Guanziling forró forrás

A Guanziling hőforrás Tajvanon, Tainanban, a Baihe kerület erdős lejtőin fekszik. 270 méterrel a tengerszint felett, egy hegylábi enklávéban fekszik, melyet sűrű bambuszligetek és örökzöld tölgyek jellemeznek. Bár a tágabb régió termékeny síkságokon fekszik, ez a hegyvidéki mélyedés több mint egy évszázada vonzza a figyelmet, mióta egy véletlen felfedezés feltárta szokatlan vizét. Hűvös reggeleken még mindig gőzfelhők szállnak fel a fekete tavakból, utalva mind a melegükre, mind az alattuk lévő ősi erőkre.

1898-ban a japán hadsereg Ötödik Gyalogos Zászlóaljának egy különítménye, amely a mai Hongye Park helyén táborozott, bugyborékoló forrásokat talált a völgyben. A csapatok meleg szivárgást észleltek egy sekély szakadék mentén, és beszámoltak annak tisztaságáról és kellemes érzetéről. A víz gyógyító hatásának híre elterjedt a katonai sorokban, ami az első informális fürdők megnyitásához vezetett. Hat éven belül a helyi vállalkozók felépítették a Yoshidaya szállodát – ma Jinglekan néven ismert – a civil látogatók kiszolgálására. Ez a fából készült rjokan szállásolta el a legkorábbi fizető vendégeket, és egy hőforrások által formált közösség kezdetét jelentette.

1913-ra a tajvani főkormányzó kutatóintézetének technikusai, Hayakawa Masataro és Saeki Masaru katalogizálták a forrás kémiai összetételét. Jelentésükben nemcsak az alkáli karbonátokat és a kénvegyületeket, hanem a rádium nyomokban való jelenlétét is megállapították. Abban az időben az orvosok úgy vélték, hogy a rádiumnak gyógyító tulajdonságai vannak. A felfedezés felkeltette az érdeklődést Tajvan-szerte, és a kereskedők elkezdték gyártani a „rádium-jokant”, egy édesbab-pasztát, amely állítólag a forrás jótékony hatásait hivatott megragadni. Ugyanebben az évben a Csiaji kerület hatóságai közegészségügyi forrásokat különítettek el többszintes fürdőházak építésére: speciális, felsőbbrendű és közönséges medencék, köztük egy, amelyet a leprás betegek számára tartottak fenn. Az építkezés májusban kezdődött, novemberben fejeződött be, és december 14-én nyílt meg. A hatóságok a létesítményt „a világ első spirituális forrásaként” reklámozták, ez a kifejezés a sziget minden tájáról vonzotta a látogatókat.

1916-ban Jaszunori Szugijama felvette Guanzilinget Sichongxi, Beitou és Yangmingshan mellé a Tajvani Híres Helyek és Történelmi Helyek Nyilvántartásába. Ez a megnevezés – melyet általában a Négy Nagy Hőforrásnak neveznek – máig használatos, annak ellenére, hogy azóta más üdülőhelyek is előtérbe kerültek. Társaival ellentétben a Guanziling vize sötét és viszkózus. Az iszapfény a vas és a szilícium-dioxid mikrobiális élettel való keveredésének köszönhető, ami színt és textúrát is kölcsönöz neki. A metán folyamatos kibocsátása táplálja az örök lángot a Víz és Tűz Eredeténél, egy sekély medencében, ahol gáz bugyog át, és levegővel érintkezve meggyullad. A helyiek szerint ez a tűz nagyjából három évszázada ég, lágy fényét kusza indák és nedves sziklák keretezik.

A víz körülbelül 75 °C-os hőmérsékletű, a mély lúgos karbonátos víztartó réteget megcsapoló vetőkből tör fel. Minden lélegzetvételt enyhe kénszag kísér. A fürdőzők belemártóznak a selymes iszapba, hagyják, hogy az leülepedjen a bőrükön, mielőtt hűvösebb medencékben öblítenék le magukat. A folyamat többször is megismétlődhet. A vendégek a bőrallergiák enyhítésének, a fáradtság csökkentésének és az arcbőr simábbá tételének tulajdonítják ezeket a kezeléseket. A hagyományőrzők hozzáteszik, hogy a krónikus emésztési betegségek, a reumatoid artritisz és még a lábgomba is jól reagálhat a rendszeres fürdőzésre. A klinikai vizsgálatok továbbra is korlátozottak, de a víz ásványossága és melege azonnali ellazulás érzését keltik.

A források körül csúcsok emelkednek szelíden egymás után: északon a Dadong-hegy, keleten a Kantou-hegy, nyugaton pedig az úgynevezett Párna-hegy. Ösvények vezetnek ki a Guanziling Hőforrások festői területére, egy túraútvonalakból és templomokból álló hálózatba, amely körülbelül húsz kilométerre húzódik Xinying kerülettől. A leglátogatottabb helyek közé tartozik a Huowangye-templom, amelynek vörös oszlopai buja domboldali zöld növényzet előtt állnak, és a Huoshan Biyun-templom, ahol bonyolult fafaragások tükrözik a helyi kézművességet. A Baihe Daxian-templom egy alacsony dombon áll, fémtetői a kora reggeli ködben mázasak. Minden szentély fogadalmi táblákat és füstölőtartókat őrz, amelyek évszázados vidéki istentiszteletről mesélnek.

Ősszel a Red Leaf Park vonzza azokat, akik az évszak visszafogott színvilágát keresik. Juharfák és likiambárok színezik az aljnövényzetet, míg a pallók lehetővé teszik a látogatók számára, hogy közel merészkedjenek az avarhoz és a patakokhoz. Egy csendesebb csoda a Víz és Tűz Eredete, amely a nap 24 órájában ingyenesen látogatható. Kevés tábla mutatja az utat; az utazók gyakran kínai írásjelekre (水火同源) emlékeznek, hogy megtalálják a rejtett hozzáférési utat. Éjszaka a lángok a környező sötétségben vibrálnak, a hő és a pára kontrasztja pedig pillanatnyi látványosságot kínál.

Guanzilingbe érkezés némi tervezést igényel. A Chiayi Zhongshan Road buszpályaudvaráról – amely néhány száz méterre található a Tajvani Vasúti Igazgatóság termináljától – óránként indulnak a helyi buszok. A zörgő út Baihe településen és a régi hőforrás falun keresztül vezet, és a Toong Mao üdülőhely közelében lévő csúcson ér véget. A viteldíj 79 tajvani dollár, az út pedig körülbelül egy órát vesz igénybe. A taxik a menetidő felére, nagyjából 400 tajvani dollárra csökkennek.

Tainanból a 33-as járattal lehet eljutni a városba, naponta hatszor indulnak járatok a TRA vagy a HSR állomás és Guanziling között, körülbelül harminc perc alatt. A HSR Chiayi állomásról az utasok ugyanarra a buszra szállnak át. Azok, akik az elektronikus taxiszolgáltatást választják, kevés sofőrrel találkoznak a hegyekben; a sofőr telefonszámának lefoglalása a leszállás előtt biztosítja a visszautat. A TRA Houbi állomásról a taxik közel 600 NT$-ba kerülnek, és huszonöt perc alatt teszik meg a távolságot.

A medencén belül két kerület szolgálja ki a különböző költségvetéseket. Az „öreg” Guanziling a völgyben fekszik, a hőforrás forrása mellett, ahol szerény fogadók csoportosulnak a gőzölgő csatornák körül. A közeli dombtetőn a „csúcs” kerület újabb szálláshelyeket kínál saját medencével és panorámás kilátással. Gyalogosan vagy egy 2 kilométeres sétát kell megtenni egy kanyargós úton, egy meredek lépcsőn, amelyet a helyiek Haohan-lejtőként ismernek, körülbelül 300 lépcsőfokkal, vagy egy falépcsőn, amely a forrásmedencéket szegélyezi. Egyes vendégek a csendes, erdei hangulat miatt a mászást részesítik előnyben; mások szállodai transzfert szerveznek.

Guanziling iszapkezelései túlmutatnak a nyilvános medencéken. Az ajándékboltokban fél kiló száraz iszapot árulnak körülbelül 50 tajvani dollárért, arra csábítva a látogatókat, hogy hazavigyék az élményt. Az olyan üdülőhelyek, mint a King's Garden Villa, napi csomagokat kínálnak – nyári áron körülbelül 350 tajvani dollár felnőttenként –, amelyek teljes körű szolgáltatásokat biztosítanak: halpedikűr, gépesített masszázs, lábfürdő és különböző hőmérsékletű medencék (43,5 °C, 39 °C és hideg forrásvíz 17 °C-on). Egy kis úszómedence kínál felüdülést a sárfürdőzésben. Az angol nyelvű feliratok és személyzet szűkös; némi mandarin nyelvtudás vagy szótár hasznosnak bizonyulhat.

A forrás kémiai összetétele és egyedülálló fekete iszapja teszi Guanzilinget a világon mindössze három hasonló helyszín egyikévé, a japán Kagoshima és az olasz Vulcano mellett. Ez a ritkaság a vonzerejének alapja. A turisták egyszerű örömökre számítva érkeznek – a víz melegére, a sár simogatására –, de gyakran többet is találnak. Csendes udvarokban időznek, megfigyelik a templomi rituálékat, és megfigyelik, hogyan lassulnak le a helyi ritmusok a gőzzel teli levegőben.

A név romanizációja változó. A tajvani térképeken a terület neve Guanziling (Hanyu Pinyin), Kuantzuling vagy Kuantzeling lehet; a régebbi szövegekben a karakterek néha 關仔嶺-ként szerepelnek. Az ilyen eltérések inkább az átírási konvenciók változásait tükrözik, mintsem a hely identitását. A helyiek egyszerűen a sárforrásokra, vagy 關子嶺溫泉-re hivatkoznak, amely kifejezés ma leggyakrabban a kormányzati táblákon látható.

A Guanziling hőforrás több mint egy évszázada szilárd helyet foglal el Tajvan kulturális és rekreációs életében. Hiányzik belőle Beitou városias jellege vagy Yangmingshan hivatalos park státusza, mégis lakott hangulatot áraszt. A modern gyógyfürdők mellett régimódi fürdőházak állnak; a mezőgazdasági területek lejtenek a rizsföldekre, ahol vízibivalyok legelésznek. Esténként az üdülőhely ablakainak fényei vibrálnak a mélyedés felett, mintha az égő forrás kísérteties fényét visszhangoznák. A látogatók agyagszínű szappannal és halvány kénillattal távoznak, amelyek a föld, a víz és a tűz által megalapozott élmény emlékei. Azok számára, akik visszatérnek, a fogadtatás kevésbé a turisztikai felhajtásban, mint inkább az elemi találkozásban rejlik: a fáradt izmokba szivárgó hőség, a bőrt simító sár és a metánlángok, amelyek láthatatlan melegséget égetnek az emlékekbe.