Nagasaki

Nagaszaki egy karcsú öblöt foglal el Kjúsú nyugati partján, neve – „hosszú fok” – a kikötő ívét idézi, amely formálta történelmét és identitását. Attól a pillanattól kezdve, hogy a portugál kereskedők a 16. század közepén itt horgonyoztak le, a város a kereskedelem, a hit és a kulturális csere metszéspontjában formálódott. Az ezt követő évszázadokban Nagaszaki egyedül állt Japán elszigeteltségi politikája alatt, mint az egyetlen megengedett kapcsolódási pont Európával. Ma is olyan hely, ahol a múlt és a jelen kontúrjai összeolvadnak: keskeny utcák, amelyeket konfuciánus templomok és katolikus templomok szegélyeznek, modern villamosok kanyarognak a veszteség és a felépülés emlékművei között.

Amikor a portugál hajók először érkeztek 1571 körül, egy szerény halászfalura bukkantak. Évtizedeken belül ez a település Japán legforgalmasabb külföldi kikötőjévé nőtte ki magát. A selyem, ezüst és kínai áruk kereskedelme mellett keresztény misszionáriusok is érkeztek, és Nagaszaki az új vallás korai fellegvárává vált. Holland kereskedők követték őket, akik Dejima mesterséges szigetére szorultak, ahol ők tartották fenn Japán egyetlen kapcsolatát Európa tudományos és kulturális fejlődésével. A Tokugava sógunátus nemzeti elszigeteltsége alatt egyetlen más kikötő sem fogadott külföldi hajókat. A 19. század közepére Dejima raktárai és a Shinchi kínai negyedként ismert negyed törékeny nyitottságot testesített meg. A kereskedők és a követek egymás mellett éltek, nemcsak árukat, hanem eszméket – csillagászatot, térképészetet és orvostudományt – cserélve jóval azelőtt, hogy Japán teljesen befogadta volna a tágabb világot.

A város maga egy kanyargós öböl élén elterülő keskeny síkságon fekszik, melyet mindkét oldalon meredek dombok szegélyeznek. Két folyó, melyeket egy sziklás nyúlvány választ el egymástól, mély völgyeket váj, amelyek a lakosokat és a látogatókat a vízpart felé irányítják. A dombok által körülvett városi fejlesztés kevesebb mint tíz négyzetkilométert foglal el, sűrű, függőleges jelleget kölcsönözve Nagaszakinak. Lakóházak és irodatornyok sorakoznak, míg kanyargós sikátorok és lépcsők kötik össze a városrészeket. A hegycsúcsokról – különösen Inasayamából – nyíló panoráma a kikötő felé billenő háztetők foltjait tárja fel, ezt a látványt a helyiek „tízmillió dolláros kilátásnak” nevezték.

Nagaszaki éghajlata a Dél-Japánra jellemző párás szubtrópusi éghajlathoz igazodik, a telek ritkán süllyednek fagypont alá, a nyarakat pedig izzasztó hőség és pára jellemzi. Az eső egész évben esik, de a leghevesebb júniusban és júliusban; az 1982-es feljegyzések szerint júliusban több mint egy méter csapadék esett. A telek viszonylag szárazak és naposak, ami örömmel tölti el a hidegebb, szárazföldi városokból menekülő látogatókat. Egy ritka januári reggelen hó boríthatja be az utcákat, ahogyan az 2016 elején is történt, amikor tizenhét centiméter esett, és egy pillanatra sápadt tájjá változtatta a kikötővárost.

A város hosszú, nyitott történetét komor csengés jellemezte 1945 augusztusában. Hirosima után három nappal atombomba pusztította el Nagaszaki Urakami negyedét, mintegy 100 000 ember életét oltva ki. A robbanás alatt gyárak, templomok és házak váltak romhalmazzá. A város azonban nem tűnt el. A következő évtizedekben a túlélők és leszármazottaik újjáépítették a templomokat, iskolákat és városrészeket. Ma a Nagaszaki Békepark és az Atombomba Múzeum tanúskodik erről a katasztrófáról, miközben a megbékélési erőfeszítések és az oktatási programok hangsúlyozzák azt az elkötelezettséget, hogy az ilyen erőszak soha többé nem ismétlődhet meg.

Nagaszaki kikötője továbbra is aktív, de a modern légi és vasúti összeköttetések irányítják az érkezők nagy részét. A város határain kívül található Ōmura repülőtér teljes körű szolgáltatást nyújtó légitársaságokat – a Japan Airlines-t és az ANA-t – és fapados légitársaságokat, például a Peach-et és a Jetstar-t is kiszolgál. Nemzetközi járatok csatlakoznak Sanghajhoz, Hongkonghoz és Szöulhoz. Limuzinbusz-hálózat szállítja az utasokat kevesebb mint egy óra alatt a városba.

A szárazföldön a Nishi-Kyūshū Shinkansen nemrég elkészült szakasza Nagasaki és Takeo-Onsen között száguld, lehetőséget adva az utasoknak, hogy átszálljanak a Kyushu hálózat korlátozott expressz járataira. A fukuokai Hakata állomástól induló út akár kilencven percig is eltarthat; a kedvezményes viteldíjak és a Japan Rail Passek sokak számára praktikussá teszik. A szűkebb költségvetéssel rendelkezők vagy a lassabb utazást kedvelők számára Fukuokából és Kagoshimából rendszeresen indulnak autópálya-buszok.

A városon belül az elektromos villamosrendszer – a szeretetteljesen csin-csin densának nevezett villamosok – továbbra is a legjellegzetesebb közlekedési mód. Nagaszaki központjából öt vonal indul, mindegyik más-más színű. Egyetlen út 140 jenbe kerül; egynapos bérlet 500 jenért kapható. A villamossíneken túli sarkokig buszok közlekednek, míg Inasayamába kötélpálya és kanyargós út vezet.

Az idegen vallások lenyomata ma is élénk. Az 1864-ben épült Ōura katolikus templom Japán legrégebbi fennmaradt temploma. A közelben található a Huszonhat Mártír Múzeuma, ahol 1597-ben japán keresztényeket és európai misszionáriusokat feszítettek keresztre. Az újjáépített Urakami székesegyház, amely a bombázás előtt Ázsia legnagyobb temploma volt, ma elődje romjai mellett magasodik. Ezzel szemben a Koshibyō – a Konfuciusz-szentély – a kínai közösség örökségét tükrözi, díszes piros és zöld gerendáival az egyetlen Konfuciusz-szentély, amelyet valaha Kína szárazföldjén kívül építettek.

A buddhista templomok Nagaszaki multikulturális történelméről is árulkodnak. A 17. századi kínai bevándorlók által magával hozott Ming-dinasztia építészeti elemeivel rendelkező Szofukudzsi a világ egyik legszebb példája ennek a stílusnak. Az 1945 után újjáépített Fukusaidzsi szokatlan teknős alakot öltött; belül egy Foucault-inga leng a háború helyi áldozatainak emlékműve felett. A „vörös templomként” ismert Kófukudzsi a város nyüzsgése közepette őrzi Obaku Zen hagyományait.

A modern kulturális intézmények további mélységeket kínálnak. A Nagasaki Prefektúra Művészeti Múzeuma, amelynek kortárs formatervezése nemzetközi figyelmet kapott, belföldi és vándorkiállításoknak egyaránt otthont ad. A város Történeti és Kulturális Múzeuma a tengeri kereskedelem és a vallási konfliktusok évszázadait mutatja be. A Tamazono-dombon található Suwa-szentélyben a látogatók minden októberben összegyűlnek az O-Kunchi fesztiválra, amikor a résztvevőkkel súlyozott kocsik forognak az utcákon, hogy tisztelegjenek az ősi istenségek előtt.

A város határain túl szigetek fekszenek, amelyek Nagaszaki múltjának vonásait hordozzák. Gunkandzsima, vagyis a Csatahajó-sziget, tizenöt kilométerre a parttól pusztuló sziluettként dereng fel. Egykor a világ legsűrűbben lakott helye volt, ahol 1974-ig szénbányászok és családjaik éltek. Ma vezetett túrák járják körbe az omladozó betontornyokat, és egy kis múzeum emlékezik meg a munkásokról – akik közül sokan Koreából toboroztak –, akik mostoha körülményeket éltek át a városban.

Kevésbé komor hangulatú egy kitérő Iōjimába, ahol egy rövid kompút homokos partokhoz és természetes hőforrásokhoz viszi a látogatókat. A sziget üdülőszállodája éjszakázásra is alkalmas, és közös fürdőket kínál, ahonnan kilátás nyílik a tengerre, emlékeztetve arra, hogyan formálják a vulkanikus erők Kyūshu táját.

Nagaszaki naptárát egész évben élénk események tarkítják. A tél végén megrendezésre kerülő Lámpásfesztivál a város kínai őseit tisztelegve tiszteleg: több mint húszezer lámpás szegélyezi az utcákat és a vízi utakat, mitikus formákból álló kivilágított folyosót alkotva. Augusztusban az Obon-ünnepségek vidám hangulatot öltenek, az ősök tiszteletét a kikötőt ragyogó tűzijátékkal ötvözve. Október elején pedig az O-Kunchi fesztivál a Suwa-szentély területét oroszlántáncok, felvonulások és takoyakit és grillezett kukoricát árusító utcai árusok színpadává alakítja.

Azzal, hogy Nagaszaki összefonja a hétköznapi és a rendkívüli élményeket – a villamossíneken zakatoló villamosok, az újjáépített templomok csendes csendje, a fesztiválozók tömegének morajlása –, elmélkedésre késztet minket az emberi társadalmakon áthaladó áramlatokról. Keskeny völgyei és ívelő dombjai a kíváncsiság, a konfliktusok és az együttérzés történeteit rejtik. Minden modern villamosban, minden felújított templomban, minden emlékműnél elsuttogott imában a város elismeri a múlt súlyát és a korlátokon átívelő kapcsolat lehetőségébe vetett rendíthetetlen hitet. Ez a feszültség – a tartós sebek és az újjáépítéshez való alkalmazkodás közötti feszültség – adja Nagaszaki egyedülálló mélységét.