Hegykő

Hegykő, egy 1405 lakosú falu, egy kavicsos dombvonulatban fekszik, amely a Fertő-tó déli partja fölé emelkedik Győr-Moson-Sopron megyében, Északnyugat-Magyarországon. A Hidegség és Fertőszéplak települések között dombtetőn és a szomszédos síkságon elterülő település Soprontól húsz kilométerre nyugatra és Fertődtől öt kilométerre keletre fekszik. Hegykő, amelynek stratégiai közelsége három ausztriai határátkelőhöz, régóta szolgál úti célként és állomásként is – fejlődése az emberi települések évszázadosságát, a társadalmi felfordulást és a vidéki modernitás folyamatos kibontakozását tükrözi.

Évszázadokkal az 1262-es „Villa Igku” néven történt első okleveles említése előtt Hegykő domboldalai már tanúskodtak az emberi tevékenységről. A régészeti ásatások – köztük egy bronzkori település és egy a Soproni Múzeumban őrzött római előőrs – a Kr. e. harmadik évezredtől kezdődő folyamatos lakottságról tanúskodnak. 1969-ben a Magyar Nemzeti Múzeum régészei egy honfoglalás előtti germán temetőt tártak fel a közelben, megerősítve a terület jelentőségét a késő ókor határán. A magyar törzsek kilencedik századi érkezését követően a földek a Kér törzsszövetség, majd később Sopron várának birtoka alá kerültek.

A legkorábbi középkori feljegyzések Hegykőt a regionális kereskedelem és kormányzás helyszíneként festik le. 1262-ben a „Villa Igku” – szó szerint „Szent Kő”, utalva egy helyi pogány áldozati kőre, amelyet a keresztény rituálék során kooptáltak – adott otthont Széplak heti piacának. 1313-ra a település, ma már „Cives de Igku”, a Kanizsai családhoz tartozott; 1344 és 1350 között erődített környezetében megyei gyűlések, bíróságok és nádori tanácsok működtek. A tizenötödik században a név ingadozott – „Zum Heiligen Stein” 1419-ben, „HEGHKW” 1446-ban –, míg 1454-ben fosztogató csapatok rövid időre lerombolták lakóhelyeit.

A tizenhatodik században a Nádasdy család birtokolta Hegykőt 1543 és 1557 között. A protestáns reformáció 1631-ben érintette a plébániatemplomot, amelyet 1660-ra katolikus helyreállítottak és a közeli Hidegséghez csatoltak. Politikai turbulencia – mindenekelőtt Nádasdy Ferenc 1670-es kudarcba fulladt összeesküvése – arra késztette a királyi kincstárt, hogy lefoglalja Hegykő birtokait, és 1680-ban Esterházy Pál megszerezte Hegykőt Fertőszentmiklóssal együtt. A birtokot gyorsan elzálogosították Széchényi érseknek, majd 1700-ban a máriazelli bencésekre ruházták át. A birtok 1719-ben Esterházy Antal vezetésével visszakerült Esterházy kezébe, és ott is maradt egészen 1771-es cseréig, amely Széchenyi grófnő özvegyének gondnoksága alá helyezte.

Nemesi pártfogása ellenére a falut csapások sújtották. Az 1711-es pestis megtizedelte lakosságát; 1899-ben egy tűzvész elpusztította beépített területeinek nagy részét. A tizenhetedik és tizennyolcadik században a falusiak a szűkös szántóföldeket és a közös legelőket halászati ​​jogokkal egészítették ki a Fertő-tó nádas partján. Ahogy a mezőgazdaság intenzívebbé vált, a halászat hanyatlott; a közösség ugaroltatási rendszerek, kiterjedt rétgazdálkodás és szénatermelés révén alkalmazkodott.

A középkorban Hegykő lakói kizárólag magyarok voltak; csak a tizenhetedik század közepén telepedett le itt néhány horvát család – majd később egy maroknyi német ajkú háztartás. 1728-ra a feljegyzések hat német családfőt sorolnak fel tizenhét horvát és harminchét magyar mellett, bár a kétnyelvűség szükségessége, és nem a nagyszabású demográfiai eltolódás magyarázza a német nyelv növekvő használatát az Esterházy tisztviselőkkel való kapcsolattartásban. Évszázados családnevek – Zámbó (először 1518-ban dokumentálva), Horváth és Szalay (1631), Hornyák, Kertész, Kulcsár (1664), Kóczán és Német (1677) – a helyi leszármazási vonalak tartósságáról tanúskodnak.

A huszadik század fordulóján hullámzó kivándorlás indult meg: ötvenhat lakos merészkedett Amerikába, de csak három család tért vissza. A faluban a régi templom 1904-es lebontása és Schiller János soproni építőmester által tervezett neoromán stílusú épülettel való helyettesítése esztétikai megújulást jelzett; tornyát 1931-ben megemelték. 1925-ben a Bolla Géza vezette Hegykői Vegyeskar 1936-ra „az ország legjobb mezőgazdasági kórusaként” szerzett hírnevet. Egy rövid téglagyári kísérlet 1930-ra összeomlott, míg a nádatisztítás és a hagyományos kézművesség – szabók, cipészek, ácsok, fazekasok, kovácsok – továbbra is létfontosságú maradt a falu életében.

A háború utáni évek radikális földreformot hoztak: 1945-ben 764 kataszteri holdat osztottak fel 204 igénylő között. 1959-re az állam előírta egy termelőszövetkezet létrehozását, amely zöldségtermesztésre, állattenyésztésre és üvegházi szegfűtermesztésre összpontosított. Az 1960-as és 1970-es években építési fellendülés volt tapasztalható: új városháza, posta, iskola melléképület, teaház, élelmiszerbolt, takarékszövetkezet és óvoda épült – mindezek a szocialista korszak modernizációjának szimbólumai voltak. Nevezetesen, hogy Horváth József plébános, a falu helyi fia finanszírozta az óvodát, amelynek emlékére 1991-ben leplezett emléktáblát avattak. 1987-ben a falusiak felavattak egy termet, amelyben tornaterem, mozi és könyvtár kapott helyet, közösségi központot alkotva.

Ezen városi munkálatok közepette Hegykő meghatározó átalakulása a felszín alatt kezdődött. 1969-ben a Konyha-dűlőben fúrtak egy termálvízréteget, amely percenként 400 liter 58 °C-os lúgos, hidrogén-karbonátos vizet szabadított fel 1500 méter mélyről. Két évvel később tizenegy hektáron nyílt meg a gyógyfürdő – kezdetben két háromszög alakú ülőmedencével (egyenként 180 m², 38 °C-on és 32 °C-on), valamint egy 90 m²-es, 26 °C-os pancsolómedencével. 1976-ban a komplexum kibővült egy 33,3 × 22 méteres, 24 °C-os edzőmedencével, amely hamarosan versenyúszó versenyeknek is otthont adott. Míg a meleg víz gyógyítónak bizonyult a mozgásszervi megbetegedésekre, a forrás ivóvízzel dúsított gyógymódokat is kínált az emésztési panaszokra; a hathektáros horgásztóval együtt Hegykő fürdője üdülőhelyként megalapozta identitását.

A falu északi külterülete a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban fekszik, védve a nádasokat, mocsarakat és gyepeket, amelyek ritka növényeknek és vonuló madaraknak adnak otthont. Tavasztól őszig a Fertő kerékpárút számos nemzetközi – különösen Ausztriából érkező – kerékpárost vezet végig Hegykő ösvényein, ahol a vadon termő gyógynövények illata keveredik a friss szénával és az érő zöldségekkel. Ezek az ökológiai értékek összehangolt természetvédelmi erőfeszítéseket ösztönöztek, mivel a helyiek és a park hatóságai együttműködnek a látogatók hozzáférésének és az élőhelyek védelmének egyensúlyban tartása érdekében.

A huszonegyedik századra Hegykő gazdasága a kollektív mezőgazdaságtól a turizmus, a szolgáltatások és a kisüzemi gazdálkodás vegyes modellje felé fordult. Míg a Mezőgazdasági Szövetkezet megtartja állattenyésztési és szántóföldi művelési tevékenységét, a magánvállalkozók zellert, hagymát termesztenek és zöldségeket értékesítenek az újonnan parcellázott telkeken. Sok lakos ingázik Sopronba, vagy részt vesz a helyi turisztikai vállalkozásokban – panziókban, nyaralóapartmanokban és vendéglátóhelyeken –, amelyeket a gyógyfürdő-vendégek és a kerékpáros turisták folyamatos beáramlása vonz. A nyaralótulajdonlás bővülése élénkítette az ingatlanpiacot, és szezonális vitalitást vitt a társadalmi szövetbe.

Szerény mérete ellenére Hegykő élénk rendezvénynaptárral rendelkezik, amely a hagyományokat és a kortárs szabadidős tevékenységeket egyaránt tükrözi. Minden májusban a Gasztronómiai és Bornapok bemutatják a regionális évjáratokat és kulináris örökséget; júliusban a Tíz Tavasz Fesztiválja népzenét, kézműves foglalkozásokat és gyermekelőadásokat ötvöz. Augusztusban rendezik meg a Hegykői Vígasságokat, a tánccal és falusi színházzal teli nyárközépi ünnepséget, míg szeptember végén a Szent Mihály-napi búcsú liturgiával és felvonulásokkal tiszteleg a védőszent előtt. Október első hétfőjét követő hétfőn egy történelmi kirakodóvásár feleleveníti a középkori piaci rituálékat, állatkiállításokkal és hagyományos kézműves termékekkel kiegészítve.

A főtér szívében áll az 1711-ben felállított Pestisoszlop: egy szőlővel borított oszlop, melyet a Madonna koronáz, Szent Sebestyén, Szent Rókus és a fekvő Szent Rozália fog közre – a közösségi hála és áhítatosság maradandó bizonyítéka. A neoromán stílusú Szent Mihály plébániatemplom (1904) őrzi a 18. századi népi fafaragásokat és Prokop Péter pap-festő századközepi freskóit, akinek a Keresztút (1976) és Árkayné Sztéhlo Lili ólomüveg ablakai (1957) a népi áhítatot ötvözik a modern művészettel. A temetőben található 1742-ből származó rokokóbarokk kereszt és Szent Mihály kődomborműve a szakrális emlékezet rétegeivel tovább gazdagítja Hegykő épített környezetét.

A magyar demokratikus átmenetet követően 1990 novemberében a helyi önkormányzat váltotta fel a községi tanácsot, ami nagyobb költségvetési autonómiát és EU-finanszírozású fejlesztési projekteket hozott létre. 2001 óta Hegykő testvérvárosi partnerséget tart fenn a németországi Buchholz/Westerwalddal, elősegítve a kulturális cseréket a 979 kilométeres távolság ellenére. A közös diáklátogatások, kórustúrák és önkormányzati együttműködés révén ezek a kapcsolatok alátámasztják Hegykő kifelé tekintő szellemiségét.

A 2011-es országos népszámlálás során a lakosok 87,6 százaléka vallotta magát magyar, 3,8 százaléka német és 0,8 százaléka horvát hovatartozásúnak, míg 11,9 százalékuk nem vallotta magát etnikai hovatartozásának, ami kettős identitást tükröz. A római katolikusok a vallási hívők 76,7 százalékát tették ki. 2022-re a magyar többség 91,1 százalékra, a németek 3,7 százalékát és a horvátok 0,6 százalékát tette ki; a katolikusok aránya azonban 56,9 százalékra csökkent, mivel a felekezetközi identitás 5,1 százalékra nőtt, és 33,2 százalékuk nem nyilatkozott semmilyen hitvallásról. Ezek az eltolódások a növekvő szekularizáció és kulturális pluralizmus országos trendjeit tükrözik.

Nyolc évszázad alatt Hegykő pogány szentélyből középkori vásárvárossá, nemesi birtokból kollektív gazdasággá, mára pedig élénk fürdőfaluvá fejlődött. Tartós erősségei – a termálvizek, a termékeny talajok, az ökológiai gazdagság és a közösségi szolidaritás – minden egyes átalakulás alapját képezték. A fenntartható turizmus, a földhasználat és a demográfiai vitalitás kihívásai azonban továbbra is fennállnak. Miközben Hegykő a vállalkozói innovációt agrár gyökereinek feladása nélkül magáévá teszi, a vidéki Európa ellenálló képességét példázza: egy olyan helyet, ahol az ősi kövek, a barokk műemlékek, a modern szabadidő és a mindennapi élet harmonikus feszültségben élnek együtt.

Hegykő története a folytonosságról és a megújulásról szól. Kultúrák és ökoszisztémák metszéspontjában helyezkedik el, terápiás vigaszt, vidéki tájakat és a történelem folyásának kézzelfogható érzését kínálja a látogatóknak. Egy olyan faluhoz képest, amelyet egykor a heti piacok és a nemesi gyűlések határoztak meg, a mai színtér tágabb – kerékpárosokat, gyógyfürdőzőket és a kulturális örökség szerelmeseit egyaránt szívesen látja. Mégis, az utcáin túl, a nádasok csendjében és a meleg medencék gőzében ugyanaz a szellem maradt fenn: a föld iránti figyelmes tisztelet és a haladás mértéktartó elfogadása, amelyek együttesen tartják fenn Hegykő csendes vonzerejét.