Sok horvát otthonban a kuglóf az a sütemény, amely akkor kerül elő, amikor az asztalra valami bőséges, mégis ismerősre van szükség: karácsony reggelein Észak-Horvátországban, csendes vasárnapi kávézáskor, vagy a húsvét körüli napokon, amikor az élesztős tészta, a vanília és a citrusfélék mindenhol jelen vannak. A magas, gyűrű alakú sütemény azonnal felismerhető, a közép-európai gugelhupf unokatestvére, amely az egykori osztrák-magyar területeken is megtelepedett, és szilárdan beépült a horvát sütési hagyományokba.
Ez a változat egy klasszikus kombinációra összpontosít: rumos mazsolát puha, vajas, élesztős tésztába helyezve, Bundt vagy kuglóf formában. Maga a tészta a régióban található gazdag fesztiválkenyerek családját követi: búzaliszt, tej, tojás és vaj, éppen annyi cukorral, hogy tiszta édességet, ne pedig nehéz, süteményszerű hatást keltsen. A horvát gasztronómiai írók gyakran írják le a kuglófot könnyűnek és levegősnek, inkább a dúsított kenyérhez, mint a sűrű kuglófhoz hasonlítják, és ez a jelleg illik a hosszú kávészünetekhez és a késő esti „még egy szelet” pillanatokhoz.
A sötét rummal áztatott mazsola mélységet és aromát kölcsönöz a süteménynek anélkül, hogy alkoholos különlegességgé változtatná. Az alkohol lágyítja az aszalt gyümölcsöt, és meleg, enyhén karamellás jegyeket hordoz a tésztában. Azokban a háztartásokban, ahol kerülik az alkoholt, a narancslé nagyon jól illik hozzá, különösen, ha reszelt citrommal és narancshéjjal párosítják a tésztában. Ezek a citrusolajok a horvát kuglóf egyik csendes jellegzetességei, amelyek az ország számos téli és karácsonyi édességében megtalálható citrushéjra emlékeztetnek.
Az állag a türelmes élesztőkészítési módszeren múlik, nem pedig a gyors megoldásokon. A meleg tej gyengéden felébreszti az élesztőt, majd a liszt, a tojás és a cukor puha tésztát formál, amelyet fokozatosan vajjal dúsítanak. Egy robotgép leegyszerűsíti ezt a lépést, de a tészta kézzel is gyúrható; a cél egy sima, rugalmas massza, amely könnyen kihúzható a tálból. A kelesztés során a tészta könnyebbé válik és ízt nyer, ez a lassú átalakulás pedig a kuglófnak adja meg finom, téphető morzsáját, miután megsült és kihűlt.
A forma is számít. A hagyományos kuglóf formák egykor agyagból vagy rézből készültek, mélyen bordázottak és nehezek voltak, hogy megtartsák a magas tésztát és egyenletesen vezessék a hőt. A modern pékek gyakran fém Bundt formákat használnak, amelyeken még mindig ott van az ikonikus bordázott gyűrű. A formát vastagon megkenik vajjal, majd szeletelt mandulával bélelik ki, mielőtt a tészta belekerül, így a kész sütemény aranybarna, enyhén pirított kérget visel a porcukor fátyla alatt.
Ez a recept a megbízhatóságra és az átláthatóságra törekszik a hivalkodás helyett. A tészta gazdag, de nem igényes, tolerálja a konyhai hőmérséklet apró ingadozásait, és olyan otthoni szakácsok számára készült, akik évente csak néhányszor dolgoznak élesztővel. A módszer illeszkedik az ünnepi időbeosztáshoz: a tészta keleszthető, miközben más előkészületek zajlanak, és a sült kuglóf több napig is eláll, így készen áll a szeletelésre a váratlanul megjelenő vendégek számára.
Sok horvát család számára a kuglóf kevésbé egy szigorú receptről, és inkább egy mintáról szól: egy gyűrű alakú élesztős süteményről, amelyen lehet apró változtatásokat végezni. Egyes szakácsok kandírozott narancshéjat vagy apróra vágott dióféléket is beleforgatnak; mások csak a mazsolát és a vaníliát részesítik előnyben. Ez a mazsolás-rumos változat ennek a mintának a középpontjában helyezkedik el, olyan ízekkel, amelyek hagyományosnak, mégis élénknek érződnek egy modern asztalon. Természetesen illik kávéhoz, fekete teához vagy egy kis pohár desszertborhoz, és reggelire, uzsonnára vagy egy nagyobb ünnepi desszertkínálat részeként is megállja a helyét.