Sun Peaks

A Brit Columbia Shuswap-felföldjén, Kamloops városától mintegy 56,6 kilométerre északkeletre fekvő Sun Peaks Resort tizenhat négyzetkilométernyi síelhető területtel rendelkezik, és több mint négyszáz lakosú állandó közösségnek ad otthont. A csúcs a tetőpontján 2080 méter tengerszint feletti magasságban van, 882 méteres lejtővel a lábáig; lejtőin évente 5,6 méternyi hó esik, és évente több mint kétezer órányi napsütésben sütkéreznek.

A Tod-hegy lejtőin 1959-ben megalakult Sun Peaks négy csúcson – Todon, Sundance-en, Morrisey-n és Orienten – bontakozott ki, amelyek mindegyike ambíciók, megpróbáltatások és alkalmazkodás fejezeteinek tanúja. Egy szerencsés visszaút során a SilverStarból Donald Whyte és Donald Munro a Tod-hegy széles körvonalaiban egy világszínvonalú síterület ígéretét fedezték fel. Későbbi feljutásuk, Reginald Humphreys ügyvéd, Sam Warmington síüzemeltető és Dr. James Osborne kíséretében, elvezette őket a mai West Bowlhoz – egy ősi gleccserek által formált amfiteátrumhoz, amelynek geológiája ideális a libegő telepítéséhez. Két éven belül a McLellan által tervezett Burfield libegő, amely megnyitásakor 2800 méter hosszú volt Észak-Amerika leghosszabb libegője, elkezdte felvinni a síelőket a Crystal Bowl, Ridge, 5 Mile, Chief és 7 Mile Road névre keresztelt kezdetleges tisztásokra.

Hét téllel később a üdülőhely mégis szembesült az első megpróbáltatásával, amikor egy hegesztési szikra begyújtotta a dízelmeghajtású csúcsi gépezetet, elvágva a felvonókötelet és két szezonra szünetet tartva. Az eltelt években Drake Cummings Highland Development vette át az irányítást, de 1971 júniusában tragédiának volt tanúja, amikor Harry Burfield – az eredeti, a Burfield-szék lábánál ma is álló házikó építésze – egy repülőgép-szerencsétlenségben meghalt, miközben a potenciális befektetőket a magasba vitte. A házikót és a felvonót ezután az ő emlékére keresztelték el, és a hely közelében „Harry's Run” húzódott, úttörő buzgalmának bizonyítékaként.

Az 1970-es évek elején megnyílt a Shuswap libegő, és kelet felé terjeszkedett, ami előrevetítette a falu későbbi kiemelkedő szerepét. A pénzügyi nehézségek – melyeket súlyosbított a kevés havazás – azonban 1976-ra csődgondnokság alá sodorták a síterepet. A calgaryi befektetők későbbi irányítása alatt megépült a Crystal libegő (1979), és az 1980-as években a Tod Mountain adott otthont a Pacific Western Pro Ski Tourjának, a Canadian Masters versenyeknek és a Velocity Challenge-nek, ahol a síelők aerodinamikus „tuckokba” íveltek be, és akár 175 km/h sebességgel száguldottak le a Headwalls Runon. Ezek az események a sportbeli hírnevükön túl is fenntartották a síterep hírnevét és vagyonát.

Az évtized végére a tevékenység központja a Shuswap bázisán újonnan épült falu felé helyeződött át. Az 1982-ben javuló közúti összeköttetésnek köszönhetően étkezési, felszereléskölcsönző és síoktató létesítmények jelentek meg a Shuswap-székesegyház körül, míg az új pályák és a kijelölt nyomvonalak megsokszorozták a kikapcsolódási lehetőségeket. Egy 1989-es szentestei tűz ismét próbára tette az elszántságot: a Crystal libegő gépháza lángokban állt, de a következő februárra Fred Ahrweiler mérnöki felügyelete alatt a működés újraindult.

A legnagyobb átalakuló fejezet 1992 áprilisában kezdődött, amikor a Nippon Cable és az Ecosign Co. felvásárolta a Tod Mountain Developmentst. A következő évben egy átnevezési verseny eredményeként létrejött a Sun Peaks Resort, amely elvesztette a „Tod” germán felhangját. A Doppelmayr által épített felvonók gyors egymásutánban következtek: a Sunburst Express, egy buborékkal körülvett, nagysebességű quad a Tod-hegyen; egy fix tapadású Sundance quad; a meghosszabbított Sundance nagysebességű quad; és a falu Magic Carpet sípályája. A régi Burfield dupla felvonó 1997-ben átadta a helyét egy fix tapadású quadnak, és megkezdődtek egy alpesi falu munkálatai, amely sípálya melletti lakóépületeket is magában foglal.

Az ezredfordulón a Sun Peaks ambíciói túlmutattak a téli sporton. 1999 nyarán avatták fel a hegyikerékpáros ösvényeket, amelyek mára egy 2500 méteres szintkülönbségű parkot alkotnak – állandó otthont adva a BC Downhill Kupáknak és a nemzeti bajnokságoknak. Ezzel egyidejűleg a Morrisey-hegy körüli 37 kilométernyi sífutópálya-hálózat tovább erősítette a üdülőhely négy évszakos vonzerejét, amelyet kiegészített egy 18 lyukú golfpálya – 1200 méteres tengerszint feletti magasságban Brit Columbia legmagasabb pontja –, és 2003-ban vezették be a rekreációs gumiabroncsozást. A 2016-os döntött szlalompálya, amely a Sundowner és a Suncatcher pályák mellett található, tovább diverzifikálta a hegy kínálatát.

Mégis, miközben a Sun Peaks Kanada második legnagyobb síterületévé érett, elhúzódó küzdelem sújtotta a Secwepemc tulajdonjogáért és jogaiért. A Nippon Cable 1992-es felvásárlása anélkül történt, hogy foglalkoztak volna az őslakosok átengedetlen területre vonatkozó igényeivel – ez a hiányosság 1999-től kezdődően földvédelmi kampányt indított. A Secwepemc földvédői az 1997-es Delgamuukw-határozatra hivatkozva elítélték a szomszédos csúcsokon végzett tarvágásokat, a vízi utak mesterséges hótakarókkal történő szennyeződését és a hagyományos betakarítási területek megzavarását. Letartóztatások, tiltó végzések és szolidaritási tüntetések – mind belföldön, mind külföldön – tarkították az éveket, miközben a tartományi és szövetségi hatóságokhoz intézett felhívásokra nem érkezett válasz. A Skwelkwek'welt Védelmi Központ 2000-es létrehozása és az RCMP tisztjeivel való összecsapások rávilágítottak a feszültségekre, amelyeket a Brit Columbia Legfelsőbb Bírósága végül nem volt hajlandó enyhíteni. A kampány nemzeti és nemzetközi igazságszolgáltatási szervezetek támogatását élvezte, de a üdülőhely bővítési tervei folytatódtak.

A versenyek ellenére az infrastruktúra tovább fejlődött: a 2006-os magaslati négyes sífelvonó egy külön versenyközpontot hozott létre, amely vonzotta az osztrák síválogatottat az olimpiai játékok előtti felkészülés során. A 2021-ben tervezett és 2024-ben elkészülő West Bowl Express egy 1,58 kilométeres nagysebességű négyes sífelvonót kínál frissen kivágott pályákon keresztül, összekötve a távoli terepet a faluval. A Crystal hármas sífelvonó 2020–2021-es fix fogású négyes sífelvonóra cserélése – és az azt követő rakodószalagok telepítése mind a Crystal, mind az Elevation felvonókon – a síelők áteresztőképességének folyamatos fejlesztését tükrözi. A Burfield szék, amely 2900 méterével Észak-Amerika leghosszabb fix fogású széke, továbbra is a síterep kapacitásának jelképe.

A Sun Peaks kilenc liftből álló flottája – melyek mindegyike Doppelmayr típusú – három hegyet ölel fel, a Tod-hegyen található, buborékokkal borított Sunburst Expresstől a Mount Morrisey-t és a Sundance Ridge-et kiszolgáló Orient négyes felvonóig. A kezdő zónákat varázsszőnyegek és tányéros felvonók biztosítják, míg Nancy Greene Raine, olimpiai bajnok, síelésért felelős igazgató felügyeli a programokat és az oktatás kiválóságát.

A falusi szinten szálláshelyek, éttermek és üzletek labirintusa hálózza be a gyalogos átjárókat, feleslegessé téve a személygépkocsikat a határain belül. Télen a sípályákkal való megközelítés az uralkodó; nyáron a kerékpárok elegendőek. A közösség 2008-as beiktatása Kanada egyetlen üdülőhelyi önkormányzataként formalizálta kettős identitását: élő enklávé és rekreációs központ.

Az évszakos éghajlati mintázatok megerősítik Sun Peaks jellegét. A üdülőhelyen a téli hőmérséklet fagypont közelében mozog, az éjszakai legalacsonyabb hőmérséklet -10 °C körül alakul, a nyári napokon pedig a húszas évek csúcsa is felkúszhat. Az éves átlagos hómennyiség 5,6 méter, míg maga a falu 1255 méterrel a tengerszint felett fekszik, 2080 méteres lejtők alatt.

A megközelítési lehetőségek tükrözik az üdülőhely könnyen megközelíthető, távoli elhelyezkedését. Autóval a Tod Mountain Road ágazik el a Yellowhead Highway-ről, és a Heffley Creektől negyvenöt perc alatt leereszkedik a faluba; Kelowna két és fél, Vancouver pedig négy és fél órányira fekszik. Kamloopsba egész évben közlekedik transzfer, érkezési sorrendben, míg szezonális járat közlekedik Whistlerbe. Kamloops és Kelowna repülőterei légi összeköttetést biztosítanak Vancouveren vagy Calgaryn keresztül, a Via Rail Canadiens járata pedig éjszakai és nappali járatokat indít Kamloopsba, ahonnan transzferrel fejeződik be az utazás.

A üdülőhelyen belül a túraösvények központi csomópontokban futnak össze, és az adaptív mobilitás biztosítása biztosítja az univerzális hozzáférést. A lesiklási és sífutási lehetőségeken túl a vendégek síápolókkal is részt vehetnek vezetett hegyi túrákon, kutyaszánhúzókat vezethetnek csendes erdőkben, vagy hótalpas ösvényeken barangolhatnak az eldugott tisztásokon. A nyári tevékenységek a lovas túráktól és horgászexpedícióktól kezdve a fotósképzésekig terjednek, amelyeket helyi szakemberek vezetnek, akik a hajnal aranyló óráját világító nyomatokká varázsolják.

A Sun Peaks Resort pályafutása – a Tod-hegy tetején található egyetlen libegővel rendelkező sífelvonótól a három csúcsot átszelő, négy évszakban is nyitva tartó üdülőhelyig – a mérnöki tudományok, a vállalkozói szellem és a környezetvédelem szintézisét testesíti meg. A üdülőhely ISO 14001 tanúsítványa hangsúlyozza a fenntartható gyakorlat iránti elkötelezettségét, miközben a parkok és fairwayek biztosítják helyüket Nyugat-Kanada alpesi üdülőhelyeinek panteonjában. A közösségek megélhetésének, a rekreációs innovációnak és Kanada őslakosainak tartós jogainak egyensúlyba hozása továbbra is folyamatos vállalkozás – amely tükrözi mind az elért csúcsmagasságokat, mind a még megmászandó mélységeket.