A tizenkilencedik század végén a Német Birodalom elfoglalta Naurut, és gyarmatnak nyilvánította. Mikronéziából és Polinéziából származó őslakosok telepítették be. Nauru az I. világháború után Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Királyság által kezelt Nemzetek Szövetsége lett. Naurut a japán erők tartották kézben a második világháború alatt, de a szövetségesek a Csendes-óceánon átnyomva megkerülték. A háború befejeztével a nemzetet az ENSZ gyámsága alá helyezték. Nauru 1968-ban nyerte el függetlenségét az Egyesült Királyságtól.
Nauru egy foszfátszikla-sziget, bőséges erőforrásokkal a felszín közelében, ami nagyon egyszerűvé tette a sávos bányászatot. Tartalmaz néhány foszfátmaradványt, amelyek kitermelése 2011-től kezdődően kereskedelmileg életképtelen. Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején Nauru volt a legnagyobb egy főre jutó GDP-je a világ szuverén államai közül. Amikor a sziget foszfátkészletei kimerültek, és a sziget ökológiája helyrehozhatatlanul károsodott a bányászat következtében, a sziget gazdagságának kezelésére létrehozott bizalom veszített értékéből. A bevételszerzés érdekében Nauru átmenetileg adóparadicsommá és pénzmosási központtá vált. Segítséget kapott az ausztrál kormánytól cserébe azért, hogy 2001-től 2008-ig, majd 2012-ben ismét otthont adott a Nauru börtönközpontnak. Ausztráliára való támaszkodása miatt sok forrás ausztrál kliens államként minősítette Naurut.
Nauru elnöke Waqa báró, aki egy 19 tagú, egykamarás törvényhozást vezet. Az Egyesült Nemzetek Szervezete, a Nemzetközösség, az Ázsiai Fejlesztési Bank és a Csendes-óceáni Szigetek Fóruma mind tagként ismeri el a nemzetet. Ezenkívül Nauru részt vesz a Nemzetközösségben és az Olimpiai Játékokon. Naurut nemrégiben vették fel a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) tagjává. 2016 áprilisában a Nauru Köztársaság a Nemzetközi Valutaalap 189. tagja lett.