Bejrút

Bejrút egy keskeny, a Földközi-tenger keleti részébe nyúló földnyelven fekszik, partvonalát sziklás öblök, homokos szakaszok és meredek sziklák vájják. A város több mint öt évezrede emberi jelenléttel bír, réteges múltja római fürdőkben, oszmán kúriákban és modern felhőkarcolókban is megmutatkozik. Ma Nagy-Bejrút nagyjából 2,5 millió embernek ad otthont – Libanon lakosságának alig a felének –, így a Levante negyedik, az arab világ tizenhatodik legnagyobb városi területe. Az ország kormányzati székhelyeként és fő kikötőjeként a város továbbra is központi szerepet játszik Libanon gazdaságában és kulturális életében.

A város maga egy 18 km²-es kormányzóságon terül el, míg agglomerációja mintegy 67 km²-t foglal el. Két domb – a keleti Al-Ashrafieh és a nyugati Al-Musaytibah – nagyjából háromszög alakú területet alkot. A délnyugati Raouchétól az északi Saint George-öbölig a parti szellő meleg, nyári mediterrán éghajlatot teremt, amelyet enyhe, esős telek és hosszú, párás nyarak jellemeznek. Az éves csapadékmennyiség átlagosan 825 mm, főként október és április között; a félszigeten soha nem fordul elő fagy, és a hó a magaslati külvárosokra korlátozódik. Délután a szél a tenger felől fúj a szárazföld belseje felé, éjszaka pedig megfordul.

Közigazgatásilag Bejrút tizenkét negyedre oszlik: Achrafieh, Bachoura, Dar Mreisse, Mazraa (Badaróval együtt), Medawar (Mar Mikhaëllal), Minet El Hosn, Moussaitbeh (és Ramlet al-Baida), Port, Ras Beirut, Rmeil, Saifi és Zuqaq al-Blat. Ezek további 59 szektorra oszlanak. A „zöld negyedben” található Badaro a Bejrúti Hippodromhoz és a Fenyveserdőhöz csatlakozik. Fákkal szegélyezett utcáin kisboltok és pékségek, bohém kávézók és éjszakai élet várja a külföldieket és a régóta itt élő lakosokat egyaránt.

Délre fekszik Chiyah és Ghobeiry; utóbbin belül található Bir Hassan, Jnah és Ouzai. Haret Hreik, Burj al-Barajneh, Laylake-Mreijeh, Hay al-Sillum és Hadath távolabb helyezkednek el. Keletebbre Burj Hammoud, Sin el Fil, Dekwane és Mkalles húzódik a hegyek felé, Hazmiyeh pedig a város peremén található. Bejrútban található a Mar Elias tábor; határain túl Bourj el-Barajneh és Shatila, Libanon tizenkét hivatalos palesztin tábora közül kettő. A Shatilával szomszédos Sabra továbbra sem regisztrált; keskeny utcáin mészárlás zajlott a polgárháború alatt.

1932 óta egyetlen népszámlálás sem teszi bizonytalanná a pontos népességi adatokat. A város lakosságára vonatkozó becslések körülbelül 940 000 és 1,3 millió között mozognak; Nagy-Bejrútban a lélekszám meghaladhatja a kétmilliót. Egy 2014-es vallási hovatartozásról szóló felmérés szerint a lakosság körülbelül 45 százaléka szunnita muszlim, 16 százaléka síita muszlim és 36 százaléka keresztény, a fennmaradó rész pedig más felekezetű. Ezek az arányok eltolódnak, ha figyelembe vesszük a választói regisztrációt: az örmény ortodoxok (9,6 százalék), a görög ortodoxok (8,5 százalék), a maronita katolikusok és a melkita görög katolikusok együttesen több mint tíz százalékot tesznek ki. A polgárháború felekezeti vonalak mentén szegmentálta a várost – Bejrút keleti része túlnyomórészt keresztény, nyugaton főként szunnita –, de az elmúlt évek migrációja elmosta ezeket a határokat.

A központban fekszik Bejrút központi negyede (BCD), egy alig 5 millió m²-es terület, amelynek több mint fele lakócélokat szolgál. 1975 előtt ez a negyed volt a város történelmi és kereskedelmi központja, kanyargós bazárjaival és árkádos utcáival, amelyeket oszmán és francia mandátumú homlokzatok szegélyeztek. A háború pusztítása arra késztette a Solidere megalakulását, egy köz- és magánszféra közötti partnerséget, amelyet a leendő miniszterelnök, Rafic Hariri vezetett, a negyed újjáépítésére. Az újjáépítés során kormányzati minisztériumokat, pénzintézeteket és globális cégeket helyeztek vissza a területre. Több mint 60 kert és tér – összesen 39 hektáron – köti össze a helyreállított nevezetességeket és az új vízparti sétányokat.

Solidere módszerei kritikákat váltottak ki. A kisajátítások gyakran piaci ár alatt történtek, részben vállalati részvényekkel kompenzálva. A magánfelújításokra vonatkozó szigorú előírások miatt a tulajdonosoknak el kellett adniuk. Az elején ígért közterületek – mint például egy régészeti múzeum és a Megbocsátás Kertje – továbbra sem teljesek. Számos műemléképületet engedély nélkül bontottak le, eltörölve az utolsó középkori és oszmán emlékek egy részét. A kritikusok megjegyzik, hogy a helyi tulajdonban lévő butikokat luxusüzletek és előkelő éttermek váltották fel, és hogy a kerület ma már magánbiztonsági szolgálatok, nem pedig önkormányzati rendőrség alatt működik. Nagy területek állnak üresen nappal, különösen a Nejmeh téri parlament közelében, ahol az erős katonai jelenlét elriasztja a látogatókat.

A kormányzáson és az ingatlanpiacon túl Bejrút gazdasága a banki, turisztikai és szolgáltatási szektorra épül. Az első világháború utáni francia mandátum alatt a beruházások megerősítették a város regionális pénzügyi összekötő kapocsként betöltött szerepét. A nyitott ajtók politikája külföldi tőkét vonzott; az 1920-as évekre Bejrút öt legnagyobb bankja közül négy francia tulajdonban volt. Libanon szabad valutaváltási rendszere, banktitokra vonatkozó törvényei és vonzó kamatlábai arab vagyont vonzottak – az 1960-as évek olajlázának idején a petrodollárok a helyi építőiparba, az iparba és a kereskedelembe áramlottak. A fővárosban található a Banque du Liban, a Bejrúti Értéktőzsde, a Middle East Airlines központja, az ENSZ Nyugat-ázsiai Gazdasági és Szociális Bizottsága és az Arab Bankok Uniója.

A turizmus – amely egykor a helyi gazdaság pillére volt – továbbra is vonzza mind a libanoni külföldieket, mind a külföldi látogatókat. 1975 előtt az útikönyvek Bejrútot a „Közel-Kelet Párizsának” nevezték. A 2000-es években a magazinok és az utazási indexek a világ legjobbjai közé sorolták a várost: a The New York Times 2009-ben az első helyre helyezte egy 44 úti célt tartalmazó listán; a Condé Nast Traveller 2012-ben a Közel-Kelet vezető városának nevezte. A látogatók költése 2011-ben elérte a 6,5 ​​milliárd dollárt. 2014-ben Bejrút csatlakozott a Városok Új 7 Csodája listájához. A Corniche, egy 4,8 km hosszú sétány a Saint George-öböltől az Avenue de Paris-ig, továbbra is kedvelt vízparti sétány. Raouché mészkősziklái, amelyeket toronyházak koronáznak, keretezik a naplementekor látható tengerparti sziklafalakat.

A Központi Negyed bazárjai a rekonstrukció után újra megnyíltak, helyreállítva a középkori boltozatos árkádok hálózatát több mint 200 üzlettel. Az éves rendezvények – Bejrút Maraton, Fête de la Musique, Bejrút Jazzfesztivál – aktiválják a köztereket. A Bejrúti Központi Negyedtől keletre fekvő Gemmayzeh megőrizte a Rue Gouraud mentén a 20. század eleji lakóházakat. Trendi bárok és kiséttermek találhatók a felújított sorházakban. A Hamra utca, egy hosszú, macskaköves főút, amely a belvárost Raouchéval köti össze, könyvesboltoknak, bankoknak és a diákok által vezetett éjszakai életnek ad otthont a Bejrúti Amerikai Egyetem piros tetejű campusa közelében. Az elmúlt években Hamrában megújult befektetések történtek a pubok és kávézók terén.

2009 óta az egészségturizmus növekvő ágazattá vált. A klinikák luxushotelekkel működnek együtt, hogy sebészeti és felépülési csomagokat kínáljanak. A kozmetikai beavatkozások, a fogászati ​​ellátás és a fejlett műtétek a szomszédos arab államokból és azon túlról is vonzzák a betegeket. 2012-re Bejrút Clemenceau Orvosi Központja a világ tíz legjobb egészségturizmusban részt vevő kórháza közé tartozott.

Bejrút közlekedési hálózatának központja a déli külvárosokban található Rafik Hariri nemzetközi repülőtér és a tengerparton található Bejrút kikötője. Az autópálya-csatlakozások kelet felé, a Bekaa-völgyön keresztül Damaszkuszba vezetnek. A Vasúti és Tömegközlekedési Hatóság által üzemeltetett tömegközlekedési buszok a Charles Helou állomásról indulnak; ezeket magánfuvarozók egészítik ki. 2012-ben a közlekedési minisztérium 250 új buszt vásárolt a torlódások enyhítése érdekében. 2017-ben elindult egy kerékpármegosztó program.

Bejrútban a mindennapi élet kulturális rétegződést tükröz. Az arab nyelv dominál, de a francia és az angol nyelv is gyakori. Egy udvarias „bonjour” egy kávézó ajtajában, vagy egy „merci” visszautasítása esetén megkönnyítheti a tranzakciókat. Az öltözködés a környezethez igazodik: a nyári utcákon jól mutatnak a laza rövidnadrágok, de a vallási helyeken a szerény öltözet bölcs dolognak bizonyul. Az éjszakai élet nem ismer kijárási tilalmat; a bárok és klubok jellemzően hajnali 2 és 4:30 között ellazulnak. Bejrút saját sörei – az Almaza, a Laziza és a kisüzemi sörök, mint például a 961 Beer vagy az LB Beer – az import borok és szeszes italok mellett megtalálhatók.

A fényképezés diszkréciót igényel. A katonai és biztonsági létesítmények tilosak, és a déli külvárosok fényképezése nem kívánt figyelmet kelthet. Az utazóknak azt tanácsolják, hogy kérjenek engedélyt, vagy tartsák rejtve a kamerákat. A palesztin táborok látogatása mélyebb élményt nyújt egy helyi, a logisztikában jártas idegenvezetővel.

Az ismétlődő konfliktusok – polgárháború, a 2006-os ellenségeskedések és a 2020-as kikötői robbanás – ellenére Bejrút folyamatosan átalakul. Mészkő- és betonrétegeiben ősi birodalmak, gyarmati színházak és kozmopolita kávézók nyomai fedezhetők fel. Mérsékelt éghajlata, változatos városrészei és szabadtéri sétányai egy olyan tengerparti városról tanúskodnak, amely a felforduláson túl is fennmaradt. Az eredmény egy olyan hely, amelyet nem egyetlen korszak vagy identitás határoz meg, hanem a múlt és a jelen, a nehézségek és a megújulás közötti folyamatos párbeszéd.