Kabul

Kabul Afganisztán keleti részén fekszik, alacsonyan fekvő völgyét a Hindukus öleli körül. A tengerszint felett 1790 méterrel magasodó város a Kabul folyó mentén húzódik, kanyargós medre ősi és modern negyedeket egyaránt meghatároz. A régi városrészek a folyópartok közelében helyezkednek el – Khashti híd, Shorbazar, Deh-Afghanan –, ahol a keskeny utcák még az aszfalt előtti időkre emlékeztetnek. Azon túl a városi terjeszkedés dombokra és fennsíkokra kapaszkodik, ma huszonkét önkormányzati körzetre oszlik, amelyek együttesen Afganisztán legnépesebb önkormányzatát alkotják.

Régészeti bizonyítékok arra utalnak, hogy Kabul jelenlegi helyén több mint 3500 évvel ezelőtt éltek emberek. Az i. e. hatodik századra az Akhaimenida-korszakbeli feljegyzések egy településről számolnak be, amely Perzsia, az indiai szubkontinens és Közép-Ázsia sztyeppéi közötti létfontosságú kereskedelmi útvonalak mentén húzódott. Kabul stratégiai értéke évszázadok során egymás után vonzotta a birodalmakat: szeleukida és baktriai hellenisztikus uralkodókat, maurja követeket, a buddhista művészet kusán mecénásait, majd később muszlim dinasztiákat – a török ​​sahiktól a Timuridákig. Mindegyik dinasztia építészeti nyomokat hagyott maga után, és átalakította a város identitását.

A tizenhatodik században a mogul császárok Kabult jelölték ki nyári székhelyüknek. Humájún és Akbar uralkodása alatt kertek és paloták alakultak ki, növelve a város gazdasági és kulturális súlyát. Nader sah rövid, 1738-as hódítása zűrzavaros időszakot hozott, de 1747-ben Ahmad sah Durrani afgán törzsfőnök megszilárdította hatalmát és megalapította a Durrani birodalmat. Utódja, Timur sah Durrani 1776-ban Kandahárból Kabulba helyezte át a fővárost, ezt a döntést később az egymást követő afgán uralkodók is megerősítették.

A második angol–afgán háború (1878–1880) alatt a brit erők megszállták Kabult. A szerződések biztosították a diplomáciai kapcsolatokat, de az afgán külügyek feletti ellenőrzést Nagy-Britanniának engedték át. Egy évtized elteltével a britek kivonultak, egy meggyengült, de szuverén emírséget hagyva maguk után. Kabul keskeny utcái és hegyoldali temetői – Shuhadayi Salihin – egyaránt tanúi voltak a csetepaténak és a helyi kormányzás óvatos újjáéledésének.

A huszadik század elején számos tervezett sugárút, új kormányzati épület és vasúti javaslat született, amelyek soha nem valósultak meg. Az 1960-as években Kabul informálisan „Közép-Ázsia Párizsaként” emlegetett város, kávézói és mozijai vonzották az európai utazókat, akik a szárazföldi útvonalon keresztül jutottak el Indiába. A Bagh-e Babur (Babur kertjei) és a Darul Aman palota a virágzó kozmopolitaizmus szimbólumává vált.

Ez a korszak az 1978-as, Saur forradalomként ismert államcsínnyel ért véget. Egy éven belül a szovjet csapatok beavatkoztak, és az azt követő évtizedes háborúskodás feldarabolta Kabul utcáit. 1992-re a mudzsahedin frakciók versengtek az irányításért, a belváros nagy részét rommá változtatva. A tálibok 1996-os felemelkedése szigorú társadalmi szabályokat vezetett be, bezárták a mozikat és átalakították az épületeket. 2001 után a NATO vezette erők megbuktatták a tálibokat, ami újjáépítést és a száműzetésből visszatérő menekültek tömegét indította el. 2021 augusztusában Kabul ismét tálib uralom alá került, amikor a külföldi erők kivonultak.

Kabul völgyét meredek gerincek határolják, amelyeket a helyiek kohn néven ismernek – északon Khair Khana-e Shamali, délen Sher Darwaza –, míg a városi szövetet dombok, vagy tapa tarkítják. A Koh-e Asamai, a „Televízió-domb” a nyugati külvárosok közelében emelkedik; az Ali Abad egy másik lakóövezeti csoportot foglal magában. Délen a Logar folyó egyesül a Kabul folyóval. A csapadékosabb hónapokban a folyók egyenletesen folynak; nyárra az éghajlatváltozások gyakran csak csordogáló erecskékké zsugorítják őket.

Az elmúlt évtizedekig a Kol-e Hashmat Khan mocsárvidék közvetlenül az óvároson túl húzódott. Vizes élőhelyei Szibéria és Dél-Ázsia között vándorló vízimadarak éltek a levegőben. A 2017-ben védett területté nyilvánított sekély tó ma is vonzza a ritka fajokat, például a keleti parlagi sasokat. Feljebb, a mesterséges Qargha-gát egy rekreációs víztározót hozott létre a belvárostól kilenc kilométerre északnyugatra.

Kabul tengerszint feletti magassága hideg, félszáraz éghajlatot eredményez. A telek havazást hoznak; a januári átlaghőmérséklet -2,3 °C körül alakul. A legtöbb csapadék tavasszal hullik, gyakran késői havazás formájában. A nyár, bár száraz, regionális viszonylatban mérsékeltnek érződik, az alacsony páratartalom enyhíti a nappali hőséget. Az ősz gyorsan vált a meleg délutánokról a hűvös éjszakákra. Az éves átlaghőmérséklet továbbra is 12 °C körül marad, ami alacsonyabb, mint a legtöbb más afgán városban.

A huszonegyedik században Kabul lakossága gyorsan növekedett – a 2001-es kevesebb mint félmillióról 2025-re több mint hétmillióra. A vidékről városba irányuló migráció, a Pakisztánból és Iránból visszatérők, valamint a konfliktusok elől elvándorlók informális településeket hoztak létre a hegyoldalakon. A hatóságok tolerálták a vályogtégla-épületeket, amelyekben nem voltak közművek. 2017-től kezdődően az önkormányzati munkacsoportok élénk árnyalatokra festették ezeket az otthonokat a közhangulat javítása érdekében.

Közigazgatásilag a Kabuli körzet magában foglalja a Kabul tartományon belüli várost. Tizennyolc önkormányzati körzet, egytől tizennyolcig számozva, 2010-re huszonkettőre bővült, amikor négy vidéki peremvidéket beolvasztottak. Az 1. körzet a régi város nagy részét foglalja magában; a 2., 4. és 10. körzet alkotja a modern belvárost. Az irányítással kapcsolatos viták miatt a periférikus körzetek néha tartományi, nem pedig önkormányzati hatáskörbe kerülnek.

Kabul Afganisztán pénzügyi és kereskedelmi központjaként működik. A hagyományos kézművesség – gyümölcsaszalás, diófeldolgozás, szőnyegszövés, bőrművesség – az új vállalkozások mellett továbbra is jelen van: fedett bevásárlóközpontok, mint például a Kabul City Center (megnyílt 2005-ben), a Gulbahar Center és a Majid Mall. A nagykereskedelmi bazárok a Mandawi út és a Sarai Shahzada pénzváltó piac mentén koncentrálódnak. A Chicken Street vonzza a külföldi látogatókat, akik antik tárgyakat és textileket keresnek.

Az ipari övezetek a folyótól északra, a 9. kerületben és Bagrami-Karizban találhatók, egy kilenc hektáros, Coca-Cola gyárnak és gyümölcslégyáraknak otthont adó, kiszolgált területen. A makacs korrupció – amely 2010-ben a világ legmagasabbjai közé tartozott – azonban továbbra is elriasztja a nagyszabású külföldi befektetéseket. A nemzetközi segélyek, beleértve a Világbank 25 millió dolláros újjáépítési projektjét (2002–2011) és a későbbi 9,1 milliárd dolláros infrastrukturális finanszírozást, az útfelújításokat és a közszolgáltatásokat támogatják.

A város több korszak emlékeit őrzi. Az Arg-erőd és a Bala Hissar citadella Durrani és Mogul erődítményekre emlékeztet; az Id Gah-mecset (1893) és az Abdul Rahman-mecset ma gyülekezeteket szolgál ki. A Bagh-e Bala palota dombtetőn kínál kilátást. A múzeumok buddhista és görög-baktriai kori műtárgyakat őrzik: érméket, szobrokat, a Surya szobrot a Nemzeti Múzeumban. A Paghman kertek és a Taq-e Zafar diadalív a várostól nyugatra található, míg a Jalalabad út Tang-e Gharu-szurdoka menedéket nyújtott az utazóknak.

Az iparosodás előtti szórakoztató terek nagy része eltűnt: egykor huszonhárom mozi működött, mára csak négy maradt. A Nandari Nemzeti Színház, amely egykor Ázsia legnagyobbjai közé tartozott, polgárháború pusztította el, és máig sem újították fel. A közelmúltbeli bontások miatt 2020-ban bezárták a Park mozit. Az afgán királyi család mauzóleuma, a kabuli állatkert és az OMAR Bányamúzeum csendesebb látványosságokként maradt fenn.

Kabulba nem érnek el vasútvonalak. Az autópályák minden irányba szétszóródnak: az AH76 északon Charikar és Mazar-i-Sharif felé; az AH77 nyugaton Bamiyan felé; a Ghazni–Kandahár útvonal délnyugaton; a Jalalabad folyosó keleten Pakisztánig. A városon belül a Pashtunistan tér és a Massoud Circle körforgalmai kulcsfontosságú csomópontokat alkotnak; a Sar-e Chawk egykor a Maiwand Road központját jelölte.

A közúti torlódások miatt 2017-ben jóváhagytak egy 95 km-es körgyűrűt, bár a kivitelezés még mindig befejezetlen. Egy 2018-ra tervezett buszos gyorsvasúti projekt késedelmekbe ütközött; 2021 márciusában az IC Bus járművek új városi szolgáltatást adtak át. Kabul Milli Bus hálózata, amelyet az 1960-as években hoztak létre, még mindig mintegy 800 dízelüzemű buszt üzemeltet informális taxik mellett – többnyire régi, fehér és sárga színű Toyota Corollákból. Az elektromos közlekedésre irányuló kísérletek, mint például a Škoda trolibusz-rendszer (1979–1992), a háború alatt véget értek; alkalmanként acéloszlopok maradtak fenn emlékeztetőül.

2019 óta az önkormányzatok a D-Agree online tanácskozási platformot használják, hogy a polgároktól visszajelzéseket kérjenek a városi projektekről. 2021 augusztusáig több mint 15 000 lakos járult hozzá a tervezési megbeszélésekhez, több mint 71 000 hozzászólást generálva. A politikai irányítás átalakulása ellenére a platform az ENSZ égisze alatt továbbra is a digitális részvétel modelljeként működik.

Kabul történelmének számos rétegét hordozza magában – az Akhaimenida-utalásoktól a huszadik századi modernizmusig –, mégis állandó kihívásokkal néz szembe: a légszennyezettség minden télen romlik, mivel az improvizált kályhákban gyenge minőségű tüzelőanyagok égnek; a vízhiány és a folyómeder kiszáradása szélesebb körű környezeti változásokat jelez. Az informális települések megterhelik a városi szolgáltatásokat, míg a korrupció korlátozza a beruházásokat. Mindazonáltal Kabul továbbra is Afganisztán központja, utcái évszázados emberi erőfeszítésekről tanúskodnak, építészete pedig a kulturális konvergencia archívuma.