Katmandu

Egy széles, tál alakú medencében, alig 1300 méter feletti magasságban megbúvó Katmandu évezredeknyi emberi erőfeszítésnek volt tanúja. Alapítása, amely a Kr. u. második századra nyúlik vissza, a várost a világ egyik legrégebben folyamatosan lakott városi központjává teszi. A dinasztikus uralom, a külföldi betörések és a földrengések korszakán keresztül ez a város – ma a Nepáli Szövetségi Demokratikus Köztársaság fővárosa – megőrizte egyedi jellegét: egyszerre a hatalom székhelye, a művészi innováció olvasztótégelye, a hindu és buddhista áhítat találkozási pontja, valamint a köztársasági formájában még fiatal nemzetgazdaság motorja.

Katmandu a Katmandu-völgy délnyugati peremén fekszik, egy termékeny medencében, amelyet erdős dombok öveznek. A történelmileg Nepáli Mandala néven ismert völgy – a „mandala” a newar nyelvben a vizet és a kozmikus rendet egyaránt megidézi – táplálta a newar népet, akiknek kifinomult városi civilizációja teraszos mezők és nyolc folyó kanyargós medrei között formálódott. Ezek a vízi utak, köztük a Bagmati és mellékfolyói – a Bishnumati, a Dhobi Khola, a Manohara Khola, a Hanumante Khola és a Tukucha Khola – 1500 és 3000 méteres magasságból ereszkednek le. Egykor egy ősi csatorna húzódott a Nagarjun-hegytől Balajuig, értékes öntözést biztosítva, bár ma már néma a medre. Katmandu közigazgatási határai 50,7 km²-t tesznek ki, Lalitpurral (Patan), Kirtipurral és egy sor településsel szomszédos, miközben városi agglomerációja túlnyúlik, eléri Bhaktapurt, és majdnem kitölti a völgy alját.

A város harminckét kerületre oszlik, mindegyik városrészek mozaikja, melyek határai jobban bevésődtek a helyi emlékezetbe, mint a hivatalos térképeken. A keskeny utcák, rejtett udvarok és nyitott terek mintázata évszázadok alatt organikus módon fejlődött, a dinasztikus pártfogás és a földrajz egyaránt formálta. A legkorábbi licchavi uralkodók az ötödik és kilencedik század között feliratokat és téglafalakat hagytak hátra; a középkori malla uralkodók a tizennegyedik századtól kezdve palotákat, szentélyeket és sztúpákat építtettek, amelyek ma is meghatározzák a városközpontot. A Durbar tér – a neve perzsa eredetű, jelentése „udvar” – egykor négy királyságnak adott otthont két összekapcsolt udvarban, ahol a Kasthamandap, a Kumari Ghar és a Hanuman Dhoka palota ma a múlt pompájának emlékeztetőjeként áll.

Katmandu éghajlata a szubtrópusi síkság és a mérsékelt övi felföld metszéspontjában fekszik. A város nagy részén, 1300 és 1400 méter közötti tengerszint feletti magasságban, párás szubtrópusi éghajlat (Cwa Köppen alatt) uralkodik, forró, párás nyarakkal – a napi maximumok gyakran 30 °C körüliek – és hűvös, száraz telekkel, amikor az éjszakai hőmérséklet fagypont közelébe süllyedhet. A környező, 1500 méter fölé emelkedő dombok szubtrópusi felföldi éghajlatnak (Cwb) adnak otthont, ahol a napi ingadozások élesebbek, és a talajt időnként dér borítja. Az éves csapadékmennyiség átlagosan 1400 mm körül alakul, amelynek több mint 65 százaléka a délnyugati monszunnal érkezik június és szeptember között. Rekordszélsőségek próbára tették a lakosokat: alig 356 mm 2001-ben egy gyenge monszun közepette, és több mint 2900 mm a 2003-as özönvíz idején. A hó ritka vendég a városban, legemlékezetesebben 1945-ben és 2007-ben; A legalacsonyabb feljegyzett hőmérséklet, –3,5 °C, 1978-ban volt.

Ökológiailag a völgy a Lombhullató Monszun Erdőzónát foglalja el, ahol a tölgy, a szil, a bükk és a juhar virágzik; az alacsonyabb lejtőkön szubtrópusi fajok élnek, míg a magasabb gerinceket tűlevelűek tarkítják. Ez a zöld szegély egykor minden hegyoldalt beborított; ma a városi terjeszkedés és az informális települések terjeszkednek a lejtőkön, feldarabolva az erdőt és veszélyeztetve a várost tápláló forrásokat.

A 2021-es népszámlálás 845 767 lakost regisztrált a település határain belül, akik nagyjából 105 600 háztartásban éltek; a tágabb agglomeráció megközelíti a négymilliót. 1991-ben Katmanduban kevesebb mint 430 000 lélek élt; 2001-re ez a szám elérte a 672 000-et, 2011-re pedig közel egymilliót. A gyors urbanizáció – amely évente mintegy négy százalékkal haladja meg a határokat – mind a vízszintes terjeszkedést, mind a függőleges zsúfoltságot elősegítette. 2011-ben a városban 975 543 ember élt 254 292 otthonban; 2021-re az előrejelzések 1,3 millió lakossal számoltak.

Katmandu lakossága több etnikumú. A newarok, akiknek civilizációja megelőzi a város nevét, továbbra is a legnagyobb őslakos csoportot alkotják, körülbelül 25 százalékkal. A khasz közösség – a bahunok (hegyi bráhminok) és a chhetrik – együttesen nagyjából 43 százalékot tesznek ki. A janajati csoportok, főként a tamangok, magarok, gurungok és raiak, további 18 százalékot tesznek ki, míg a muszlimok, marwadik és más madheshi népek kisebb számban élnek. Korcsoport szerint a lakosok 70 százaléka 15 és 59 év közötti, ami a fiatalos többséget tükrözi, és a gazdasági igények is egyre nagyobbak.

Nyelvi szempontból a nepáli a lakosság 62 százalékának közös nyelve és anyanyelve. A newari nyelv a háztartások közel egyötödében maradt fenn; a tamang, maithili, bhojpuri, gurung, magar és serpa nyelv ritkábban fordul elő. Az angol nyelvtudás a képzettek és a turisztikai dolgozók körében javul.

A vallás áthatja Katmandu köz- és magánéletét. A hinduk többséget alkotnak; a buddhisták jelentős kisebbséget alkotnak; az iszlám, a kereszténység és az animista hagyományok pedig egymás mellett élnek. Az ünnepségek tarkítják a naptárat: Bisket Jatra Bhaktapurban április közepén; az Indra Jatra és a Gai Jatra színes Newar fesztiváljai; a Dashain és Tihar Nepál-szerte; valamint a Losar és Buddha Jayanti buddhista megemlékezései. Minden vallási helyszínen – legyen szó a Pashupatinath templom aranyozott tornyairól, a Boudhanath sztúpa ezer imakerekéről vagy a Swayambhunathra felvezető teraszokról – a zarándokok tisztelettel járnak a matt köveken.

1979-ben az UNESCO hét műemléki zónát jelölt ki a völgyben: Katmandu, Patan (Lalitpur) és Bhaktapur Durbar tereit; Pashupatinath és Changu Narayan hindu templomait; valamint Swayambhunath és Boudhanath buddhista sztúpáit. Ezek együttesen 189 hektárt foglalnak el, amelyből 2394 hektár pufferterület tartozik. A Hanuman Dhoka komplexum – amelyet Licchavi feliratok, Malla-kori paloták és tíz udvarból álló labirintus díszít – koronázza Katmandu Durbar terének belső négyszögét. Több mint ötven templom található a területén, ahol fafaragásban, kőszobrászatban és terrakotta munkákban jártas kézművesek dolgoznak.

A térrel szomszédos Kumari Ghar az élő istennőt, Kumari Devit menedékül szolgál. Alapos asztrológiai és fizikai vizsgálatok során kiválasztották, és a Taleju istenséget testesíti meg, amíg a menarche vagy súlyos betegség vissza nem kényszeríti. A Kasthamandap, amelyről a város a nevét kapta, a tizenhatodik században menedékházként emelkedett az India és Tibet közötti kereskedelem kereszteződésében. Három pagodatetős szintje egykor keretezte a Maru tér horizontját; a faanyag nagy része odaveszett a 2015-ös földrengésben, legendája mégis máig él.

A Bagmati folyó partján fekvő Pashupatinath Siva imádatát az ötödik századig vezeti vissza. Bár a mogul betörések a tizennegyedik században elpusztították a korai építményeket, a tizenkilencedik századi újjáépítés – réz- és aranytetői a faragott fagerendák felett csillognak – Nepál legszentebb hindu szentélye. Csak hinduk léphetnek be a belső területére; mások a túlsó partról tekintik meg a ghatokat és a szentélyeket.

A városközponttól tizenegy kilométerre északkeletre fekvő Boudhanath a világ egyik legnagyobb gömb alakú sztúpája. Fehérre meszelt kupolája egy magasodó tornyot tart, amelyen Buddha mindent látó szeme látható. Zarándokok járják körül az alapját, imamalmokat forgatnak, és zászlókat emelnek a csúcsról a földre, színeik élénken rajzolódnak az égre. A sztúpa körül több mint ötven tibeti gompa csoportosul, a kínai politikát elől menekülő menekültek öröksége.

Az északnyugati gerinc tetején álló Swayambhunath a buddhista és a hindu tiszteletet ötvözi. Száz kőlépcső vezet fel a kupolájához és a kocka alakú szentélyéhez, ahol mindenfelé festett szemek pihennek. Délen majmok ülnek imazászlók között – a huncutság és az odaadás bizonyítékaiként.

A Ranipokhari, a Királynő Tava, a város szívében fekszik. Pratap Malla király építtette 1670-ben, királynője tragikus halála után. A központi szigettemplomhoz évente egyszer, a Bhai Tika-kor, a testvéri kötelékekkel összefonódó szertartáson keresztül lehet eljutni a töltésen keresztül. A földrengés okozta károk és az azt követő helyreállítás újraélesztette a nyugodt vizeket és az elefántszoború kapukat.

Az utcáin kívül a völgy a megfoghatatlan művészet tárháza. A Paubha festmény – amelynek ikonográfiája az Asóka-korabeli buddhizmusig vezethető vissza – együtt létezik a kortárs vásznakkal, amelyek az absztrakciót, a társadalomkritikát és a tantrikus motívumokat vizsgálják. A szobrászok bronzból és kőből alkotnak istenségeket; az ácsok rácsos ablakokat faragnak, amelyek egyensúlyba hozzák az árnyékot és a fényt.

Katmandu múzeumok sokaságának ad otthont. A Swayambhunath mellett található Nemzeti Múzeum 1928-ban nyílt meg fegyvertárként; ma fegyvereket, ereklyéket és műtárgyakat mutat be a középkori ágyúktól a királyi díszekig. A közelben található Természettudományi Múzeum preparátumokat, fosszíliákat és botanikai példányokat mutat be, feltérképezve Nepál biodiverzitását. A Tribhuvan és a Mahendra múzeumok személyes tárgyakkal, levelekkel és rekonstruált kamrákkal tisztelegnek névadó királyaik előtt. A Narayanhiti Palota, a 2001-es királyi mészárlás helyszíne, ma múzeumába hívja a látogatókat, amely egykor az uralkodóknak fenntartott területen található. A Carl Pruscha által 1970-ben megálmodott Taragaon Múzeum fél évszázados konzerválást és tudományos munkát dokumentál, felújítása során a modern dizájnt a helyi téglaépítészettel ötvözték.

Művészeti galériák bővelkednek. A Nemzeti Művészeti Galéria, a NEF-ART Galéria és a Babar Mahalban található Nepáli Művészeti Tanács Galériája a thangka tekercsektől az installációkig terjedő kiállításokat rendez. A Srijana Kortárs Galéria és a Moti Azima Galéria élő művészeket mutat be; a J Művészeti Galéria és a NAFA Galéria platformot biztosít mind a már befutott, mind a feltörekvő tehetségek számára. Egy brit jótékonysági szervezet, a Katmandu Kortárs Művészeti Központ, a helyi alkotókat köti össze a globális közönséggel.

Katmandu ízvilágában a lencsében párolt rizs (dal bhat) zöldséges currykkel, acharral és chutney-val keveredik; a momo – párolt vagy sült gombóc buffaloval, csirkével vagy zöldségekkel töltve – mára nemzeti jelképként vetekszik a dal bhattal. Az utcai standokon és teaházakban Chiyát, egy fűszeres tejes teát kínálnak, amely gazdagabb, mint tibeti megfelelője. Az alkoholos hagyományok közé tartozik a rizsbor (thwon), a kölesfőzet (tongba) és a lepárolt raksi; a bivalyhús dominál, míg a marhahús a legtöbb hindu számára tabu, a sertéshús pedig vallásonként eltérő tabukat hordoz magában. A nyugati és kontinentális étlapok a turizmussal együtt bővültek, hibrid ételek – köztük az amerikai chop suey – és a Thamelben és a környező kerületekben szétszórt luxushotelek és kaszinók születtek.

Katmandu jóléte a kereskedelemre, a kézművességre és a szolgáltatásokra épül. Az India–Tibet útvonal ősi csomópontjaként Lhásza Newar kereskedőinek adott otthont, akik pasminát, papírt és műalkotásokat szállítottak a magas hágókon keresztül. A hagyományos szakmák – fafaragás, fémöntés, szövés, fazekasság – a ruhagyárak és a szőnyegműhelyek mellett továbbra is fennmaradtak. Ma a nagyvárosi gazdaság, amelynek értéke mintegy 550 milliárd NPR, Nepál GDP-jének több mint egyharmadát teszi ki. A kereskedelem a bevétel 21 százalékát, a feldolgozóipar 19 százalékát, a fennmaradó részt pedig a mezőgazdaság, az oktatás, a közlekedés és a vendéglátás adja. A nepáli tőzsde, a központi bank, valamint a bankok, távközlési cégek és nemzetközi szervezetek központjai mind a KMS határain belül helyezkednek el.

A turizmus továbbra is létfontosságú. Az 1960-as évek elején kevesebb mint 6200 turista érkezett Katmanduba, 2000-re közel félmillió turistát fogadtak; a polgárháború visszafogta a növekedést, de 2010 után a stabilitás ismét fellendülést mutatott. 2013-ban a TripAdvisor a várost a harmadik helyre sorolta a feltörekvő úti célok között világszerte, és az első helyre Ázsiában. Thamel, a panziók, éttermek és üzletek labirintusa, a turisztikai központként lüktet; Jhamsikhel – „Jhamel” – és a történelmi Freak Street a hippi hagyományokat idézi. A luxushotelek, hostelek és magánszállások változatos vendégkört fogadnak, míg a túraügynökségek raktárai felkészítik a látogatókat a himalájai kalandokra.

Az utak a medence peremén és a völgytalpon húzódnak – a Tribhuvan autópálya dél felé Indiába, az Araniko autópálya észak felé Kínába, a Prithvi autópálya nyugatra, a BP autópálya pedig keletre. A Sajha Yatayat buszok és magán minibuszok szelik a völgy ösvényeit; a trolibusz egykor Tripureshwort és Suryabinayakot kötötte össze, amely mára már a feledés homályába vész. A Tribhuvan Nemzetközi Repülőtér, az ország egyetlen nemzetközi kapuja, nagy repülőgépeket – Boeing 777-eseket, Airbus A330-asokat, Dreamlinereket – és belföldi útvonalakon olyan turbólégcsavaros repülőgépeket is kiszolgál, mint az ATR 72 és a Dash 8. A kötélpályák, bármilyen kezdetlegesek is, jelzik Nepál hegyoldali találékonyságát.

Katmandu az ellentéteket testesíti meg: ősi kőszentélyek és üvegfalú partok; zöldellő dombok és betonból épült kiterjedés; hindu rítusok és buddhista énekek; kézművesek vésői és turisták fényképezőgép-kattintásai. Identitása a földrajzból fakadt – egy termékeny tómedencéből a Himalájában –, és uralkodók és zarándokok korszakain keresztül fejlődött. Ma, szövetségi köztársaság és tartományi főváros székhelyeként, a modernizáció kihívásaival néz szembe: városrendezés, folyószennyezés, szeizmikus kockázat, örökségvédelem. Utcáin mégis visszhangoznak a templomi harangok, az ünnepi dobok és az évszázadokon átívelő nyelvek moraja. A múlt és a jelen ezen rétegződésében Katmandu nemcsak város, hanem élő krónika is marad: egy hely, ahol a hit és a kézművesség, a kereskedelem és a közösség találkozik a hegyek ősi őrszeme közepette.