Tsipouro (Tsikoudia/Raki)

A Tsipouro Görögország hazai brandyja, amelyet a borkészítés után visszamaradt szerény szőlőtörkölyből párolnak le. Gyakran nevezik Görög grappa, ez egy tiszta, erős párlat, amelyet hagyományosan vidéki falvakban készítenek olyan régiókban, mint Thesszália, Epirusz és Kréta. A tsipouro első kortyai meglephetik az újonnan érkezőket a meleg, tiszta, égető érzéssel, amely a mellkasban terjed – ez a 40–45%-os alkoholtartalmának egyik jellemzője. A csípősséggel együtt azonban a szőlő és a fa lágy aromája is jár, néha egy kis ánizsillat. A tsipouro a görög vidéki élet takarékosságát és ünnepi hangulatát testesíti meg: semmi sem vész kárba, a megmaradt héjakból és magokból pedig ünnepi ital született.

A történészek évszázadokra visszavezetik a tsipouro gyökereit. A legenda szerint az ortodox szerzetesek az Athosz-hegyen a 14. század körül főttek először törkölybort, tisztább, erősebb italt készítve a szőlő maradványaiból. Idővel a készítés tudománya... északi vagy raki (ahogy a Balkán egyes részein ismert) elterjedt Görögország-szerte a bortermelő falvakban. A hagyomány szerint a családok hetekig nagy hordókban tárolták a törkölyt, lehetővé téve a természetes erjedést, majd ezt a cefrét rézüstökben desztillálták le (gyakran a falvakban őszi estéken, úgynevezett TARTÁLY fesztiválok). Kézművesség volt és maradt is, gyakran közösségi esemény a szeszes italok, sajt és nevetés betakarítására és megosztására.

Kulturális szempontból a tsipouro a görög társasági összejövetelek középpontjában áll. Sok tavernában megtalálható a tsipouro, mint standard étkezés utáni ajánlat, kis tál olajbogyó, diófélék vagy ropogós sült finomságok kíséretében. Szokás a kiadós étkezés után koccintás: a bárány- vagy haltányérok után egy tsipouro emésztést segítő ital következik, jelezve a jól eltöltött estét. Krétán ugyanezt a koncepciót tsikoudiának hívják, és a vendégszeretet szimbólumaként tisztelik. A szigetlakók egy kis poharat emelnek, és „Yamas!”-t (éljenzést) mondanak, mielőtt kortyolgatnának. Erőssége miatt a tsipouro-t soha nem nyelik le; célja, hogy hosszan elnyúljon, felmelegítse a vendéget és segítse az emésztést.

Íz tekintetében a sima tsipouro tüzes és száraz ízű, szőlő és néha fa árnyalataival, ha érlelik. Néhány fajta díszítetlen (chondros), míg másokat ánizs- vagy mirtuszbogyókkal ízesítenek (ánizsos tsipouro tsikoudia, hasonlóan az ouzóhoz), egy csipetnyi édes édesgyökér aromát adva. A tsipouro tálalása egyszerű: hidegen (gyakran fagyasztóból) töltik felespoharakba, mixerek nélkül. Egy frissítő jégkockák forgatása felszabadíthatja az aromát, de a puristák a tisztán szeretik. Az ouzóval ellentétben a tsipouro ritkán ad vizet; jellegét tisztán vagy jéggel fogyasztják.

A tsipouro az utóbbi időben modern rajongótáborra talált a kézműves italok szerelmesei körében. Kis lepárlók palackozzák a kézműves tételeket, néha tölgyfahordóban érlelik őket, hogy lágy arany színt és lágy ízt kapjanak. A lényeg mégis ugyanaz marad, ahogy a nagymama készítette: kis kortyok délutáni összejöveteleken, beszélgetések és a tejszerű minta örvénylésének látványa a hideg pohárban. A Tsipouro az egyszerűség élvezetéről szól – a napérlelte szőlő nyers lepárlása tiszta itallá.

Összefoglalva, a tsipouro a görög élet erős gyökereit és meleg vendégszeretetét tükrözi. Összeköti az ivókat a szőlőterméssel és a közösségi hagyományokkal. Akár egy hegyi faluban, akár városi kávézóban fogyasztják, az ünneplést, a közösséget és azt a görög módot jelképezi, ahogyan még a pazarlást is élvezetes pillanatokká alakítják.