Tusnádfürdő

Tusnádfürdő hegy és völgy találkozásánál fekszik, létezését az ásványokban gazdag források kitartó folyása és az erdélyi történelem réteges vonulata alakítja. 2021-ben 1372 fős lakosságával Románia legkisebb lakosú városaként tartják számon, mégis rezonanciája messze meghaladja demográfiai lábnyomát. A Csíki-medence déli részén, 650 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő település a Hargita és a Bodok hegység között terül el, átölelve az Olt folyó kanyargós medrét. A közeli Kárpit falut is magába foglaló Tusnádfürdő nemcsak földrajzi egységként, hanem a fürdőhagyomány, a geológiai csoda és a kulturális folytonosság élő letéteményeseként is megmutatkozik.

Tusnádfürdő ásványkincseinek körvonalai fokozatosan kerültek ki a helyi emlékezetből a hivatalos elismerésbe a tizenkilencedik század elején. Írásos feljegyzések már a tizennyolcadik században is említik a tusnádfürdői forrásvizeket, mégis 1842-ben vált legendává a szóbeszéd, amikor egy pásztorfi állítólag enyhülést talált makacs kiütéseire, miután megmártózott az egyik forrásban. Az ilyen, a székely nép nyelvén elmesélt történetek keltették fel először a helyi kíváncsiságot a szervezett törekvés felé. 1845-re megalakult egy vállalat azzal a kifejezett céllal, hogy hét különböző forrást hasznosítsanak, amelyek szénsavas, földalatti folyamatok által karbonizált pezsgő vize nátrium, bikarbonát, klór és nyomokban vastartalmú elemek komplex kémiai összetételét tartalmazta. Ez a korai hidroterápiás befektetés tudományos megközelítést feltételezett, de nem volt immunis a politika görcseire. Az 1848–1849-es forradalmak alatti csetepaték romhalmazzá tették az újonnan épülő fürdőhelyet, de Ferenc József császár egy 1852-es látogatás során személyesen rendelte el újjáépítését, megerősítve ezzel a császári engedélyt erre a születő fürdővárosra.

Az 1860-at követő évtizedben Tusnádfürdő felgyorsította modern identitásának kialakulását. A Mikes-forrás, mely nevét gróf Mikes Benedekről – a fürdőbizottság elnökéről – kapta, volt az első, amelyen kémiai elemzést végeztek, melyet maga Mikes finanszírozott. Ez a pillanat jelentette az átmenetet a népi bölcsességről a laboratóriumi vizsgálatokra, így Tusnád ásványvizei empirikus méréseken alapuló hírnévre tettek szert. A Kuklai Béla által tervezett, később egyszerűen „Sfânta Ana” néven ismert Stefánia Orvosi Központ 1890-es megnyitása intézményesítette a terápiás gyakorlatot. Itt a betegek szív- és érrendszeri rendellenességeket, idegrendszeri zavarokat, emésztési panaszokat és endokrin rendellenességeket kezeltek, mindezt szénsavas fürdők, galván- és paraffinterápiák, manuális reflexmasszázs és célzott ásványvíz-fogyasztás segítségével.

Az 1900-ban megépített mesterséges Csukás-tó új elemet hozott a városképbe, amelyet később a Szent Anna-tó természeti csodája elhomályosított. Egy 950 méteres tengerszint feletti magasságban, mindössze két kilométerre délkeletre fekvő vulkáni kráterben kialakult, smaragdzöld tó egyedülálló Romániában. Kialakulása – a magmakamrából a vízzel teli medencévé – geológiai jellegzetességgel ruházza fel a tájat, vonzza a látogatókat mind a tükröződő felszínével, mind a szomszédos Tinovul Mohosban, egy természetvédelmi területté nyilvánított tőzegmoha-gazdag tőzeglápon megőrzött ritka növényközösségekkel.

A tizenkilencedik század vége és a huszadik század eleje során Tusnádfürdő identitása összefonódott a változó politikai földrajzi adottságokkal. A történelmi Erdély Székelyföldjén fekvő település a Magyar Királyság Csíkszéki járásának része volt, amíg az 1876-os közigazgatási reformok Csík megyéhez nem helyezték. Az első világháború, és különösen Erdély 1918 decemberi Romániával való egyesülése után a közigazgatási hatalom Bukarestbe került. Az 1918–1919-es magyar–román konfliktus megerősítette a román kormányzást, és az 1920-as trianoni békeszerződés ratifikálta ezeket a változásokat, Tusnádfürdőt a két világháború közötti időszakban Csík megyéhez sorolva. Az 1940-es második bécsi döntés megfordította ezt a tendenciát, Észak-Erdélyt 1944 végéig magyar közigazgatás alá helyezve, amikor az előrenyomuló román és szovjet erők felszabadították a területet. A szovjet katonai közigazgatás 1945. március 9-ig fennmaradt, ezt követően a város ismét román fennhatóság alá került. A háború utáni átszervezés során Tusnádfürdő 1952 és 1960 között a Magyar Autonóm Terület, majd 1968-as feloszlatásáig a Maros-Magyar Autonóm Terület része volt. Azóta a város Hargita megye részeként működik.

Az elmúlt évtizedek demográfiai változásai a vidéki népességfogyás és az etnikai folytonosság szélesebb körű mintázatait tükrözik. A 2011-es népszámlálás 1617 lakost regisztrált, akiknek 90,3%-a székely magyar volt, mellettük román (6,9%) és roma (2,6%) közösségek éltek. 2021-re a lakosság száma 1372 főre csökkent, de az etnikai összetétel továbbra is túlnyomórészt magyar. A felekezeti profil tovább hangsúlyozza a történelmi hovatartozást: a hívők háromnegyedét római katolikusok, a fennmaradó részt ortodoxok, reformátusok, Jehova Tanúi és más felekezetűek alkotják, míg a lakosok egy része úgy döntött, hogy nem vallja magát vallási identitásának.

Ezzel a demográfiai adottságokkal szemben a fürdőváros továbbra is érvényesíti természeti és kulturális vonzerejét. A látogatók terápiás javallatai számos állapotot felölelnek, nevezetesen a szív- és érrendszeri betegségeket – infarktus utáni felépülést, magas vérnyomást és billentyűzavarokat –, valamint a neurovegetatív szindrómákat, krónikus emésztési zavarokat és enyhe endokrin egyensúlyhiányokat, például a pajzsmirigy-túlműködést. A kezelések olyan módszereken keresztül zajlanak, amelyek ötvözik a hidroterápiát – szénsavas, vasas és hipotóniás vízben, 7 és 14 Celsius-fok közötti hőmérsékleten – elektromos árammal, magnetoterápiával, paraffinalkalmazásokkal, gyógynövényes infúziókkal és manuális reflexológiával. A szubalpin éghajlat, amelyet az átlagos éves hőmérséklet 8 Celsius-fok, az időszakosan hideg telek, a korlátozott felhőtakaró és a gyantás aeroszolokkal és negatív ionokkal dúsított levegő jellemez, kiegészíti ezeket a beavatkozásokat, tonizáló bioklímát kínálva, amelyet a város a fizikai és szellemi megfiatalodást elősegítőként hirdet.

A terápiás infrastruktúrán túl a környező táj számos látnivalónak ad otthont, amelyek bővítik a látogatói élményt. A 701 méteres magasságban található Apor-torony panorámás kilátást nyújt; először 1883-ban emelték, majd 2008-ban aprólékosan felújították, a tizenkilencedik századi romantika és a kortárs természetvédelem bizonyítékaként szolgál. A közelben található Sólyomszikla a régió madártani gazdagságáról tanúskodik, míg a Szent Anna-tó vulkanikus medencéje továbbra is a természeti csodák koronaékszere. A Moha-láp-tó, vagy Tinovul Mohos, ritka edényes növényeket és tőzegmohafajokat őriz, puha buckái óvatos felfedezésre csábítanak a sétányokon. Harminc-negyven kilométeres körzetben néprajzi és vallási helyszínek találhatók: a csíkszeredai Mikó-erőd néprajzi múzeumnak ad otthont; a csíksomlyói ferences kolostor Erdély egyik kevés gótikus orgonáját őrzi; a madéfalvi székely emlékmű a helyi örökségnek állít emléket; Székelyudvarhely egy tizenhatodik századi erőd romjait kínálja; Sepsiszentgyörgy református templomában gótikus építészetet mutat be, a nemzeti művészeti és néprajzi múzeum pedig a látogatók rendelkezésére áll.

A kulturális naptár folklórfesztiválokkal és felvonulásokkal tarkítja az évszakok ritmusát. Minden júniusban a Bálványosi Dal-, Tánc- és Népviseleti Fesztivál feleleveníti a hagyományos koreográfiát és viseletet, míg júliusban a Csernáton községben található Ica erődben megrendezett Folklórfesztivált tartják. Decemberben a csernáton rendezett álarcos felvonulás a kereszténység előtti szokásokat idézi fel bonyolult viseletekkel és rituális előadásokkal. A kézműves hagyományok fennmaradtak a korund ékszereket, kék és zöld virágmotívumokkal festett kerámiákat és fonott tárgyakat készítő műhelyekben, amelyek mindegyike a régió kézműves hagyományait tükrözi.

A gasztronómiai kínálat a magyar és a román kulináris szokások összefonódását tükrözi. A köményleves gőzölögve, köményes melegséggel érkezik, ezt követi a paprikás és a gulyás, amelyben füstölt paprika és lassan párolt hús található. A muszaka és a pogácsa tarkítja az asztalt, míg a kürtőskalács – a parázson karamellizált tésztahengerek – vanília és fahéj illatát árasztják. A tejfölös és töltött gombás fehérkáposzta leves a hegyi legelők között előállított helyi termékeket illusztrálja.

Tusnádfürdő megközelítése továbbra is egyszerű, akár közúton, akár vasúton. A DN 12-es autópálya Brassótól Sepsiszentgyörgyön át Csíkszeredáig és tovább vezet, Brassótól 67 kilométeres, Sepsiszentgyörgytől 37 kilométeres, Csíkszeredától pedig 32 kilométeres utat kínálva. Egy Bákóból Kománfalván át vezető mellékút Csíkszeredánál csatlakozik a DN 12A autópályához. A fő vasútvonal Bukarestet köti össze Nagybányával, a járatok Tusnádfürdő állomáson állnak meg, bár a menetrend gyakorisága tükrözi a város szerény méretét.

Tusnádfürdő története elválaszthatatlan azoknak az életétől, akik intézményeit formálták. Iosif Blaga (1864–1937) elnökként vezette a Fürdőegyesületet, irányítva a korai fejlesztéseket, Mihai Şerban (1877–1947) pedig megalapította a város első román ortodox templomát, kiterjesztve a székely-magyar hagyományokban gyökerező közösség kulturális és spirituális dimenzióit. Hagyatékuk a ma is álló épületekben, valamint az istentisztelet és a wellness rituáléiban él tovább, amelyek ma is meghatározzák a mindennapi életet.

Összefoglalva, Tusnádfürdő többet kínál, mint egy kikapcsolódásra vagy gyógyulásra alkalmas menedéket; koherens képet fest az ember környezettel, tudománnyal és hagyományokkal való kapcsolatáról. A népességi adatok, az etnikai arányok és a vallási hovatartozás egy stabil és fejlődő közösséget illusztrálnak. A vulkanikus domborzat által körülölelt ásványvízforrások alapvető alapot biztosítanak azokhoz a terápiákhoz, amelyek az empirikus elemzést évszázados gyakorlattal ötvözik. A tengerszint feletti magasság és az erdőborítás által tökéletesen hangolt bioklíma fokozza a fizikai felépülést, miközben elmélkedésre is csábít. A környező tornyok, tavak és szurdokok kiterjesztik a narratívát a természetrajz területére, míg a fesztiválok, a kézművesség és a kulináris rituálék fenntartják a kulturális folytonosságot. A politikai átrendeződések – Habsburg-rendeletek, huszadik századi szerződések, autonóm régiók és modern megyék – tartós sorozata a tekintély és az identitás palimpszesztjével ruházza fel a városképet. Mégis, minden átalakulás során a víz áramlása állandó marad, egy szál, amely a pásztorok meséit a laboratóriumi jelentésekhez, a császári rendeleteket a kortárs wellness protokollokhoz köti. Ebben az állandóságban, amely áthatja a mészkövet és az emberi emlékezetet, tárul fel Tusnádfürdő lényegi jellege: egy olyan hely, ahol a föld finom kémiája és a tudatos gondoskodás találkozik, és minden látogatót arra hív, hogy vegyen részt a természet, a történelem és az egészség közötti párbeszédben.