Assisi

Assisi egy körülbelül 28 000 lakosú (2022) dombtetőn fekvő község, amely mintegy 186 km²-en terül el a Monte Subasio nyugati lejtőin, Umbria régiójában, Perugia megyében, Közép-Olaszországban. A latin költő, Propertius, valamint Szent Ferenc és Szent Klára szülőhelyeként ismert Assisi középkori magja ókori római erődítmények között helyezkedik el, és egyházi épületek, polgári terek és erődített várak szövevényén bontakozik ki. Perugia és Spoleto között nagyjából félúton helyezkedik el, panorámás kilátást nyújt az umbriai völgyre, és az itáliai, római, középkori, reneszánsz és modern korszakok élő krónikájaként szolgál.

Az umbriai dombok között megbúvó Assisi legkorábbi feljegyzett lakói az umbriak voltak, akiket idősebb Plinius Kr. u. 77-ben „Itália legősibb lakóiként” azonosított, kifejezetten Asisium lakóira hivatkozva. Róma Kr. e. 295-ös sentinumi győzelme után a település virágkorát élteti, és Asisium municipiummá alakul, teraszos fórumával, színházaival és Minerva-templomával – később a Santa Maria sopra Minerva-templommal –, amelyek a birodalmi jólétről árulkodnak. A városfalak és az amfiteátrum nyomai máig fennmaradtak, míg egy római villa 1997-es feltárása freskókkal díszített termekkel és bonyolult mozaikokkal a pompeji birtokok pompáját idézi.

Az augusztuszi költő, Sextus Propertius, akinek elégikus versei visszhangra találnak a latin irodalomban, feltehetően Kr. e. 50 és 45 között született Asisiumban. Kr. u. 238-ban Rufino püspök vezetésével egyesült a születő keresztény közösség, akit Costanóban vértanúhalált halt; ereklyéi a román stílusú San Rufino székesegyházban nyugszanak. Két évszázaddal később, Kr. u. 545-ben Totila király gótikus betörései a város nagy részét lerombolták, majd a város a Spoleto hercegség részeként a lombard és a frank hegemónia alá került.

A XI. századra Assisi önálló ghibellin közösséggé vált, amely állandó rivalizálásban állt a perugiai guelfekkel. Az egyik ilyen csetepatéban Collestradánál Giovanni di Bernardone – akiről később Szent Ferenc lett – fogságba esett, ami ahhoz vezetett, hogy lemondott örökölt vagyonáról, és megalapította a Kisebb Testvérek Rendjét 1208-ban. Kortársa és umbriai honfitársa, Chiara d'Offreducci követte őt a San Damianói szerzetesi életbe, megalapítva a Szegény Hölgyek Rendjét, később a Klarisszák Rendjét.

A tizenharmadik században Assisi terjeszkedett a római sáncokon túlra. A pápai fennhatóság alatt Gil de Albornoz bíboros felügyelte a Rocca Maggiore újjáépítését 1367-ben egy korábbi, 1189-ben kifosztott erőd tetején. A következő évszázadokban uralkodók sora – perugiai urak, condottierek, mint például Biordo Michelotti, milánói hercegek, Gian Galeazzo Visconti és Francesco Sforza, Piccinino, valamint Federico II da Montefeltro herceg – nyomot hagytak a város kormányzásán. Az 1348-as fekete halál mély demográfiai és gazdasági visszaesést okozott, de a pápai hatalom II. Pius (1458–1464) alatt újra megerősödött.

1569-ben megkezdődött a hatalmas Santa Maria degli Angeli-bazilika építése, hogy helyet adjon a Porziuncola-kápolnának és a Transito-nak, annak a szerény cellának, ahol Ferenc távozott ebből a világból. A Bernabei és Giacobetti családok reneszánsz palotái a békés kulturális virágzás időszakáról tanúskodnak. A huszadik századra Assisi a zarándokok és a kulturális turisták mágnesévé vált, akiket a ferences örökség és középkori utcáinak integritása vonzott. 2000-ben az UNESCO világörökségi listájára felkerült, és magában foglalta a ferences emlékműveket, elismerve egyetemes értéküket.

A Szent Ferenc-bazilika, melynek építése Ferenc 1228-as szentté avatása után azonnal elkezdődött, és 1253-ra felszentelték, felső és alsó szentélyből áll. Az alsó templomban Cimabue keresztre feszítésének freskója és egy sírkamra található, míg a felső templomban ferences elbeszélések ciklusfreskói láthatók, amelyeket egykor Giottónak tulajdonítottak, de ma Cavallini római körének tulajdonítanak. Egy 1997. szeptember 26-i 5,5-ös erősségű földrengés a boltozat egy részét összeomlott, tragikus módon négy ember életét követelve és Cimabue munkásságát megrongálva; a restaurálás két éven belül újra megnyitotta a bazilikát, ami a gondos konzerválás bizonyítéka.

Szemben áll a Santa Chiara-bazilika (építése 1257-ben kezdődött), amely hatalmas támpillérek és egy rózsaablak alatt őrzi Szent Klára sírját, gótikus belső tere freskótöredékekkel pompázik. Lejjebb, a lejtőkön áll a San Damiano-templom, Ferenc pápa látomásának helyszíne, amely a templom felújítását sürgette, és amelyet később Klára is átvett. A Santa Maria degli Angeli barokk épülete hajójában őrzi a szerény Porziuncola templomot és Ferenc Transito celláját. A bencés eredetű San Pietro-templom és a Matteo di Gualdo triptichonját őrző gótikus kápolna, valamint a legrégebbi fennmaradt templom, a Santa Maria Maggiore a város korai keresztény alapjaira emlékeztet.

A San Rufino-székesegyház román stílusú homlokzatával, hármas rózsaablakokkal és egy ősi víztartály köré formált belső terével Ferenc és Klára keresztelőmedencéjét jelöli, amelyet egy átalakított római oszlopból faragtak. A Chiesa Nuova Ferenc állítólagos szülői otthonában található; a közelben található Piccolino-kápolna állítja szülőhelyét. A kanyon peremén található az Eremo delle Carceri – egy remetelak –, amely békés helyet kínál, ahol a szent a madaraknak prédikált, erdei magánya pedig a ferencesek természettel való közösségét jelképezi. A Santo Stefano és a Santa Margherita a kora középkori jámborság további csendes bizonyítékai.

Világi nevezetességek bővelkednek a város látképében. A kettős erődítmény – a Rocca Maggiore, amelyet Albornoz jelentősen újjáépített, majd II. Pius és III. Pál alatt kidíszítettek, valamint az apró római kori vár – uralja a látképet. A középkori lakóházakba beépített római amfiteátrum ma egy árnyékos kertet keretez. Lent a Piazza del Comune bontakozik ki: a XIII. századi Palazzo del Capitano del Popolo, az 1305-ös Torre del Popolo és a Palazzo dei Priori, amelynek homlokzata reneszánsz díszítéseket visel. A Minerva-templom, amelynek korinthoszi oszlopait a XV. században Santa Maria sopra Minerva néven újították fel, a pogány és a keresztény esztétika szinkretizmusát testesíti meg. A közelben található San Nicolò di Piazza kriptája Ferenc korai evangéliumi szöveggel való foglalkozására emlékeztet.

A Calendimaggio fesztivál minden évben újraéleszti a középkori rivalizálást: minden májusban négy napon át a város felső- és alsóbb rétegei színes díszruhában mérik össze tudásukat, hogy zenében, zászlólengetésben és színházi előadásokban mérjék össze tudásukat. A tizenharmadik század óta az assisi hímzés precízen megszámlált szálakkal díszíti a liturgikus textíliákat, ezt a kézművességet a mai napig megőrizték.

A huszadik század zűrzavart és humanitárius erőfeszítéseket egyaránt hozott. A náci erők által 1943 szeptemberében elfoglalt város az Assisi Hálózat központjává vált: a papság és a világiak együttműködtek a zsidók kolostorokban, kolostorokban és magánházakban való elrejtésében. Ahogy a szövetséges erők észak felé nyomultak, Németország nyílt várossá nyilvánította Assisit; 1944. június 17-én a 12. királyi lándzsás ezred (walesi herceg) ellenállás nélkül bevonult. A német orvostiszt, Valentin Müller ezredes tárgyalásokat folytatott a város katonai kórházzá nyilvánításáról, ezzel megkímélve örökségét a bombázásoktól.

1997. szeptember 26-án kettős umbriai földrengés törte meg Assisi falait és freskóit, katasztrofális károkat okozva. A restaurátorcsapatok nemzetközi támogatással fáradságos kőművesmunkába kezdtek és freskókat állítottak helyre. 1999 tavaszára újra megnyílt a San Francesco-bazilika, boltozatát és freskóit aprólékosan rekonstruálták. Számos helyszín továbbra is műemlékvédelem alatt áll, de a kő és a szellem ellenálló képessége töretlen.

A modern Assisi, amely ma a zarándoklatok és a kulturális csere központja, változatos rendezvényeknek ad otthont: tudományos szimpóziumoknak a ferences tanulmányokról, vallásközi kezdeményezéseknek, amelyek egy XI. századi csarnokot többoltáros szentéllyé alakítottak át, és előadóművészeti évadoknak az Assisi Előadóművészeti Központ égisze alatt. Időszaki kiállítások mutatják be a város művészeti örökségét, míg vásárok mutatják be a helyi termékeket és kézműves termékeket. Középkori utcái, kompaktak, mégis szédítőek, elmélkedésre csábítanak: a csúcsról indulva és a völgybe lefelé haladva a történelem egymást követő rétegeivel találkozhatunk.

A városfalak alatt három kilométerre fekvő Santa Maria degli Angeli állomásra vonattal érkezve a látogatók a „C” buszjárattal juthatnak el a városközpontba. A buszjáratok Perugiát, Todit és a közeli falvakat kötik össze, míg az A1-es autópálya és az SS75-ös főútvonal autóval is megközelíthető, nyilvános parkolási lehetőséggel Matteottiban és a környező telkeken. Gyalogosan a meredek macskaköves utak kimért tempót igényelnek; pihenőre a hűvös templomokban vagy az árnyékos loggiákban lehet számítani.

Egy magával ragadó körút a San Rufino-székesegyházban kezdődik, amely a Corso Mazzinin keresztül a Piazza del Comunéhoz vezet, ahol az oroszlános tetejű szökőkút áll. Innen a boltíveken keresztül fel lehet jutni a Santa Chiara-bazilikába, megállva a szomszédos téren, hogy magával ragadja a völgyekre nyíló kilátást és a szigorú gótikus belső teret, ahol Klára nyugszik. Visszafelé lépcsőkön a Chiesa Nuova-ba vezetnek, majd onnan két elágazó útvonalon a San Francescóhoz: a freskókkal díszített falakkal és a Santo Stefano szerény kápolnájával szegélyezett nyugodt Via San Paolo, vagy a butikokkal és a Metastasio színházzal szegélyezett forgalmasabb Via Portica. Mindkettő a Zarándok Oratóriumhoz csatlakozik, amely gyönyörű freskóknak és eucharisztikus áhítatnak ad otthont, mielőtt a többszintes Szent Ferenc-bazilikában csúcsosodna ki. A Piazza San Francesco mellett a San Pietro felé ereszkedve a belsőépítészet gyakran figyelmen kívül hagyott diadalai tárulnak fel.

A falakon túl fekszik a San Damiano-templom, melynek hajnali miséjén még mindig visszhangzik a ferences antifónia. A Santa Maria Maggiore és a San Quirico kolostor további bepillantást nyújt a klauzurai életbe. A Piccolino-kápolna őrzi Ferenc születésének legendáját, míg a Rocca Maggiore hatalmas panorámát és a Calendimaggio legendáját bemutató kiállításokat kínál. Rejtett zugokban – a Sta Maria delle Rose-ban, ahol kóbor macskák szunnyadnak az ősi küszöböknek támaszkodva – Assisi csendes intimitása vár felfedezésre.

Assisi lényege az ellentétekben rejlik: az időleges és az örökkévaló, az emberi és az isteni, a monumentális és a jelentéktelen. Kőerei köztársasági matrónák, evangéliumi mártírok, kolduló szentek, reneszánsz mágnások és modern restaurátorok visszhangját hordozzák. Sikátorain sétálni olyan, mint az odaadás, a művészet és a rugalmasság íratlan krónikáját olvasni – egy olyan bonyolult elbeszélést, mint a hímzés, amely a XIII. század óta díszíti a vásznait. E rétegek között Ferenc szelleme él tovább: a teremtés iránti figyelem, az alázat a kimondhatatlan előtt, és egy hang, amely mind a veréb dalára, mind a katedrális visszhangjára ráhangolódott.