Ischia

A Tirrén-tengerben, a Nápolyi-öböl északi szélén fekvő, 47 négyzetkilométeres Ischia körülbelül 30 kilométerre fekszik Nápoly városától. Körülbelül 60 000 lakosának népsűrűsége meghaladja az 1300 lakost négyzetkilométerenként. A sziget nagyjából trapéz alakú formája kelet-nyugati irányban mintegy 10 kilométer hosszan, észak-déli irányban pedig 7 kilométer hosszan húzódik, partvonala megközelíti a 34 kilométert. Domborzata szinte teljes egészében hegyvidéki, központja a 788 méterrel tengerszint felett fekvő Epomeo-hegy.

A sziget legkorábbi telepesei a bronzkorban érkeztek, de görög emporiumként – Pithekoūsai néven – való megjelenése az i. e. 8. vagy 9. századra tehető. Ez a kezdeti település a gyarmatosítók egymást követő hullámain keresztül fennmaradt, beleértve a rómaiakat, szaracénokat, törököket és aragóniaiakat. Minden kultúra nyomot hagyott a sziget kis erődítményein, őrtornyain és tufamenedékein, tanúskodva Ischia stratégiai helyzetéről és termálforrásainak tartós vonzerejéről.

Geológiailag Ischia egy összetett vulkán maradványa, amelyet a Zöld Tufa Ignimbrit kitörése hozott létre mintegy 56 000 évvel ezelőtt. Ez az esemény egy kalderát hozott létre, amely a jelenlegi sziget nagy részét és a környező tengerfenék egyes részeit magába foglalja. A későbbi tektonikus mozgások a Monte Epomeót horstként – a magmás nyomás által a környezetéhez képest megemelt kéregtömbként – emelték ki, míg a peremén lévő vulkáni repedések monogenetikus kürtők kialakulását segítették elő. A holocén kori tevékenység habkő alakú tefrákat, tufagyűrűket, lávadómokat és lávafolyásokat hozott létre; a legutóbbi, 1302-es kitörés egy fröccsent kúpot és az Arso lávafolyást hozott létre, amely elérte az északkeleti partot. Vulkanikus eredete ellenére maga az Epomeo nem rendelkezik közvetlen kitörési jellemzőkkel, mivel kialakulása inkább tektonikus felemelkedést tükröz, mintsem egy különálló vulkáni kürtőt.

Ischia környéki tengeri élővilág a Gaeta, a Nápoly és a Pozzuoli-öblökre terjed ki, ahol a tisztább vizek legalább hét bálna- és delfinfajnak adnak otthont, beleértve a barázdás és a nagy ámbrásceteket is. A helyi tudományos erőfeszítések a cetfélék populációit figyelik meg a természetvédelmi intézkedések megalapozása érdekében. Ezek a kutatási programok a régió ökológiai gazdagságának elismerését tükrözik.

A sziget éghajlata télen is enyhe marad, amit a központi vulkáni kúp és a Tirrén-tengerben való elhelyezkedése befolyásol. Télen főként délnyugatról fújnak a szelek – a libeccio és a sirocco –, nedvességet hozva és a páratartalmat körülbelül 63 százalékra emelve. Az északi szelek, például a tramontana uralta napokon jelentősen csökken a páratartalom. Tavasszal és nyáron a tramontana és a grecale dominál. Az évszakos páratartalom-változások is követik a szélmintákat, tavasszal a legalacsonyabb az átlagos páratartalom.

Ischia növényvilága termékeny vulkanikus talajon él. A mediterrán fajok – magyaltölgy, ciprus és parafa – az árnyékos északi lejtőkön virágoznak, míg a gesztenyefák a magasabb lejtőkön találhatók. A déli fekvésű lejtők intenzív napsütést kapnak, lehetővé téve a pálmák, agávék és kaktuszok túlélését a szőlő és az olajfák mellett. A változatos fekvés és mikroklíma lehetővé teszi a szubtrópusi fajok fennmaradását még mérsékelt égövi környezetben is.

Az Ischia termálforrásaival való emberi kapcsolat a sziget görög alapítóiig vezethető vissza. A Pithecusa régészeti leletei, melyeket Lacco Ameno Villa Arbusto múzeuma állít ki, a Kr. e. 8. századi lúgos vizek használatáról tanúskodnak. A görögök gyógyító erőt tulajdonítottak a forrásoknak, és templomokat építettek olyan istenségeknek, mint Apollón Delphoiban. A római szerzők követték őket, fürdőket integráltak a nyilvános gyógyfürdőkbe, és fogadalmi táblákat hagytak a Barano d'Ischiában található Nitrodi-forrásnál, ahol egykor Apollón és a Nitrodie-nimfák temploma állt. A földrengések és kitörések a legtöbb ősi fürdőépítményt eltörölték, a középkorra alig maradtak fenn fizikai nyomok.

A termálgyógyászat iránti érdeklődés a reneszánsz idején újra feléledt Giulio Iasolino nápolyi professzor vezetésével, aki az Ischia forrásainak első hidrogeológiai felmérését végezte. A Deʼ Rimedi Naturali che sono nellʼIsola di Pithecusa című értekezésében osztályozta a víz összetételét, és feljegyezte a korabeli betegségekre gyakorolt ​​gyógyító hatását. Iasolino elutasította a természetfeletti magyarázatokat, és szisztematikus megfigyeléseket tett, amelyek megalapozták a modern balneológiát.

A tizenhetedik század elején nápolyi filantrópok finanszírozták a casamicciolai Pio Monte della Misericordia termálkomplexumot, hogy a kezeléseket a tehetősebb rétegeken túl is kiterjesszék. Ettől kezdve a huszadik század közepéig a sziget fő forrásai körül burjánoztak a gyógyfürdők és a szálláshelyek. Nevezetes látogatók – Aspromonte után Giuseppe Garibaldi, Camillo Benso, Cavour grófja és Arturo Toscanini karmester – érkeztek enyhülést keresve. 1926-ban egy tengerparti út kötötte össze Porto d'Ischiát Forióval, megkönnyítve a városok közötti közlekedést. 1932-re a Sant'Angelo-i Hotel Miramare nyitotta meg az első vendéglátóhelyet, és az 1960-as évektől Angelo Rizzoli vállalkozói befektetései fellendítették az előkelő turizmust Lacco Amenóban.

A modern látogatók száma évente több millió, ami a nyári hónapokban ötszörösére növeli a sziget lakosságát. A turizmus középpontjában a vulkanikus gyógyfürdők, strandok és a regionális konyha állnak. A filmesek Ischiát választották olasz és amerikai produkciókhoz – köztük a Vacanze ad Ischia és a Tehetséges Mr. Ripley –, és néha Capri néven is bemutatták, tovább növelve ismertségét.

Közigazgatásilag Ischia hat községből (comuni) áll: Barano d'Ischia, Casamicciola Terme, Forio, Lacco Ameno, Serrara Fontana és Ischia fő községéből, amely magában foglalja Ischia Porto és Ischia Ponte városrészeit. Barano dombos terepen fekszik, és megőrizte lakóövezeti jellegét. Az északi parton fekvő Casamicciola Terme nevét egy római matróna legendájáról kapta, akit a meleg vizek újítottak fel. Forio, a legnagyobb település, a nyugati parton fekszik, és reneszánsz villákat és tengerparti kilátást őriz. Az ásványvízforrásairól ismert Lacco Ameno nyugodtabb hangulatot teremt. A Serrara Fontana magában foglalja a Monte Epomeo lejtőit és Sant'Angelo kikötőjét, szőlőültetvényeken és olajfaligeteken át vezető ösvényekkel.

A sziget vulkanikus jellegét a strandok jól mutatják. A forioi Citara Epomeo lábánál fekszik, ahol a termálforrások keverednek a tengervízzel. A strandon található a Poseidon Termálkert, egy 60 000 négyzetméteres létesítmény, amely 22 medencéből áll, 28 °C és 40 °C közötti hőmérséklettel, egy római stílusú szaunával és privát stranddal. A természetes források folyamatosan cserélik a medence vizét, ami egy különleges eljárás. A látogatók kőutakat követhetnek a kerteken keresztül a barlangokig, amelyeket egykor gőzfürdőként használtak, vagy megpihenhetnek a leander lombkoronái alatt.

Ischia egy 46,3 négyzetkilométeres vulkanikus sziget, körülbelül 70 000 állandó lakossal (2019), amely a Nápolyi-öböl északi végén található a Tirrén-tenger középső részén, Nápolytól nagyjából 30 kilométerre északkeletre. A sziget a Phlegrean-szigetek legnagyobbika, hegyes magját a Monte Epomeo (788 méter) koronázza.

Ischia lakottságának legkorábbi bizonyítéka a bronzkorból származik, de feljegyzett története az i. e. nyolcadik századra nyúlik vissza, amikor az euboiai görög telepesek létrehoztak egy Pithekoūsainak nevezett emporiumot. Az elnevezés, melynek jelentése „Majom-sziget”, az ókori forrásokban is megjelenik, és a sziget korai tengeri központként betöltött szerepét jelöli. Az ezt követő évszázadokban Ischia egymást követő megszállási hullámokat vonzott, beleértve a római, szaracén, normann és aragóniai hatásokat. Minden kultúra anyagi nyomokat hagyott maga után: kezdetleges fürdőberendezések a római Thermae-kból, Apollónnak és nimfáknak szentelt tiszteletre méltó templomok, erődítmények töredékei és vulkáni tufa menedékek. A késő ókorban és a kora középkorban a termálforrások használata felfüggesztődött, csak akkor újjáéledt, amikor a reneszánsz tudósok és orvosok elkezdték szisztematikusan tanulmányozni a sziget vizét.

Ischia formája az intenzív vulkáni tevékenységnek köszönhető, amely átalakította a tirrén-tengerfenéket. Körülbelül 56 000 évvel ezelőtt egy hatalmas zöld tufa ignimbrit kitörés kalderát hozott létre, amely a sziget nagy része és a szomszédos tengerfenék alatt fekszik. A kiemelkedés és a repedések egy horst tömböt hoztak létre, amely ma Monte Epomeo néven látható, és összetételében eltér a perifériális trachitikus kupoláktól és lávafolyásoktól. A harminchárom évezred alatt újjáéledő kupolázási folyamat több mint nyolcszáz méterrel emelte meg a terepet. A holocén vulkáni termékei – habkő tefrák, tufagyűrűk és lávadómok – jelzik a központi tömböt körülvevő repedéseket. A legutóbbi kitörés i. sz. 1302-ben történt, amikor egy fröccsent kúpból az Arso lávafolyás keletkezett, amely a sziget északkeleti partjáig terjedt.

Az ókori szerzők járulékos jelenségeket jegyeztek fel, amelyek ehhez a geológiai nyugtalansághoz kapcsolódtak. Strabo első kézből idéz egy őskori cunamiról szóló beszámolót, amelyben a tenger egy bizonyos távolságra visszahúzódott, majd elöntötte a part menti területeket, arra kényszerítve Campania lakóit, hogy magasabb fekvésű helyeket keressenek. A közeli szárazföldi település, Cumae, a hullám szóból kapta a nevét, amely nyelvi emlékeztető a természet változékonyságára ebben a zónában. Az alacsony gyakoriságú kitörések ellenére a vulkáni hatások hidrotermális megnyilvánulásokban fennmaradtak: fumarolák, gejzírek és hőforrások, amelyek repedéseken keresztül szivárognak fel, ez a hagyaték alakította a sziget kulturális pályáját.

A római korra Ischia termálvize terápiás és rekreációs státuszt szerzett. A forrásokhoz zarándokok a magas hőmérsékleten feltörő lúgos vizekből gyógyultak; a Nitrodiban található fogadalmi táblák Apollón és a Nitrodie nimfák híveinek áldozatairól tanúskodnak. A későbbi szeizmikus és vulkáni zavarok valószínűleg eltörölték a grandiózus fürdőkomplexumokat – jelentős klasszikus maradványok nem maradtak fenn. A középkorban a termálvizek használata hanyatlott, ez az építészeti hiányosság egészen a tizenhatodik századig fennmaradt, amikor a tudományos figyelem megújult.

Giulio Iasolino, a Nápolyi Egyetemen tanító kalábriai orvos végezte Ischia forrásainak első szisztematikus összeírását. A De' Rimedi Naturali che sono nell'Isola di Pithecusa (16. század vége) című értekezésében katalogizálta a források összetételét, és feljegyezte azok hatását az elterjedt betegségekre. Világos leírásai elválasztották a vizeket a korábbi természetfeletti jelzőktől, és természetes gyógymódokként keretezték azokat. Ezt követte a casamicciolai Pio Monte della Misericordia filantróp kezdeményezése, amely egy könnyen hozzáférhető termállétesítményt hozott létre a kezelés demokratizálása érdekében. A 17. századtól a 20. századig a fő források körül szállodák és szálláshelyek sora épült, olyan személyiségeket vonzva, mint Giuseppe Garibaldi, Camillo Benso cavouri gróf és Arturo Toscanini, akik mindannyian gyógyulásra vágytak.

A huszadik században Ischia turisztikai infrastruktúrája tovább bővült. 1926-ban egy tengerparti út kötötte össze Porto d'Ischiát Forióval, integrálva a külső falvakat. 1932-ben Linda Helene Penzel felavatta a Hotel Miramare-t Sant'Angelóban, megnyitva ezzel a magánvendéglátás korszakát. A Lacco Amenóban Angelo Rizzoli által vezetett, a század közepén megvalósult fejlesztések a települést az előkelő látogatók enklávéjává tették, ösztönözve a gyógyfürdőturizmust, amely ma is létezik.

A sziget trapéz alakú domborzata kelet-nyugati irányban körülbelül tíz kilométer, észak-déli irányban pedig hét kilométer hosszú, partvonala pedig körülbelül harmincnégy kilométer hosszú. A Monte Epomeo-hegytől eltekintve a hegységet monogenetikus kúpok és vulkanikus képződmények tarkítják. A központi domborzatot korlátozott mennyiségű szántóföld veszi körül, amelyet legelői teraszok és erdők tarkítanak. Az éghajlati viszonyok enyhék; a hőmérséklet éves ingadozása ritkán haladja meg a helyi küszöbértékeket. A téli és nyári szélirány libeccio, ponente-libeccio és sirocco, valamint tramontana és grecale között változik. A relatív páratartalom a széliránytól függően ingadozik, nedvesebb időszakokban átlagosan 63 százalék, de északi szelek esetén jelentősen csökken.

Ischia körüli tengeri környezet a biodiverzitás folyosóját alkotja. Gaeta, Nápoly és Pozzuoli vizei legalább hét cetfajnak adnak otthont, köztük a barázdás és a nagy ámbrásceteknek. Kutatási programok figyelik a helyi populációkat, és védelmi intézkedéseket irányítanak. Az elárasztott termálforrások gazdagítják a part menti élőhelyeket, táplálják a tápanyagkörforgást és fenntartják az endemikus tengeri flórát és faunát.

A szárazföldi növényzet vulkanikus termékenységet tükröz. A nyári hőség és az enyhe telek mediterrán szklerophyllumok kialakulását segítik elő, míg a védett öblök szubtrópusi fajoknak adnak otthont. A déli part napsütötte lejtőin pálmák, agávék és kaktuszok virágoznak. Az Epomeo-hegy alatti árnyékos északi fekvések gesztenyéket, magyaltölgyeket, ciprusokat és parafafákat tenyésztenek a termesztett olajbogyó, mandula és szőlő mellett. Ez a botanikai változatosság egy kisüzemi mezőgazdasági hagyomány alapját képezi, amelynek középpontjában a bor- és olívaolaj-termelés áll.

A sziget népességközpontjai hat comuninak felelnek meg. Ischia fő comune-ja két magból áll: Ischia Porto, a fő kikötő körüli kereskedelmi és tengeri központ, valamint Ischia Ponte, amely a várost az aragóniai várral összekötő gyaloghídról kapta a nevét. Barano d'Ischia a sziget délkeleti oldalán található, egy lankás dombokkal tarkított lakóövezetben. Az északi parton található Casamicciola Terme római eredetének maradványait őrzi a névadásból származó névben. A környező Bosco del Castiglione és Bosco della Maddalena erdők panorámás kilátást nyújtanak. Forio, a legnagyobb település, a nyugati partra néz, és nevezetes egyházi és botanikai lelőhelyeket tartalmaz. Lacco Ameno, a villák és kertek kompakt városa, kifinomult sétányt kínál a Piazza S. Restitután. Serrara-Fontana, amely magában foglalja Sant'Angelo falut és eléri a Monte Epomeo csúcsát, hegyi ösvényekhez és kilátópontokhoz kínál hozzáférést.

Ischia strandjai változatosak. A Marina dei Maronti a sziget leghosszabb homokos és kavicsos partszakasza, amely panorámás utakon vagy Sant'Angelo városából vízitaxival közelíthető meg, szétszórt termálforrásokkal és fumarole-kkal. Az Epomeo lábánál fekvő Citara-öböl ad otthont a Poseidon Termálkertnek, ahol huszonkét termál-, sós- és Kneipp-vizes medence található egy érintetlen kertészetben és privát stranddal. A Sorgeto, egy kavicsos öböl Panzában, természetes barlangokon keresztül vezeti a hőforrásokat a tengerbe, lehetővé téve a téli fürdőzést. A Castello Aragonese és a Sant'Anna sziklák között megbúvó Cartaromana vulkáni kőzetből fakadó hőforrásokat kínál. Más öblök, mint például a Fumarole strand és a Cava dell'Isola, sötétebb homokkal rendelkeznek, amelyek vulkáni ásványokban gazdagok és gázkibocsátási gócokkal rendelkeznek.

A hőforrások és iszapok hálózata a talaj hidrovulkanikus átalakulásaiból származik. A magas hőmérsékletéről és ásványianyag-koncentrációjáról ismert termáliszap mocsarakban és földalatti üregekben halmozódik fel. A történelmi állítások terápiás előnyöket tulajdonítanak ezeknek az alkalmazásoknak; a klinikai bizonyítékok azonban korlátozottak. Az olyan létesítmények, mint a Cavascura és a régóta elhagyatott Olmitello lelőhely, régebbi megközelítési módokról tanúskodnak, amelyeket leander és katalpa fákon átvezető gyalogutakon keresztül lehetett elérni.

A Poszeidon Termálkert a gyógyászati ​​és szabadidős tevékenységek modern integrációját példázza. A 28 és 40 Celsius-fok között tartott medencék vize folyamatosan cserélődik. A létesítmények közé tartozik egy római szauna, tufából faragott árnyékos barlangok, kőből készült fedett étkezési lehetőségek és egy butik. Bár eredetileg gyógyhatású célokra tervezték, a helyszín egészséges látogatókat vonz, akik a tengeri szellő és a napsütötte ligetek között keresnek felüdülést.

A látogatók beáramlása szezonálisan bővül, a nyári csúcsok ötszörösére növelik a lakosok számát. A szálláslehetőségek a szerény panzióktól az exkluzív szállodákig terjednek, tükrözve a sziget kettős identitását: egyrészt gyógyüdülőhely, másrészt a külföldi vendégek társasági interakcióinak színtere.

Ischia évszázadok óta megőrizte identitását a természeti erők és az emberi erőfeszítések kölcsönhatása révén. A vulkáni ritmusok a megművelt lejtők és a városi szövet alatt egyaránt fennmaradnak. A termálforrások az ókortól a modern korig irányították a települési és ápolási szokásokat. Városok és falvak mozaikja veszi körül a geológiai emlékezet magját. A látogatók nemcsak a festői változatossággal találkoznak, hanem a kőben, a vízben és a növényekben látható rétegzett történelemmel is. Ezen kölcsönhatások megfigyelése során felismerhető egy sziget, amelyet annyira a földalatti tűz, mint a közösségi élet művelt méltósága határoz meg.