Sveti Stefan

Sveti Stefan a montenegrói Adriai-tenger egy keskeny részén fekszik, egy 12 400 négyzetméteres szigeten, amelyet egy keskeny homokos és kavicsos földnyelv köt össze a szárazfölddel, és hat kilométerre délkeletre fekszik Budva fallal körülvett városától. A középkori Paštrovići közösség fővárosaként egykor ez a parányi település – amely a tizenkilencedik század közepén történelmileg mintegy négyszáz léleknek adott otthont – ma szinte teljes egészében exkluzív menedékhelyként funkcionál, eredeti házait vendéglakosztályokká alakították át, keskeny utcáit pedig a múlt évszázadainak tükörképévé állították helyre. A globális luxusvendéglátás elnyelése ellenére a város kőfalai, csendes kápolnái és omladozó olajfaligetei még mindig suttognak a velencei múltra, az oszmán ostromokra és az adriai kalózkodásra.

Évszázadokkal azelőtt, hogy Stefan Milutin leszármazottai királyságokat és zárt udvarokat alapítottak volna, a Paštrovići klánok ezeken a smaragdzöld vizeken halásztak és a dombos partvidék teraszait művelték. 1423-ra, az oszmán gályák betöréseitől tartva, a klánok Velence védelmét kérték. A haditengerészeti gyámságért cserébe sem adóról, sem helyi szokásokról nem mondtak le, de beleegyeztek, hogy felhagynak a velencei hajózás kizsákmányolásával. Így a szuverenitás ígéretét nem arannyal kötötték ki – nem cseréltek adót a dózse és a dželât között –, hanem autonómiával és a török ​​előrenyomulástól való közös félelemmel.

A legenda szerint az erőd falait, amelyek később Sveti Stefan megerősített falujának alaprajzát jelölték, az 1539-es Jaz strand közelében zajló oszmán gályák elleni merész támadás zsákmányából finanszírozták. A történet szerint Paštrovići harcosai, akik az ostromlott Kotor felmentésére gyűltek össze, elfogtak egy török ​​flottillát a visszaúton. Foglyokat szabadítottak fel, kincseket zsákmányoltak, és visszatértek sziklás helyeikre, hogy a zsákmányból sáncokat emeljenek. Egy generáción belül azonban a negyedik oszmán–velencei háború lerombolta a fiatal erődítményt. Paštrovići velencei követeinek felhívásai a tizenhatodik század közepén újjáépítést eredményeztek, ami a településnek egyrészt második születést, másrészt a megerősített falakat is biztosította, amelyek részben a mai napig állnak.

A tizenkilencedik század hajnalára Sveti Stefan katonai előőrsből kalózok tengeri menedékévé fejlődött. Tizenkét alapító család – mindegyiküknek a falakon belüli házat juttattak – felügyelte az áruk és a hajók jövés-menését, míg a halászok a tombolo ívén túl hálókat vetettek. Akkoriban a falu közel négyszáz lakossal büszkélkedhetett. A halászok olajbogyóval és sózott hallal kereskedtek a szárazföldön; a papok három egyszerű kápolnában szolgáltak; és minden sikátorban szláv, velencei és oszmán nyelvek által formált dialektusok visszhangoztak.

A huszadik század azonban átalakítónak bizonyult. A lakosok elmentek, hogy bevonuljanak a világháborúkba, vagy külföldön keressenek megélhetést; 1954-re mindössze húsz lakos maradt a szigeten. Felismerve kulturális jelentőségét és turisztikai vonzerejét, a jugoszláv kormány 1955-ben kisajátította a falut. Az egész közösséget a szomszédos partra telepítették – házaikat, homlokzataikat és cseréptetőiket hotelszobákká, éttermekké és kaszinóvá alakították át. A belső tereket modern kényelemmel szerelték fel, de a külső megőrizte középkori jellegét: keskeny utcák, amelyeket okkersárga falak szegélyeznek, zsalugáterekes ablakok keretezik az égszínkék tengerre néző kilátást.

Az 1960-as évektől az 1980-as évekig Sveti Stefan diszkrét enklávévá vált a művészek, államférfiak és hírességek számára. Elizabeth Taylor és Orson Welles halszálkacsíkos zakókban érkezett; Margit hercegnő a szabadtéri „Piazzán” ebédelt, a fürtös bougainvilleák alatt; Sylvester Stallone a közeli Miločer strandjain edzett; Bobby Fischer pedig Boris Szpasszkijjal nézett farkasszemet egy titkos sakkjátszmában, amely több izgalmat keltett, mint amit bármely turisztikai brosúra közvetíteni tudott volna. A nyolcszáz olajfa között, egy harminckét hektáros birtokon megbúvó Villa Miločer 1934 és 1936 között Marija Karađorđević királynő nyári rezidenciájaként szolgált; 2009 után nyolc lakosztálynak adott otthont – amelyek közül kettő ma is a Marija királynő lakosztálya – az Aman üdülőhely Villa Miločer melléképületében.

Geológiailag a sziget egy ritka tengerparti jelenséget mutat: a tombolo kialakulását. A hullámok, amikor a kitett tengeri oldalnak csapódnak, erodálják az alapkőzetet, és az üledéket a szélvédett part felé szállítják, ahol a csökkent hullámenergia elősegíti a lerakódást. Évszázadok alatt ez a folyamat egy homokos-kavicsos utat hozott létre, amely összekötötte a szigetet a szárazfölddel. Sveti Stefan tombolo-ja, amelyet egyszerű típusnak minősítenek (csak egy földnyelv), mind ösvény, mind a természet csendes mérnöki munkájának bizonyítéka.

Vallási és kulturális szempontból Sveti Stefan számos nevezetes kápolnának ad otthont. Legmagasabb pontján a sziget névadó temploma áll, amely Szent István Nemanjić-korszakbeli felajánlását jelzi; az 1938-ban felszentelt Alekszandr Nyevszkij-templom a balkáni monarchiák korát tükrözi; a szerény Színeváltozás-kápolna pedig a tombolo bejáratánál őrködik. Egy negyedik templom, amelyet a Theotokosnak szenteltek, és Mária királynő restaurált 1938-ban, a üdülőhely kaszinójának padlója alatt rejtőzött egészen 2008-as újrafelfedezéséig.

Az 1990-es évek szétszakították Jugoszláviát, leleplezve az adriai turizmust. Sveti Stefan fénye elhalványult, ahogy a látogatók száma csökkent, és a karbantartása is akadozott. 2007-ben a montenegrói kormány pályázatot írt ki a sziget egykori bájának helyreállítására. Az Aman Resorts harmincéves bérleti szerződést kötött, és felügyelte a 2009-ben befejezett aprólékos felújítást. Az újra megnyitott Aman Sveti Stefan ötvennyolc vendégszállást – házikókat, lakosztályokat és boltozatos vendégszobákat – kínált, valamint a Piazza körül számos étkezési lehetőséget: tavernát, enoteca-t, pasticceria-t, antipasti bárt és egy szivarszobát, amely az Adriai-tengerre nyílt.

Egy évtizeden át virágzott a üdülőhely. 2010 júliusában az olasz tenor, Andrea Bocelli a holdfényes bástyák alatt lépett fel, megemlékezve Montenegró államiságának napjáról és a szálloda aranyjubileumáról. Ugyanebben az évben a Gallivanter's Guide az Év Szállodájának nevezte a szállodát. 2020 elején azonban a globális világjárvány lezárta a határokat, és elhallgattatta az édes életet a montenegrói Riviérán. Az Aman Sveti Stefan továbbra is zárva tart, személyzete szétszórva, mivel a biztonsági és szabályozói felügyelettel kapcsolatos viták akadályozzák a cégek újranyitásának dátumát.

A sziget megközelíthető közúton, gyalogúton vagy busszal. A Tivat nemzetközi repülőtérről induló fix áras taxi körülbelül 25 euróba kerül, Podgoricából 30 euróba, Dubrovnikból pedig 100 euróba. A gyalogosok Budvából a tengerparti ösvényeken haladhatnak át, elhagyatott lakótelepek alatti alagutakon, Zoff halász éttermén átsétálva, a Kraljičina plaža mellett kanyarogva, mielőtt felmennének a tombolo bejáratához. A helyi buszok, amelyek viteldíja 2 euró, rendszeresen közlekednek Budva és Pržno között, ahonnan tovább lehet jutni a földszorosra; a szigetre való belépés továbbra is az üdülőhely vendégeinek vagy az ebéd- vagy vacsorafoglalással rendelkezőknek a hatásköre.

Ma Sveti Stefan a természeti csodák, a sokszínű történelem és a változó szabadidős tevékenységek metszéspontja. Bíborvörös tetői mészkőfalakhoz simulnak, amelyeket a tenger változó palettája keretez, míg évszázados erődítmények merednek le a homokra, ahol egykor családok özönlöttek ki a halászhajókról. Bár a mindennapi élet nyüzsgése visszavonult a szárazföldre, a város kövei továbbra is beszélnek: Paštrović jogászairól, akik a bejárat feletti padokon rendezték a vitákat; az olajfaligetekről, ahol Mária királynő hajnalban sétált; a hullámokról, amelyek csendben utat vágtak. Sveti Stefan minden hasadékában és macskakövében a történelem súlyát és a megújulás ígéretét egyaránt kínálja – egyaránt bizonyítékként szolgál a hely és az idő múlására.