Zára

Zadar egy karcsú hegyfokon fekszik az Adriai-tenger északkeleti szélén, városi szövete több mint két évezredes mediterrán történelmen fut keresztül. Ma ez a nagyjából hetvenezer lelket számláló horvát város az ország legrégebbi, folyamatosan lakott központja, ahol maguk a kövek tanúskodnak a római, velencei, osztrák, olasz és jugoszláv korszakokról. Ugljan és Pašman szigeteivel szemben fekvő kikötője még mindig védett bejáratot kínál a tenger felől, bár a várárok, amely egykor elválasztotta a hegyfokot a szárazföldtől, már régen feltöltötték. Első pillantásra a keskeny utcák középkori templomokra és erődfalakra utalnak; mögöttük reneszánsz bástyák tekintenek le egy modern kikötőlétesítmény felé, amely komppal köti össze a várost Európa partjaival, és a tizennégy kilométerre a szárazföld belsejében található repülőtér égboltjával.

Zadar korabeli körvonalait először a római uralom alatt rajzolták ki, amikor Julius Caesar és Augustus megerősítette a települést, fórumot, bazilikát és templomot vájt a szívébe, valamint vízvezetékeket épített az édesvízellátás érdekében. Ezen építmények nyomai máig fennmaradtak. Két hatalmas tér maradt fenn, márványoszlopokkal díszítve, míg a bástyákon túl egy töredékes vízvezeték emlékeztet a római mérnökök ambícióira. Ahol egykor amfiteátrumok és temetők terültek el, ott formálódott a középkori város, templomai és szerzetesházai fokozatosan bezárták az ősi alaprajzot.

A középkortól kezdve Zadar sziluettje kevés változtatással megmaradt. A velencei uralkodók a tizenhatodik század elején új falakkal, bástyákkal és árkokkal erősítették meg védelmi vonalait. Bár ezeket az árkokat – amelyeket a helyiek Foša néven ismertek – az olasz megszállás alatt eltemették, a tizenkilencedik század végi osztrák közigazgatás a szárazföldi sáncokat sétányokká alakította át, széles sétányokat és a tengerre és a szárazföldre nyíló kilátást kínálva. A város négy eredeti kapuja közül a Porta Marina egy római boltív töredékeit tartalmazza, míg a Porta di Terraferma Michele Sanmicheli, a veronai építész aláírását viseli, akinek terve a díszes portál felett is fennmaradt.

A második világháború bombázásai által megsebzett Zadar ennek ellenére rendkívüli mennyiségű nevezetességet őriz. Római fóruma továbbra is a régió legnagyobbja, amelyet Augustus alapított, és a harmadik századból származó feliratok őrzik. A közelben található a Szent Donát-templom – egy hatalmas kilencedik századi rotunda – Dalmácia legjelentősebb preromán stílusú épülete. Széles kupolája és kétszintes karzata három keleti apszist keretez, belsejében pedig Valaresso püspök 1460-ban készült pásztorbotja található. A székesegyház területén Szent Anasztázia-bazilika magas román stílusú formában emelkedik: két harangtorony fog közre egy szigorú hajót, amelyet a XII. és XIII. században építettek.

Másutt a román egyszerűség enged a gótikus és későbbi stílusoknak. A Szent Ferenc-templom, ahol az 1358-as békeszerződést aláírták, Giovanni di Giacomo da Borgo San Sepolcro által 1394-ben faragott kórusállványokat rejt. Az Öt kút terén a vízelosztás vegyes árnyékai a közösségi élet egy másik korszakát idézik. A tizenkilencedik századi földkapu és a tizenötödik századi Citadella még mindig keretezi az óváros bejáratát, míg a Nagy Arzenál és a loggia – amelyet 1565-ben újjáépítettek – Zadar tengerészeti és polgári ambícióiról árulkodnak. Mögöttük a püspöki palota és a priorok egykori palotája az egyház és az állam tartós szerepére utal. És legutóbb az Adriai-tenger lágy áramlatai hömpölyögnek egy modern tengeri orgona lépcsői felett, tanúbizonyságot téve a város ókor és innováció közötti folyamatos párbeszédéről.

Zadar éghajlatát a tengerparti elhelyezkedése alakítja, a mediterrán és a párás szubtrópusi hatások határán. A telek enyhék és nedvesek, az átlagos januári hőmérséklet 7,7 °C körül alakul; a heves hidegek ritkák, bár a Zemunik állomáson 2018 februárjában -12 °C-os mélypontokat regisztráltak. A nyári hónapokban tartós meleg és páratartalom uralkodik, a júliusi és augusztusi maximumok átlagosan 29–30 °C-ot mutatnak. A legmelegebb regisztrált napon – 2017. augusztus 5-én – a modern állomáson a hőmérő 40 °C-ra emelkedett, míg a régebbi városi mérőeszköz 2022. augusztus 6-án 39 °C-ot mért. Az év bármely szakában eshet eső, de az ősz és a tavasz a legnagyobb csapadékmennyiséggel rendelkezik: október és november egyaránt körülbelül 115 mm csapadékot produkál, míg a július a legszárazabb, körülbelül 35 mm-rel. A hó szinte ismeretlen a keskeny városi utcákon, talán minden télen egyszer jelenik meg, maga a tenger mégis állandó évszakos ritmust követ – a februári 10 °C-tól a nyár közepén akár 25 °C-ig is melegszik, és időnként 29 °C-ig is emelkedik.

Zadar lakossága 25 km²-en terül el a félszigeten és a mögötte elterülő dombokon. 2011-ben valamivel több mint hetvenötezer ember élt a városban, ezzel Dalmácia második és Horvátország ötödik legnagyobb központja. Egy évtizeddel később, a 2021-es népszámlálás 70 779 lakost számlált, akiknek közel 95 százaléka horvátnak, nagyjából 2 százaléka pedig szerbnek vallotta magát. Az egykor élénk dalmát olasz közösség, amely 1910 körül több mint kilencezer főt számlált, a második világháború alatt és után megcsappant, és ma kevesebb mint száz lakosa van.

Ezek az adatok Zadar politikai és kulturális hovatartozásának ívét követik nyomon. A város évszázadokon át Velence Dalmácia fővárosa volt, utcái az olaszos kifinomultságot és a szláv hagyományokat egyaránt tükrözték. A tizenötödik és tizenhetedik században festőket, szobrászokat és építészeket – köztük Giorgio da Sebenicót és Francesco Lauranát – nevelt ki, és a horvát irodalmi törekvések központjává vált. Petar Zoranić írta a Planine című regényt, a nemzet első regényét, Jerolim Vidolić, Brne Karnarutić és Juraj Baraković pedig hozzájárultak a helyi nyelvű elbeszélések gyűjteményéhez. A francia uralom alatt, 1806 és 1810 között Zadar nyomdája kiadta az Il Regio Dalmatát, egy kétnyelvű újságot, amelyet olaszul és horvátul nyomtattak – ez utóbbi jelent meg először folyóirat formájában. A tizenkilencedik század végén zajló nemzeti újjáéledések tovább erősítették a város kettős örökségét.

A kulturális élet továbbra is pezsgő. A Horvát Színház egy neoklasszicista csarnokban található a város szélén. A Nemzeti Múzeum és az 1830-ban alapított Régészeti Múzeum az őskortól a reneszánszig mutatja be a műtárgyakat, míg az Ókori Üvegmúzeum a helyi csiszolási és fúvási technikákat követi nyomon. A szakrális művészet állandó kiállítása, a „Zadar aranya és ezüstje”, egyházi fémművességeket és ereklyetartókat mutat be egykori templom falai között. A zene is fennmaradt: az 1885-ben alapított Zoranić Horvát Éneklő Zenei Társaság folytatja kórushagyományát, és minden nyáron az 1961-ben kezdődött „Zenei esték Szent Donátnál” nyugodt rezonanciái keverednek az adriai szellővel. 1997 óta egy nemzetközi kórusverseny külföldi hangokat hoz össze, hogy Zadar középkori boltívei alatt énekeljenek.

Az 1807-ben félbeszakadt tudományos élet 2002-ben újjáéledt a Zadari Egyetem újjáalapításával, amelynek középkori elődje 1396-ra nyúlik vissza. Könyvtárai a városi levéltárat tartják fenn, míg a karok a város Észak-Dalmácia oktatási, ipari és közlekedési központjaként betöltött szerepére építenek. Közigazgatásilag Zadar megye és a tágabb régió székhelye, a kereskedelem és a kormányzás központja.

A közlekedési kapcsolatok tükrözik a város szerepét, mint végállomás és egyben átjáró is. Az adriai tengerparti autópálya Zadaron halad keresztül, Splitet délen Rijekával és Zágrábbal köti össze belföldi útvonalakon keresztül; két csomópont – a Zadar 1 és a Zadar 2 – hozzáférést biztosít a városi hálózathoz, míg a D424-es gyorsforgalmi út Gaženica kikötőjébe vezet. Szárazföldön az autóbuszok biztosítják az egyetlen tömegközlekedési szolgáltatást, a főpályaudvaron városok közötti buszok, a Liburnija vállalat pedig elővárosi járatokat üzemeltet. A vasút, amely egykor Zadart Kninnel és azon túl kötötte össze, 2020-ra megszüntette a személyszállítást, így Európa egyik legnagyobb városa lett, amelynek nincs közvetlen vasúti kapcsolata. A tengerről naponta indulnak autókompok az olaszországi Anconába, a helyi katamaránok és kompok pedig a szigetcsoport szigeteit szolgálják ki. A Zemunik repülőtéren a fapados légitársaságok bővítik a nyári menetrendet, ami az átlagos éves forgalomnövekedést körülbelül 30 százalékkal növeli.

A turizmus azonban továbbra is Zadar modern életének középpontjában áll. A látogatókat nemcsak a sokszínű örökség vonzza, hanem a város befogadóképessége is. Gaženica kikötője ro-ro-hajóhelyeket kínál magánjachtok számára; az óváros kanyargós sikátorokban bontakozik ki, ahol kávézók préselődnek a templomfalakhoz; kortárs szobrok, filmek és kiállítások élénkítik a köztereket. Brit újságok is felfigyeltek erre az életerőre – a Times Zadart az „Adria szórakoztató központjának” nevezte, míg a The Guardian 2017-ben „Horvátország új menő fővárosának” keresztelte –, mégis ezek a jelzők csak utalnak a város valódi természetére. Hajnali fényben a tengerparti lépcsők, amelyek az orgona kísérteties hangjait adják otthont, időtlennek tűnnek. Naplementére a csilingelő harmóniák keverednek a sirályok csilingelésével, és a látogatók megállnak, hogy elkapják az évszázados kövön áthaladó fényt.

Ilyen pillanatokban Zadar nem statikus múzeumként, hanem olyan helyként mutatkozik meg, ahol a történelem, az éghajlat és a kultúra állandó párbeszédben áll egymással. Minden templomkapu, minden falszakasz a változó uralmak alatti túlélésről tanúskodik. Lakói ismerős útvonalakat járnak be a kikötőtől a térig, a hegyfokparktól a magasított sáncig, továbbvive a mindennapi élet ritmusát egy birodalom és tenger által formált városban. Itt, Horvátország legrégebbi színpadán az emberi település megszakítatlan szála továbbra is fennmarad, nem tárgyként, hanem egy folyamatban lévő történetként – amelyben a jelen a maga idejében a múlttá válik, amelyet az utána következők újraértelmeznek.