Kapros leves, vagy kapros leves, a horvát otthoni konyha csendes klasszikusai közé tartozik. A nemzeti ételek áttekintéseiben lisztleves, bableves és gombaleves mellett jelenik meg a mindennapi asztal részeként, nem pedig ünnepi lakomák részeként. Az északi régiókban, különösen az osztrák-magyar hatás által formált kontinentális területeken, mint például Zagorje és Bjelovar-Bilogora, a szakácsok régóta egy egyszerű mintára támaszkodnak: lisztet és zsírt pirítanak meg könnyű rántottában, egy merőkanál húslevest vagy vizet adnak hozzá, és végül tejfölt kavarnak rá. A kapros leves ezt az ételcsaládot követi, mégis élénk, fűszeres jellegével és enyhe fanyar ízével tűnik ki.
Egy nemrég megjelent Bjelovar-Bilogora megyei regionális cikk a kaporlevest „a nagymama konyhájából elfeledett receptként” írja le, és az ott leírt módszer pontosan megragadja az alapvető technikát. A hagyma lassan puhul a vajon, a liszt halványarany színűvé válik, hozzáadjuk az alaplevet, végül egy bő marék finomra vágott kapor párolódik elég sokáig, hogy illatosítsa az edényt. A végén tejföl és citromlé kerül bele, majd minden tálra sült kenyérkockákból készült krutonokat szórunk. Sok idősebb házi szakács még mindig elkészíti ennek a mintának valamilyen változatát, ízlés szerint állítva a sűrűséget és a savasságot.
Az ízvilág inkább a tiszta és aromás, mint a nehéz felé hajlik. A kapor füves, enyhén édes jegyet kölcsönöz, enyhe ánizsos beütéssel. A rántás testességet ad anélkül, hogy pépessé tenné a levest, míg az alaplé mélységet kölcsönöz. A tejföl enyhe savassággal és selymes érzettel emeli az ízeket. Egy kis citromlé élénkíti a kaprot, és megakadályozza, hogy a leves lapos ízű legyen. Egyes háztartásokban apró kockákra vágott burgonyát párolnak a húslevesben az extra tészta érdekében. Más szakácsok búzadarát vagy lisztgombócot használnak, hasonlóan a közép-európai konyhákban található kapros levesekhez és szószokhoz.
Ez a változat közel áll az észak-horvát mintához: könnyű rántás, rengeteg friss kapor, végül tejföllel és tojássárgájával dúsítva. Számos horvát recept szinte pontosan ezt a struktúrát követi, zsiradékot, lisztet, kaprot, alaplevet és tejszín-tojás keveréket kombinálva, gyakran citrommal befejezve. Itt a liszt mennyisége szerény marad, így a leves anélkül éri el a kanalat, hogy nehézkes lenne. Az alaplé és a tejszín egyensúlya olyan állagot hoz létre, amely a húsleves és a velouté között helyezkedik el: sima, de nem olyan sűrű, hogy szószra hasonlítson.
Észak-Horvátország számos családja számára a kapros leves a mindennapi „kanálételek” része, amelyek áthidalják az évszakokat. Jól illik egy hűvös tavaszi napon, amikor a kapor fiatal és puha, de télen is illik, különösen meleg kenyérrel és egy egyszerű salátával párosítva. Ebédre gyakrabban kerül sor, mint vacsorára, gyakran előételként egy főétel, például párolt hús vagy sült szárnyas előtt. Az összetevők listája a kamra alapvető ételeire épül: hagyma, liszt, zsír, alaplé, tejtermék és fűszernövények. Csak a friss kapor igényel egy kis tervezést.
Gyakorlati szempontból ez a recept egy kompakt, könnyen beilleszthető módot kínál arra, hogy a horvát ízeket modern konyhába vigyük. Kevesebb mint háromnegyed óra alatt elkészül, egy edényt és egy kis serpenyőt használ a krutonokhoz, és elegánsan melegíthető újra. A tejföl és a tojássárgája keverékét gondosan mérsékelték, hogy sima maradjon, ne pedig kicsapódjon – ez egy apró technika, amely a leves kifinomult lecsengését adja. Minden kanál kaporillatot, egy csipetnyi citromot, valamint a rántás és az alaplé megnyugtató mélységét hordozza magában – ez a kombináció a parasztházi konyhában gyökerezik, miközben mégis illik egy modern asztalhoz.