Baku

Baku az Abserón-félsziget déli partján fekszik, ahol a Kaszpi-tenger olyan széles utakat ölel körül, amelyek egyszerre hordozhatják az ősi emlékeket és a modern ambíciókat. A város huszonnyolc méterrel a tengerszint alatt fekszik – a világ legalacsonyabban fekvő fővárosa –, mégis lélekben messze kiemelkedik topográfiai mélységéből. A 2009-ben több mint kétmillió fős lakosság az öböl mentén csoportosul, a kereskedelem, a kultúra és az éles szelek vonzzák a várost, amelyek a „Szelek városa” nevet kapták.

Icheri Seher – az Óváros – fallal körülvett labirintusából Baku örökségének rétegei pillanthatók meg. Szívében a Szűz-torony áll, hengeres formája a középkori védelemre és a korábbi hagyományokra utal. A közelben található a Sirvánsák Palotája, amely egy évszázadokon át uralkodó dinasztia örökségét hirdeti. 2000-ben az UNESCO világörökségnek ismerte el ezt az enklávét, részben a fennmaradt sáncok és karavánsáriumok, de a keskeny utcák hitelessége miatt is, ahol az árnyék és a napfény keveredik az évszázadok óta kopott köveken.

Az Óváros kapuin túl tizenkét közigazgatási kerület és negyvennyolc település húzódik a félszigeten. Közülük Neft Daşlar – a víz felett magasan acél lábakon épült olajtelepülés – hatvan kilométerre a parttól található. A 20. század közepén jelent meg az ipari merészség mintaképeként, és ma is aktív, bizonyítva a város évszázados olajipari szerepvállalását. A szárazföldön a Bakui szigetcsoport szigetei kis közösségeknek adnak otthont, és emlékeztetnek a tengernek a régió gazdaságába való befolyására.

Az olaj meghatározta Baku felemelkedését a 19. század eleji szerény, hétezer lakosú városból 1900-ra globális központtá. A 15. századból származó, kézzel ásott felszíni kutak 1872-ben átadták a helyüket az első kereskedelmi fúrótornyoknak. A századfordulóra a Baku környéki mezők a világ olajtermelésének felét termelték, mérnököket és munkásokat vonzva Európa-szerte és azon túlról. 1860 és 1913 között a város lakossága tizenháromezerről több mint kétszázezerre duzzadt, magával hozva az orosz, örmény és zsidó közösségeket, amelyek zenei, irodalmi és építészeti virágzással gazdagították a város szövetét.

A szovjet uralom alatt Baku egyrészt nyári menedékhelyként, másrészt ipari központként is szolgált. Száraz éghajlata és hosszú napsütéses órái miatt a Kaszpi-tenger strandjain vagy gyógyfürdőkben keresőknek volt népszerű úti cél, még akkor is, ha gyárai és finomítói a környezetszennyezés nyomait hagyták maguk után. A város szelei – északról a khazri, délről pedig a gilavar – rendszeresen elérik a szélvihar erejét, letépi a fák leveleit, és akár 144 kilométer/órás sebességgel söpör át az öblön.

Baku modern sugárútjai alatt sós tavak és iszapvulkánok találhatók. A város határain túl fekvő Lokbatan és más tóvidékek viszkózus iszaptól bugyognak, míg a Boyukshor-tó északnyugatra húzódik. Ezek a jellegzetességek az Absheron-félsziget szárazságát tükrözik. Az éves csapadékmennyiség ritkán haladja meg a 200 millimétert, ami éles ellentétben áll a Kaukázus buja nyugati oldalával, ahol a csapadékmennyiség meghaladhatja a kétezer millimétert. Az eső többnyire nyáron kívül esik, mégis az év egyetlen része sem igazán nedves.

Bakuban a nyarak melegek, júliusban és augusztusban az átlagos napi hőmérséklet 26 °C körül alakul. A khazri gyakran enyhülést hoz a vízpartra, ahol a sétányok az öböl mentén kanyarognak. A telek hűvösek maradnak, januárban és februárban átlagosan 4,3 °C-kal, de a sarki levegő és a khazri elmélyítheti a hideget, és a hó, bár múlékony, pelyhekben hullik a város modern látképére.

A gazdasági tevékenység középpontjában az energia, a pénzügyek és a kereskedelem áll. Azerbajdzsán GDP-jének körülbelül 65 százaléka áramlik Bakun keresztül. A Bakui Nemzetközi Tengeri Kereskedelmi Kikötő évente több millió tonna rakományt kezel, összekötve a tengeri, vasúti és közúti útvonalakat a transzkaszpi-tengeri folyosón. A Bakui Értéktőzsde piaci kapitalizáció szerint a Kaukázus legmagasabb szintjén áll, és a multinacionális bankok – a HSBC, a Société Générale, a Credit Suisse – fiókokat tartanak fenn a hazai intézmények, például az Azerbajdzsáni Nemzetközi Bank mellett.

A kőolajipar korai növekedést generált; ma pedig a folyamatos fejlesztés alapját képezi. Az Azeri-Chirag-Guneshli komplexum és a Shah Deniz gázmező a Sangachal terminált látja el gázzal, míg a csővezetékek – beleértve a Baku-Tbiliszi-Erzurum és a Baku-Tbiliszi-Ceyhan útvonalakat – szénhidrogéneket szállítanak Európába és azon túlra. A 2007 óta működő Déli Gázfolyosó évente akár 25 milliárd köbméter gázt is mozgat, megváltoztatva Európa energiatérképét.

Baku jellegzetességei azonban túlmutatnak az olajgazdaságán. A kulturális helyszínek minden kerületben megsokszorozódnak: a Zaha Hadid által tervezett Heydar Aliyev Kulturális Központ a körút közelében lévő téren kanyarog; a Nemzetközi Mogám Központban az UNESCO által szellemi örökségként elismert modális zene előadásait mutatják be. A múzeumok – nemzeti és modern művészeti, történelmi, szőnyeg múzeumok – az ősi zoroasztriánus ereklyéktől a kortárs azerbajdzsáni vásznakig mindenféle tárgyat kiállítanak.

A vallási építészet a város plurális múltjáról tanúskodik. A síita iszlám dominál, de a mecsetek együtt élnek az ortodox templomokkal, a szovjet államosítás után újjáéledt zsinagógák és a katolikus Apostoli Prefektúra is létezik. A nowruz, az ősi perzsa újév továbbra is központi jelentőségű, még akkor is, ha a 12. és 18. század közötti hamamok – Teze Bey, Gum, Bairamali és Agha Mikayil – továbbra is társasági központokként szolgálnak, kupolás belső tereiket modern használatra restaurálták.

A városi megújulás átalakítja Baku sziluettjét. Üvegborítású tornyok – SOCAR, Lángtornyok, a kristályszerű Deniz Mall – magasodnak a szovjet korabeli homlokzatok mellett. A belváros öröksége átvészelte a földrengések okozta károkat és a helyreállítási hibákat; 2009-ben levették az UNESCO veszélyeslistájáról, és továbbra is a város horgonyaként szolgál. A Szökőkutak tere lüktet a kávézóktól és az éjszakai élettől, míg a klubok a keleti hagyományokat és a nyugati ritmusokat egyaránt tükrözik.

Zöldterületek hálózzák be a várost. A Bakui körút a sétálók számára tengerre néző kilátást és zenélő szökőkutakat kínál; a Heydar Aliyev Park és a Samad Vurgun Park árnyékos menedéket kínál; a Mártírok utcája a konfliktusokban elesettek emlékére áll. Fasorral szegélyezett sugárutak jelzik a Nizami utca és a Neftchilar sugárút megközelítését, ahol nemzetközi butikok sorakoznak a helyi üzletek mellett.

Közlekedési hálózatok kötik össze Bakut. Az 1967-ben megnyílt metró három vonalon és huszonöt állomáson keresztül díszes csillárokat és mozaikokat szállít. A tervek szerint két évtized alatt negyvenegy állomást adnak hozzá. A BakuCard intelligens kártyák metrókon és buszokon működnek; egy elővárosi vasút és egy sikló köti össze a partot a hegyoldali külvárosokkal. Az M-1-es és az E60-as autópálya mentén található közúti összeköttetések Európával és Közép-Ázsiával kötik össze a várost. Komp- és katamaránjáratok közlekednek az öblön keresztül Türkmenbasiba és Iránba, míg a sikló meredek lejtőkön emelkedik, hogy felülről mutassa meg a várost.

Baku történetét demográfiai változások jellemezték. A 20. század végén a szovjet politika kiutasította az örmény lakosokat; más kisebbségek – talisok, oroszok, lezgek – továbbra is kisebb számban vannak. Ma az azerbajdzsáni etnikai csoport dominál. A 19. század óta tartó migrációs minták egy néhány ezer lakosú várost 2020-ra 2,3 milliós metropolisszá alakítottak. A belső menekültek és a menekültek hozzájárultak a városok növekedéséhez, tükrözve a regionális konfliktusokat.

Annak ellenére, hogy a globális felmérésekben drága helyezést ér el, Bakuban a havi kiadások továbbra is alacsonyabbak, mint sok nagyvárosban. A fényűző utcák szerény környékekkel osztoznak a téren. A Crescent Mall 2024 májusában nyílt meg, olyan szolgáltatásokat bővítve, mint a Ganjlik, a Park Bulvar és a Port Baku. A csillogás alatt azonban a város ötvözi a hagyományt és az innovációt: szőnyegszövő műhelyek működnek a felhőkarcolók közelében irodák; ősi hamamok állnak az égbe nyúló tornyok közelében.

A nemzetközi események rávilágítanak Baku fejlődő szerepére. A város 2012-ben adott otthont az Eurovíziónak, 2015-ben az Európa Játékoknak, 2016 óta pedig a Motorsport Nagydíjnak. 2021-ben és 2024-ben is a világméretű találkozókra számos nemzet küldöttei érkeztek. Minden alkalommal új építészeti beavatkozásokat eszközöltek Baku történelmi keretén, a tengerparti médiaközpontoktól kezdve az átalakított ipari övezetekben található, egyedi tervezésű helyszínekig.

Baku vonzereje az ellentétekből fakad. Egy Ali és Nino elbeszélése által kalauzolott utazó észrevenné, hogy a város szigorúsága – száraz levegő, köves utcák – hogyan hoz meleg pillanatokat: egy mugám koncerten, egy mecset udvarának csendjében ima után, a fények keringőjében a körút vizén. A város keménysége a birodalmakon és ideológiákon átívelő kitartásában mutatkozik meg; kecsessége a modern múzeumok csiszolt kövében és az Óváros viharvert falaiban jelenik meg.

Bakuban Ázsia és Európa nem absztrakcióként, hanem kézzelfogható formában találkozik: a minaretek és hagymakupolák a neoklasszikus homlokzatok mellett; a keleti bazár egy nyugati stílusú bevásárlóközpont közelében; az olajfúrótornyok, amelyek egy vízparti sétányról láthatók, ahol családok sétálnak alkonyatkor. Itt, a változó szelek és égbolt boltozata alatt, a tengerszint alatti város egy felette lévő világot kínál.