei a város örökségének rétegeit tárják fel. A platánfák árnyékában álló és a palota homlokzata által keretezett Place du Palais a Place de l'Horloge felé vezet, ahol a városháza terét kávézók szegélyezik. Kissé letérve a kitaposott ösvényről található a Place Pie, amelynek fedett piacán minden reggel helyi sajtokat, olajbogyókat és borokat árulnak. A városközpontban több mint száz egyházi alapítvány nyitotta meg kapuit egykor az istentiszteletek előtt; ma sokat átalakítottak, magas hajóikban galériák, előadótermek és még egy mozi is található.

Múzeumok konstellációja gazdagítja ezt az építészeti palimpszesztet. A Calvet Múzeum egy tizennyolcadik századi szállodában kapott helyet, ahol a reneszánsztól a modern korig terjedő képzőművészeti alkotásokat állít ki. A pápai palota melletti egykori érseki rezidenciában található Musée du Petit Palais az olasz és francia középkori festészetet őrzi. A központi pályaudvartól északra fekvő városi kúriában található a Collection Lambert, amely Yvon Lambert kortárs művészeti gyűjteményéből született. Antikvitás kincsekért a kőtár és a Palais du Roure kínál római szobrászati, római előtti ereklyék és regionális tárgyak gyűjteményét.

A sport- és kulturális rendezvények túlmutatnak a színházakon és a galériákon. A Stade Parc des Sports ad otthont az SO Avignon rögbi bajnokság mérkőzéseinek, szeptembertől áprilisig vonzva a helyi szurkolókat a 10 000 férőhelyes stadionba. A város kongresszusi központja, amelyet 1976-ban pápai épületben hoztak létre, egész évben konferenciákat rendez, míg minden tavasszal az Avignoni vásár összegyűjti a borászokat és a vásárlókat a Rhône-völgyi borversenyekre. A virágos versenyeken Avignon egy virágot kapott, ami az önkormányzat elkötelezettségének bizonyítéka, és látható az ablakládákban, a parkok sétányain és a folyóparti sétányokon.

Avignon jelenléte az európai kulturális térképen egészen 2000-es Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséig nyúlik vissza. Mégis, ma már sem ereklye, sem vidámpark. Itt a tégla és a kő a mobilitásról és a hódításról, a szuverenitásról és a forradalomról, a folyami kereskedelemről és a szerzetesi tanulásról tanúskodik. Itt a misztrál elűzi az önelégültséget, miközben kitisztítja az eget. A város története folytatódik a fesztiválozók minden egyes felvonulásában, a Rocher des Doms mentén végigkövetett minden zarándokban és a középkori híd törött ívei alatt sodródó minden hajóban. Avignonban az emberi erőfeszítés régóta találkozik a szél és a víz elemi erőivel, és találkozásuk máig fennmarad, feltűnően emberi és elkerülhetetlenül pontos.