Sijarinska Fürdő

Sijarinska Banja, egy szerény fürdőváros, amelynek a 2022-es népszámlálás adatai szerint 327 lakosa volt, 440 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik Szerbia déli részén, a Jablanica járásban, Medveđa községben. A Banjska és a Jablanica folyók találkozásánál megbúvó, a Goljak-hegy lejtői által szegélyezett település egy körülbelül 3,2 hektáros, kompakt ásványi zónában fekszik, ahol 23 különböző termálforrás fakad. Leskovactól 52 kilométerre délre, Lebane-től 32 kilométerre és Belgrádtól nagyjából 330 kilométerre fekvő település, a Leskovac–Pristina út kereszteződésében évszázadok óta vonzza a látogatókat egyedi geotermikus csodáival.

A hajnal legkorábbi fényében a fürdő egy keskeny szurdokba vájt menedékként tárul elénk. A meredek, erdős hegyoldalak – tölgy és bükk összefonódása – védik a völgyet a jeges légáramlatok ellen, míg egyetlen szellő követi a folyó délkelet-északnyugati tengelyét. A kedvező szubalpin éghajlat által mérsékelt levegő tűlevelűek és vadmenta illatát hordozza. A város névadó forrásai, melyek vizének hőmérséklete 32 és 72 Celsius-fok között mozog, egy 800 méteres törésvonal mentén törnek fel, amely kristályos palákat hasít fel andezitbetörések alatt. Ezeket a Banjska Reka bal partját alkotó palákat először Luković, Petković és Milojević térképezte fel a század közepén végzett tanulmányaiban, akik prekambriumi képződményekként azonosították őket, amelyeket kvarccal töltött repedések és pirit és galenit tartalmú erupciós erek szabdalnak.

A fürdő legkülönlegesebb látványossága a gejzír, amelynek vízoszlopa egykor nyolc méter magasra emelkedett. Az 1954 októberében fúrási műveletek során felfedezett gejzír olyan erővel tört ki, hogy a munka kilenc méter mélyen leállt; a gőz és a gáznyomás több mint hatvan Celsius-fok feletti forró vizet hajtott az ég felé. Lejjebb egy második kút is tükrözte a jelenséget, bár idővel az intenzitása csökkent, és egy állandó termálforrássá apadt. Egy kis betonmedence tartja vissza az áramlását, míg a fel nem használt víz elfolyik. A helyi látogatók a sugár permetének alatti álldogálás terápiás előnyeiről számolnak be, és minden nyáron – májustól októberig – kíváncsi tömeg gyűlik össze, hogy tanúi legyenek a reggeli hullámzásnak, vagy megcsodálják az esti kivilágítását.

A hatalmas gejzír mellett a fürdőkomplexum tizennyolc, változatos kémiai összetételű forrásból áll – vasas lúgos-savanyú vizekből fürdésre, enyhén savas szomjúságból pedig ivásra. A heves esőzések és hóolvadás idején a kora évszakban lezúduló áradások a folyó szeszélyeire emlékeztetik a lakosokat, veszélyeztetve az alacsonyan fekvő tavakat, sőt egyes forrásokat is. Mégis, a települést védő, 1200 méter magas hegyoldalak védik, nagyjából ötven négyzetkilométernyi vegyes erdőt táplálva, amely tompítja a szelet és a mérsékelt téli hideget.

A Sijarinska Banja megközelítése továbbra is megszokott és emlékezetes. Leskovacból rendszeres buszjáratok szállítják a látogatókat a Belgrád–Szkopje vasútvonalon keresztül, Lebane-ból pedig a Jablanica-völgyet követve lehet eljutni Maćedonce-ig a Banjska Reka-szurdokhoz. A Medveđe-i kereszteződéstől az út a folyó jobb partját öleli át, egy sűrű erdővel borított lejtők által szegélyezett folyosón haladva át. Keletre harminc kilométerre fekszik Pristina, távoli zümmögése a fürdő határvidéki jellegére emlékeztet. Estére a keskeny utcák nátriumlámpák alatt világítanak, és a gejzír melletti éttermében egy zenekar helyi kolo és kamarazenei hangszerelésekből álló zenét biztosít, egyetlen refrénbe szőve a múltat ​​és a jelent.

A fürdő nevének eredetét továbbra is homály fedi a legenda. Egyesek szerint a név „Sija Irina”-tól, egy bizánci hírű nemesasszonytól, Theodora cárnő nővérétől származik. Mások a közeli Sijarine falura mutatnak rá, amelynek szétszórt tanyái az oszmán uralom előttiek. A régészek római és bizánci településekre utaló nyomokat tártak fel a környező falvakban – Geglja, Bučumet, Svinjarnica, Radinovce és Zlata –, míg a Lece bánya romjai és az úgynevezett Császárnő városa a tudósok által Justiniana Primához köthető császári jelenlétre utalnak. Mégsem köti ezeket a korszakokat közvetlenül a termálvizek itteni használatához, az úgynevezett római árok és kút pedig inkább a Nemanjić-korszakból származó középkori kőműves technikákat árulja el, mintsem a klasszikus mérnöki munkát.

A legkorábbi dokumentumtöredék a Sijarinska Banját Milutin király uralkodása (1282–1321) idejére helyezi, de csak a tizenkilencedik század végén kezdték rendszeresen használni a vizeit. Milánó király (1854–1901) alatt montenegrói családokat telepítettek a közeli falvakba az oszmán határ biztosítása érdekében; Sijarinában mecsetet és iskolát alapítottak az albán lakosok számára, amelyet akkoriban a tankönyvekben Leskovačka Banja vagy Stara Banja néven ismertek. A tizenkilencedik században a migrációs hullámok átalakították a helyi demográfiai képet: a szerbek tizenötödik és tizennyolcadik század végén bekövetkezett kivándorlását albán betelepülés váltotta fel, majd sok albán az 1877–78-as orosz–török ​​konfliktus után Koszovóba vonult vissza. 1896-ra a szerb telepesek elkezdtek visszatérni.

A fürdő a modern korban is viharos viharokat élt át. Az 1937-es Szent Oilin zsinaton lezajlott fegyveres összecsapás két halálos áldozatot követelt, és számos népdal született belőle. Az oszmán uralom alatt csak Szaíd pasa pavilonja jelezte a források egyedülálló gazdagodását. Egy 19. század közepén lezajlott csetepaté – amelyet a történészek Vranjska Banja közelében, illetve itt, a Banjska-völgyben helyeztek el – 1854. szeptember 14-én visszhangzik a helyi emlékezetben, bár pontos koordinátái máig vita tárgyát képezik.

Ezen események alatt egy vulkáni erők által formált táj fekszik. A Mrkonja vulkán sziklás kupolája, a régió leggazdagabb hőforrásainak forrása, a Jablanica-felföldet tartja karmában. Medveđától Kopaonik felé az eruptív kőzetek egy folyosót húznak a Petrova Gorán és a Sokolska Planinán keresztül. Itt a Föld belső hője a vetők mentén konvekcióba kerül, ásványi anyagokat oldva a mély víztartó rétegekben, mielőtt hipertermikus áramlásokként előbukkanna. A kristályos pala és az eruptív telér találkozása jelöli a forrászóna szívét, ahol a hűtő erők másodlagos ásványi anyagokat raknak le a repedésfalakban, és feltöltik a felszín alatti hálózatot.

Huszonhárom forrást katalogizáltak és elemeztek ezen a sebhelyes vidéken. Kettő kivételével – Hisar és Raj – mind a Banjska Reka bal partján található. Neveik a helyi legendákban és a modern márkajelzésben is tükröződnek: Spas, Borovac, Jablanica, Mali Gejzer, Sužica, Zdravlje, Blatište, Kiseljak és Snežnik. A hőmérséklet a forrásnál eléri a hetven Celsius-fokot; kémiai profiljaik szerint némelyik vasas, lúgos-savas hipertermál forrás, amely alkalmas merítésre, másokat enyhén savas, ivókúrára alkalmas szurokvízként osztályoznak. A huszadik század közepi leválasztási munkálatok előtt az argon felhalmozódása elzárta a csatornákat, majd hallható erővel új kifolyásokban tört ki.

Maga a gejzír viselkedése is tanulságos hidrogeológiából. Amikor 1954 októberében a főforrást fúrták, a szuperszonikus vízoszlopok megzavarták a Bungaja-forrást a folyó alsó folyásánál, amely ezután akár nyolc méter magas gejzírszerű kitöréseket is produkált. Egy földrengés után mindkét kürtő állandó áramlássá alakult, kémiailag megkülönböztethetetlenek és hidraulikailag összekapcsolódtak. A vigaszt vagy látványosságot kereső látogatók minden reggel egy betonmedencénél gyűlnek össze, és a permetbe merülnek, állítólag az idegekre gyakorolt ​​jótékony hatása miatt. Azok a javaslatok, hogy a gejzírt üveggel zárják be az egész éves fürdőzés érdekében, vagy hogy egy erre a célra épített, termálfürdővel rendelkező szállodába integrálják, világszínvonalú gyógyfürdői látványosságként rejlő potenciáljáról árulkodnak.

Maga a település 175 háztartásból áll, amelyekben 411 felnőtt él, az átlagos háztartásméret 3,25 fő, az átlagéletkor pedig 36,5 év. A közösség élete a fürdő szezonális ritmusa és az azt fenntartó szerény kereskedelem körül forog: panziók, családi vállalkozásként működő vendéglátóhelyek, egyetlen élelmiszerbolt és számos kézműves műhely gyapjú textíliákat és füstölt húsokat állít elő. A turizmus nyár közepén tetőzik, amikor a folyóparton lévő sátorplatformok megtelnek a fürdőzés, a fürdőzés és a környező dombokra tett kirándulások által vonzott látogatókkal.

A kevésbé ismert, mégis lenyűgöző kuriózumok közé tartozik a Todor-barlang, amely Todor Šakotáról, a legendás Nevesinje hercegről kapta a nevét, aki állítólag az 1875–78-as felkelés után lakott a mélyén. A szájhagyományok szerint több mint két méter magas remete volt, aki helyi gyógynövényeken, termálvizeken és teknősökön élt, mesterien fogó kígyófogó, és 118 évig élt. Magányos létezése egy bányászás ásatásában, magasan a fürdő felett, áhítatot és aggodalmat egyaránt keltett; 1965-ös temetése egy közeli dombon máig zarándokhely azok számára, akiket mítosza rabul ejt.

Minden július végén és augusztus elején a Sijarinska Banja ad otthont a Gejzírek Éjszakájának, egy olyan összejövetelnek, amely népi előadásokat, fáklyás termálfürdőzést és közös lakomákat ötvöz. A zenészek hímzett mellényes táncosokat kísérnek, a helyi borászok pedig a bermet, az aromás gyógynövényes bor legújabb évjáratát kínálják. Az esemény felidézi a fürdőhely sokrétű örökségét, a bizánci legendáktól az oszmán pavilonokig, a római mitológiától a modern hidrológiai mutatványokig. Olivera Katarina által felvett dalban a város párás ködje a vigasz és a megújulás metaforájává válik.

A völgyet körülvevő dombok – északon a Sijarine, keleten a Dukat, délnyugaton pedig a Kitka, az Orlov Vrh és a Tepe – hosszú árnyékokat vetnek alkonyatkor, ahogy a napfény besurran a Goljak-hegygerinc mögé. Az erdő zöld katedrálisa susog a szarvasok és vaddisznók vonulásától, a folyó pedig a források kifolyásánál mormog. Télen, amikor a kevés csapadék hó formájában hullik, a fürdő enyhe éghajlata egész évben lehetővé teszi a látogatók fogadását, bár a gejzír kábelekkel vájt párája zománcozott mázzá kristályosodik a medence peremén.

Az igényes utazók számára a Sijarinska Banja nyugodt tempót követel, miközben vize az olvadt mélységekből apad. Szálláslehetőségei az egyszerű, folyóra néző panzióktól a fűtött terasszal és közös szaunával rendelkező vendégházakig terjednek. Az étkezések középpontjában a helyben tenyésztett bárányhús, a hegyi fűszernövényekkel illatosított kecskesajtok és a kézzel gyűjtött erdei gombák bősége áll. Az esték a gesztenyefa napellenzők alatti közös asztaloknál bontakoznak ki, miközben a gejzír csóvája halványan világít a nap utolsó sugaraiban.

A völgy ökológiája és kulturális emlékezete összefonódik: pásztorok vezetik a nyájakat a régi római utakon; favágók tölgyfa rönköket szállítanak a gyógyfürdők tüzéhez; hársfavirág illata száll a hegyoldali méhészetekből. A közeli falvakban található régészeti leletek egy évezredek óta vitatott és művelt tájról tanúskodnak. A távoli kolostorokba tett zarándoklatok egy olyan spirituális hagyományt hangsúlyoznak, amely a termálfürdőzés rituáléiban tükröződik – felajánlott víz, fogadott víz, megszentelt víz.

Ahogy az alkonyat mélyül, a sétány lámpái megvilágítják a folyó ezüstös szalagját. A fürdő tekintete befelé fordul: a mesterséges medencét beborító lágy párára, a felszálló gőzre, amely minden látogatót melegséggel ölel körül. Itt, az erdő csendjében és az ásványvizek hömpölyögésében a történelem és a geológia lüktetése találkozik. A Sijarinska Banja továbbra is a kontrasztok tanulmányozásának helye – a csend és a hullámzás, az ősi tudás és a modern tudomány, a 327 lélek bensőséges közössége és az otthonukat formáló hatalmas földalatti erők között.

A Balkánnak ebben a szerény szegletében a világ repedései kielégítik az utazó vigaszvágyát. Minden egyes ásványvíz-szivárgás, minden visszhang Todor barlangjában, a nyári zenekar minden egyes hangja megerősíti a fürdő örök ígéretét: hogy életünk kérge alatt a hő és a mozgás még mindig bőven van, várva a türelmes keresőt a szurdok szélén.