A 10 legnépszerűbb hely Franciaországban
Franciaország jelentős kulturális örökségéről, kivételes konyhájáról és vonzó tájairól ismert, így a világ leglátogatottabb országa. A régi idők látványától…
Marokkó öltözködési szabályzata a hit, a hagyományok és a modern élet gazdag mozaikjából szövődik. A marokkóiak túlnyomó többsége szunnita muszlim, és az iszlám – az állam hivatalos vallása – alakítja a szerénység normáit. A marokkói stílus azonban tükrözi az amazig (berber) örökséget, az andalúz hatást és a francia gyarmati örökséget is. Casablancában vagy Marrakechben a szabott öltönyös férfiak farmerben és djellabában lévő fiatalokkal dörzsölődnek; a lenge kaftánban és sálban lévő nők nyugati szoknyában vagy tunikában sétálnak el mások mellett. Vidéki berber falvakban vagy a Szaharában a fejkendők és a kapucnis köpenyek gyakoribbak, védekezve a nap, a homok és a hagyományok ellen. Ezek az identitásrétegek összetett, de navigálható szabályzatot hoznak létre az utazók számára: az iszlám szerénységre helyezett hangsúlyában gyökerezőt, amelyet a helyi kultúra és a meleg éghajlat mérsékel. Marokkó normáinak – a kozmopolita terektől a hegyi oázisokig – megértése segít a látogatóknak abban, hogy tisztelettudóan öltözködjenek és beilleszkedjenek a környezetbe.
A marokkói társadalom nemek közötti szerénység iránti elkötelezettsége az öltözködésben is kifejezésre jut. Általánosságban elmondható, hogy mind a férfiak, mind a nők eltakarják a karjukat és a lábukat nyilvános helyen. Így az utazók számos iszlám kulturális bizonyítékot láthatnak, beleértve a hagyományos ruházatot is, és elvárják tőlük, hogy a helyi szokásoknak megfelelően öltözködjenek és viselkedjenek. A marokkói nők (és férfiak) gyakran bő, hosszú ruhadarabokat viselnek: a djellaba, egy bokáig érő kapucnis köntös, mindenütt jelen van a férfiak és sok nő számára. A fejfedők – a haik vagy a melhfa – gyakoriak a vidéki területeken élő nők számára, bár egyetlen marokkói törvény sem kötelezi a nőket a fátyol viselésére. Valójában a külföldi nőknek nem kötelező törvényileg befedniük a fejüket, és „fejkendős és kendő nélküli nőket” is látni fogunk. (A nikábok és a teljes fátyolok nagyon ritkák.) A férfiak jellemzően hosszú nadrágot vagy szerwalt (széles nadrágot) és hosszú ujjú inget viselnek; a hagyományos thobe vagy gandoura konzervatív körökben jelenik meg, de sok fiatalabb férfi egyszerűen nyugati stílusú inget és farmert visel.
Marokkó-szerte változatosak lehetnek a színek és a formák. Az amazigh (berber) hagyomány élénk mintákkal és anyagokkal járul hozzá: a női kaftánok (díszes hosszú ruhák) gyakran hímzéssel és élénk színekkel pompáznak, évszázados kereskedelmet és kézművességet tükrözve. A híres marokkói kaftán – bár nevében hasonló az oszmán ruhadarabokhoz – évszázadokkal ezelőtt andalúz menekültekkel érkezett, egykor a királyi család számára volt fenntartva, ma pedig esküvőkön és fesztiválokon gyakori. Egy másik példa a sivatagi tagelmust vagy shmagh – egy hosszú kendő, amelyet turbánként vagy fátyolként tekerenek –, amelyet délen viselnek a szaharai szelek elleni védelemre. A vidéki területeken a férfiak djellabái gyakran semleges földszínekben (bézs, szürke) kaphatók a hőkezelés érdekében; egy széles kapucni (qab) húzható a fejre, hogy megvédje őket a viharoktól vagy az erős napsütéstől. A Magas-Atlaszban a nők hagyományos dzsekijei és kötött gyapjú serwal nadrágjai segítenek a hegyi hidegben. Míg a modern városi marokkóiak gyakran viselnek pólót, farmert vagy üzleti öltözéket, a réteges köntös továbbra is a nemzeti identitás és a kényelem szimbóluma Marokkó változatos éghajlatán.
Történelmileg a marokkói viselet birodalmak metszéspontjában fejlődött ki. Az iszlám a 7. században érkezett meg, visszafogott köntösöket és fejkendőket hozott magával, amelyek keveredtek az őshonos amazig viselettel. A kaftánt például a muszlim-andalúz száműzöttek adaptálták, a 15. századra pedig a marokkói szultánok jellegzetes, földig érő ruhákká fejlődtek. Még a praktikus babusche bőrpapucsokat és a kapucnis djellabát is tökéletesítették a sivatagi és hegyi lakók generációi, akik hőséggel, porral, hóval és homokkal néztek szembe. A 20. századi francia (és kisebb mértékben spanyol) gyarmati uralom új rétegeket adott hozzá: a városi lakosokat és a kormányzati dolgozókat arra kérték, hogy vegyenek fel nyugati öltönyöket, szoknyákat és kalapokat, hogy „modernnek” tűnjenek. Bár a gyarmati uralom 1956-ban véget ért, a nyugati divat fennmaradt, különösen a képzett osztályok és a fiatalok körében. Paradox módon sok marokkói ma is ötvözi ezeket az örökségeket: egy fiatal nő Marrakeshben színes kaftánt viselhet egy partin, de a mindennapi életben szűk farmert és sálat visel. A legújabb trendek még az örökség újjáéledését is mutatják – a marokkói tervezők büszkén ötvözik a hagyományos hímzést a modern szabásvonalakkal. Röviden, a mai marokkói öltözködés a hagyomány és a globális divat közötti párbeszédet tükrözi.
A nők esetében a kulcs a szerénység és a kényelem. A külföldi női utazóknak nem kell olyan konzervatívan öltözködniük, mint a helyi nőknek, de általában tanácsos a vállakat és a térdeket eltakarni. Marokkó nagyobb városaiban (Casablanca, Rabat, Marrakech) sok helyi nő nyugati stílusú ruházatot visel: blúzokat, hosszú szoknyákat vagy bő nadrágokat. Rövidnadrágok is megjelennek az utcákon, de ezek általában térdig érőek vagy rövidebbek. A fürdőruha (például bikini) elfogadható a magánstrandokon vagy medencéknél, de tiszteletlenségnek számít fürdőruhában elhagyni a homokot – a városba való visszatéréskor egy könnyű sarong vagy takaró viselése várható. Egy kalauz egyszerűen így fogalmaz: „A rövidnadrág viselete elfogadható, de ajánlott térdig érő vagy hosszabb hosszúságú legyen”, különösen az üdülőövezeteken kívül.
A marokkói medinákban és a vidéki falvakban a normák hagyományosabbak. Fes vagy Chefchaouen óvárosaiba belépve az utazó számos fejkendőt és hosszú ruhát láthat. Bár egy külföldi nőnek nem kell fátyolot viselnie, mint egy bennszülöttnek, a sál vagy kendő viselése bölcs dolog. A vidéki és hegyi falvakban a nők gyakran viselnek haikot (egy nagy fehér vagy sötét kendőt, amely a test köré tekerhető) vagy színes fejkendőt, amelyet a tarkójukon kötnek meg, tükrözve a berber szokásokat. A túlzott figyelem elkerülése érdekében a női látogatók általában tunikát, maxi szoknyát és bő nadrágot csomagolnak. Az Intrepid Travel valóban azt tanácsolja: a nagyobb városokban a „térd alatt érő nadrág vagy szoknya és egy rövid ujjú póló” elfogadható, de a bőség jobb, a konzervatív területeken pedig a tunikák vagy a hosszú ujjak illenek az ízléshez. A szűk vagy feltűnő felsők még Casablancában is vonzhatják a tekinteteket, míg egy légies, vádliközépig érő ruha teljesen normális.
A vallási helyszínek látogatása szigorúbb öltözködést igényel. A marokkói mecsetek (még a nem turistáknak szántak is) visszafogott öltözetet írnak elő: a nőknek be kell takarniuk a hajukat, a karjukat és a lábukat. Az idegenvezetők hangsúlyozzák a bokától a könyökig tartó takarást és a dekoltázs elrejtését. Udvarias sálat hozni (a külföldi látogatók kölcsönözhetnek egyet a nagyobb műemlékeknél), de egy lazán drapézott kendő is elegendő – „néhány kóbor hajszál” nem lesz sértő. A férfiaknak le kell venniük a kalapjukat, és mindkét nemnek kerülnie kell a rövidnadrágot. Minden hagyománytisztelő kasbahban, madrasában vagy riadban a konzervatív öltözködés tiszteletet mutat. Például az utazók gyakran tekernek egy pasminát a válluk köré, amikor belépnek egy rabati mecsetbe vagy egy meknési szentélybe.
Összességében a marokkói nők öltözködése ma a nagyon nyugatiastól a nagyon hagyományosig terjed. Az előkelő casablancai butikokban láthatunk nyári ruhákat és sálakat, míg a távoli falvakban a nők még mindig hosszú, nehéz djellaba vagy haik ruhát viselnek. Fontos megjegyezni, hogy „a marokkóiak hozzászoktak a külföldiekhez, és általában elnézőek a divatbeli baklövésekkel szemben”. A cél a tiszteletteljes kényelem: ahogy egy útikalauz is összegzi: „a vállak és a térdek eltakarása… segít beolvadni a környezetbe, és elkerülni a nem kívánt figyelmet.” A sokoldalú rétegek (maxiszoknyák, tunikák és sálak) csomagolásával egy női utazó zökkenőmentesen közlekedhet a mecsetekben, piacokon és hegyi falvakban.
A férfiak mindennapi viselete viszonylag egyszerű. A városokban és falvakban a marokkói férfiak általában hosszú nadrágot (vagy könnyű serwalt) viselnek ingekkel – gyakran nyugati pólókkal vagy gombos felsőkkel. A farmer és póló mindenütt jelen van a fiatal férfiak körében, különösen az olyan üzleti központokban, mint Casablanca, vagy a mezőgazdasági városokban, mint Meknès. A szerénységi normák azonban ösztönzik a térd és a váll eltakarását. A férfiak általában kerülik az ujjatlan felsőket vagy a trikókat a strandokon és edzőtermeken kívül. Vidéki területeken és vallási környezetben a hagyományos djellaba köntös (kapucnival) vagy egy egyszerű hosszú ujjú gandoura viselhető. Pénteken és ünnepnapokon a városokban élő ájtatos férfiak gyakran thobe-t vagy djellaba-t viselnek fezzel (piros gyapjúsapka) párosítva, tükrözve az iszlám hagyományokat. De a törvény és a szokások szerint a férfiaknak nincs szigorú kötelező öltözékük; sőt, mint a legtöbb helyen, a divat generációnként és helyszínenként nagymértékben változik.
Gyakorlati tanácsok férfi utazóknak: a laza, lélegző anyagok ideálisak. A hosszú, könnyű pamut vagy lenvászon nadrágok lélegző inggel hűvösek, mégis illedelmesek. A térdig érő rövidnadrág elfogadható a tengerparti városokban (Marrakesh, Tanger) és mindenképpen a strandokon, de mi legalább combközépig érő vagy hosszabb nadrágot ajánlunk. A gyakorlatban egy marrakeshi úriember megúszhatja a középhosszú rövidnadrágot és egy pólót, de a térd feletti rövidnadrág Fesben vagy Ouarzazatéban a szerénységi normák megsértésének tekinthető. Az élénk, ujjatlan sportruházatot legjobb edzésre korlátozni; sok idegenvezető azt javasolja, hogy estére könnyű kabátot vagy inget csomagoljunk, mivel a marokkói időjárás – még nyáron is – gyorsan lehűlhet, amint lemegy a nap. Összességében Marokkóban az „egy kicsit szerényebben a szokásosnál” öltözködés az előnyös. (Például az Atlasz-hegységben található törzsi túrákon gyakran azt javasolják, hogy fejkendőt viseljenek a hideg vagy a homok elleni védekezés érdekében.)
Marokkó régiói árnyalatokat mutatnak. Casablanca és Rabat – lévén modern metropoliszok – öltözködési szabályok tekintetében Dél-Európára hasonlítanak; gondoljunk Spanyolországra vagy Görögországra egy fülledt napon. Marrakech egzotikus, mégis kozmopolita hangulatú: divatos kávézókat láthatunk, ahol marokkói és nyugati nők egyaránt sálban és napszemüvegben iszogatják a mentateát. Fès ezzel szemben hagyományosan konzervatív. Fès el-Baliban (óváros) sok nő még mindig kapucnis hidzsábot vagy haikot visel, és a férfiaknál a djellaba is mindennapos. Az északi Tangerben a mediterrán és a marokkói stílus keveredik: a helyiek gyakran nyugati öltözéket viselnek, és a fejkendők kevésbé elterjedtek. Az Atlasz-hegység lábánál az öltözködés nagyon hagyományos – a fejkendő, a gyapjú dzsellaba és a bőr babusche papucs mindkét nem számára mindennapos. A Szahara déli részén (Ouarzazate, Zagora, Merzouga) sivatagi felszerelés és erős berber kulturális jelenlét látható; a női tetoválások és ezüst ékszerek jobban láthatók, a férfiak pedig néha burnuszt (tevegyapjú köpenyt) viselnek a sivatagi hideg miatt. Az útikalauzok végig hangsúlyozzák az alkalmazkodóképességet: a „jó rétegződést” a part menti páratartalom és a hegyi hideg közötti változásokhoz.
Szezonálisan a szélsőségek is megváltoztatják az elvárásokat. Nyáron a könnyű pamut és a lenvászon dominál. Egy forrás megjegyzi, hogy a laza, napvédő ruházat nemcsak kulturálisan visszafogott, hanem pragmatikusan hűvös, alacsonyan tartja a testhőmérsékletet. Télen a gyapjú és a polár kerül előtérbe. Decemberben egy utazó vastag gyapjúkabátban vagy réteges djellabában találhatja a helyieket; a külföldi látogatóknak hasonlóképpen érdemes télikabátot csomagolniuk hegyi utakra, vagy fényvisszaverő, szigetelt mellényt a sivatagi estékre. A Ramadán idején (a dátumok változhatnak, holdnaptár szerint) a helyi öltözködés gyakran konzervatívabb – több nő viselhet hosszabb szoknyát vagy kendőt, az éttermek vagy strandok pedig előírhatják az öltözködési szabályokat (pl. tilthatják a fürdőruha viselését nappal). Ezért érdemes utazás előtt ellenőrizni a naptárat.
Marokkó normái az „iszlám ország” öltözködési szabályainak spektrumának közepén helyezkednek el. Ezzel szemben Szaúd-Arábia hagyományosan előírta a nőknek az abayát (fekete köpenyt) és a hajukat, bár az utóbbi években enyhült a szabályozás. 2018-ban a szaúdi koronaherceg bejelentette, hogy a nőknek „nem kell fejfedőt vagy fekete abayát viselniük, amíg öltözékük „tisztességes és tisztelettudó”. Gyakorlatilag sok szaúdi nő még mindig szokás szerint visel abayát, de a külföldi nők ma gyakran úgy öltözködhetnek, mint a marokkóiak (vállatot eltakarva, nem pedig felfedve). Irán országszerte szigorú iszlám öltözködési szabályt érvényesít: az 1979-es forradalom óta minden nőnek (beleértve a turistákat is) be kell fednie a haját, és bő tunikát vagy kabátot kell viselnie. A szabálysértések akár pénzbírsággal vagy letartóztatással is járhatnak. Törökországban egy világi hagyomány engedélyezte a nyugati öltözködést; csak 2013-ban oldották fel a fejkendők régóta fennálló tilalmát a kormányzati állásokban. Ma a török nők személyes preferenciák alapján választják ki, hogy viselnek-e fejkendőt, hasonlóan a városi Marokkóhoz. Indonéziában – a világ legnépesebb muszlim országában – Aceh tartomány kivételével nincs nemzeti hidzsábtörvény. (Acehben érvényesül a saría: minden nőnek hidzsábot és visszafogott öltözetet kell viselnie. Indonézia más részein hagyományosan élénk színű batikolt blúzokat és sarongokat viselnek, és sok nő eltakarja a haját, de a modern utcai viselet gyakori olyan városokban, mint Jakarta.)
Röviden, Marokkó öltözködési szabályzata megengedőbb, mint Szaúd-Arábia vagy Irán, de konzervatívabb a nyugati normáknál. Hasonló Törökországéhoz abban, hogy a nők választhatnak fejfedőt, és Indonéziáéhoz (Aceh kivételével), amelyben a globális divatot ötvözi a helyi szemérmességgel. Mindezen országokon közös szálak futnak keresztül: a szemérmesség nagyra értékelt, és vallási vagy vidéki helyszíneken a férfiak és a nők egyaránt eltakarják testüket, és gyakran a hajukat is. De Marokkó hosszú története a pluralizmusban – az arab, berber és mediterrán kultúrák hatásai – jellegzetes egyensúlyt kölcsönöz neki. Az európai vagy ázsiai utazók azt tapasztalják, hogy a tisztelettudó marokkói ruhatár (nadrág és ujj, amely takar) ritkán áll ellentétben a hasonló iszlám országokban uralkodó mindennapi stílusokkal.
Minden esetben a szerénységen keresztül megmutatkozó kulturális tisztelet a vezérelv. A marokkóiak észreveszik azt a látogatót, aki erőfeszítéseket tesz – még egy egyszerű kendő vagy hosszú ujjú is érzékenységet jelez. Ahogy egy tanácsadó fogalmazott: „A látható erőfeszítés az, ami számít”, amikor takarózni szeretnénk. A helyi példákat és ezeket a tippeket követve az utazók félreértés vagy sértődés nélkül élvezhetik Marokkó öltözködési sokszínűségét – a chefchaoueni kékes árnyalatú szövőktől Rabat kozmopolita kávézóiig.
Franciaország jelentős kulturális örökségéről, kivételes konyhájáról és vonzó tájairól ismert, így a világ leglátogatottabb országa. A régi idők látványától…
A cikk a világ legelismertebb spirituális helyszíneit vizsgálja történelmi jelentőségük, kulturális hatásuk és ellenállhatatlan vonzerejük alapján. Az ősi épületektől a lenyűgöző…
A történelmi városok és lakóik utolsó védelmi vonalának megteremtésére épített hatalmas kőfalak egy letűnt kor néma őrszemei…
Lisszabon egy város Portugália tengerpartján, amely ügyesen ötvözi a modern ötleteket a régi világ vonzerejével. Lisszabon a street art világközpontja, bár…
Míg Európa számos csodálatos városát továbbra is elhomályosítják ismertebb társaik, ez az elvarázsolt városok kincsestára. A művészi vonzalomtól…
