Tianjin

Tiencsin ott fekszik, ahol Észak-Kína sík területe találkozik a Bohai-öböllel, széles partvonala az ország egyik legforgalmasabb tengeri kikötőjévé kanyarodik. A 2020-as népszámlálás idején közel 13,9 millió lakosnak otthont adó város Kína egyik legnépesebb települése, és a Sárga- és Jangce folyókat összekötő Nagy-csatorna északkeleti végének a központja. Tiencsint közvetlenül a kínai Államtanács kormányozza Peking, Sanghaj és Csungking mellett, és a Jing-Jin-Ji megapolisz északi kapuja, valamint a Bohai gazdasági övezet fő tengerparti városa.

A később Tiencsinné vált terület 1404-ben kapta meg fallal körülvett városát. Évszázadokon át a császári udvar élelmezési és közlekedési csomópontjaként szolgált. A második ópiumháború után, 1860-ban szerződéses kikötőként nyílt meg. A külföldi hatalmak kilenc koncessziót hoztak létre a Hai folyó mentén – önálló enklávékat európai stílusú villákkal, kastélyokkal és vörös csempés lakóhelyekkel. A súrlódások időnként fellángoltak, nevezetesen az 1870-es tiencsini incidens, majd az 1900-as boxerfelkelés során; ez utóbbi után a régi városfalakat lebontották, hogy a megszállóknak tiszta rálátásuk legyen. Mind a késő Csing-kormány, mind a republikánus kormány alatt a koncessziók ösztönözték a népességnövekedést és az ipari terjeszkedést. Ezen épületek közül sok ma is fennmaradt, homlokzataik a tizenkilencedik századi Európa és a modern Kína közötti építészeti párbeszédet követik nyomon.

1949 után Tiencsin gazdasága a központi tervezés és az 1976-os Tangsan-i földrengés pusztítása alatt szenvedett. A helyreállítás csak az 1990-es években kezdődött. 2010-re a tervezők két magra osztották a települést: a Hai folyó mentén fekvő hagyományos városi területre és Binhaira, egy tengerparti új negyedre. A régebbi város a folyótól délre megőrizte a koncessziós korszakból származó keskeny utcákat, ahol a francia stílusú kastélyokban ma butikok és kávézók találhatók, a modern felhőkarcolók között pedig német építésű villák sorakoznak. Keleten egykori brit rezidenciák és a rekonstruált Konfuciusz-templom található. Binhaiban üvegtornyok látképe veszi körül a Yujiapu pénzügyi negyedet – amelyet egyesek „Kína Manhattanjeként” emlegetnek –, ahol körülbelül 285 Fortune 500-as cég tart fenn irodákat. Ez a negyed ad otthont Kína ötödik legnagyobb mesterséges mélyvízi kikötőjének, amelynek hajóforgalma a világ legforgalmasabbjai közé tartozik.

Tiencsin közigazgatásilag 11 860,6 km²-en terül el. Tizennégy kerület ölel körül egy nagyrészt sík part menti síkságot, míg északon a Yan-hegység emelkedik a Jiuding-csúcs felé 1078,5 méteres magasságban. A Hai folyó ott keletkezik, ahol a Ziya, a Daqing és a Yongding folyók találkoznak a Nagy-csatornával, és Tanggutól keletre ömlik a Bohai-medencébe. Földrajzát 95 kilométer hosszú partvonal, árapály-laposságok, valamint a Beidagang és a Yuqiao víztározók mérséklik.

Éghajlata a félszáraz és a monszun által befolyásolt kontinentális mintázatok metszéspontjában fekszik. A téli átlaghőmérséklet januárban -2,8 °C, melyet a szibériai csúcshőmérséklet hűsít, míg júliusban a kelet-ázsiai monszun 27,2 °C-ra melegszik. Az éves napsütéses órák száma nagyjából 2460. A csapadék – körülbelül 521 mm évente – főként júliusban és augusztusban hullik. Tavasszal időnként előfordulnak Gobi porviharok, a nyári páratartalom pedig meghaladhatja a 80 százalékot. A főállomáson a hőmérsékleti szélsőségek –22,9 °C és 41,1 °C között mozognak.

A gazdasági fellendülés 2000 után felgyorsult. 2014-re Tiencsin GDP-je elérte az 1,572 billió RMB-t – az egy főre jutó 17 126 USD-s kibocsátás rövid időre meghaladta az országos átlagot. A feldolgozóipar, a petrolkémia és a logisztika adják az iparágak alapját, míg Binhai high-tech parkjai a repülőgépipar és a biotechnológia területén vonzzák a beruházásokat. A város a világ húsz legnagyobb kutatási központja közé tartozik, intézményei – a Nankai, a Tiencsini Egyetem, a Tiencsini Orvosi Egyetem és mások – Észak-Kína minden tájáról vonzzák a tudósokat.

A közlekedési infrastruktúra ennek megfelelően bővült. A Tiencsin Binhai Nemzetközi Repülőtér 13 km-re fekszik a belvárostól, és a pekingi Daxing állomásról induló járatok is bővítik az összeköttetést. A pekingi nagysebességű vasúti összeköttetések 2008 augusztusában készültek el; a leggyorsabb intercity vonatok, amelyeket 2008-ban „C” jelöléssel láttak el, mindössze 30 perc alatt teszik meg a 120 km-es útvonalat. Négy fő vasútállomás – Kelet (az eredeti 1892-es Laolongtou telephely), Nyugat, Észak és Tanggu – a nemzeti vonalakat, például a Jingshan, Jinpu és Qingdao útvonalakat horgonyozzák.

A városon belül egy modern, hat vonalból és 155 állomásból álló metróhálózat szeli át mindkét központot; az 1., 2., 3. és 6. vonalak a városi területet szolgálják ki, míg az 5. és 9. vonalak a TEDA és a Tanggu városrészeket kötik össze. A 2006-ban újra megnyitott 1-es vonal Tiencsin első villamosának útvonalát követi, amely 1906-tól 1972-ig közlekedett, és technológiája visszatér Binhaiban egy úttörő gumikerekes villamosrendszeren keresztül. A közutak közé tartozik három körgyűrű – a belső, a középső és a szabályozott hozzáférésű külső –, valamint hét gyorsforgalmi út, amelyek Pekingbe, Tangsanba, Senjangba és azon túlra csatlakoznak, és hat országos autópálya, amely Észak-Kínát kerüli meg.

Tiencsin demográfiai profilja elfogultabb a han kínaiakkal szemben, de ötvenegy kisebbségi csoport talál itt otthonra, köztük hui, mandzsu, mongol és koreai közösségek. Az iskolákban és az üzleti életben a standard kínai nyelvhasználat dominál, de a helyi tiencsini dialektus megőrzi a jellegzetes hangvételt és szókincset, ami megkülönbözteti a pekingi beszédtől.

A kulturális élet a hagyományok és az alkalmazkodás ezen keverékére épül. Az operarajongók Tiencsint a pekingi opera másodlagos fellegvárának tekintik. A városban született meg a xiangsheng, a komikus áthallás egy formája is. Ma Sanli (1914–2003), egy hui előadóművész, népszerűsítette a koreográfiákat mind a tiencsini, mind a mandarin dialektusban. Öröksége a modern stand-up helyszínek mellett él tovább, ahol az előadók bambuszteppel (kuaiban) és gyors csevegéssel játszanak.

A kézművesség továbbra is élénk. A városközponttól tizenöt kilométerre nyugatra fekszik Yangliuqing, ahol a sokszínű újévi fametszetek (yangliuqing nianhua) a családok vonalait követik nyomon. A Zhang agyagfigurák – élénk színekkel festett, fürge szobrok – ma is népi hősöket és mindennapi jeleneteket ábrázolnak. A Wei sárkányok zsebméretűre hajthatók, mégis kiegyensúlyozott bambusz- és selyemkeretekkel repülnek az égen.

A konyhaművészet tükrözi a város tengerparti jellegét. A tenger gyümölcsei szinte minden specialitásban megjelennek. A helyi ételeket a durva (cu), a sima (xi) és a magas (gao) kulináris stílusok jellemzik. A Nyolc Nagy Tál gazdag húsételeket kínál, míg a Négy Nagy Pörkölt a kacsától és a birkahústól a folyami halakig mindent felölel. A Nanshi Food Street utcai standjain goubuli baozit – gőzölt zsemlét, amelynek neve „a kutyák figyelmen kívül hagyják” – árulnak a guifaxiang mahua csavarok és az erduoyan sült rizspogácsák mellett. Egyéb finomságok közé tartoznak a szamárhúsos szendvicsek, a bazheni birkahús és a gesztenyével töltött pogácsák.

A kiskereskedelem és az éjszakai élet mind a helyi lakosokat, mind a külföldieket kiszolgálja. A Heping Lu és a Binjiang Dao Tiencsin fő bevásárlóutcái, amelyeket bevásárlóközpontok és hagyományos üzletek szegélyeznek. A helyi piacokon szőtt papucsokat, gyógynövényeket és selyemlegezőket árulnak. Az egyetemi negyedekben található bárok külföldi diákokat és üzleti látogatókat is fogadnak; a belépődíjak továbbra is szerények, de az importált italok ára 25 jentől felfelé mozog. A táncklubok a kínai és nyugati pop, hip-hop és R&B mainstream zenéit kedvelik. Azok, akik alternatív hangzást keresnek, kevesebb helyszínt találnak.

A vallási hagyományok a modern élettel párhuzamosan élnek. Az 1703-ban alapított Nagy Mecset – Csing-csen si – egy évszázados muszlim negyed központja. A Nagy Irgalmasság Temploma és a keresztény katedrálisok, mint például a Szent József és a Győzelem Miasszonyunk-templom, a város buddhizmusáról és katolicizmusáról tanúskodnak. A kisebb népi szokások, mint például a mazu imádat, Tiencsin tengerészeti örökségét tükrözik.

Az utóbbi években a várostervezők hangsúlyozták a fenntartható mobilitást. Egy Világbank által támogatott program révén Tiencsin 2024-ben elnyerte a Fenntartható Közlekedési Díjat az akadálymentesített nyilvános és nem motorizált hálózatok kibővítéséért – ez Kína karbonsemlegességi céljainak modellje.

Tiencsin ma két áramlat között áll: az ipari múlt nehéz dagálya és a tudásalapú iparágak, valamint a pénzügyi szolgáltatások fellendülése között. Széles folyópartjain még mindig látszanak az európai gyarmatosítók és a birodalmi tisztviselők lábnyomai, mégis üvegtornyok mögött diákok vitatják meg tudományos cikkeket az egyetemi laboratóriumokban, és teherdaruk zümmögnek a dokkokon. A régi és az új keverékében a város mért lépésekben fejlődik tovább, története legalább annyira szól az alkalmazkodásról, mint a kitartásról.