Maldív-szigetek

A Maldív-szigetek Köztársasága az Indiai-óceán középső részén, Indiától és Srí Lankától mintegy 750 kilométerre délnyugatra, egy keskeny korallzátony-hegységben fekszik. Bár szárazföldi területe mindössze 298 négyzetkilométer – így Ázsia legkisebb nemzete –, a szigetcsoport közel 90 000 négyzetkilométernyi tengert foglal magában. Ezen a kiterjedésen belül 1192 korallsziget fekszik, 26 atollból álló kettős láncban elrendezve, amely az északi Ihavandhippolhu-atolltól (az északi szélesség 8. fokától délre) az 1° déli szélességen található Addu-atollig húzódik. A Maldív-szigetek víz alatti alapja egy közel 1000 kilométer hosszú tenger alatti hátság, amely meredeken emelkedik ki a mély óceán fenekéről, élő zátonyok és homokpadok világát támasztva alá.

Földrajzilag a szigetek átlagosan mindössze 1,5 méterrel a tengerszint felett helyezkednek el, és egyetlen természetes pont sem emelkedik 2,4 méternél magasabbra, így a Maldív-szigetek a Föld legalacsonyabban fekvő országa. Számos lakott területen a földterületek rekultivációja és az építkezések több méterrel megemelték a felszín szintjét; a szigetek több mint 80 százaléka mégis alig több, mint vékony korall- és homokszalag, amelyek sebezhetőek a viharhullámokkal és az óceánok kérlelhetetlen emelkedésével szemben. Két természetes csatorna délen lehetővé teszi a hajók számára, hogy áthaladjanak az Indiai-óceán keleti és nyugati része között, de a legtöbb hajó számára az atollok szinte folyamatos akadályt jelentenek.

Az emberi jelenlét ezeken a földdarabkákon legalább 2500 éves múltra tekint vissza, bár írásos feljegyzések arab tengerészekről Kr. u. 947-ből származnak. A tizenkettedik századra az iszlám hatása átalakította az őslakosok hiedelmeit, és a szigetek egy szultanátus alatt egyesültek, amely vagyonukat Arábiából, Perzsiából és keletebbre érkező kereskedőkhöz kötötte. Malé – a „Királyok szigete” – egymást követő dinasztiák székhelyévé vált, kis kiterjedésű területén ma kormányzati minisztériumok, mecsetek és az ország félmillió polgárának közel egyharmada található.

Az európai betörések a tizenhatodik században fokozatosan felborították az erőviszonyokat, és 1887-re a Maldív-szigetek brit protektorátussá vált. 1965-ben visszanyerte teljes szuverenitását; két évvel később a szultanátus átadta a helyét egy elnöki köztársaságnak és egy választott törvényhozó testületnek (a Népi Majlisnak). A következő évtizedekben vitatott politikai reformok, alkalmi nyugtalanságok és a demokratikus intézmények megerősítésére irányuló erőfeszítések zajlottak. Nemzetközi szinten a Maldív-szigetek segített megalapítani a Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Szövetséget; tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az Iszlám Együttműködési Szervezetnek, a Nemzetek Mozgalmának, és 2020 óta ismét a Nemzetek Közösségének. Párbeszédet folytat a Sanghaji Együttműködési Szervezettel is.

Az ország gazdasága egykor szinte teljes egészében a halászatra és a kauri kagylók exportjára támaszkodott – a korai kereskedők „Pénz-szigetekre”. Az 1970-es évektől kezdve egy tudatos elmozdulás megnyitotta a szigetcsoportot a turizmus előtt, eltörölve az importkvótákat és üdvözölve a magánszektor fejlődését. Két szerény üdülőhely – Bandos-sziget és Kurumba – nyílt meg 1972-ben; 2008-ra több mint 89 ingatlan több mint 600 000 látogatót fogadott, és minden érkezés egy olyan ágazatot táplált, amely ma a GDP nagyjából 28 százalékát és a devizabevételek több mint 60 százalékát teszi ki. 2019-ben a turisták száma meghaladta az 1,7 milliót.

A halászat továbbra is létfontosságú. A hagyományos dhoni 1974-es gépesítése és egy halkonzervgyár 1977-es megnyitása Felivaru szigetén segítette az iparág modernizálását. 2010-re a halászat a GDP több mint 15 százalékát tette ki, és a munkaerő közel egyharmadát foglalkoztatta. A tonhal és a kapcsolódó termékek exportja továbbra is megélhetést biztosít az atollokon.

Az egy főre jutó jövedelem magasabb, mint a legtöbb dél-ázsiai országban, és a Világbank a Maldív-szigeteket a felső-középjövedelem kategóriájába sorolja. Az emberi fejlettségi index „magas” értékelést ad, ami az oktatás, az egészségügy és az infrastruktúra javulását tükrözi; az egyenetlen népsűrűség és a szárazföldi területek törékenysége azonban állandó kihívásokat jelent.

Az éghajlat a maldív élet minden aspektusát meghatározza. Az Egyenlítő közelében fekvő szigeteken trópusi monszunmintázat uralkodik, két fő évszakkal. Decembertől áprilisig az északkeleti monszun viszonylag nyugodt, száraz időjárást hoz; júniustól novemberig a délnyugati monszun páratartalmat, esőket és időszakos viharokat hoz. Az éves csapadékmennyiség északon körülbelül 2,5 métertől délen közel 3,8 méterig terjed. A hőmérséklet folyamatosan magas, a napi maximumok átlagosan 31,5 °C, a minimumok pedig 26,4 °C.

Jóval azelőtt, hogy az éghajlatváltozás globális aggodalomra adott okot, a maldív vezetők felismerték a közelgő fenyegetést. 1988-ban a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy az emelkedő tengerszint három évtizeden belül elnyelheti az országot. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület később akár 59 centiméteres tengerszint-emelkedést is előrejelzett 2100-ra – ami a szakértők szerint elég ahhoz, hogy számos sziget lakhatatlanná váljon. 2009-ben Mohamed Nasheed elnök víz alatti kabinetülést hívott össze, hogy drámaibbá tegye a veszélyt. 2012-es figyelmeztetése, miszerint „országom hét év múlva víz alatt lesz”, hangsúlyozta a kibocsátáscsökkentés sürgősségét.

Újabb kutatások némi óvatos optimizmusra adnak okot: a Plymouthi Egyetemen végzett tanulmányok arra utalnak, hogy a természetes üledékszállítás növelheti a szigetek tengerszint feletti magasságát, feltéve, hogy a tengerfalak és a part menti védőfalak nem akadályozzák ezt a folyamatot. Ennek ellenére az alkalmazkodási stratégiák – a megerősített partvonalaktól kezdve a külföldi földvásárlásokig – továbbra is kritikus fontosságúak, mivel a szigetcsoport fennmaradása a hazai és külföldi összehangolt fellépéstől függ.

A hullámok alatt a Maldív-szigetek a bolygó leggazdagabb tengeri élővilágának ad otthont. A korallzátonyok 187 különböző fajnak adnak otthont, míg a zátonyok szélei több mint 1100 halfajtól hemzsegnek – a szirticápáktól és papagájhalaktól az ikonikus púpos ajakoshalakig. Teknősök, delfinek és bálnák szelik át a mélyebb vizeket; puhatestűek, rákfélék és tüskésbőrűek lakják a zugokat és repedéseket. A tengerbiológusok a biológiai sokféleség változásait figyelik meg mind az észak-déli irányú lejtő mentén, mind a szomszédos atollok között, amelyeket az áramlatok, a halászati ​​nyomás és a természetvédelmi intézkedések befolyásolnak. 2011-ben a Baa-atoll UNESCO Bioszféra Rezervátum státuszt kapott, ami jól példázza a turizmus és az ökológiai gondoskodás egyensúlyára irányuló erőfeszítéseket.

A szárazföldön a kulturális táj évszázados tengeri cserét tükröz. A dhivehin nép – egy indoárja csoport, amelynek tagjai közel-keleti, ausztronéz és afrikai származásúak – évezredek óta beszél dhivehi nyelven. Írásuk a korai őshonos ábécéktől a mai thanáig fejlődött, amely egy arab ihlette jobbról balra író rendszer. Az angol ma már a gyakorlatban is használt lingua franca, amelyet az iskolákban tanítanak és széles körben használnak a kereskedelemben; az arab nyelv továbbra is központi szerepet játszik a vallási oktatásban.

Az iszlám vallást a 2008-as alkotmány rögzíti: minden állampolgárnak szunnita muszlimnak kell lennie, bár a kisebbségi vallások és a nem állampolgárok magán vallásgyakorlása tolerálható. A történelmi szúfi hagyományok továbbra is fennmaradtak az ősi mecsetek melletti sírok formájában, amelyek a huszadik század végéig fennmaradt szinkretikus vallási gyakorlat jelei. Ma a keresztény hívek a lakosság kevesebb mint egy százalékát teszik ki, míg az iszlám identitás alakítja a társadalmi normákat és a jogi struktúrákat.

Közigazgatásilag a köztársaság 21 egységre osztja területét: 17 atollra és négy városra. Minden atoll viseli a hagyományos dhivehi nevet – amely a nem helyiek számára gyakran nehezen kezelhető – és a dhivehi ábécéből vett egyszerűbb betűkódot (például „Baa” a Maalhosmadulu Dhekunuburi esetében). Zavart néha okoz, ha ezeket a kódokat összetévesztik a hivatalos nevekkel. A helyi kormányzás mind az atoll, mind a sziget szintjén választott tanácsok feladata, amelyek bizonyos fokú önuralmat biztosítanak az egységes államon belül.

A szigeteken az élet az árapály, a monszun és a nap ritmusát követi. A szigetek közötti utazás belföldi járatokra, hidroplánokra, motorcsónakokra és a tiszteletre méltó dhonira támaszkodik. A Maléhoz közeli Hulhulé szigetén található Velana Nemzetközi Repülőtér India, a Perzsa-öböl, Délkelet-Ázsia és Európa főbb csomópontjaihoz kapcsolódik; a délen fekvő Gan repülőtér hetente indít járatot Milánóba. Két hidroplán-flotta – amelyeket a Trans Maldivian Airways és a Manta Air üzemeltet – közvetlenül összeköti az üdülőhelyeket a fővárossal, míg a kompok és teherhajók a helyi közösségeket szolgálják ki.

A pénznem a maldív rúfija (MVR), amely 100 laarira oszlik. A címletek 1 laaritól 1000 rufija polimer bankjegyig terjednek. Bár az árfolyam egy 20 százalékos sávban, 15 MVR/dollár körül ingadozik, az üdülőhelyek szinte minden árut és szolgáltatást keményvalutában áraznak. A lakott szigeteken a helyi üzletek elfogadják a rufiját, a kis címletű érmék pedig praktikus szuvenírek.

Azoknak a látogatóknak, akik a üdülőhely falain túlra vágynak, a lakott szigeteken található vendégházak ma már 25–40 euróért kínálnak szobákat éjszakánként, házi készítésű halcurrykkel és a közösségi élet megfigyelésének lehetőségével. Az ilyen tartózkodásokhoz szerény öltözködés és az iszlám szokásokkal összhangban lévő tiszteletteljes viselkedés szükséges – alkoholmentes, konzervatív öltözék és visszafogott viselkedés. A távolabbi atollokon a kötetlen vendégszállások akár 15 euróba is kerülhetnek, amelyeket Maléban, helyi kapcsolatokon keresztül szerveznek meg.

Maga a turisztikai szektor három nagy kategóriába sorolható. A búvárkodásra összpontosító szálláshelyek a víz alatti kalandok szerelmeseit célozzák meg, gyakran minimális szárazföldi szolgáltatásokkal; a családbarát üdülőhelyek számos szolgáltatást kínálnak – éttermeket, gyermekközpontokat, sportlehetőségeket – és Malé közelében található szigeteken helyezkednek el; a luxusüdülőhelyek a nászutasokat és a luxus utazókat célozzák meg, víz feletti villákat, egyedi étkezési lehetőségeket és nemzetközi tervezők által tervezett belső tereket kínálva. A víz feletti bungalók továbbra is a maldív vendégszeretet jelképei, bár a vendégeknek mérlegelniük kell a praktikumot – a magánéletet, a szolgáltatások közelségét és az árapály-ingadozásokat –, mielőtt ezt a lehetőséget választanák.

Akár egy korallzátonyra néző búvárkodó lencséjén keresztül, akár Malé Nagypénteki Mecsetjének nyugodt nyüzsgésében gyönyörködünk, a Maldív-szigetek egy teljesen más tanulmányt kínálnak: hatalmas tengeri területe és parányi szárazföldje; ősi szokásai és modern kormányzása; a külföldi dollároktól való gazdasági függőség a mélyen gyökerező halászati ​​hagyományok mellett; és mindenekelőtt egy olyan sebezhető táj, amely a globális klímakihívás szinonimájává vált. Itt minden homokszem az alkalmazkodásról, a kapcsolatról és a tenger és az ég között egyensúlyozó nemzet megőrzésének sürgős munkájáról mesél.