Engelberg

Engelberg, egy 4194 lakosú (2020. decemberi) hegyi falu, amely 74,87 km²-en terült el alpesi területen Közép-Svájcban, Obwalden kanton exklávéjaként áll – egy enklávéban, amelyet Bern, Nidwalden és Uri kantonok vesznek körül. Az Uri-Alpokban, átlagosan 1020 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő közösség – amely a központi települést és a külső Grafenort, Oberberg és Schwand falvakat foglalja magában – kilenc évszázadon át felváltva szolgált spirituális szentélyként, terápiás menedékhelyként és magaslati üdülőhelyként, története pedig a Titlis lejtőibe, az Engelberger Aa partjaiba és a tiszteletreméltó bencés apátság folyosóiba vésődött.

Amióta először említik Engilperc néven 1122-ben, Engelberg az apátság felügyelete alatt állt, melynek megalapítása mind a szerzeteskomplexum, mind a körülötte kialakuló település létrejöttét jelentette. Bár a Trüebsee-i közös alpesi legelő pásztori használata megelőzte a dokumentálható benépesítést, a bencés közösség volt az, amely tartós kő- és faépítményekkel ruházta fel a völgyet, és adta meg a liturgia és a munka ritmusát. A középkori évszázadok során az apátság scriptoriuma és könyvtára – amely ma már nemzeti jelentőségű svájci örökség – klerikusokat, zarándokokat és földbirtokosokat vonzott, miközben a hegyi hágók a Surenen-hágón túli Luzernbe vagy az Urner Reusstalba tartó kereskedőkről és utazókról suttogtak.

A tizenkilencedik század eleji politikai áramlatok heves hulláma különösen nagy erővel söpört végig Engelbergen 1815 augusztusában. Mivel Nidwalden habozott ratifikálni a szövetségi szerződést, Engelberg lakói – akik hűségesen ragaszkodtak az új Konföderációhoz – késedelem nélkül kinyilvánították támogatásukat. A szövetségi csapatok így bevonultak Nidwaldenbe, és 1815. augusztus 18-án a vonakodó kanton csatlakozott a szerződéshez; e határozat nyomán Engelberg Obwaldenhez való csatlakozása inkább a történelem, mint a lehetőség kérdése lett. Ettől a pillanattól kezdve a helyi kormányzás és a völgy világi ügyei olyan állandóságra tettek szert, amire szerzetesi elődei aligha számítottak volna.

A század közepére a wellness-turizmus hullámai elkezdtek fellendülni Engelberg lábánál. A látogatókat – akiket a gyógyító ásványvizek, a gyógyító tejszérumok és az élénkítő levegő vonzott – néhány, olyan családok kezdeményezésére létrehozott szálloda fogadta, mint a Cattani, Hesse és Odermatt családok. 1872 és 1874 között egy szélesebb kocsiutat vájtak a meredek völgybe, megkönnyítve a központi faluba való bejutást; 1898-ban pedig a Stansstad–Engelberg villamosvasút az alpesi utazás új korszakát nyitotta meg, csillogó kocsijaival áthidalva a szurdokot az alföldi állomás és a hegyi végállomás között. A tizenkilencedik század utolsó éveiben fokozatosan bővültek az ösvények, és népszerűsödtek a nyári időtöltések – túrázás, botanikai vizsgálatok, hegyi piknikezés –, míg a téli sportok területe még mindig kihasználatlan maradt a tömegek számára, amelyek évtizedekkel később a felvonókhoz özönlöttek.

A havas évszak hivatalosan 1903–1904-ben debütált Engelbergben, és két évtizeddel később az első sikló – a Gerschnialpbahn – acélburkolatú csatornát vájt a faluból a Gerschni-fennsíkra. 1927-ben egy kábelvasút meghosszabbította a felvezető utat az Ober Trüebsee-ig, összekötve a turisztikai csúcsokat a felettük lévő gleccserekkel. A látogatók ezrei kezdtek gyűlni – csak 1911-ben 165 922 vendégéjszakát regisztráltak –, ami egy olyan átalakulást jelképezett, amelyben Engelberg gazdasága eltávolodik az agrárritmusoktól a szabadidő és a vendéglátás igényei felé. A két világháború közötti években az infrastruktúra fokozatosan bővült: az utak kiszélesedtek, a szállodák bővültek, és a panziók megsokszorozódtak a kényelem minden szintjén. 1964-ben a vasút Luzernig nyújtotta vasínjait, közvetlen kapcsolatot teremtve a város és a csúcs között; három évvel később megnyílt a Titlis-i kábelvasút magasabb szakasza, amely az első utasokat magasan a fahatár fölé szállította.

Az ezt követő évtizedekben Engelberg identitása a turizmus és a felsőoktatási foglalkoztatás – szállodák és konferenciaközpontok, síoktatók és hegyi vezetők, vendéglősök és kiskereskedők – köré fonódott, így az új évezred küszöbére a szolgáltató szektor tette ki a helyi munka nagy részét. A kolostor mégis a spirituális és kulturális folytonosság horgonya maradt, könyvtára, archívuma és zenei gyűjteménye az apátság középkori felemelkedésének emlékeiként maradt fenn.

Földrajzilag Engelberg egy meredek, csúcsokból álló amfiteátrumban húzódik: délen a Titlis magasodik, csúcsa 3238 méterrel a tengerszint felett; északon a Walenstöcke (2572 m) és a Ruchstock (2813 m) magasodik; keleten a Hahnen (2606 m) és a Wissberg (2627 m) keretezi a völgyet; míg északkeleten az Engelberger Rotstock (2819 m) és a Wissigstock (2887 m) húzódik. E gerincek között az Engelberger Aa felső völgye több száz méterrel lejjebb a Luzerni-tó felé folyik, egy olyan pályát követve, amely régóta irányítja mind az öszvérvonatot, mind a modern síneket. A település területének 27,1 százalékát mezőgazdasági területek teszik ki – 685 hektárnyi szántóföld és gyep, valamint 1424 hektárnyi alpesi legelő között oszlik meg –, míg 25,8 százalékát erdő borítja, további 43,5 százalékát pedig improduktív kőzet, törmelék és jég. Az épített környezet a földterület mindössze 3,7 százalékát foglalja el, bár 1980 óta az épületek területe 35 hektárral bővült; a szabadidős létesítmények – túraútvonalak, sípályák, szánkópályák – ma a terület 0,61 százalékát teszik ki, miután ugyanezen időszak alatt 34 hektárral nőttek. A folyók és tavak 78 hektárt foglalnak el, patakjaik és állóvizeik öntözést és magaslati akvakultúrát is biztosítanak.

A kocsiutakon és öszvérutakon kialakult közlekedési kapcsolatok ma a Luzern–Stans–Engelberg vasútvonalhoz kapcsolódnak. Az Engelberg állomás a faluban végállomás, míg Grafenort állomás egy megállóval északabbra található; mindkettőt óránként szolgálják ki a Luzernből induló Svájci Szövetségi Vasutak InterRegio vonatai. A faluban ingyenes buszhálózat kínál nappali járatokat – hét útvonalon a téli hónapokban (decembertől áprilisig), és egyetlen útvonalon nyáron (áprilistól októberig) –, biztosítva, hogy a szállodák, üzletek és felvonók továbbra is elérhetőek legyenek. Egy történelmi sikló, a Drahtseilbahn Engelberg–Hotel Terrasse, szakaszosan közlekedett 1905-től 2008-as bezárásáig; az 1913-as Gerschnialpbahn szintén fennmaradt a korai alpesi mérnöki munka bizonyítékaként.

Engelberg turizmusa szezonális kettősségekben bontakozik ki. Télen decembertől áprilisig síelők, snowboardosok és sífutósport-rajongók látogatják a lejtőket, míg a Titlis-hegyi magaslati gleccserpályák október és május között néha a haladó síelőket is fogadják. Az alsóbb pályákon a mesterséges hóágyúzás biztosítja az állandó hótakarót az alkalmankénti olvadások ellenére. Nyáron a túrázók és hegyikerékpárosok legelőkön és erdőkön átívelő ösvényeken mászhatnak meg, megmászva az Engelberget Engstlenalppal, Melchsee-Frutt-tal és az Urner Reusstallal összekötő hágókat; magában a faluban az apátsági templom – magas boltozataival és Svájc legnagyobb orgonájával – vezetett túrákat kínál, míg a talmuseum a vidéki életet mutatja be tárgyak és diorámák segítségével. A szétszórt kápolnák – a Herrenhaus és a Szent Kereszt Grafenortban, az 1482-ben épült Szent Joder-kápolna Altzellenben, a Bettelrüti-kápolna Wellenberg lejtőjén – a barokk áhítatot és művészi virágzást idézik, oltáraik és freskóik eredetileg részben olyan intézményekből származnak, mint Beromünster.

Engelberg naptárát minden évben polgári és mezőgazdasági szertartások tarkítják. Augusztus 1-jén a falu felvonulásokkal és nyilvános ünnepségekkel ünnepli a svájci nemzeti napot, tükrözve a Konföderáció öröksége iránti közösségi büszkeséget. Szeptember végén a szarvasmarhákat a nyári legelőkről az Alpabzugban vezetik le, a festett és virágdíszes teheneket a falun keresztül vezetik egy rituálé keretében, amely az alpesi legeltetés végét és a pásztori vándorlegeltetés ciklusát jelzi.

A környező hegyvidékek mindegyike sajátos karakterrel rendelkezik. Titlis – a déli őrszem – nemcsak magassága miatt vonja magára a figyelmet, hanem a Titlis Bergbahnen kötélpályái miatt is, amelyek a 996 méteres völgyállomástól a Trübsee-ig (1788 m) és Standig (2428 m) vezetnek fel; onnan libegők vezetnek fel a Jochpass-ra (2207 m) és a Jochstock-ra (2508 m), különböző nehézségű pályákat és egy folyamatos lesiklópályát kínálva az Unter Trüebsee-ig. Nyáron az Ober Trüebsee-ben található alpesi tejgazdaságok tárulnak fel, ahol sajtkészítési bemutatók kísérik a túraútvonalakat, amelyek vagy tovább vezetnek az Ober Trüebsee-be, vagy vissza a völgybe. A 2015-ben üzembe helyezett „Titlis Xpress” gondola – amely az 1970-es évekbeli elődjét váltotta fel – gyors közlekedést biztosít ezeken a szinteken, míg a Rotair kábelvasút, amelyet a világ első forgó kábelvasútjaként avattak fel, a 3028 méteren található Kleintitlis állomásra szállítja a látogatókat, ahol kilátóteraszokról nyílik kilátás a gleccserre és a csúcsra.

Északon fekszik Brunni, melynek Ristisre (1600 m) vezető felvonója és Brunnihüttére (1860 m) vezető libegője kezdő és közepes nehézségű lejtőket szolgál ki; nyáron a Walenpfad gyalogút nyugat felé vezet Bannalp felé, a Rot Grätli gerincen átvezető ösvény pedig panorámás kilátást nyújt az északi Walenstöcke-re. Egy szánkópálya viszi vissza a látogatókat Ristisre, míg a Fürenwand szikláin kiépített Klettersteig útvonalak vonzzák a sziklamászó rajongókat.

A völgy keleti végén található Fürenalp (1840 m) a Fürenwand-szirtek felett átvezető drótkötélpályával érhető el. A csúcsállomástól nyári ösvények vezetnek a Surenen-hágó (2291 m) felé, ahonnan kilátás nyílik a Chli Spannortra (3140 m) és a Gross Spannortra (3198 m), mielőtt leereszkednének az Urner Reusstalba.

Az örökségvédelem Engelberg három helyszínét ismeri el nemzeti jelentőségűként: az apátsági komplexumot a könyvtárával, levéltárával és zenei gyűjteményével; a grafenorti Herrenhaust; és a grafenorti Szent Kereszt-kápolnát, amelyek mindegyike a 17. század végétől kezdődő művészeti és építészeti áramlatoknak tanúskodik. Az apátság tejüzeme folytatja a sajtkészítés szerzetesi hagyományát, bemutatóüzlete pedig regionális specialitásokat kínál az ínyenceknek.

Demográfiai szempontból Engelberg az elmúlt évtizedekben diverzifikálódott. 2016-ban a külföldi állampolgárok a lakosság 26,2 százalékát tették ki, akik között a német állampolgárok 6,3 százalékkal kisebbséget alkottak. 2010 és 2016 között a népesség 5,92 százalékkal nőtt; a születési és halálozási arány ezer főre vetítve 8,3, illetve 5,8 volt. A korosztályi megoszlás a dolgozó felnőttek felé tolódott el (61,4 százalék a 20–64 évesek között), 17,7 százalékkal a fiatalok és 20,9 százalékkal az idősek aránya. A háztartások összetétele átlagosan 2,10 fő volt egységenként 1925 magánháztartásban; az építési ráta ezer lakosra vetítve elérte a 8,3 új lakást 2015-ben, míg az üresen álló lakások aránya alacsony, 0,92 százalék maradt. A német továbbra is 88,2 százalék anyanyelve maradt (2000), a szerb-horvát és az angol 2,5, illetve 2,2 százalék; a nemek közötti egyensúly közel egyenlő volt.

Gazdasági szempontból Engelberg tükrözi turisztikai orientációját. 2014-ben mintegy 2547 személy dolgozott a település határain belül – 143-an az elsődleges szektorban, 267-en a másodlagos iparágakban és 2137-en a tercier szolgáltatásokban 372 vállalkozásnál. Szociális segélyekből a lakosok 8,3 százalékát támogatták 2016-ban, a munkanélküliségi ráta pedig 2011-ben mindössze 1,1 százalékot tett ki. A helyi szállodákban 2015-ben 354 960 vendégéjszakát regisztráltak, amelyek 67,1 százaléka külföldi vendég volt, ami jól mutatja Engelberg globális vonzerejét. Egy kétgyermekes pár, aki 80 000 svájci frankot keres, átlagosan 5,5 százalékot, egy egyedülálló személy, aki 150 000 svájci frankot keres, adóterhe pedig 11,1 százalékot tett ki – mindkét érték kedvezően alacsonyabb a kantoni normáknál. Az egy adófizetőre jutó (88 070 szingapúri frank) és az egy főre jutó (45 328 szingapúri frank) átlagjövedelem meghaladta a kantoni és országos mutatókat, tükrözve az alpesi vendéglátás és konferenciaszolgáltatások által kínált kiemelkedő teljesítményt.

Az utóbbi években Engelberg hófödte csúcsainak valósághűsége vonzotta azokat a filmes stábokat, akik Kasmír legendás látképét próbálták megismételni anélkül, hogy vitatott terepre lépnének; ezért számos indiai produkció választotta Engelberget a himalájai táj megtestesítőjeként.

Klimatológiailag Engelberg átlagosan évi 151 csapadékos napot tapasztal – eső vagy hó összesen 1568 mm-t –, így július a legcsapadékosabb hónap, 15,7 nap alatt 198 mm-rel, míg júniusban regisztrálják a legtöbb csapadékos napot (15,9), bár valamivel kevesebb csapadékkal (179 mm). Február a legszárazabb, tíz nap alatt 81 mm-rel. A régió hosszú telei, amelyeket alacsony páratartalom és túlnyomórészt havas csapadék jellemez, megerősítik a Köppen-hegység szerint óceáni, a MeteoSwiss pedig a Közép-Alpok északi lejtőjének besorolását.

Így a bencés apátság középkori szentélyétől a felvonók és ösvények modern izgalmáig Engelberg a folytonosság és a változás dialektikáját testesíti meg. Egyszerre marad a szerzetesi örökségek őrzője és az alpesi kikapcsolódás olvasztótégelye – hómezők és csúcsok hívogatják az utazót, völgye és faluja évszázadok ritmusát őrzi kőben, fában és az ima halk ütemében.