Bandung

Bandung egy magaslaton fekszik Jáván, Indonéziában, Nyugat-Jáván. Látképét távoli vulkanikus csúcsok tarkítják, utcáit pedig a gyarmati ambíciók és a függetlenség utáni újjáéledés visszhangjai tükrözik. A tengerszint felett 768 méterrel magasodó város egy késő harmadidőszaki és negyedidőszaki vulkánok által körülvett medencében fekszik, melyek lejtőin egykor tea- és kávéültetvények sorakoztak. Ma Bandung az ország harmadik legnagyobb városa Jakarta és Surabaya után, míg nagyobb agglomerációja több mint tizenegymillió embernek ad otthont. Itt a magasság enyhíti az egyenlítői hőséget, a ködbe burkolózó reggelek pedig tompa fényt árasztanak, amely lágyítja mind az art deco homlokzatokat, mind az alattuk zúgó forgalmat.

Bandung eredete a holland kelet-indiai korszakra nyúlik vissza, amikor a tizennyolcadik századi ültetvényesek teakerteket hoztak létre a termékeny északi hegylábak mentén. Egy északnyugat felé Batavia felé vezető út húzódott, összekötve a távoli felföldi mezőket a gyarmati fővárossal. 1906-ra Bandung elnyerte a gemeente státuszt, és évtizedeken belül elegáns szállodák, kávézók és butikok épültek benne – annyi, hogy a lakosok Parijs van Java-nak nevezték el. A Gedung Sate jellegzetes szatényárs-kupolájával és a Preanger Hotel kifinomult oszlopsoraival ma is emlékeztetnek arra az időre, amikor az európai érzékenység formálta a helyi látképeket.

Geológiailag a Bandung-medence egy hatalmas pleisztocén kori vulkán, a Sunda-hegy maradványait rejti. Két katasztrofális kitörés formálta a tájat: az első egy széles krátert vájt ki, a második pedig felduzzasztotta a Citarum folyót, egy ősi tavat hozva létre, amelynek végső lefolyása máig tudományos vita tárgya. A város alatt több mint hatmilliárd köbméter talajvíz rejlik vulkanikus és hordalékos rétegekben, ivóvizet, öntözést és halászatot biztosítva. A Cikapundung folyó kettészeli a síkságot, míg a Tangkuban Perahu – szó szerint a „felfordított csónak” – északon magasodik, csonka csúcsa a megszelídítetlen hatalomra emlékeztet.

Az 1945-ös indonéz függetlenséget követő évtizedekben Bandung túllépett gyarmati lábnyomán. A vidéki területeket külvárosok váltották fel, a népsűrűség pedig meghaladta a tizenhatezer lelket négyzetkilométerenként. Azóta az új toronyházak megváltoztatták a látképet, miközben a villák szaporodnak az egykor védett hegyvidéki erdők területén. Ezek a változások újabb kihívásokat hoztak magukkal: a nem megfelelő vízelvezetésből eredő árvizek, a korlátozott főútvonalak által terhelt komplex közlekedési hálózat, valamint a szilárd hulladék kezelésének szüntelen küzdelme.

A város ugyanakkor az innovációra is törekedett. 2017-ben elnyerte az ASEAN Tiszta Levegő Díjat a nagyvárosi levegőminőségért, amely a fenntartható környezetgazdálkodás elismerése. A városi hatóságok a kommunikációs technológiákat kihasználva figyelmeztették a lakosokat az árvizekre és a dugókra, amivel Bandung Indonézia egyik „intelligens városaként” ismertté vált. 2015-ben az UNESCO felvette a Kreatív Városok Hálózatába a design, a kézművesség és az új média közösségeinek köszönhetően. Ugyanakkor Bandung a technológiai cégek és startupok országos központjává vált, kutatóintézeteibe és inkubátoraiba egyaránt vonzva a diákokat és a befektetőket.

Az építészeti történelem számos sarkon kézzelfogható. Henri Maclaine Pont munkássága, aki megalapította a város első műszaki egyetemi kampuszát a Technische Hogeschool te Bandungban, bevezette az „új indiai stílust”, az art deco formák és a helyi motívumok ötvözésének korai kísérletét – ami leginkább a díszterem meredek szundanéz tetején mutatkozott meg. Az 1920-as évekre J. Gerber Gedung State számára készített tervei előrevetítették a gyarmati főváros tervezett áthelyezését Bataviából, míg Wolff Schoemaker modernista vonalvezetésének mesteri elsajátítása olyan épületeket gazdagított, mint a Villa Isola és a regionális katonai főhadiszállás. Albert Aalbers hozzájárult a DENIS Bank áramvonalas eleganciájához, és friss pompát kölcsönzött a Savoy Homann Hotelnek. Ezek az építészek együttesen építészeti laboratóriummá alakították Bandungot.

A múlt megőrzött emlékei ellenére a jelenlegi városkép több mint száz toronyházat foglal magában, amelyek közül sok építés alatt áll vagy jóváhagyásra vár. A kereskedelmi negyedek ma a Dago folyosó mentén húzódnak, ahol az üveghomlokzatú tornyok a régi idők fáival és ajándéktárgy-standokkal osztoznak a téren. Észak-Bandung egyes részein a gyarmati kori középületek homokkő szögletei hosszú árnyékot vetnek a kioszkok és kávézók tarka sokaságára.

Bandung gazdasága széles alapokon nyugszik. A turizmus virágzik a vulkáni kráterek – északon a Tangkuban Perahu, délen a Kawah Putih és a Patenggang-tó – közelségének köszönhetően, ahol tejszerű szubalpin tavak találhatók teaültetvények között. A múzeumok – köztük a Geológiai Múzeum, a Postamúzeum és az Ázsiai-Afrikai Konferencia Múzeuma – tudományos tárgyakat, filatéliai archívumokat és az 1955-ös találkozó történetét őrzik, amely a Nemzetek Mozgalmát formálta. A látogatók a Bandros turistabuszra szállnak, hogy felfedezzék a központi nevezetességeket, míg a helyi vállalkozók „disztrókat”, azaz kis üzleteket üzemeltetnek, amelyek nem márkás divatra, magazinokra és kézműves lemezekre specializálódtak. Ezek az üzletek a fiatalok identitásának szimbólumaivá váltak, megkülönböztetve magukat a Cihampelas és Riau utcákat szegélyező tömegpiaci gyári outletektől.

A városi önkormányzat hét ipari övezetet jelölt ki a speciális kereskedelmi ágazatok számára: a cigondewahi és cihampelasi textilközpontoktól kezdve a cibaduyuti lábbelikészítő műhelyeken át a cibuntui kézműves tempeh-termelőkön át. Ezek a zónák kiemelik a város szerepét a gyártás és a kreatív vállalkozások központjaként.

A népességnövekedés demográfiai változásokat hozott. A hagyományosan szundanéz Bandung ma jelentős jávai, kínai, minang és más közösségeknek ad otthont. Míg az iszlám továbbra is a domináns vallás, a keresztény, hindu és buddhista kisebbségek harminc kerületben tartanak fenn imahelyeiket. A 2023-as féléves becslés szerint 2,5 millió lakos – szinte egyenlően megoszló férfiak és nők között – vallotta magát Bandungnak otthonául, így Indonézia harmadik legnépesebb városa.

A közlekedési főutak egyszerre tükrözik az ambíciót és a korlátokat. A 2005-ben elkészült Cipularang fizetős út átlagosan kilencven percre csökkentette a menetidőt Jakartából, bár a hétvégi forgalmi dugók továbbra is gyakoriak. 2005-ben végre megnyílt a Pasupati híd, amely 2,8 kilométer hosszan ível át a Cikapundung-völgyön, és megkönnyíti a kelet-nyugati forgalmat. A város három intercity buszpályaudvara – amelyeket hamarosan Gedebage-ben egyesítenek – az angkot minibuszok mellett közlekedik, amelyek az alapvető, de mindenütt jelenlévő magánbuszjáratok, amelyek összekötik a városrészeket. A tömegközlekedési buszjáratok megsokszorozódtak olyan programok keretében, mint a Trans Metro Bandung és a Trans Metro Pasundan, de a teljes díjszabás integrációja továbbra is jövőbeli cél.

Bandung két fő állomásától Jakartába, Surabayába és Yogyakartába is indulnak vasúti összeköttetések; a regionális járatok a környező városokat kötik össze. Egy nagysebességű vonal – amelyet ideiglenesen Whoosh-nak hívtak – ma Jakarta Halim állomásáig közlekedik, ahonnan a csatlakozó vonatok szállítják az utasokat a városközpontba. A légi közlekedés is áthelyeződött: a Husein Sastranegara Nemzetközi Repülőtér, amely egykor a város elsődleges kapuja volt, 2023 végén a legtöbb kereskedelmi járatot átadta a nagyobb Kertajati Nemzetközi Repülőtérnek, amelynek modern termináljai nagyobb utasforgalmat szolgálnak ki.

Ezen átalakulások közepette Bandung megőrizte bizonyos fokú családias hangulatát. A központi terek, mint például az Alun-alun – a Nagymecset melletti füves szív – alkonyatkor is vonzzák a családokat. A Jalannak vagy annak rövidítésének, a Jl.-nek nevezett keskeny utcák átadják a helyüket a bandáknak, ahol motorkerékpárok cikáznak az ételárusító standok és a kifakult üzletek kirakatai között. A hollandok által épített vízcsatornák sírja, a napsütötte gyarmati stílusú kastélyok és a Gedung Merdeka ünnepélyes kupolája fejezetcímként szolgálnak egy még folyamatban lévő történetben.

Bandung éghajlata minden évszakban mérsékelt marad. Augusztusban a legszárazabb az ég; márciusban a leghevesebb az eső. A hőmérséklet az átlagos hőmérséklet körül mozog, amely ritkán tér el néhány foknál jobban a húszas Celsius közepétől. A várostervezők és a kultúra gondozói számára a kihívás abban rejlik, hogy a növekedést úgy irányítsák, hogy ne veszítsék el azokat a tulajdonságokat, amelyek eredetileg vonzották az ültetvényeseket és a művészeket ezekre a magasságokra: hűvös levegő, termékeny lejtők és elegendő szabad tér ahhoz, hogy a város lélegezni tudjon. Ahogy Bandung halad előre, rétegzett történelme – geológiai, gyarmati és modern – ragaszkodik ahhoz, hogy emlékezzenek rá, még akkor is, amikor új fejezetek íródnak az alvó vulkánok hátterében.