Zsermuk

Dzsermuk egy magaslaton fekszik Örményország déli részén, vörös tetejű házai évszázados szél és víz által vájt teraszokra kapaszkodnak 2080 méteres tengerszint feletti magasságban. Itt, a Vajotc Dzor tartomány szívében az Arpa folyó kettéhasítja a várost, egy drámai szurdokban ereszkedik le, mielőtt egy 70 méteres vízesésbe ömlik, amely régóta vonzza a látványosságra és vigaszra vágyó látogatókat. Amikor a Szovjetunió gyógyturisztikai célpontként népszerűsítette Dzsermukot, a melegvízű forrásokról és gyógyvizekről szóló hírneve már ősi volt; a modernitás ritmusa ellenére a város még mindig ásványokban gazdag víztartó rétegeinek türelmes lüktetésével lélegzik.

Az örmény „meleg ásványvízforrás” szóból eredő Jermuk név először a XIII. században vonult be az írott történelembe, amikor Stepanos Orbelian krónikás a Sisakan tartomány története című művében feljegyezte erényeit. A későbbi évszázadok során, amikor a terület gazdát cserélt, a település az Istisu – azerbajdzsániul „forró víz” – nevet vette fel, hogy aztán 1924-ben visszanyerje örmény örökségét. Egy olyan vidéken, amelyet a változó határok és a rétegzett örökség jellemez, a Jermukhoz való visszatérés visszaállította a folytonosság érzését, a város identitását egyedi forrásaihoz kötve.

Jermuk története elválaszthatatlan geológiájától: a város alatti repedezett kőzetekben az esővíz szivárog és szivárog, majd felmelegszik, mielőtt gejzírek sorozataként előbukkanna, amelyek hőmérséklete annyira változó, hogy a helyiek egykor fokozatonként változó erejű forrásokból álló „vízgalériát” építettek. A látogatók hűvösebb vízsugarakat kóstolhattak az emésztés elősegítésére, és forróbb sugarakat az izomlazításra, minden tavasszal egy privát, elmerülési rituáléra csábítva őket. Még ma is megőrizték ezek a zománcozott medencék a nosztalgia egyfajta titkát: a fehér kötényes szovjet korabeli ápolónők talán átadták a helyüket a modern terapeutáknak, de a lényeg változatlan maradt.

A fennsíkot, amelyen Jermuk áll, két hegyvonulat szegélyezi. Északon a Vardenis-hegység sziklás csúcsokba emelkedik 2500 és 3500 méter között, míg délen a Vayk-hegység tükrözi ezeket a magasságokat. Fenyő- és gyertyánerdők ölelik fel lejtőiket, amelyeket itt-ott boróka, valamint élénk színű vadrózsa és vadszilva tarkít. Tavasszal az alpesi rétek foltjai színpompás pompájukban pompáznak, mozaikot alkotva, amely az évszakokkal együtt változik. Az aljnövényzet alatt rókák és nyulak cikáznak; borzok kaparják a sekély üregeket; ritka alkalmakkor egy medve is utat tör magának a fák között alkonyatkor.

Jermuk éghajlata enyhíti a nagy magasság szélsőségeit. A párás kontinentális éghajlatnak (Kӧppen Dsb) minősített város nyarai bár enyhék, ritka levegő tisztaságát hordozzák magukban. A telek hosszúak és fehérek, a hó hónapokig beborítja a tetőket és az utakat, alakítva az élet ritmusát az olvadás és a fagy körül. Az éves csapadékmennyiség közel 800 milliméter, táplálja az erdőket és fenntartja a forrásokat, amelyek a város nevét adták.

Az idők során Jermuk lakói saját történeteiket szőtték bele a természetes faliszőnyegbe. Az Arpa folyó szurdokában, a várostól északra, réges-régen vájt barlangok fekszenek, bejárataikat bronzkori népek kőművei keretezik. A közelben szétszórt középkori kápolnák – egyszerű apszisú kőkunyhók – évszázados zarándoklatokról és imákról tanúskodnak. Ezek a szentélyek ma csendben állnak, kivéve a szél susogását és az alkalmankénti látogatókat, akik a városból merészkednek ki, hogy az ősi lábnyomokat követhessék.

A Jeghegnadzorban székelő Vayots Dzor egyházmegye felügyeli Jermuk lakosainak lelki életét, akik ma szinte teljes egészében örmények, akik az Örmény Apostoli Egyházhoz tartoznak. 2007-ben egy új plébániatemplomot szenteltek fel a városközpontban, Gayane főpap felszentelésével. Az Ashot Arsenyan helyi üzletember által finanszírozott és Samvel Aghajanyan építész által tervezett templom vonalai a középkori örmény motívumokat a kortárs vonalakkal ötvözik, emlékeztetve arra, hogy a hagyományok kitörölhetetlenül megújíthatók.

A művészet és az emlékezet az Örmény Nemzeti Galéria 1972-ben felavatott dzsermuki fiókjában is találkozik. Szerény termeiben Haroutiun Galentz, Martiros Saryan és kortársaik festményei és szobrai láthatók a népi kézművesség darabjai mellett. További forrásokat egy nyilvános könyvtár kínál, ahol a diákok és az utazók geológiával, botanikával és a Selyemút történetével foglalkozó köteteket böngészhetnek – mind olyan szálak, amelyek Dzsermukot a tágabb világhoz kötik.

1988 és 1992 között Hovhannes Muradyan szobrászművész állított fel egy sor emlékművet, melyeket Fedayik sikátoraként ismerünk. A városon átvezető ösvényt örmény szabadságharcosok bronzba mártott sziluettjei szegélyezik, arcukon elszántság tükröződik. 2004-ben egy másik szobor is csatlakozott az együtteshez: Israel Ori, a hazájának európai segítséget kérő tizenhetedik századi diplomata arcképe. Gagik Stepanyan alkotása egy talapzaton áll a város főterén, kinyújtott karral, mintha a történelem és a remény felé vezényelné a bámészkodókat.

Minden télen a Hóember Fesztivál a hó és a nevetés játszóterévé változtatja Jermuk parkjait. A családok inkább fantáziadús, mint praktikus figurákat faragnak; a gyerekek szánkókkal száguldanak lefelé a lankás lejtőkön; a legsötétebb hónapokban a csendes mulatság légköre köti össze a közösséget. A könnyelműségen túl egy mélyebb logika is rejlik: a rugalmasság ünneplése egy olyan helyen, amelyet a kitartás határoz meg.

A Dzsermuk közlekedési kapcsolatai tükrözik kettős jellegét: egy távoli menedék és egy szervezett üdülőhely. A H-42-es leágazás csatlakozik az M-2-es autópályához, amelyen Jerevánból és Jeghegnadzorból indulnak buszok és minibuszok. A város déli szélén egy rövid leszállópálya található a Kecsut-víztározó mellett, bár a forgalom korlátozott. Dzsermukon belül kanyargós utcák húzódnak a szállodák, szanatóriumok és az újonnan épült egészségügyi komplexumok között, ahol gőzfürdők és merülőmedencék találhatók a fa napellenzők által árnyékolt szabadtéri teraszok mellett.

Jermuk gazdasági élete két pillérre épül: az ásványvíz palackozására, valamint az egészségügyhöz és a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokra. A Jermuk Főgyár 1951-ben nyílt meg, és kiaknázta, finomította és palackozta azokat a forrásokat, amelyek már régóta vonzották az utazókat. 1999-ben megjelent a Jermuk Csoport, hogy megszilárdítsa a regionális termelést; 2016-ra felvásárolta az eredeti gyárat, és bővítette a kapacitását. Ma a Jermuk márkájú víz műanyag és üvegpalackokban áramlik Oroszországba, Európába és a Közel-Keletre, és minden piac tanúskodik forrása tartós vonzerejéről.

Eközben szállodák és szanatóriumok – némelyik szovjet tervezési előírások szerint épült, mások az elmúlt évtizedekben épültek újjá – szegélyezik a kanyon peremét. A látogatók orvosi konzultációkra, előírt hidroterápiás kúrákra és szokatlan élvezetekre érkeznek: sétákra cédrusfák alatt, napsütötte délutánokra a fennsíkba faragott mesterséges tavak mellett. Az újonnan telepített kötélpálya téli síelési és nyári kilátást kínál; a csúcson szánkózás és motorosszán-ösvények kanyarognak a gerincek között.

Mindössze tíz kilométerre nyugatra található a Gndevank kolostor Gndevaz falu sziklái alatt. A tizedik században alapított Gndevank erődítményei és gavitja – egy szabadon álló narthex – egy olyan időre emlékeztetnek, amikor a hit és a védekezés elválaszthatatlan volt. Az utazók gyalog vagy kerékpárral ereszkedhetnek le egy kanyonúton, követve azt az ösvényt, amelyen egykor a khachkarokba vésett szentírásokat hordozó szerzetesek jártak. Ezek azok a szárnyas keresztek, amelyek bonyolult faragásai a falat és a sírkövet is díszítik.

Bár gyökerei ősiek, Jermuk mégsem ereklye. A város újjáépítési tervei a modernizáció és a megőrzés egyensúlyát célozzák: a nemzetközi szabványoknak megfelelő új gyógyfürdők a műemléki helyszínek mellett találhatók; a sakkversenyek, amelyek egykor másodrangúak voltak, ma már büszkeség tárgyává váltak, mivel a vendégmesterek egy erre a célra épített csarnokban gyűlnek össze, hogy megmérkőzzék stratégiájukat és intellektusukat.

A szerencsejáték-házak – amelyeket külön rendelet engedélyez itt – diszkréten működnek, olyan szerencsejátékokat kínálva, amelyek csendes ellentétben állnak az ásványfürdők kimért rituáléjával. A város kompakt központja energiától pezseg: a kávézókban forrásvízzel ízesített gyógyteákat szolgálnak fel; az éttermekben a folyón lefelé fogott pisztrángokat helyi gyógynövényekkel rétegezik; az üzletekben pedig olyan palackok vannak kiállítva, amelyek címkéi a fenti lejtőket idézik.

Jermuk minden évszakban több mint egy pihenőhely. A szikla, a víz és az emberi erőfeszítés találkozási pontja, egy olyan hely, ahol a talaj valami költészethez hasonlót eredményez. A 2022-es népszámlálás során regisztrált 3936 lakos patakokként kanyarogó utcákban él, életüket ugyanazok az elemi erők alakítják, mint a város körvonalait. Akár egy betegség kezelésére keresnek kezelést, akár bizánci kápolnákat fedeznek fel, vagy egyszerűen csak fenyő- és ásványi ízű levegőt szívnak be, a látogatók azt tapasztalják, hogy Jermuk igazi vonzereje rétegzett összetettségében rejlik. A források még mindig bugyognak, de alattuk a történelem, a kultúra és a közösség áramlata fut.