Muharrak Bahrein Muharrak szigetén fekszik, amelyet egy 2,5 km-es töltés köt össze a fővárossal, Manámával. Muharrak, amely egykor Bahrein fővárosa volt (1932-ig), ma keskeny utcákkal és történelmi negyedekkel teli város, mintegy 263 000 lakossal. A Bahreini Nemzetközi Repülőtér a sziget északi partján található, a sziget pedig egyszerre elszigetelt és kozmopolita hangulatú: egy keskeny öbölön átkelve sok lakos naponta Manáma üzleti negyedébe ingázik, miközben a Gulf Air központja és más ügynökségei itt találhatók. Télen egy keleti szellő hozza a tenger sós illatát és a helyi otthonokból származó tömjénfüstöt, ami arra emlékeztet, hogy bár Muharrak csak egy kőhajításnyira van Manáma felhőkarcolóitól, megőrizte régi arab jellegét.
A régészeti leletek arra utalnak, hogy Muharrak a bronzkori Dilmun civilizáció része volt, egy korai kereskedőállam az Öbölben. A klasszikus földrajztudósok később Bahreint Tylosszal vagy „Arwaddal” azonosították, és Fönícia mitikus bölcsőjének tartották. Miután az Akhaimenida perzsák visszavonultak, Muharrak hellenisztikus (szelekida) befolyás alá került, és az Awal ököristen pogány kultusza itt összpontosult.
Az 5. századra a város virágzó nesztoriánus kereszténység központjává vált – olyannyira, hogy a helyi helynevek őrzik az emlékét. (Al-Dair falu szó szerint „kolostort”, Qalali pedig „szerzetesek kerengőjét” jelent.) Amikor a portugálok 1521-ben, majd a perzsák 1602-ben elfoglalták Bahreint, Muharrak maradt a sziget fő kikötője és települése.
Végül 1783-ban Muharrak Sejk Isa bin Ali Al Khalifa uralma alá került Bahrein többi részével együtt. A 19. században Muharrak az Al Khalifa sejkek palotavárosaként szolgált; Sejk Isa (uralkodott 1869–1932) építette azt a nagy udvaros házat, amely a mai napig a nevét viseli. A 20. században az olaj felfedezésével Manáma gyorsan növekedett, de Muharrak soha nem veszítette el a lakott, hagyományos város hangulatát.
Muharrak múltjában kézzelfoghatóak a hit rétegei. A késő ókori nesztoriánus keresztényeken kívül Muharrak modern vallási tájképe túlnyomórészt iszlám. Még mindig látogathatók a korai mecsetek és a sikátorokban megbúvó szúfi szentélyek (a Fareej néven ismert negyedek). A régi muharraki dialektus és a helyi szokások a beduinokból tengerész gyökereket tükrözik. Az olyan falvak, mint Al-Dair (ahol a régészek egy bizánci kori templomot találtak a jelenlegi mecset alatt) és Qalali szó szerint a görög és szír múltat idézik: nevük a keresztény kor maradványai. Miután az Al-Khalifa hatalomra került, szunnita arab törzsi családok telepedtek le itt (ellentétben Manama középső részének síita negyedeivel). A gazdag családok grandiózus, széltornyos otthonait gyakran magánudvarok és mecsetek köré építették. Összefoglalva, Muharrak csendben viseli vallási történelmét, inkább faluneveiben és közösségi mecseteinek építészetében, mintsem nagy emlékművekben.
Muharrak tengerparti fala mentén és az óvárosban húzódik a Gyöngyhalász ösvény néven ismert gyalogút. Ez az útvonal 17 felújított kereskedőházat, régi üzleteket és raktárakat köt össze, amelyek egykor gyöngykereskedőkhöz tartoztak. 2012-ben ezt a negyedet az UNESCO a „Gyöngyhalászat, egy szigetgazdaság tanúságtétele” címmel vette fel. A világörökségi helyszín magában foglalja a déli Bu Maher (Abu Mahir) erődöt és három tengerparti osztrigatelepet. Az ösvény (arabul Masar al-Lulu) körülbelül 3,5 km hosszan húzódik, és tiszteletre méltó küszöbökön át a kikötőbe vezeti a látogatókat. Az ösvény csúcsa a Halat Bu Maherben található Bu Maher erőd. Az 1840-ben épült szerény tengerparti erőd egykor a gyöngypartra kifutó hajókat őrizte; ma pedig az ösvény végén a tenger hangját keretezi.
A Gyöngyösvény mentén kelet felé haladva Muharrak leghíresebb felújított házaihoz juthatunk el. A Siyadi-ház (Bayt Siyadi) az egyik első megálló. A gyöngykereskedők dinasztia, a Siyadi család építtette a 19. század végén. A komplexum magában foglal egy magánmecsetet (Muharrak egyik legrégebbi, folyamatosan használt mecsetjét) és egy majlist (vendégfogadótermet), amelyek egy udvar körül helyezkednek el. A közelben áll a Sheikh Isa bin Ali-ház, az uralkodó sejk egykori palotája (1869–70-ben épült). Egyszerű fehér külseje négy udvarból és szobából álló labirintust rejt, amelyeket keskeny sikátorok kötnek össze. A ház legszembetűnőbb jellegzetességei a magas széltornyok (badgirok), amelyek egykor hűsítő szellőt húztak le az alatta lévő csarnokokba. A 19. századi állapotába visszaállított Sheikh Isa-ház bensőséges betekintést nyújt a királyi életbe, hegyes boltívek és rácsos szerkezetek pedig a tipikus Perzsa-öböl menti iszlám építészetet tükrözik.
Még ezekben a kúriákban is érezni lehet, hogyan dolgoztak Muharraq építői a fénnyel és a levegővel. Sheikh Isa házában a napfény játszik a halvány vakolaton és a fa rácson. A széltornyok fogaskerék-szerű tengelyei a lapos tetők fölé kandikálnak, míg az árnyékos oszlopcsarnokok egy hűvös központi udvart vesznek körül. Minden faragott ajtó és szögletes sarok a modern légkondicionálás előtti időkre emlékeztet. Távolabb az Arad erőd őrzi a kikötő bejáratát. Ez a kompakt erődítmény a 15. századból származik, és egykor egy kis szigeten állt; ma teljesen csatlakozik Muharraq szigetéhez. Masszív falait és tornyait – a hagyományos iszlám katonai tervezés példáit – alaposan restaurálták, sőt éjszaka ki is világították, hogy kiemeljék lőréseiket.
Nem messze, a vízen túl áll a Bu Maher erőd (úgynevezett Abu Mahir erőd). A téglalap alakú, négy kör alakú saroktoronnyal rendelkező erődöt Abdullah bin Ahmed Al Khalifa építtette 1840-ben az Arad erőd ikerőrmestereként. Bár 1868-ra a konfliktus során részben elpusztult, később újjáépítették, és végül a Gyöngyhalász ösvény részévé tették. A Bu Maher ma múzeumszerű rom. Közvetlenül mellette állnak a partra húzott fából készült caique-ok és dhow-k – emlékeztetőül arra, hogy ezek az erődök egykor egy egészen más tengeri tájat uraltak, ahol vitorlás gyöngyhalászhajók közlekedtek, nem pedig kompok és jetskik.
Erődök és mecsetek között Muharrak múzeumoknak is otthont ad, amelyek magánörökséget őriznek. A Bin Matar-ház Salman Hussein Bin Matar, a sziget egyik legkiemelkedőbb gyöngykereskedőjének majlis-a volt. Az 1905-ben hagyományos anyagokból (pálmatörzsek, tengeri kő és gipsz) épült ház az újjáépítés során szinte teljesen elpusztult. 2009-ben, egy kulturális alapítvány általi restaurálás után, újra megnyitotta kapuit Gyöngymúzeumként. Belül a durván megmunkált gerendák és széltornyok épek, és a kiállítások a gyöngyhalászat mechanikáját és a bahreini hagyományokat magyarázzák el. A közelben található Abdulla Al Zayed Sajtó Örökségháza a helyi történelem egy másik aspektusát állítja emléket: ez volt annak a férfinak az otthona, aki megalapította Bahrein első hetilapját. A 2003-ban felújított Zayed-házban ma régi nyomdák, fényképek és újságok találhatók, amelyek megőrzik Muharrak szabad sajtójának történetét az Al Khalifah uralma alatt.
Egy további kulturális helyszín a Rashid Al-Oraifi Múzeum, egy kis művészeti galéria, amely az egykori Oraifi család otthonában kapott helyet. Építészetileg a ház modern vonásokkal rendelkezik, de belül Rashid Al Oraifi, egy helyi művész festményei láthatók, akit a Dilmun-korabeli régészet és a bahreini hagyományok inspiráltak. A múzeum tágas udvara és csillogó fehér keretei nagyon is a kortárs Muharrak termékének hatnak, tisztelegve a sziget ősi múltja és élő művészetei közötti kapcsolat előtt.
A régi Muharraq szíve a souq (piac) és a környező üzletek. Késő délutánra a piac utcái életre kelnek a fűszerek, füstölők és édességek illatától. Bár mérete szerény, Muharraq Souq híres halwájáról, vagyis édességboltjairól. A halwa itt nem olyan, mint a nyugati édesség; egy sűrű, ragacsos puding, amelyet hatalmas rézüstökben főnek a halwachi szakosodott pékei. Rózsavizet, kardamomot és sáfrányszálakat kevernek a fortyogó cukros keverékhez, és amikor kiöntik hűlni, bőségesen megszórják mandulával, pisztáciával vagy dióval. A meleg halwa intenzíven édes ízű, és az árusok gyakran kínálnak egy kis kóstolót (taʿamnak hívják) egy tálcán a járókelőknek. A vásárlók sorban állnak, hogy zacskókkal vásárolhassanak belőle, és az egyik helyi halwa üzlet – a Hussein Mohamed Showaiter Sweets – évszázados receptjeiről ismert. Az édességeken túl a piacon posztószövők, rézművesek és ötvösök üzletei is találhatók; de a halwa-készítés látványa az, ami leginkább megmarad az emlékezetben.
A turisztikai körzeten kívül Muharraq identitása a hétköznapi negyedekben él. A város hagyományosan fareej (ejtsd: „firjan”), kompakt kerületekre oszlik, amelyek gyakran egy közösségi mecset köré szerveződnek. A legrégebbi a Fareej Al Bin Ali, amelyet a 17. században a szunnita Al Bin Ali törzs tagjai alapítottak. Muharraq fareej lakosságának nagy része még ma is szunnita közösség. (Ez figyelemre méltó ellentétben áll Manama síita többségű piacaival és sikátoraival a töltésen túl.) Mindegyik fareejben a családok általában ismerik egymást, és kis mecseteik és gyűléstermeik ma is társasági központokként szolgálnak. Ezeken az utcákon sétálva megpillanthatjuk a hagyományos bahreini házakat (hosszú, egyszintes, alacsony tetős házak), amelyek generációk óta családoknál maradtak. A város sarkait csevegés élteti: az idősek teát kortyolgatnak a mecset mellett, a gyerekek labdát rúgnak egy utcán, a boltosok a verandán beszélgetnek. Ezek a mindennapi jelenetek meleg, megélt hangulatot kölcsönöznek Muharraknak – a történelem itt nem üveg mögé van zárva, hanem az emberek viszik tovább.
Muharrak kulturális élete kiterjed a zenére és a sportra is. Itt született Bahrein leghíresebb modern zenésze: Ali Bahar, az Al Ekhwa együttes gitárosa-énekese, Muharrakban született és nőtt fel. Bahar (akit „Dilmun királya” becenevén ismernek) a hagyományos öbölbeli dallamokat rockritmusokkal ötvözte, dalai pedig ma is népszerűek Bahrein-szerte és az Öböl-menti térségben. A sziget a régebbi zenei gyökereket is tiszteletben tartja: a piac közelében található az apró Mohamed bin Fares Múzeum, amely egy neves oud-játékosnak és zeneszerzőnek állít emléket, aki a városi népzenére (Al-Sout) specializálódott. Benne régi lemezei, hangszerei és személyes emléktárgyai találhatók – a bahreini zene muharraki irányzatának bizonyítékai.
A sportban a Muharraq Club intézménynek számít. Az 1928-ban alapított csapat Bahrein legrégebbi és legsikeresebb futballcsapata. A pirosba öltözött szurkolók gyakran gyűlnek össze szombat délutánonként egy egyszerű stadionban a szigeten, hogy a városról elnevezett csapatot biztassák. A klubzászlók a helyi háztetőkön lobognak, sőt néhány keskeny sikátor és üzlethelyiség is a klub emblémáját viseli magán. Muharraqban a helyi csapat iránti büszkeség vetekszik bármely történelmi szentély iránti büszkeséggel – sok család számára a Muharraq Club mérkőzéseinek nézése ugyanolyan hagyomány, mint bármelyik régi gyöngyhalász történet.
Gazdag múltja ellenére Muharrak nem fagyott meg az időben. Utcái ma robogóktól és parkoló autók soraitól zsivajgatnak, hagyományos nád- és vakolatházak pedig modern betonházak mellett állnak. A Bahreini Nemzetközi Repülőtér (a királyság egyetlen kereskedelmi repülőtere) a várostól északra, az Arad erődön túl található. A járatok éjjel-nappal érkeznek és indulnak, így Muharrak látképén időnként egy-egy kondenzcsík hasít át a felhőkön. A közelben áll a Gulf Air központja, amely a sziget hidat jelképezi a helyi élet és a globális utazás között.
A város egyik végén a Gulf Air irodatornyai csendes, régi házakból álló utcákra néznek. A másik végén, a Bu Maher erődön túl, a munka évszázadok óta folytatódik: Muharraq hagyományos dhow-gyárában a képzett ácsok még mindig kézzel építenek fából készült vitorláshajókat. Ez Bahrein utolsó működő dhow-gyára, amely a halászkikötő mellett egy modern kerítés mögött rejtőzik. Ott a tikfa durva illata és az épülőfélben lévő új dhow illesztéseinek nyikorgása Muharraq tengerészeti örökségét idézi. Bizonyos értelemben a hajóépítők kántálásszerű hívásai és kifeszített vállai a régi gyöngyhalászok szellemét hordozzák.
Ma ezeken az utcákon sétálva a látogatók úgy érezhetik, hogy Muharraq régi és új élete természetes módon él együtt. A késő délutáni fény aranylóan vetül egy széltoronyra; a közelben a forgalom szüntelen sziszegése hallatszik. Egy hagyományos öltözéket viselő járókelő talán szalámot intene egy baseballsapkás fiatalembernek. A város védjegye a korszakok szelíd keveredése – egy szigetközösség, amely mindig kifelé (a tengerre és azon túlra) tekintett, mégis gondosan ápolta az emlékezet tereit. Azok számára, akik megállnak és hallgatnak, Muharraq világosan beszél a történetéről – utcák és mecsetek nevében, az Öböl minden sós széllökésében és egy csendes sarkon álló halwa bolt meleg, édes illatában. Minden tégla és szellő a történelem egy-egy oldala, mégis a város teljesen élőnek és emberinek érződik, távol áll attól, hogy ereklye legyen, és ritmusába és hagyományaiba fogadja a látogatót.
Romantikus csatornáival, lenyűgöző építészetével és nagy történelmi jelentőségével Velence, ez a bájos Adriai-tenger partján fekvő város, lenyűgözi a látogatókat. Ennek a nagyszerű központnak a…
Lisszabon egy város Portugália tengerpartján, amely ügyesen ötvözi a modern ötleteket a régi világ vonzerejével. Lisszabon a street art világközpontja, bár…
Görögország népszerű úti cél azok számára, akik egy felszabadultabb tengerparti nyaralásra vágynak, köszönhetően a tengerparti kincsek bőségének és a világhírű történelmi helyszíneknek, lenyűgöző…
A cikk a világ legelismertebb spirituális helyszíneit vizsgálja történelmi jelentőségük, kulturális hatásuk és ellenállhatatlan vonzerejük alapján. Az ősi épületektől a lenyűgöző…
A történelmi városok és lakóik utolsó védelmi vonalának megteremtésére épített hatalmas kőfalak egy letűnt kor néma őrszemei…
