Mashhad

Meshad egy olyan egyedülálló ponton áll, ahol egy burjánzó metropolisz igényei találkoznak egy zarándokhely csendes tiszteletével. Irán második legnépesebb városaként és Razavi Horászán tartomány közigazgatási központjaként a városi terjeszkedés meghaladja a hárommillió lakost. Mégis, még ez a hatalmas emberi táj is egy olyan központi pont körül forog, amely sok nemzetnél régebbi: Reza imám szentélye. A város identitása tükrözi mind a modern élet ritmusát – az ősi falakon túl zümmögő kereskedelmi piacokat –, mind az áhítat körforgását, amely évente mintegy huszonötmillió lelket vonz. Meshad nem kizárólag kereskedelmi hely és nem is kizárólag megszentelt hely, hanem ezeket a kettősségeket beleszövi mindennapi létezésébe.

A Kashafrud folyó völgyében megbúvó Meshad eredetileg Szanabádként indult, egy szerény faluként, amely Tushoz és a Selyemút más karavánmegállóihoz kötődött. A Merv felé tartó karavánok a Binalood és a Hezar Masjed hegység által szegélyezett hágókon haladtak át. Idővel, a kilencedik században Szanabád sorsa visszavonhatatlanul megváltozott. Ali al-Reza, a nyolcadik síita imám halála – akit a hagyomány szerint megmérgeztek – új célt adott ennek a falunak. Temetkezési helye Szanabádot Meshaddá, a „vértanúság helyévé” alakította. Fokozatosan megelőzte a szomszédos falvakat. A selyemkereskedők továbbra is megálltak itt, de a zarándokok uralták a helyzetet. A zarándokszállásokon és műhelyekben a helyi élet szövete egy mártír emléke köré szőtt újjá.

A szentélykomplexum önálló birodalom. Aranykupoláját és tükörmozaik csarnokait évszázadok során építették, fosztották meg és építették újjá. Az Abbászida kalifák és a Szafavida sahok adományozták a területet, mindegyikük egy udvarral, egy ivánnal vagy egy minarettel bővítette a kínálatát. Ma a helyszín egy belső szentélyt, több udvart, egy múzeumot és teológiai iskolákat foglal magában. A látogatások száma megnő Imam Reza vértanúságának évfordulója, október 30-a körül, amikor milliók gyűlnek össze rituális megemlékezésre. Közülük a Mastee két minaret alatt végez körbejárást. A liturgián túl a szentély hatalmas alapítványokat kezel, amelyek könyvtárakat, kórházakat és szociális szolgáltatásokat tartanak fenn. 2009-ben Mahmúd Ahmadinezsád elnök Meshedet „Irán spirituális fővárosának” nyilvánította, elismerve, hogy a Mekkából érkező utazók a Hadzsi címet viselik; akik Imam Rezát tisztelik, azok a Mastehik.

Meshad felemelkedése nem állt meg a vallásnál. A mongolok uralma alatt viszonylagos jólétre tett szert, ahogy a karavánok átszelték Kelet-Perzsiát. A tizennyolcadik században Nader sah – az Afsharida-dinasztia megalapítója – rövid időre birodalma fővárosává tette. Szigorú kőműves sírja tiszteletteljes távolságra áll az imám szentélyétől. Eközben a tusi Ferdowsi költő hosszú kulturális árnyékot vetett. A nevét viselő intézmények ünneplik Sáhnáme epikus verseit. A huszadik században olyan személyiségek, mint Mehdi Akhavan-Sales és Mohammad-Reza Shajarian folytatták Meshad irodalmi és zenei örökségét, a modern művészetet ehhez az ősi talajhoz rögzítve.

A 36,20° északi és 59,35° keleti szélességű Meshad egy félszáraz medencében fekszik, hegygerincek közé szorítva. A telek átlagosan harminc éjszakán fagypont alá süllyednek; a nyár három hónapon át meghaladja a harminchárom Celsius-fokot. Az éves csapadékmennyiség alig éri el a 250 mm-t, főként december és május között hullik. A várost nagyjából húsz napon át borítja hó, bár a vastag hótakaró ritka. A Koppen BSk besorolás azonban finom domborzatot takar: a hegylábi szellő enyhíti a hőséget, a tavaszi virágok pedig élénkítik a Kashafrud partján fekvő dióültetvényeket. Meshadot évente több mint 2900 órán át süt a napsütés, a tiszta égbolt pedig kiemeli a minaretek csillogását.

Meshed lakosságának 2006-ban 2,4 millióról 2016-ra több mint 3 millióra nőtt a száma, ami a természetes szaporodást és a migrációt egyaránt tükrözi. A perzsák alkotják a többséget, de az Észak-Horászánból érkezők kurd és türkmén szálakat hoznak a város társadalmi szövetébe. Az arab származású, nem arabul beszélő közösség sajátos vallási gyakorlatokat és konyhát tart fenn. A zarándokok egykor öt napig maradtak; ma a piaci nyomás alig kettőre szűkíti a látogatásokat. Több ezer lakosú, engedély nélküli lakóegységek nőttek ki a város peremén, súlyosbítva az infrastrukturális terheket. Miközben az üzletek a szentély körül és a bazárokban csoportosulnak, a város vezetői a szegénységgel, a munkanélküliséggel, a növekvő válási arányral és a társadalmi feszültségekkel küzdenek, amelyek országosan a második helyen állnak az erőszakról szóló jelentések tekintetében.

A zarándoklat biztosítja Meshed vendéglátóiparát. Irán szállodai szobáinak több mint fele itt található, fűszerstandok, cukrászdák és sáfránykereskedők mellett. Az olyan édességek, mint a gaz és a szohan, a turkbâf stílusban szőtt szőnyegek és a smaragdokkal kirakott ezüst ékszerek a kézműves folytonosságról tanúskodnak. A modern ipar azonban a gazdaság motorja is: a város szélén autószerelő üzemek működnek. Élelmiszeripari termékeket gyártó gyárak, bőrgyárak, textilgyárak és vegyi üzemek foglalják el az ipari övezeteket a régi városfalakon túl. A gazdasági diverzifikáció ellenére a megélhetés továbbra is a szentély udvaraiból visszhangzó piaci ritmusokhoz kötődik.

Meshad intellektuális lüktetése világi és vallási területeket is felölel. A Hawza szeminárium harminckilenc iskolában mintegy 2300 diáknak ad otthont, olyan klerikusokat képezve, akiknek befolyása országosan is érezhető. A Ferdowsi Egyetem, amely Libanontól Közép-Ázsiáig vonzza a külföldi diákokat, a világi tudományosságot testesíti meg, míg a Razavi Iszlám Tudományok Egyeteme a szentélykomplexumon belül működik. Az Astan Quds Razavi Központi Könyvtár hatmillió kéziratot és dokumentumot őrz, a szomszédos múzeum pedig 70 000 műtárgyat – festményeket, kerámiákat, kalligráfiákat – mutat be. Az olyan galériák, mint a Mirak és a Rezvan, kortárs művészetet mutatnak be, sőt, még a Shah Közfürdő is, amelyet 1648-as szafavida formájára állítottak vissza, építészeti bizonyítékként szolgál.

A Meshad Nemzetközi Repülőtér a második helyen áll az iráni forgalomban. Modern terminálja, amely 2010-ben készült el, harmincegynéhány belföldi városba és huszonhét nemzetközi célállomásra indít járatokat Isztambultól Taskentig. A Heydar Ghiai által tervezett vasútállomás Teheránt, Bafkot és Szarakszt köti össze; egy 2016-os járat Nahcsevánba újabb folyosót nyitott. A városi tömegközlekedés egy 37,5 km hosszú vasúthálózatot foglal magában két működő vonallal és egy villamosvonallal a repülőtérre. A buszos gyorsvasúti útvonalak közvetlenül a szentélyhez vezetik a zarándokokat. A közúti főutak – a 95-ös, 44-es és 22-es utak – Meshadot Torbat-e Heydarieh-hel, Teheránnal és Asgabattal, a 220 km-re fekvő türkmén fővárossal kötik össze.

A város nyüzsgésén túl zöld helyek és történelmi sírok hívogatnak. A Koohsangi Park árnyékos sétányokat és egy állatkertet kínál a Park-e-Shadi komplexumon belül. Tusban találhatók Ferdowsi és Nader Shah mauzóleumai. A közeli falvak, mint például Torghabeh, Shandiz és Akhlamad, hűvös menedékhelyeket és pisztrángokkal teli patakokat kínálnak. Építészeti emlékek – a Harunieh-dóm és a Keshti-dóm – tarkítják a lankás dombokat. Még egy Kenyérmúzeum is meséli el a perzsa étkezési utak mindennapi történetét.

Bár az iráni öltözködési szabályok országszerte érvényesek, Meshad zarándokhelyként betöltött státusza fokozza az elvárásokat: a nők fejkendőt és kabátot viselnek, míg a férfiak kerülik a rövidnadrágot. A város pulzusa minden hajnalban felgyorsul, amikor a pékek friss nan-e barbarival és kovászos kenyérrel rakják meg a teherautókat. Alkonyatkor az utcai lámpák felfedik a szentély kupolája alatti sziluetteket. Ezen a helyen, ahol a hit és a napi kereskedelem metszi egymást, Meshad egyszerre modern város, amely a holnap felé nyúlik, és szent enklávé, amely évszázados áhítatban gyökerezik.