Taskent

Taskent, Üzbegisztán fővárosa, egyszerre a kitartás bizonyítéka és a modern élet pezsgő csomópontja. Északkelet-Üzbegisztán termékeny síkságán fekszik, alig tizenhárom kilométerre a kazah határtól, és Közép-Ázsia legnépesebb metropolisává nőtte ki magát, 2024 áprilisában valamivel több mint hárommillió lakossal. A város mély hordalékos talajon fekszik a Csircsikk folyó és mellékfolyóinak találkozásánál, egy szeizmikusan aktív zónában, ahol a rengések visszatérő emlékeztetők a talaj nyughatatlan történelmére. Bár középkori magja nagyrészt eltűnt, Taskent réteges múltja és platánfákkal szegélyezett széles sugárútjai, valamint műemlékekkel szegélyezett terei ma egy olyan fővárost határoznak meg, amely egyensúlyt teremt az örökölt örökség és a huszonegyedik századi állam követelményei között.

Taskent első írásos említése Kr. u. 709-ből származik, de eredete valószínűleg évszázadokkal korábbra nyúlik vissza, Csach településére, melynek neve köves környezetére utal. A szogd és török ​​törzsek formálták korai jellegét a nyolcadik század közepéig, amikor az iszlám hatása új ritmust adott a városi életnek. A piacok és mecsetek megsokszorozódtak, karavánokat vonzva Szamarkandból és azon túlról. 1219-ben Dzsingisz kán hordái füstölgő romhalmazzá tették a várost, de a romok csak egy új fejezetet jelentettek. A Kína és Európa közötti nagy kereskedelmi főútvonalon való elhelyezkedése biztosította a kereskedők és kézművesek visszatérését, életet lehelve a kőkupolákba és a csempézett homlokzatokba.

A tizennyolcadik századra Taskent autonóm városállamként érvényesült, egy olyan berendezkedésként, amelyet a helyi kánok és rivalizálás alakított. Függetlensége rövid életűnek bizonyult, amikor a Kokandi Kánság a tizenkilencedik század elején beolvasztotta. Néhány évtizeddel később, 1865-ben az Orosz Birodalom erői elfoglalták Taskentet, és átnevezték az orosz Turkesztán fővárosává. A cárok alatt új városrészek emelkedtek a folyótól keletre, amelyeket kezdetleges hidak és tervezett sugárutak kötöttek össze, amelyek éles ellentétben álltak az óváros szabálytalan utcáival. Vasutak és gyárak épültek, a második világháború alatt pedig a szovjet kormányzat kulcsfontosságú iparágakat és személyzetet telepített át Taskentbe, megvédve őket a náci előrenyomulástól.

A szovjet korszak átfogó demográfiai változásokat hozott. A Szovjetunió minden részéről érkező kényszerbetelepítések megnövelték a város lakosságát, és 1983-ra közel kétmillió ember lakta a 256 négyzetkilométeres területet. Amikor az 1966-os földrengés – április 26-án – olyan erővel sújtotta a várost, hogy egész tömbök omlottak össze, a szovjet állam gyors újjáépítésbe kezdett. Az építészek a keskeny sikátorokat tágas sugárutakra cserélték, a földtetős lakóházakat pedig szabványos lakóházakra. Néhány éven belül Taskentet modellértékű szovjet várossá alakították át, grandiózus középületekkel, ideológiai motívumokkal díszített metróállomásokkal és tömegrendezvényekre tervezett parkokkal. 1991-re, a Szovjetunió felbomlásával Taskent lakossága a negyedik helyen állt Moszkva, Leningrád és Kijev után.

Üzbegisztán 1991-es függetlensége óta Taskent megőrizte többnemzetiségű jellegét, bár az üzbégek lakosságának nagyjából háromnegyedét teszik ki. 2008-ban a város demográfiai megoszlását 78 százalékra becsülték üzbég, 5 százalékra orosz, 4,5 százalékra tatár, 2,2 százalékra koreai (korjo-saram), 2,1 százalékra tádzsik, 1,2 százalékra ujgur, a fennmaradó részt pedig különféle más csoportok töltik ki. Az üzbég a mindennapi nyelv, míg az orosz továbbra is a kereskedelem és az etnikumok közötti kommunikáció nyelve. Az utcatáblák és a hivatalos hirdetmények gyakran latin és cirill betűs írásokat párosítanak, tükrözve mind a kulturális örökséget, mind a közelmúltbeli írásreformokat. 2009-ben Taskent 2200 éves írott történelmet ünnepelt, és a tervezők most jóváhagytak egy 2045-ig terjedő főtervet, amely új parkokat, közlekedési kapcsolatokat és lakónegyedeket irányoz elő.

Földrajzilag a város egy jól öntözött medencében fekszik, 500 méterrel a tengerszint felett. Nyári éghajlata májustól szeptemberig tart, júliusban és augusztusban a hőmérséklet gyakran meghaladja a 35 °C-ot felhőtlen ég alatt. A telek havazást hoznak, és a nappali maximumok ritkán emelkednek 5 °C fölé, ami a mediterrán éghajlati besorolást tükrözi, párás kontinentális hatásokkal. A csapadékmennyiség a tél elején és ismét tavasszal tetőzik; ezzel szemben a nyár júniustól szeptemberig csontszáraz marad. Ez a minta részben a környező hegylábaknak köszönhető, amelyek mérséklik a csapadékot és a hidegebb hónapokban megkötik a nedvességet.

Taskent huszadik század előtti építészetéből kevés maradt fenn. A város magjában azonban a szovjet emlékművek mellett a látogatók felfedezhetik a város mélyebb múltjának töredékeit. A Kukeldash Madrasah, amelyet II. Abdullah kán alapított a tizenhatodik század végén, ma is vallási iskolaként működik, és múzeumi státuszra jelölt intézmény. A közelben található a Chorsu Bazár egy hatalmas, nyitott udvaron, ahol az árusok zöldségeket, gyümölcsöket, hímzett textíliákat és számos mindennapi árucikk árulnak egy kupolás kék lombkorona alatt. Néhány háztömbnyire található a Hazrati Imam Komplexum, amelyben minaretek, imatermek és egy könyvtár található, amely az Oszmán Korán egy töredékét őrzi – egy korai hetedik századi kéziratot, amelyről úgy vélik, hogy a kalifa vérével foltosodott. Bár az orosz erők lefoglalták és Szentpétervárra szállították, ez az ereklye 1924-ben visszakerült, és a város szellemi örökségének középpontjában áll.

Más mauzóleumok helyi jelentőségű személyiségeket ünnepelnek. Az 1542-ben újjáépített Qaffol Shoshi szentély egy XI. századi tudósnak állít emléket, míg a Yunus Khan síregyüttese a XV. századi uralkodót, a mogul alapító Bábur nagyapját tiszteli. A császári politika meglepő bizonyítéka a Romanov-palota. Egykor Nyikolaj Konsztantinovics nagyherceg száműzetési rezidenciája volt, akit pénzügyi visszaélések miatt száműztek, a kastély ma a Külügyminisztériumnak ad otthont, díszes termei pedig a nagyherceg által eredetileg „kölcsönzött” remeteségi festmények gyűjteményét rejtik. A város túloldalán található az Alisher Navoi Opera és Balett Színház – amelyet Alekszej Scsusev, Lenin sírjának építésze tervezett – továbbra is klasszikus előadásokat tart egy japán háborús munkások által felszentelt színpadon.

Taskent múzeumai tovább tárják fel a város sokrétű történetét. A Szépművészeti Múzeum szogd falfestményeket, buddhista szobrokat és zoroasztriánus tárgyakat, valamint egy váratlan gyűjteményt mutat be orosz tizenkilencedik századi olajfestményekből. Szomszédja, az Iparművészeti Múzeum egy gazdagon díszített tizenkilencedik századi kastélyban található, és bonyolult szúzani hímzéseket, kerámiákat és fémművességeket mutat be. Az Állami Történeti Múzeumban – amely egykor Lenin Múzeum volt – a kiállítások Üzbegisztán útját követik nyomon az ősi oázisoktól a posztszovjet államiságig. A közelben, egy ragyogó kék kupola alatt található az Amir Timur Múzeum, amely a tizennegyedik századi hódító és Iszlám Karimov, az ország első elnökének emlékét őrzi. A szomszédos Amir Timur téren egy bronz lovas szobor tekint le a kertekre és a szökőkutakra, amelyek világi ellenpontjai a régebbi szentélyeknek.

A köztéri művészet és az emlékművek a felfordulás más pillanatairól mesélnek. A második világháborús emlékpark a keleti fronton szolgáló üzbég önkénteseknek állít emléket, míg a Haza Védője emlékmű a nemzet újabb konfliktusainak állít emléket. Ezek a helyszínek modern kereskedelmi övezetekkel fonódnak össze: a csillogó bevásárlóközpontok, mint például a Taskent City Mall, a Next és a Szamarkand Darvoza, a régebbi Riviera és Compass központok mellett vonzzák a vásárlókat, amelyeket mind az Orient konglomerátum Tower Management Groupja üzemeltet.

A város kulturális lüktetése visszhangzik színházaiban. Az Alisher Navoi Színház továbbra is az opera és a balett elsődleges helyszíne, színpada és előcsarnoka évtizedek óta visszhangzik. A hivatalos intézményeken túl az Ilkhom Színház is őrzi a művészi függetlenség szellemét. Az 1976-ban Mark Weil által alapított színház, a Szovjetunió első magánvállalkozása, továbbra is innovatív drámákat mutat be egy átalakított raktárépületben a városközpont közelében.

Sok utazó számára Taskent Üzbegisztán legendás Selyemút-városainak, Szamarkandnak és Buharának a küszöbén érkezik. Egy tudatos ott-tartózkodás azonban feltárja a szovjet hálózat alatt rejtőző rétegeket. Az eredeti város a Csircsikktől nyugatra, a régi Selyemúton feküdt, szíve egy labirintus volt, amely egykor a kereskedők hívogatásától lüktetett. A folyótól keletre a cári és szovjet tervezők széles utcák és parkokkal szegélyezett sugárutak sakktáblaszerű elrendezését alakították ki. Az 1966-os földrengés után ezek a tervezők felgyorsították a modernizációt, amely ma a múlt nyomaival együtt létezik.

Taskentbe és onnan visszajutni számos lehetőség közül lehet. A Taskenti Nemzetközi Repülőtér a központtól nyolc kilométerre délre fekszik, két terminálból álló komplexuma Moszkvából, Dubajból, Isztambulból, Almatiból és más helyekről érkező járatokat fogad. A 2-es nemzetközi terminál és a 3-as terminál belföldi csarnoka közötti közlekedéshez át kell menni a bevándorlási hivatalon, fel kell venni a csomagokat, és fel kell szállni az óránkénti „Uzport” buszra vagy a 11-es városi buszra – egy gyakran figyelmen kívül hagyott, húszpercenként közlekedő járatra. A taxik a T2 előtt a hivatalos rangsorban versenyeznek; egy Yandex Go fuvar megszervezése az alkalmazáson keresztül – vagy egy fix 25 000 som viteldíj biztosítása 2025-ben – megbízható tizenöt perces utazást kínál, bár óvakodni kell a nem hivatalos sofőrök által felszámított túlszámlázástól.

A vasúti utasok két fő állomással találkoznak. A korábban Szevernij Vokzal néven ismert „Központi” pályaudvarról indulnak a legtöbb nemzetközi vonatok: Moszkvából és Volgográdból (a 48 órás járat), valamint Almatiból páros napi menetrend szerint. A tádzsikisztáni járatok hétfőnként érkeznek Dusanbén keresztül, míg a Biskekből induló grúz stílusú járatok kazah átszállást igényelnek. A 2021-ben újjáépített Déli pályaudvar lassabb éjszakai vonatokat szolgál ki Khivából, Termezből és onnan tovább, és három kilométerre található a legközelebbi metrómegállótól. Belföldi járatokon az Afroszijob nagysebességű járat 4 és fél óra alatt eljuttatja az utasokat Buharába Szamarkandon keresztül; a Sharq vonatok ugyanazt a folyosót használják, alacsonyabb költségek mellett.

A buszok a város délnyugati részén található Avtovokzal terminálról indulnak, ahol a marshrutkák és a távolsági buszok jegyei gyorsan elfogynak. Az útvonalak Almatiba (810 km), Biskekbe (570 km), sőt Kabulba is elnyúlnak, míg a belföldi járatok Andizsánba, Karsiba és Ürgencsbe is elvezetnek. A közúti utazás türelmet igényel a határátkelőhelyeken, ahol órák telnek el a dugókban és az okmányok beolvasásában. A megosztott taxik alternatívát kínálnak, bár ezekhez kezdetleges orosz vagy üzbég nyelven kell alkudozni, és az alkalmankénti helytelen viselkedésről szóló történetek miatt óvatosságra intő aurát hordoznak magukban.

A városon belül a metró sebességet és látványosságot kínál. 1977-es bemutatkozása óta négy vonal – a Chilonzor (piros), az Oʻzbekiston (kék), a Yunus-Obod (zöld) és egy befejezetlen Körvonal (arany) – köti össze a külvárosokat a belvárossal. Az olyan állomások, mint a Kosmonavtlar, grandiózus falfestményekkel és boltozatos mennyezettel ünneplik Üzbegisztán szovjet korabeli térbeli hozzájárulását. A Paxtakor és Alisher Navoy, illetve a Doʻstlik és Texnopark között földalatti sétákat kell megtenni. A vonatok három-tíz percenként érkeznek 23:30-ig; a menetdíj QR-kóddal ellátott papírjegyekkel 3000 som.

A föld felett limezöld buszok közlekednek a korábbi villamosfolyosókon, amelyeket most erre a célra kijelölt sávokká alakítottak át. 2025 januárja óta a flotta készpénzmentesen közlekedik, ATTO közlekedési kártyát igényel, amely a postákon vagy a metrófülkékben kapható. Egyetlen út ára továbbra is 3000 som, míg egy napijegy ára 7000 som. A marshrutkák a fix útvonalú buszokhoz hasonlóan közlekednek, de valamivel többet kérnek, és a folyosóikon keresztül csábítják az utasokat. Valós idejű tervezéshez az utazók a Yandex busztérképet használják, ahol animált ikonok követik nyomon az útvonalakat a város utcáin.

A taxik két kategóriába sorolhatók. A szállodákon vagy a Yandex Go-n keresztül kiszállított hivatalos autók mérőórás díjat biztosítanak – nagyjából 8000 som zászlólehúzáskor plusz 4000 som kilométerenként –, míg a nem hivatalos „cigány” taxik az utcasarkokon várakoznak, alkudozásra csábítva és állandó kockázatot jelentve. A rendszeres sofőrök napidíjas ajánlatokat kínálnak, de ritkán néznek térképet, és a füst beborítja az utasteret, hacsak udvariasan nem utasítják vissza.

Az utóbbi években az elektromos rollerek megjelentek a városi közlekedésben. A Yandex Go sárga járművei és a helyi márkák is megtalálhatók a járdákon és a bevásárlóközpontokban, percenként 620 és 890 dollár közötti áron bérelhetők nagy tételben. Ezek az első mérföldes csatlakozások a metró- vagy buszmegállókhoz, bár az utasoknak a zsúfolt járdákon kell közlekedniük.

Kevés látogató érkezik személygépkocsival a parkolási lehetőségek korlátozottsága és a város kiépített tömegközlekedése miatt. A régió felfedezéséhez azonban a repülőtéri autókölcsönző cégek négykerék-meghajtású autókat kínálnak a túlsó sivatagos síkságokra. Azok, akik merészkednek tovább, egy olyan városba térnek vissza, amelynek széles sugárútjai és árnyékos terei évszázadok lenyomatát viselik magukon, a szogd kezdetektől a szovjet reformációig és a jelenlegi, egy független nemzet fővárosaként betöltött szerepéig.

Taskent ellenáll az egyszerű jellemzéseknek. Sem Szamarkand díszes ékköve, sem Buhara történelmi nagyszerűsége, mégis megállja a helyét, mint újraértelmezett identitású hely. Szovjet korabeli lakótömbjei és márványhomlokzatai ideológiai törekvésekről árulkodnak, míg bazárjai, madraszái és mauzóleumai még mindig a múlt birodalmairól suttognak. A széles sugárutakon érezhető mind az 1966-os földrengés után szándékosan bevezetett rend, mind az eredeti körvonalak, amelyek évezredekkel ezelőtt a kereskedőket és a tudósokat vonzották. Az utazó számára, aki megáll egy pillanatra, Taskent nem csiszolt egzotikumot kínál, hanem a történelem őszinte lenyomatát és egy olyan város kibontakozó ígéretét, amely a huszonegyedik században is folyamatosan formálja önmagát.