Bordzsomi

Borjomi, amelynek 2024-es adatai szerint alig több mint tizenegyezer lakosa volt, Grúzia fővárosától 165 kilométerre nyugatra fekszik a Borjomi-szurdok keskeny völgyében. A Szamche-Dzsavaheti régió északnyugati sarkában megbúvó város egy hatalmas, mintegy nyolcvanötezer hektáros erdős rezervátum keleti határán fekszik. Erről a kilátópontról a település egy ásványvízforrások, zöldellő lejtők és a középkori erődítményektől a császári nyári palotákig terjedő történelem által formált tájra tekint.

A völgy legkorábbi fejezeteiben stratégiai folyosót alkotott Tori középkori tartományán belül. A környező hegygerinceken Gogia, Petra és Sali erődök romjai ma is őrködnek a település felett, néma őrszemekként az oszmán betörések elleni évszázados védelemben. Az Avalishvili család uralkodása alatt a terület felett a tizenhatodik századtól a tizenkilencedik századig a felföld egykor pezsgett a falusi élettől – egészen az egymást követő oszmán előrenyomulásokig.

A tizenkilencedik század eleji orosz annektálás elindította Borjomi újjáéledését. A katonai járőrözést hamarosan fürdők és szerény szállások váltották fel az 1830-as évekre. A nagy horderejű mecenatúra akkor kezdődött, amikor a kaukázusi alkirály, Jevgenyij Golovin elvitte lányát, hogy megkóstolják a már akkor is híres ásványvizeket, így azok felügyeletét a hadseregtől a civilek kezébe adta át. Utódja, Mihail Voroncov minden nyáron itt telepedett le, és a domboldalt tájparkokkal, új villákkal és sétányokkal alakította át. A század közepére a Borjomi – vagy ahogy a korai térképészek feljegyezték, a Bordzhomi – név az arisztokrata szabadidő szinonimájává vált.

Mihail Nyikolajvics nagyherceg 1871-ben személyes hűbéri birtokként kapta meg a várost, ami kiemelte Borzsomi státuszát a birodalmi körökben. Fia, Nyikolaj egy kastélyt és formális kertet épített a közeli Likani faluban, filmes pompát kölcsönözve a völgynek. A kanyargós utcák mentén szaporodtak a szállodák, és a század végére az ásványvizeket már palackozták exportra az Orosz Birodalom egész területén, fahordókban, vasúton szállítva. Ezt a jólétet demográfiai fordulat kísérte; 1901-re a város lakossága között az orosz etnikai lakosság kissé meghaladta az őshonos grúzok számát.

A szovjet korszak az arisztokrata villákat szanatóriumokká alakította át, megőrizve homlokzataikat, miközben a folyosók a párt elitjének lábadozási időszakát idézték. A város szakszervezeti üdülőhelyként való minősítése biztosította a látogatók folyamatos áramlását, akik balneológiai kezeléseket és elvonulásokat kerestek a fenyvesekkel borított dombok között. Egy pusztító árvíz 1968 áprilisában teraszokat vájt ki és elmosta a központi park egyes részeit, de Borjomi magja fennmaradt, és a terjeszkedés a következő évtizedekben folytatódott. A szovjet rendszer összeomlása után a város hanyatlásnak indult, hogy csak a huszonegyedik század elején térjen vissza a palackozóüzemekbe, szállodákba és infrastruktúrába történő újbóli beruházásoknak köszönhetően.

Borjomi elsődleges vonzereje továbbra is a vize. A mély forrásokból feltörő folyadék magas ásványianyag-tartalmú, és nagyra értékelik az emésztési, máj- és anyagcsere-terápiák során. Ivókúrákat egész évben írnak fel, míg a balneológiai eljárások és a tőzeges iszapkezelések a szív- és érrendszeri betegségek kezelését támogatják. A mikroklimatikus körzetek – a völgyek melegével teli Likani, a magasabb lejtőkön fekvő Papa és a széljárta fennsík – különleges terápiás környezetet kínálnak. A látogatók nyáron érkezhetnek klímaterápiára, télen pedig alacsony intenzitású kúrákra; a szezon soha nem ér igazán véget.

A város mellett található a Borjomi-Kharagauli Nemzeti Park igazgatósága egy szerény központban, a Meskheti utca 23. szám alatt, ahonnan ingyenesen adnak ki térképeket, engedélyeket és bérelhetők hálózsákok (napi öt lariért). A védett terület szigorú természetvédelmi területeket, menedékhelyeket és egy megkövesedett erdő emlékművet foglal magában, hat településen halad át, és nyolc jelzett ösvényen található. A távolságok a rövid, négyszáz méteres túráktól a hosszabb, kétezer-hatszáz métert meghaladó túrákig terjednek, mindegyiket menedékházak, piknikezőhelyek és egyszerű faágyak tarkítják. A menedékhelyek díja tíz lari, a kempingeké öt, és az erdőőrök járőröznek, hogy biztosítsák az ingyenes engedély meglétét.

Ez a hálózat lovaglásra, hegyi kerékpározásra és kulturális túrákra hívja a látogatókat fenyő- és bükkösök között. Az egynapos túrák során akár kétezer méternél is magasabban fekvő gerincekre is fel lehet jutni. Az egyik ösvény Borjomit Qvabiskhevi faluval köti össze; a túrázók ezután helyi közlekedést szervezhetnek vissza, vagy könnyű felszereléssel több napos útvonalakat is tervezhetnek. A madárvilág, az endemikus növényvilág és a középkori templomromok váratlan élményeket kínálnak azoknak, akik letérnek a fő útvonalakról.

A városhoz közelebb található a Borjomi Központi Park, amely a Borjomula folyó mentén húzódik. Az alsó felében kioszkok, kávézók és egy – a Kaukázusban egyedülálló – ökológiai szórakoztató terület található, míg a felső részben egy teraszos vízesés tárul fel, amelyet egy modern szobor koronáz meg. A belépés szerény díj ellenében történik; a park az ásványvízforrás első négy szökőkútját jelöli, amelyekből a víz még mindig szabadon folyik a nyilvános csapokból. A bejárat közelében található felvonó felvezet a fenti fennsíkra, az utasokat egy óriáskerék és a völgyre néző szovjet korabeli szállodák csoportja mellé helyezve le. Az egyirányú jegy tizenöt lariba kerül; egyesek úgy döntenek, hogy felmennek és taxival lejönnek, de a gyalogos leereszkedés az erdei ösvényeken minden egyes kanyarnál nyíló kilátással jutalmazza a látogatókat.

A kalandvágyók elhagyhatják a parkot, és a Cross Mount ösvényt követhetik. A Pirosmani utca keleti szélén egy éles hajtűkanyarnál induló ösvény kevesebb mint egy óra alatt nyolcszázharminc méterről több mint tizenegyszáz méterre kapaszkodik fel, egy sziklás hegygerincen érve fel, ahonnan lenyűgöző panoráma nyílik Borjomi háztetőire. Innen az ösvény a Gogia erőd romjaihoz kanyarog, mielőtt északkelet felé kanyarodik a vad erdőkön át a város felé, és a Pirosmani utca nyugati végénél ér ki. A teljes körút nagyjából két-három órát vesz igénybe, időjárástól függően.

A szokásos útvonalakon túl rejtett letérők is találhatók. Három kénes, forró medence – most már félig termál – fekszik egy meredek szakadékban a fennsíktól északra, amelyekhez durva úton vagy privát „taxival” lehet eljutni, amelynek viteldíja oda-vissza meghaladhatja a tíz larit. A harminc perces fuvarral elérhető Libani falu egy elhagyatott szovjet szanatóriumot és egy benőtt keskeny nyomtávú vasútvonalat rejt, amely a kísérteties Libani állomásra vezet. A rozsdás síneken a fenyveserdőn át vezető séta Tba falu felett ér véget, ahonnan a marshrutkák visszatérnek Borjomiba. Távolabb a Sadgeri falu közelében található Tshala-vízesés továbbra is ritkán látogatott hely réteges kaszkádjaival és lelki békéjével.

Borzsomiba közúton és vasúton is lehet csatlakozni. Bakuriani, Batumi, Kutaisi és Tbiliszi felé rendszeres időközönként indulnak intercity minibuszok, 1-17 lari viteldíjjal, és egy-négy órás menetidővel. Az állomás előtt a főúton található egy kis piros marshrutka megálló, ahonnan a nap folyamán nem hirdetett ingajáratok közlekednek Chobiskevi, Dviri, Gori és Khasuri felé. A Grúz Vasút vonatai naponta kétszer közlekednek Borzsomi Park állomás és Tbiliszi között, a jegyek ára két lari, egy négy-öt órás útért; a keletebbre lévő teherfuvarozási vonal továbbra is szünetel.

A kompakt központon belül a legtöbb utca gyalogosan is járható. Egy városi busz húsz tetri szálon közlekedik a tér és a teherpályaudvar között; más útvonalak Likaniba, Kvibisibe és azon túlra is átkelnek, mindegyik kis falusi megállónál ér véget. Taxik és fuvarfeltöltő alkalmazások töltik ki a réseket, bár sok utazó élvezi a gyalogos felfedezést, belélegezve a fenyő csípős illatát és a vas halvány csípősségét minden bronzszínű forrásvíz kortyban.

Azok, akik hajlandóak elmélyülni a kulturális életben, a Tsminda Nino utcában találják a Helytörténeti Múzeumot, ahol a kiállítások a város fejlődésének különböző szakaszait mesélik el – a középkori utakon át a császári gyógyfürdőkön át a szovjet szanatóriumokig. A belépő továbbra is három lari, a tizenöt jegyért pedig angol és héber nyelvű idegenvezetés is igénybe vehető. A nyitvatartási idő szezonálisan változik, nyáron 10:00 és 19:00 óra között, télen pedig 17:00 órakor zár.

Kő- és gipszemlékek követik Borjomi kozmopolita múltját. A Likaniban található Romanov-palota, amely ma elnöki rezidencia, gondozott gyepfelületek között áll. A közelben áll a Kék Palota, vagy Firuza – amelyet 1892-ben egy iráni konzul épített. Falai freskói perzsa növényi motívumokat, grúz kőművesmunkát és európai díszeket ötvöznek. Egy rövid autóútra található a Timotesubani kolostor, ahol a kilencedik századi freskók még mindig csillognak a lépcsőzetes boltívek mögött, Grúzia középkori művészeti virágzásának bizonyítékaiként.

Borjomi pályafutása során végig egyensúlyban tartja az egészséget és a pihenést, a természetet és a gondoskodást. Még a legnagyobb építmények is szerények maradnak, a források ígéretében gyökerezve, amelyek évszázadokkal ezelőtt először vonzották az utazókat. Az évszakok váltakozásával a város emberi és természeti története egy élő tájban forog össze – egy olyanban, ahol a geológia, az éghajlat és az emlékezet egyesül, hogy elősegítse a csendes elmélkedést és a váratlan kalandokat.

A tiszta hegyi levegőben Borjomi továbbra is ringatja a látogatókat és a helyieket egy olyan környezetben, amely egyszerre szerény és mély. Itt, az erdő csendjében és az ásványvíz sziszegésében bontakozik ki egy történet, amely nyomon követi a birodalmak apadását és dagályát, a helyi hagyományok kitartását és magának a földnek a helyreállító hatását.